Bridget Collins: Árulások

by - május 23, 2022

A 21. század nemrég, nagyon rövid időn belül az egyik kedvenc kiadómmá vált. Az utóbbi években valamennyi könyv, ami a birtokomba került tőlük, maximálisan minőségi – mind kivitelezésben, mind pedig stílusban szinte egyedülállóak az országban. Rengeteg olyan kiadványuk van, amit vagy a lélegzetelállító borító, az érdekes fülszöveg vagy a pozitív ajánlások hatására, de mindenképp a polcomon szeretnék tudni. Nem túlzás azt mondani, hogy a kiadó gondozásában megjelent A könyvkötő a tavalyi év egyik legimpozánsabb kötete volt a magyar könyvpiacon. Nem gondoltam volna, hogy könnyen felül lehet múlni annak a borítónak a szépségét, de a szerző második könyvének mégis sikerült.


Léonard Martin, a kormány fiatal üdvöskéje, a befolyásos kulturminiszter hirtelen kegyvesztetté válik a pártban. Montverre-be, a hegyek közé száműzik, ahol az a feladata, hogy tanulmányozza a régi akadémiáján megrendezésre kerülő nemzeti játékot, a grand jeu-t. Ez egy misztikus, nehezen leírható vetélkedő, amelyen az iskola tanulói mérik össze tudásokat a zene, a művészet, a matematika, a költészet és a filozófia terén. Az intézményt ezúttal már egy nő, Claire Dryden vezeti, Léo pedig hamar észreveszi, hogy különös kapocs van kettejük között – de kezdetben maguk sem tudják, mivégre. És vajon milyen titkokat őriznek még az iskola falai?

Kezdetben rettenetesen furcsa volt ez a könyv. Collins nem igazán vesztegette a szót arra, hogy akár csak alapjaiban bemutassa nekünk azt a világot, amelyben játszódik a történet. Egyből belevágtunk a közepébe, és jó pár fejezet eltelt anélkül, hogy értettem volna, amit olvasok. Közben rengeteg szereplő felbukkant, akiről nem tudtam meg, milyen kapcsolat fűzi a főszereplőhöz, és rengeteg kifejezés is elhangzott, amelynek a jelentésével nem voltam tisztában. A grand jeu-ről például nagyon sokáig úgy beszéltek a lapokon, hogy csupán a fülszövegben található homályos magyarázat alapján volt valami sejtésem róla. De ez idővel nyilván egyre kevésbé volt zavaró. Én viszont személy szerint egyáltalán nem kedvelem ezt a technikát – olvasás közben csak arra tudok gondolni, hogy semmit sem értek és elvesztem, és ez elvonja a figyelmemet a szövegről.

A történet nem kifejezetten egy fantasy világban, hanem sokkal inkább egy alternatív valóságban játszódik. Maga az akadémia, Montverre városa, a párt, a politikai rendszer és a többi kitaláció, ugyanakkor felbukkannak benne valós helyszínek is, mint például London. Emiatt is nehéz volt eleinte belehelyezkedni a történetbe, mivel összezavart, hogy összemosódik a való és a kitalált világ.

Az Árulásokban leginkább a politikai vonal tetszett. Lehet, hogy sokan unalmasnak fogják ezt tartani, hiszen a valóságban sem szeretik vagy foglalkoznak vele, én viszont épp ellenkezőleg állok hozzá. Aktívan követem a belpolitikai és a fontosabb külföldi eseményeket, és érdekesnek találom ezeket a folyamatokat. Éppen emiatt imádom, amikor létező, a való életben is beazonosítható politikai játszmákról, jelenségekről olvasok egy regényben.

Összességében az Árulások nehezen indult nálam, és ez rá is nyomta a bélyegét a későbbi kapcsolatunkra. Viszont találtam benne olyan elemeket, amelyekért tudtam rajongani, tehát nem fordult át bennem negatív élménybe. Tény, hogy Bridget Collins különleges alkotó: az alaptörténetei egyediek, a kivitelezései szövevényesek, és speciális atmoszférát teremt a történeteinek. És mindemiatt nagyon kíváncsi vagyok rá, mi kerül ki legközelebb a kezéből.


Kiadás: 21. század (2022)
Oldalszám: 432
Kiadói sorozat: KULT könyvek
Eredeti cím: The Betrayals (2020)
Fordította: Borbély Judit Bernadett
Műfaj: történelmi fikció, mágikus realizmus

Ha az életed hazugságon alapul, lenne bátorságod kimondani az igazságot?
Montverrében, a réges-régi elitakadémián, amely magas hegyek közt búvik meg, a legjobbakat és legélesebb eszűeket képzik arra, hogy tökéletesen helytálljanak a grand jeu-ben – a nagy játszmában –, ebben a rejtelmes, misztikus vetélkedésben, amely a zenét, a művészetet, a matematikát, a költészetet és a filozófiát egyaránt ötvözi. Léo Martin egykor Montverre kiválósága volt, de azóta egy véres tragédia nyomán elveszítette a lendületét, már nem foglalkoztatja a tudományos pálya. Ehelyett a politika vonzásába került, a kormánypárt feltörekvő csillaga lett, hogy aztán egy apró botlás a karrierjébe kerüljön. Most száműzöttként kerül vissza Montverrébe, és maga sem tudja, milyen sors vár rá.
De az akadémia világa már nem is olyan, mint amilyenre Léo abból az időből emlékszik, amikor még rajongott az intézményért. Annak idején férfiak vezetése alatt állt – Montverre első számú embere most nő: bizonyos Claire Dryden. Ő tölti be a Magister Ludi tisztét, vagyis ő a nagy játszma feje. Léo rögtön szokatlan vonzalmat érez a magiszter iránt – mintha rejtélyes kötelék fűzné őket egymáshoz – noha biztos abban, hogy még soha nem találkoztak.
A legendás Nyárközépi Játszma közeledtével – amely az akadémia tanévének legnagyobb szabású rendezvénye – régóta eltemetett titkok kerülnek a felszínre, és évszázados hagyományokat rúgnak fel.

Bridget Collins ezzel az élénk képzelőerőre valló, mívesen megmunkált irodalmi alkotással bizonyítja, hogy nem véletlenül tartják a fantasztikus regények világának egyik legjelentősebb, markáns új hangjának.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés


Bridget Collins A könyvkötő című regényével bebizonyította, hogy zseniális tehetsége van a különleges hangulatú világok megteremtéséhez, és legfrissebb regényével újra bebizonyítja ezt. Az Árulások egy különleges iskolába kalauzolja az olvasót, amiben sok szó esik az ember igazi természetéről, politikáról, barátságról, szerelemről, a grand jeu-ról és a tanulás fontosságáról. 
Tarts te is a Blogturné 4 bloggerével, és ismerd meg a 21. Század Kiadó KULT könyvek sorozatában megjelent Árulások című könyvet. A turné végén neked is lehetőséged van megnyerni a regény egyik példáját, ha jól válaszolsz a kérdésekre.

Nyereményjáték

Az Árulások című könyvben fontos szerepet kap a zene és ezáltal a zenei művek megkomponálása. A Blogturné Klub bloggereinek blogján találsz egy-egy latin zenei kifejezést, aminek a jelentésére vagyunk kiváncsiak. A helyes választ írd be a Rafflecopter dobozba és ha szerencséd van a turné végén megnyerheted a 21. Század Kiadó által felajánlott könyv egyik példányát. Hajrá! 

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Csak magyarországi címre postázunk.)

religioso

Állomáslista

05.22. Readinspo

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Talán ez is tetszhet még

0 megjegyzés