A közelmúltban megjelent Csillagtalan tenger, amit alig várok már, hogy kézbe vehessek (a kiadó még nem tudta postázni ebben a helyzetben), a hamarosan érkező Az ehető nő Margaret Atwoodtól, illetve a sajnos csak jóval később várható Red, White & Royal Blue.

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Metaforaszennyezésre! ♥

Kiadó: Maxim

A halhatatlanok tipikusan az a könyv, ami a borítójával hívja fel magára az ember figyelmét. Nem tagadom, az én szemem is emiatt akadt meg rajta Molyon, majd a könyvesboltban, és végül emiatt hoztam magammal a könyvtárból még annak ellenére is, hogy sokáig nem fért bele az időmbe. A témája - bár csak másodlagos volt - is tetszett a fülszöveg alapján, de nem sejtettem előre, mire számíthatok tőle. Őszintén szólva nagy meglepetés volt, hogy végül kiemelkedő olvasmányélményként tartom számon.

A regény főszereplője négy testvér, akik fiatalon, egy unalmas nyári szünetben ellátogatnak egy jósnőhöz, aki állítólag napra pontosan meg tudja mondani, mikor fognak meghalni. Ezt az információt mindannyian eltérő módon dolgozzák fel, ami az egész későbbi életükre és az egymással való kapcsolatukra is hatással lesz.

A négy főszereplő sorsát egymás után, egyesével követjük végig, időrendi sorrendben aszerint, mikor fognak meghalni. Először Simon, majd Klara, Daniel, és végül Varya szakasza következik. A részek jelen ideje az adott szereplő halálát megelőző pár nap, de ezalatt - retrospektív módon - rengetegszer visszaemlékeznek az életük egy-egy korábbi momentumára, ami a történet vagy a személyiségük bővebb feltárása szempontjából fontos. A helyzet azért is érdekes, mert más regényekkel ellentétben azt már az elején megtudjuk, mi fog történni velük (vagyis: meghalnak) és nagyjából mikor, a kérdés csak az, hogyan.

A szereplők közül Simon szakasza volt az abszolút kedvencem. Igyekszem nem lelőni a poént, de annyit muszáj elárulnom, hogy ez az LMBTQ szál, amiről még én is meglepődtem, hogy ennyire tetszett. Szeretném leszögezni, hogy egyáltalán nincs ellenemre a téma, de ezzel kapcsolatos könyv még nem igazán került a kezembe. Itt viszont imádtam róla olvasni! Különösen izgalmas volt, hogy a szakasz abban a korban játszódik, amikor még nem elfogadott dolog melegnek lenni, de San Franciscoban ezt kevésbé nézik rossz szemmel, és itt az LMBTQ közösség viszonylag biztonságban van. Klara és Daniel szakasza azonban sajnos csalódás volt számomra. Egyébként sem voltak szimpatikus karakterek, de az, ahogyan végül meghaltak, szerintem teljesesen ésszerűtlen és kiábrándító. Ráadásul míg Klara részében a bűvészvilág és az emberi kapcsolatai legalább izgalmasak és érdekesek voltak, Daniel története lapos, unalmas és ellenszenves volt. Varya szakasza viszont megmentette a könyvet. Vele a tudomány világába nyerünk betekintést, amivel egészen más nézőpontot nyit meg, mint amivel a könyvben korábban találkoztunk, a lelkiállapota és néhány mellékszereplő pedig tovább bonyolítja a szálakat.

A legjobban talán az tetszett a könyvben, ahogyan a szereplőket ábrázolja. Elképesztően részletes képet kapunk róluk, amely a főbb vonásokból, a visszaemlékezésekből, és a bizonyos kérdésekhez való hozzáállásukból tevődik össze. Mindemellett pedig a mellékszereplők sem lettek elhanyagolva, sőt, némelyikük vissza-visszatér a történet során, így az ő sorsukról is megtudhatunk egyet s mást.

Fontos elem a regényben a mágia, amely elképesztően izgalmasan van beleépítve. A könyv a való világban játszódik, ezáltal nem lehet benne olyasfajta varázslat, amelyre ne tudnánk egy kis gondolkodás után logikus magyarázatot találni, ám valódi választ mégsem kapunk arra a kérdésre, hogyan képes a jósnő napra pontosan megjósolni mások halálát, illetve a bűvészkedéssel foglalkozó Klarának is akadnak furcsa trükkjei.

Összességében A halhatatlanok egy kiemelkedő és meglepően emlékezetes olvasmányélmény. Kiváló karakterépítés és történetvezetés jellemző rá, a különböző elemei (mint a fent említett mágia, a testvérek zsidó hite, a bűvészkedés, a tudomány) pedig még színesebbé, érdekesebbé teszik a történetet. Mindezen felül a naturalista, érzelemmentes elbeszélésmód néhol bizarrá teszi a szöveget, ami kifejezetten jól áll neki.

Abszolút pozitív élményként maradt meg bennem ez a regény, de különböző okok miatt 4 csillagnál többet nem adhatok rá. A fent említett szereplők csalódást okozó szakaszain kívül két dolog nem tetszett. Az egyik a visszaemlékezésekkel kapcsolatos: sokszor követhetetlenné válik, ugyanis nem lineárisan halad előre a múltbeli eseményekkel, hanem össze-vissza ugrál térben és időben. A másik pedig a vallással: laikusként semmit sem értettem a zsidó hagyományokból, ünnepekből, ezért igazán nem bántam volna egy összefoglalót a regény végén, vagy magyarázatokat a lap alján.

Most ti jöttök: mi alapján választjátok ki a következő olvasmányotokat? :)

Nem vonzódom túlságosan a japán kultúrához, de az életmódkönyvekhez igen - és közülük is különösen azokhoz a példányokhoz, amelyek egy bizonyos nemzet gondolkodását mutatják be (mint amilyen például Meik Wiking Hyggéje is). Japánt illetően egy sinrin-jokuról szóló kötettel csupa pozitív tapasztalataim voltak, és lenyűgözött az, ahogyan ennek az országnak a lakói a természethez viszonyulnak, így amikor szembejött velem Molyon a Wabi sabi, rögtön tudtam, hogy ott a helye a kívánságlistámon.

A wabi sabi fogalom hasonlóan nehezen lefordítható, mint a dán hygge, ezért szentelt a szerző, Beth Kempton egy egész könyvet a bemutatásának. Maguk a japánok is csak nehezen tudják megfogalmazni, mit jelent, inkább körülírják, mit idéz fel bennük a kifejezés - és ez is egyénenként változik. Ám összefoglalóan ez az életszemlélet arra ösztökéli az embert, hogy megtalálja a szépséget a tökéletlenségben, és értékelje az egyszerűséget.

A kötet nem vág rögtön a közepébe. Először a szerzőről tudunk meg egyet s mást, például azt, mivel foglalkozik, mióta kutatja a japán kultúrát, és miért írta meg ezt a könyvet. Eleinte ez számomra kicsit önfényezésnek tűnt, de belegondolva okos húzás: Beth Kempton egy ismeretlen, debütáló szerző, ám így, hogy bizonyítékot kapunk arra, ő valóban ért ahhoz, amiről ír, egészen másképp viszonyulunk hozzá olvasóként. Plusz pont, hogy egyébként blogol is. :)

Sok véleményben olvastam, és hamar én magam is megtapasztaltam, hogy ezt a könyvet ráérősen kell olvasni. Részben azért, mert sűrű - egy rövid szakasz is rengeteg információt, gondolatot tartalmaz, amelyet amellett, hogy követned kell, a saját életedre is át kell vezetned. Mindemellett maga a wabi sabi is arra próbál ösztönözni, hogy lassulj le, és arra koncentrálj, amivel éppen foglalkozol, ne vonja el a figyelmedet más. Számomra ez egyébként nagyon aktuális mondanivaló, hiszen a multitaskingra való rászokás óta ezek az alapvetőnek tűnő dolgok is nehézséget okoznak.

A kötet több aspektusból világítja meg a témát. Foglalkozik a wabi sabi szerepével a munkában, természetben, emberi kapcsolatokban, illetve a kudarc feldolgozásában. Kitér arra, honnan ered ez az életérzés, milyen nyelvi háttere van, milyen tanulságokat lehet leszűrni belőle, és napjainkban miért aktuális. Mindezek mellett pedig a szöveget Beth Kempton személyes történetei, megjegyzései színesítik, amelyek hatására igazán gördülékennyé válik. Ám a könyv egy Japánt tökéletesen ismerő ember szemszögéből van megírva; rengeteg ki nem fejtett kulturális utalást tartalmaz, így nehéz úgy olvasni, ha valaki abszolút laikus ezen a téren.

Ez a könyv egy valódi utazás, amellyel nem csak Japánt ismered meg jobban, hanem saját magadat is. Rávilágít ma aktuális problémákra, melyek szinte mindannyiunk életében jelen vannak, és megoldást kínál rájuk a wabi sabi segítségével. Bennem az egyszerűbb, letisztultabb életre való igényt alakította ki, de biztos vagyok benne, hogy a későbbi újraolvasások alkalmával mindig más és más mondanivalója lesz számomra.

Nincs negatívum, abszolút megérdemli az 5 csillagot. És egy figyelmeztetés: ne kezdd el cetlik nélkül olvasni!

A példányért ezer köszönet a Libri kiadónak!

A regény 2015-ben elnyerte a Goodreads Choice Awards Best Young Adult Fiction első helyét.

03.01. Fanni’s Library

03.03. Sorok között

03.05. Utószó

03.07. Könyv és más

03.09. Kelly és Lupi olvas

03.11. Hagyjatok! Olvasok!

03.13. Csak olvass!

03.15. Readinspo

Kiadó: Könyvmolyképző

Évek óta szerettem volna megismerni Rupi Kaur költészetét, majd tavaly év végén végre sikerült megszereznem mind a két verseskötetét magyar nyelven. A megosztó vélemények miatt féltem elkezdeni őket, ám végül a Tej és méz szerelem volt első olvasásra, a nap és az ő virágai után pedig Kaur a kedvenc szerzőim listájára is felkerült.

A Tej és méz értékelésében kiveséztem, egészen pontosan miért is tetszik Kaur stílusa. Beszéltem arról, hogy a költészete emlékeztet a kedvenc magyar költőm, Fodor Ákos rövid és frappáns verseire, illetve említettem azt a nyers őszinteséget, amelytől az írásai igazán szívbemarkolóvá válnak. Kifejtettem, miért gondolom ütősnek azt a formabontó stílust, amelyet olyan sokan kritizálnak, valamint az illusztrációkról is áradoztam egy-két sort. Ezek mind érvényesek a nap és az ő virágaira is, ezért ebben a bejegyzésben külön nem foglakozom velük, hiszen csak ismételném magamat.

A kötet 5 részre bontható: hervadás, elhullás, gyökerezés, növekedés és virágzás. Az első kettő többségében fájdalmas, szakításról szóló írásokat tartalmaz, ezekkel (szerencsére) kevésbé tudtam azonosulni, ám emellett akadnak szerelemről szólók is (sokkal nagyobb arányban, mint a Tej és mézben), amelyek nagyon megérintettek. A gyökerezésben előkerül a bevándorlás témája, amelyben leginkább a szülei nehézségeiről beszél, a sajátja csak másodsorban jelenik meg. Kifejezetten izgalmas volt erről olvasni, pláne egy ilyen időszakban, pláne ilyen szemszögből... A legnagyobb hatást azonban az utolsó szakaszban előforduló feminista versek gyakorolták rám a hihetetlenül erőteljes mondanivalójukkal, ami különösen nagyot üt Kaur szókimondó stílusában.

Olvasás közben végig csak arra tudtam gondolni, mennyi érzelmet váltanak ki belőlem ezek az írások. A költészet alapvetően nagyon távol áll tőlem, egyáltalán nem szoktam verseket olvasni. Ennek valószínűleg az az oka, hogy egyik irodalomórán olvasott költemény sem érintett meg, ezért elkönyveltem magamban, hogy nem találok élvezetet ebben a műfajban. Rupi Kaur azonban rádöbbentett, hogy mégsem velem van a probléma, hanem egyszerűen nem a megfelelő formákhoz, témákhoz, vagy éppen alkotókhoz nyúltam.

Összességében nagyon hálás vagyok, hogy elolvashattam ezt a kötetet, hiszen sokkal többet adott nekem, mint a Tej és méz. Csak bátorítani tudok mindenkit, hogy ne riasszon el a formabontó stílus, mert talán veletek is úgy megkedvelteti a műfajt, mint velem.

Természetesen 5 csillag. Imádom, és csak ajánlani tudom.

forrás: Pinterest

03.08. Spirit Bliss

03.10. Readinspo

03.12. Spirit Bliss extra állomás

03.14. Hagyjatok! Olvasok!

03.16. Hagyjatok! Olvasok! extra állomás

03.18. Sorok Között

A ti listátokon mi szerepel? :)