James Norbury: A macska, aki zent tanított

by - november 28, 2023

James Norbury már két alkalommal töltötte meg fénnyel a lelkemet az alkotásaival. Először a Nagy Panda és Kicsi Sárkány című könyvével örvendeztetett meg bennünket, majd nem sokkal később Az utazás című kötetében folytatta a két szupercuki karakter történetét. Azóta is rettenetesen hálás vagyok a Kiadónak, hogy elsőkézből ismerhettem meg és örülhettem a két kis könyvecskének. Őszintén szólva nem számítottam rá, hogy remélhetünk még hasonló történetet Norburytől, arra pedig még kevésbé, hogy ennyire hamar. De a legjobban az lepett meg, hogy ezúttal nem Panda és Sárkány áll a főszerepben, hanem egy teljesen új karakter. Nehogy azt higyjétek, akár egy percig is bántam ezt, hiszen igencsak szeretem a macskákat, és alig vártam, hogy megismerjem ezt a történetet is.


A cím elég beszédes, hiszen ebben a könyvecskében egy olyan macskát ismerünk meg, aki zen bölcsességeket terjeszt az utazása során. Korábban városban élt, azonban egy nap rájön, hogy üresnek érzi az életét. Ekkor egy barátjától tudomást szerez egy különleges, spirituális helyről, és azonnal útnak indul, hogy felkeresse azt. Útja közben találkozik más állatokkal, akik ugyancsak küzdenek valamilyen problémával, Macska pedig eddigi zen ismeretei alapján tanácsot ad számukra, hogyan tudnának megküzdeni a helyzettel. Csakhogy mikor elér útja végére, kiderül, hogy neki is van még mit tanulnia.

James Norbury nem csupán a könyvek szerzője, hanem egyben illusztrátora is. Az első pedig, amely rögtön feltűnt számomra, hogy ezúttal felülmúlta önmagát a rajzokat illetően. A macska, aki zent tanított illusztrációit én jobban szerettem, mint a két korábbi könyvben találhatókat. Ezúttal sokkal színesebbnek, élettel telibbnek találom őket, és érzéseim szerint jóval többet gyönyörködtem bennük, mint a korábbiakban. Emellett az utószóban Norbury kifejti, hogy bizonyos rajzoknál egy ősi ázsiai festési technikát is alkalmazott, melynek tudata csak még különlegesebbé teszi őket a szememben.

– Köszönöm – mondta a Farkaskölyök.
– Nem tettem semmit – felelte a Macska.
– Meghallgattál – válaszolta a Farkaskölyök-, és ez a legfontosabb.

Norbury zen-könyveiben kifejezetten szeretem, hogy minimális szöveggel dolgozik. Emiatt kénytelen a történeteit úgy megfogalmazni, hogy minden egyes szóválasztása kifejező és egyetlen jelentéktelen betűt sem tartalmaz. Engem az ilyesmi minden alkalommal maradéktalanul lenyűgöz – és éppen ezért szeretem a modern költészetet, főleg Rupi Kaur, Fodor Ákos verseit.

Összességében nem tudom egyértelműen kijelenteni, hogy A macska, aki zent tanított, jobban tetszett volna James Norbury eddigi könyveinél. És őszintén szólva nem is szeretnék ilyen különbséget tenni közöttük. Ez a könyv a koncepcióját tekintve sokkal jobban elnyerte a tetszésemet, ugyanakkor Pandát és Sárkányt érdekesebb, izgalmasabb karakternek tartom (különösen így együtt). Melegen ajánlom bárkinek, aki nyitott a zen tanítások felé.


5 / 5 csillag

Kiadás: XXI. Század (2023)
Oldalszám: 176
Eredeti cím: The Cat Who Taught Zen (2023)
Fordította: Laik Eszter
Műfaj: illusztrált

Mese a zen tanaiban járatos macskáról, aki meghallotta, hogy a juharerdő mélyén áll egy ezeréves, magányos fenyőfa, és a bölcsességet az alatt a fenyő alatt lehet megtalálni. Ezzel kezdetét veszi a macska felfedezőútja.

Útközben a legváltozatosabb állatokkal találkozik: nyughatatlan majommal, életunt teknőssel, indulatait uralni képtelen tigrissel, zavarodott kölyökfarkassal és kapzsi hollóval.

Mindegyikük elmond valamit a macskának, és mindegyikük leckével szolgál.

De miután a macskát egy játékos kiscicával hozza össze az élet, mindent kétségbe von, amiben addig bizonyos volt.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés



James Norbury illusztrált történetei egyszerre bölcsek és kedvesek. Nagy Pandát és Kicsi Sárkányt már bemutattuk nektek korábban két kötet kapcsán is, most pedig egy új szereplőt, Macskát fogadjuk társunkul zen kalandozásaink során. Játszatok velünk, hogy esélyetek legyen megnyerni a kiadó által felajánlott példányt.

Nyereményjáték

Ebben a játékunkban könyves cicák nyomába eredünk. A feladatotok nem lesz más, mint minden állomáson megnézni az ott található képet, majd kitalálni és beírni a Rafflecopter megfelelő sorába, mi a neve az adott macskának.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista


Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Talán ez is tetszhet még

0 megjegyzés