Elizabeth Limtől a Hat bíborszín darumadár című duológiát kizárólag azért olvastam el, mert a szerző annak idején teljesen lenyűgözött egy másik történetével. Ez a Disney-meséket feldolgozó Sorsfordító történetek-sorozat egyik kötete, az Ez hát a szerelem, amely a Hamupipőkét meséli újra. Mint kiderült, egyszeri alkalom volt, hogy Lim ennyire levegyen a lábamról, de azért azt sem állítom, hogy a Hat bíborszín darumadár nem közelítette meg annak a szintjét, legalább egy kicsit. Igaz, a duológia második kötetével, A sárkány ígéretével már akadtak problémáim, de összességében, sokakkal ellentétben, nekem még az is tetszett. Idén a Kiadó, sokunk örömére elhozta a duológia kiegészítő kötetét, amely a sorozat egyik izgalmas karakterének, Raikamának az előéletét meséli el.
Vanna egy dzsungel széli kunyhóban, egy aprócska faluban látta meg a napvilágot. Mellkasa már ekkor furcsán ragyogott, és ha az angyali babaarca nem nyűgözte le a körülötte lévőket, akkor a különös, mágikus fény tett róla, hogy mindenki azonnal a szívébe zárja őt. Lehet, emiatt történt az, hogy amikor áldozatot kellett bemutatni a dzsungel vérszomjas démonboszorkányának, Angmának, Channari apja nem az újszülöttet választotta, ahogy kellett volna, hanem az idősebb lányát. Apja Channit behurcolta a dzsungel közepére, majd otthagyta, hogy a tigris alakjában megjelenő démon élve felfalja a kétéves kislányt. Csakhogy az igazságtalanságra – és Channi lehetséges jövőjére – felfigyel a Kígyókirály, aki elijeszti az éppen megjelenő démonboszorkányt. Angmának még sikerül megátkoznia Channit, akinek az arca teljesen eltorzul, és megígéri, hogy 17 év múlva visszatér – de akkor már nem csak Channit, hanem a húgát, Vannát is magával viszi. A lány ettől kezdve kitaszítottan él, hiszen arca csúfsága elijeszti az embereket, azonban nem felejti el a démon ígéretét, és az egész életét arra teszi fel, hogy megvédje Vannát a hamarosan bekövetkező végzetes napon.
A császárné átka elsősorban a testvéri szeretet mélységeiről szól. Bár egyértelmű, hogy a kétéves Channi akkor kezdi csodálni a kishúgát, amikor ő (szándéktalanul) megbűvöli némi mágiával, ám végig sejtjük, hogy a kapcsolat kettejük között akkor is így alakult volna, ha nem lenne varázslat a képletben. Gyönyörű, ahogyan a két lány szereti egymást, tökéletesen feltétel nélkül – hiszen Channi semmiféle hálát nem vár azért, amiért teljes odaadással óvja a húgát és gondoskodik róla. A húga pedig dönthetett volna úgy, hogy megveti Channarit a kígyóarca miatt, épp úgy, ahogy mindenki más, még a saját apjuk is teszi, mégis ő az egyetlen, aki nem tekint szörnyként a megátkozott lányra.
A történet célja, hogy kissé jobban kibontsa a Hat bíborszín darumadár talán legizgalmasabb karakterének történetét, akit Raikamaként ismerünk, de már ott kiderült számunkra, hogy ő azonos Channival. Őszintén szólva nem igényeltem volna egy külön regényt annak kibontására, mit és hogyan rontott el az előéletében, amit aztán később Shiorinak kellett megoldania, de végső soron, utólag azért annyira nem bánom. A császárné átkát olvasva ismertem csak fel, mennyire kevéssé volt kibontva és megmagyarázva ez a történet, amely így, ebben a formában sokkal érdekesebbé is vált.
– Nincs szívem – válaszolja magától értetődően Hokzuh. – Nem érdekel, kedvelnek-e az emberek. Neked viszont van szíved. És nem olyan erős, mint amilyennek tetteted."
Fun fact, hogy Elizabeth Lim a köszönetnyilvánításban bevallja: ez a történet előbb született meg benne, mint ahogyan a Hat bíborszín darumadárt megírta. Érzek is némi erőltetettséget a két sztori összekapcsolásában, legalábbis oly módon, hogyan lett ebből a Channiból az a Raikama, akit abban a regényben megismertem. Channi itt egy született harcos, kemény, mint egy kőszikla, komoly sérelmeket hurcol magában és nem fél odaszólni, amikor szükséges. Raikamát ezzel szemben egy csendes, szolid karakternek ismertem meg, aki hímezgetéssel tölti az idejét. Nagyvonalakban persze meg lehet magyarázni ezt az átmenetet, nekem mégis olyan érzésem van, hogy két különböző jellemvonásokkal rendelkező karakterről beszélünk.
Azokban, akik A császárné átkával találkoznak először, felmerülhet a kérdés, vajon melyik kötettel kezdjék az olvasást. A válaszom az, hogy mindkét döntésnek van hátránya. Amennyiben a Hat bíborszín darumadár duológiát veszed előre, úgy az leleplezi A császárné átka végét. Ha viszont A császárné átkával kezded, nem valószínű, hogy érteni fogod a világépítés sajátosságait, hiszen Lim ebben a kötetben egyáltalán nem szán időt a szükséges magyarázatokra. Mindent összevetve én azt javaslom, a Hat bíborszín darumadár duológiát részesítsd előnyben.
Összességében A császárné átkához erősen javaslok egy csomag zsebkendőt, különösen az utolsó 100 oldalhoz. Rendkívül megindító, megható módon ér véget, és tulajdonképpen ez az oka annak, hogy ilyen magasra értékeltem végül a könyvet. Voltak gyengeségei, de ezek számomra kevesebbet nyomtak a latba, mint az, hogy milyen mély érzéseket váltott ki belőlem. Ezen kívül nagyon értékeltem, mennyire könnyedén, gyorsan olvasható a szöveg, amely egyaránt köszönhető az egyszerű (célközönséghez passzoló) nyelvezetnek és a kellemes fordításnak. Emellett a fejezetek is úgy értek véget, hogy egyszerűen képtelen voltam megállni, hogy ne olvassak tovább. Igaz, jelenleg nem látom esélyét annak, hogy a jövőben is elővegyem Channi és Shiori történetét egy-egy újraolvasásra, ennek ellenére hálás vagyok, hogy megismerhettem ezeket a regényeket, hiszen nem tagadhatom, hogy okoztak néhány szép pillanatot.
Oldalszám: 502
Sorozat: Hat bíborszín darumadár 0,5
Eredeti cím: Her Radiant Curse (2023)
Fordította: Hermann Alexandra
Műfaj: (high) fantasy, ifjúsági
.png)
