Sue Monk Kidd: A sellő legendája
Sue Monk Kidd annak idején a Vágyak könyve című, Jézus korában játszódó regényével nyűgözött le (amit valószínűleg idén újra is fogok olvasni). Igazán viszont csak A méhek titkos élete győzött meg arról, mennyire tehetséges szerzővel is állok szemben. Ezen a ponton már nem volt kérdés számomra, hogy szeretném-e elolvasni a teljes életművét, habár sajnos nem nagy mennyiségről, mindösszesen 4 regényről beszélünk. Örömmel értesültem róla, hogy idén a 21. Század Kiadó A sellő legendáját hozza el számunkra vadiúj és csodaszép borítóval. Remélem, ez egyúttal azt is jelenti, hogy jövőre a Szárnyak nélkül szabadon kerül majd sorra, ami a fülszöveg alapján rettenetesen izgalmasnak tűnik.
A sellő legendája középpontjában a már középkorú Jessie áll, aki művészi ambícióinak (festmények és installációk készítésének) szentelte életét. Lánya, Dee épp nemrég repült ki a fészekből, férjével, Hugh-al pedig húsz éve házasok. Élete eme komoly fordulópontján azonban Jessie egyre kényelmetlenebbül érzi magát a bőrében. Amikor megtudja, hogy az édesanyja egészségének romlása miatt haza kell utaznia, részben még örül is neki, hogy kiszakad a hétköznapok monotonitásából, és hogy így talán kissé távolabbról tudja szemlélni a saját életét.
Már viszonylag az elején egyértelművé válik számunkra, hogy bár a regény elsődlegesen arról szól, hogyan talál újra önmagára Jessie az életében bekövetkezett változások következtében, megbújik egy-két egyéb rejtély is a háttérben. Jessie apja ugyanis meghalt egy csónakbalesetben, amikor a nő kilencéves volt, a halálának pontos körülményei pedig a mai napig tisztázatlanok számára. Emellett az anyja mentális állapotának romlása komoly összefüggést mutat az évtizedekkel ezelőtti tragédiával. Jessie-nek tehát nem csak arra kell rájönnie, mi történt pontosan azon a végzetes napon, hanem arra is, miért okoz ez ekkora fájdalmat az anyjának ennyi év után is.
További bonyodalmat okoz, hogy Jessie az otthon töltött hónapok alatt menthetetlenül belehabarodik egy bencés szerzetesbe, aki a közeli kolostorban épp az esküje letételére készül. A nő Thomas atya számára sem közömbös, és nem tudnak egykönnyen lemondani erről a minden logikát nélkülöző, több szempontból is tiltott szerelemről.
Bevallom őszintén, a regény nagy részében rettenetesen haragudtam a viselkedése miatt Jessie-re. A történet elején azért egyértelművé válik számunkra, hogy a húszéves házassága nem kínszenvedés: a férje, Hugh a mai napig töretlenül, erős szerelemmel szereti őt, és rendkívül lojális, kedves hozzá. Ugyan van némi problémájuk abból, hogy a pszichiáterként dolgozó, okos férfi nem hagy elég teret Jessie-nek kibontakozni és véleményt formálni, de ez nem olyasmi, amin ne lehetne segíteni némi kommunikációval, esetleg párterápiával. Ehelyett Jessie hónapokra elköltözik otthonról, minimális kapcsolatot tart a férjével, és egyáltalán nem fogja vissza magát akkor, amikor a hormonjai egy jóképű bencés szerzetes jelenlétében elkezdenek vad táncot lejteni. Mindez amiatt érintett rosszul engem, mert pontosan ilyen házasságra vágyom, és jelenleg úgy gondolom, hogy én rendkívül hálás lennék azért, ha egy férfi húsz éven keresztül ennyire erős szerelemmel kitartana mellettem.
A szív teszi a dolgát, függetlenül mindentől és mindenkitől. Megvan neki a sajátos akarata."
Az érzéseim ebben az esetben egyáltalán nem a könyv minőségére reflektálnak, tehát nem tartom problematikusnak az alaptörténetet, mindössze az én értékrendembe nem fér bele az, hogy ilyen módon és ilyen indokkal áruljam el a páromat, aki már 20 éve a társam. Ugyanakkor, ha kissé távolabbról szemlélem, el tudom ismerni, hogy van némi ráció a főszereplőnk döntéseiben. Ez a regény jól példázza azt, hogy még egy olyan házasságban, amiben minden adott a tökéletességre, is lehetnek probémák, vagy támadhatnak olyan igények és vágyak, amelyek próbára teszik az elköteleződést egymás iránt.
A helyszínválasztás kétségkívül rengeteget hozzáad az olvasási élményhez. A történet többnyire egy szigeten játszódik, ami a valóságban egyébként nem létezik, de a szerzőt Dél-Karolina partvidéke inspirálta a megalkotására. Különösen tetszett, hogy a sziget erős otthonosságérzést árasztott, tekintve, hogy a leírásból úgy tűnt számomra, kevés lakost álmodott ide a szerző. A közösség többnyire egy kisvárosból, valamint a bencés kolostor szerzeteseiből áll. De Sue Monk Kidd még ide is becsempészte az afroamerikaiak tragédiáját, ami egyébként az életművének egy igen fontos témája. Megtudjuk ugyanis, hogy a szigeten annak idején rabszolgákat foglalkoztattak, illetve az egyik mellékszereplőnk lelkes őrzője az általuk kifejlesztett gullah nyelvnek és hagyományoknak. Emellett a helyszínt az is fűszerezi, hogy a szerző sellős legendákkal, alakokkal, szimbólumokkal hintette tele a szigetet, és ez a motívum a cselekményt is végigkíséri.
Összességében A sellő legendája az én tetszésemet kevésbé nyerte el, de ez nem azt jelenti, hogy ne lenne jó könyv. A történetnek gyönyörű íve van, alaposan kidolgozott és átgondolt, a végkifejlet pedig teljes mértékben kielégítő. Mindössze azért nem tudtam élvezni, mert a főszereplő viselkedése teljes mértékben távol áll az értékrendemtől, és általában jelentősen befolyásolja az olvasási élményemet az, mennyire tudok szimpatizálni a főhőssel. Elsősorban talán annak tudom ajánlani a könyvet, aki úgy érzi, minden adott ahhoz, hogy boldog legyen, valami mégis hiányzik az életéből. De ha a témával távolról sem tudsz azonosulni, akkor is javaslom, hogy fontold meg Sue Monk Kidd valamelyik regényét, hiszen elképesztően tehetséges szerzőről beszélünk.
Oldalszám: 352
Eredeti cím: The Mermaid Chair (2005)
Fordította: Kovács Kristóf
Műfaj: romantikus
0 megjegyzés