facebook instagram pinterest
  • Főoldal
  • Rólam
  • Könyvek
    • Könyvértékelések
    • Cikkek
    • TAG-ek és kihívások
    • Könyvespolc
    • Blogturné Klub
  • Filmek&sorozatok
  • Blogturné Klub
Üzemeltető: Blogger.

Readinspo

A tavalyi évem egyik legkedvesebb olvasmánya volt számomra Samantha Shannontól A Narancsfa-kolostor. Monumentális olvasnivaló a maga 800 oldalával, 4 szemszögével, több tucatnyi karakterével és a rendkívül dinamikus történetmeséléssel. Ha valamit érdemesnek tartok arra, hogy a Trónok harca nyomába érjen, egyértelműen ez a történet az. Akkor még úgy tudtam, A Narancsfa-kolostor világába nem térhetünk vissza másik kötetben, azóta viszont megjelent két kiegészítő- és egyben előzménytörténete is: A leszálló éj napja, valamint legutóbb az Égő virágok között. Nem részletezem, mennyire elaléltam azon, hogy a szerző nem hagy minket éhezni – úgy tűnik számomra, ő is nehezen engedi el a világot, mi, olvasók pedig csak profitálunk ebből.


Yscalin, ez a napsütötte, levendulamezőkkel borított föld hamarosan lángok martaléka lesz.
Több évszázad telt el azóta, hogy a sárkányok serege szárnyra kapott, és kis híján kiirtotta az emberiséget.
Marosa Vetalda bebörtönözve él az otthonában, minden lépését figyeli rideg atyja, Sigoso király. A hegyeken túl Marosa jegyese, Aubrecht Lievelyn kormányozza Mentendont. Marosa és Aubrecht egy jobb világot szeretnének elhozni a bolygóra.
Estina Melaugo számára ez a jobb világ távoli ábránd. Ő le akarja vadászni a sárkányokat, ezeket a fenevadakat, amelyek évszázadokon át szunnyadtak.
Ébredezik Fýredel, a nagy féreg, és elsőként Yscalint fogja célba venni…

Mindennek ellenére volt bennem egy minimális tartás ettől a kötettől, az Yscalinban történtek ugyanis épp az a részlete volt számomra A Narancsfa-kolostornak, amit egyszerűen nem tudtam hova tenni. Ha megkérdeznek, eszembe sem jut, hogy éppen ennek a régiónak a története érdekelne előzménykötetként, de hát abból élünk ami van, ugyebár. Utólag viszont már megértem, miért épp ezt tartotta érdemesnek kifejteni Shannon, hiszen ez a kötet remekül kiegészítette A Narancsfa-kolostor vakfoltjait.

"– Estina.
– Harlowe – krákogta.
– Úgy látom, elfogadtad az ajánlatomat. Csak annyi kellett hozzá, hogy vége legyen a világnak."

Maga a kötet is kiemeli, hogy az Égő virágok között önállóan is olvasható, tehát nem szükséges átrágnunk magunkat hozzá sem A Narancsfa-kolostor 850 oldalán, sem pedig A leszálló éj napja 970 oldalán. Ezt abból a szempontból mindenképpen igaznak gondolom, hogy ez a kötet időben közvetlenül A Narancsfa-kolostor előtt (illetve részben közben) játszódik, egészen más szemszögből. Abból a szempontból viszont mégiscsak vitatkoznék, hogy az Égő virágok között mindössze 300 oldalába semmiféle világépítés nem fér bele, így akik teljesen újonnan csöppennek bele ebbe a történetbe, nem valószínű, hogy könnyedén bele tudnak helyezkedni és mindent teljes mértékben megértenek belőle.

Összességében az Égő virágok között abszolút érdemes a figyelemre, különösen abban az esetben, ha a sorozatnak legalább az egyik féltégláját elolvastad már. Ha viszont teljesen ismeretlen számodra a széria, azt ajánlom, tartsd a közeledben A Narancsfa-kolostort, hogy tudd folytatni az olvasást, amennyiben tetszik az előzménytörténet. Ha pedig az elolvasása után hiányérzeted van a világépítés tekintetében, vagy tele vagy kérdésekkel, nos, akkor pedig azért kell elolvasnod azt a gyönyörű narancssárga féltéglát. Lényeg a lényeg, akármi van, A Narancsfa-kolostort olvasnod kell, ha hallgatsz rám, nem úszod meg. Nagyon boldog vagyok, hogy Shannon meglepett bennünket ezzel a (viszonylag) rövid történettel, annak pedig méginkább, hogy a magyar kiadó szorgalmasan gondozza a szerzőnő életművét, ráadásul nem is akármilyen minőségben.


5 / 4,5 csillag

Kiadás: Next21 (2025)
Oldalszám: 304
Sorozat: A káosz gyökerei 0.5 (Next Generation)
Eredeti cím: Among the Burning Flowers (2025)
Fordította: Tamás Gábor
Műfaj: (epikus, high) fantasy

Yscalin, ez a napsütötte, levendulamezőkkel borított föld hamarosan lángok martaléka lesz.
Több évszázad telt el azóta, hogy a sárkányok serege szárnyra kapott, és kis híján kiirtotta az emberiséget.
Marosa Vetalda bebörtönözve él az otthonában, minden lépését figyeli rideg atyja, Sigoso király. A hegyeken túl Marosa jegyese, Aubrecht Lievelyn kormányozza Mentendont. Marosa és Aubrecht egy jobb világot szeretnének elhozni a bolygóra.
Estina Melaugo számára ez a jobb világ távoli ábránd. Ő le akarja vadászni a sárkányokat, ezeket a fenevadakat, amelyek évszázadokon át szunnyadtak.
Ébredezik Fýredel, a nagy féreg, és elsőként Yscalint fogja célba venni…

Az Égő virágok között az ellenállás, az emberi állhatatosság története. Ebből a kötetből derül ki, milyen tragikus események vezettek ahhoz az eseménysorhoz, amelyeket már ismerünk A Narancsfa-kolostor című, több mint egymillió példányban elkelt bestsellerből.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés


Térj vissza velünk A káosz gyökerei sorozat lenyűgöző világába – ezúttal ugyanis Samantha Shannon A Narancsfa-kolostor történetének közvetlen előzményeit meséli el nekünk! A Next21 Kiadó jóvoltából ismét szemet gyönyörködtető kiadásban vehetjük kezünkbe a külföldön is nagy sikert aratott könyvet, mely az Égő virágok között címet kapta. Tarts bloggereinkkel, ismerd meg a történetet, és játssz velünk, hogy esélyed legyen megnyerni a könyv egy példányát!

Nyereményjáték

A káosz gyökerei sorozat egy nagyon komplex világot tár elénk, amelyben az eligazodást természetesen térkép is segíti. Nem ez azonban az egyetlen olyan kitalált világ, amelynek a térképe ismerős lehet számunkra. A mostani játékunban ezért jól ismert fantasy világok térképeiből hoztunk el 1-1 részletet, a ti dolgotok pedig az, hogy felismerjétek, mely könyvből származhat a blogokon található térképrészlet. A helyes válaszokat pedig ne felejtsétek el beírni a form megfelelő sorába!

(Figyelem! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)




Állomáslista

10.31. Utószó
11.02. Könyv és más
11.04. Readinspo

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

A tavalyi őszöm egyik legjobb felfedezése volt Rachel Gilligtől A pásztorkirály című duológia első része, az Egy sötét ablak. Önmagában zseniálisnak tartottam azt a gondolatot, hogy a főszereplőnk elméjébe tegyünk egy betolakodót, vagyis valamiféle átok hatására két lélek osztozzon egy testen, egy elmén. Majd szép lassan kiderült, hogy Rachel Gillig nem csak alaptörténetet alkot jó érzékkel, hanem történetet is, így a regény maradéktalanul magába szippantott. Izgatottan vártam a folytatást, amit nem húzott sokáig a Kiadó, alig több mint fél évet kellett csak tűkön ülnöm miatta, amiért nagyon hálás vagyok. Az értékelésem az Egy sötét ablakból komolyabb spoilereket tartalmaz, de a Két fekete koronából nem.


A történet ott folytatódik, ahol az előző részben elengedjük a szereplőink kezét. Előző főhősünk, Elspeth eltűnt, a testén átvette az irányítást a Lidérc, akiről immár mindenki tudja, hogy az 500 évvel ezelőtt elhunyt Pásztorkirály megmaradt, elvadult lélekfoszlánya. Bár Ravyn féltőn óvja a lényt, aki korábban Elspeth volt, remélve, hogy a lány még odabent lakozik, tudják, hogy nem szalaszthatják el a lehetőséget. Az évszázadokkal ezelőtt elveszett kártyát, az Éger ikreket ugyanis egyedül a Pásztorkirály képes megtalálni. A kártya segítségével talán végre eloszlathatják a ködöt Blunder körül, és kigyógyíthatják a fertőzötteket, akiket felemészt a mágia gyakorlása.

A Két fekete korona valamiben feltűnően más az előző részhez képest. Mivel az előző főszereplőnk tulajdonképpen eltűnt, a narrálás feladatát más karakternek kellett átvennie. Gillig ezt úgy oldotta meg, hogy Ravynt és Elmet emelte középpontba, és rajtuk keresztül két különböző cselekményszál eseményeit követjük nyomon. Míg Ravyn az Éger ikrek kártyáját keresi a Pásztorkirállyal, addig Elm a trónöröklés kérdésével küzd meg, tekintve, hogy Hauth-t a szörny kegyetlenül szétszabdalta az Egy sötét ablak végén. Én személy szerint örülök ennek a megoldásnak, hiszen rettenetesen unalmas lett volna ezeket a történéseket a tehetetlen Elspeth nézőpontjából szemlélni.

– Azt hittem, átléptem a fátyol túloldalára. Sáros bokával az erdőben lovagoltam. Veled.
– Majd egy nap. De előtte még el akarok tölteni veled száz évet.

Ami kifejezetten pozitív változás volt az előző könyvhöz képest, az az, hogy a szerző rendkívüli ütemben pótolja az eddig titkolt részleteket az évszázadokkal ezelőtti történésekkel kapcsolatban. Ráadásul nem is homályos utalgatások formájában, mint amit eddig megszokhattunk a Pásztorkirálytól, hanem konkrét visszaemlékezésekként.

Számomra viszont csalódást okozott az, hogy végig olyan érzésem volt, mintha a szerző szándékosan gyúrná és nyújtogatná a történetet, kizárólag annak érdekében, hogy indokolt legyen két kötetre bontani. Nagyjából másfél kötetni értékelhető esemény van ebben a sorozatban, és a toldalékok okoztak bennem annyi ellenérzést, hogy egy teljes csillaggal kevesebbet ítéljek meg neki. Ugyancsak kellemetlen meglepetést okoztak a szexjelenetek, amelyekből ebben a kötetben tolakodóan sok kapott helyet az Egy sötét ablakhoz képest. Abban is kaptunk pikáns részleteket, de sokkal elegánsabban, szolidabban tálalva. A Két ferde korona jelenetei viszont azt a benyomást keltették bennem, mintha az eredeti kiadó rászólt volna a szerzőre, hogy a második részt ugyan tegye már egy kicsit eladhatóbbá. Én képviselem a kisebbséget, de én ezt nem tudom értékelni.

Összességében a Két ferde korona számomra nem hozta azt, amiért az *Egy sötét ablak*ot annyira megszerettem, de ez nem lep meg, sajnos ez gyakrabban előfordul folytatások esetében, mint az ellenkezője. A történet lezárását viszont élveztem követni, tehát egyáltalán nem arról van szó, hogy megbántam az elolvasását. Sőt, szívből tudom ajánlani a sorozatot, ha egy könnyedebb, de izgalmas fantasy-t kerestek, különösen így, az ősz közeledtével.


5 / 4 csillag

Kiadás: Könyvmolyképző (2025)
Oldalszám: 408
Sorozat: A pásztor király 2. (Vörös pöttyös könyvek)
Eredeti cím: Two Twisted Crowns (2023)
Fordította: Ódor Anna
Műfaj: (dark, high) fantasy, horror, romantikus

HA TÚLCSORDUL BENNE A MÁGIA, A KIRÁLYSÁGA PUSZTULÁSRA VAN ÍTÉLVE?

Elspethnek szembe kell néznie a tettei következményeivel, amikor Ravynnal veszélyes küldetésre indulnak, hogy megmentsék a királyságot. A zsarnoki uralkodó és a fekete mágia kötelékében vergődő királyság veszélyben forog. Elspethnek és Ravynnak sikerült
összegyűjtenie a Gondviselés kártyáit, egy kivételével: a legfontosabb, az Éger ikrek kártyája még hiányzik.

Ahhoz, hogy még a téli napforduló előtt megleljék a kártyát, és a segítségével felszabadítsák a királyságot, be kell venniük magukat a veszedelmes, ködös erdőbe.

Az egyetlen, aki a segítségükre lehet ebben, az az a szörny, aki Elspeth fejében él: a Lidérc. A szörny, aki már nem szívesen osztozkodik tovább…

A One Dark Window – Egy sötét ablak kísérteties, lebilincselő folytatása.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás


Most, hogy a Pásztorkirály felfedte magát, sikerül vajon megtalálni az Éger ikrek kártyáját és felszabadítani Blundert a veszélyes köd alól? És visszatérhet vajon Elspeth az elméje mélyéről, ahova a szörny száműzte? Az Egy sötét ablak folytatását, és egyben a duológia lezárását idén hozta el számunkra a Könyvmolyképző. Gyertek és izguljatok velünk Elspeth és Ravyn sorsáért!

Nyereményjáték

Minden állomáson, a bejegyzés szövegében elrejtettünk egy-egy szót, amelyeket a kiemelt betűkből tudtok összeolvasni. A szavak ráadásul összekapcsolódnak egymással – itt előnyben vannak azok, akik olvasták a sorozat első részét is. A feladatotok, hogy írjátok bele a Rafflecopter megfelelő dobozába, az adott állomáson milyen szót sikerült kiolvasnotok.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

08.28. Readinspo
08.29. Dreamworld
08.31. Könyv és más

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Az olvasást az idei évben igyekszem hátrébb szorítani a prioritásaimban, hiszen rengeteg olyan feladat került előtérbe, amely rengeteg időt igényel a szabadidőmből. Éppen ezért alaposan megválogatom, mivel töltöm a pihenésre szánt időt, ami nem enged teret az olvasmányaimban való kísérletezésnek. Igyekszem emiatt inkább olyan könyveket választani, amelyek amellett, hogy kikapcsolnak, még építenek is. Nos, A hurrikánháború épp nem tartozik ebbe a kategóriába. Csakhogy ha már követtek egy kis ideje, biztosan tudjátok rólam, hogy a YA-NA fantasy sorozatok a gyengéim, és hajlamos vagyok miattuk megszegni az elhatározásomat. Ebben az esetben viszont egyáltalán nem bántam meg, hiszen A hurrikánháború teljesen magával ragadott, és nagyon bízom benne, hogy hamarosan élvezhetem a folytatását is.


Évekkel ezelőtt az Éjbirodalom háborút indított a Sardoviai Szövetség ellen, miután sardoviai Fényhozó katonák meggyilkolták az akkori uralkodót. A fia, aki a helyébe lépett, válaszul lemészárolta mindazokat, akikről megtudta, hogy rendelkeznek a fény irányításának képességével. Talasyn, az árvaként felnőtt fiatal nő elkerülte a megtorlást, és jelenleg a sardoviai seregben harcol. Alaric, az Éjbirodalom seregének vezetője és egyben trónörököse viszont rájön Talasyn titkára. Akárhányszor összefutnak a csatatéren, megpróbálják elpusztítani egymást, de valami mindig megakadályozza, hogy ez sikerüljön. Egyik ilyen alkalommal Nenavar területére tévednek, ahol fogságba ejtik mindkettejüket. Itt azonban olyan titok lepleződik le, amely örökre megváltoztatja Talasyn életét.

A hurrikánháborúban egy teljesen új fantasy világban járunk, ahol a több nagyobb birodalom határai jelenleg átrendeződni látszanak. Az Éjbirodalom által kirobbantott háborúban Sardovia áll vesztésre, területeinek nagy részét elfoglalták már, erőforrásai kimerültek. Ugyanakkor tudják jól, az Éjbirodalom csak sötétséget és pusztulást hoz a világra, amit az utolsó lélegzetvételükkel is igyekeznek megakadályozni. A világban él egy maroknyi ember, akik különböző képességekkel bírnak; ők az éterhajlítók, akik egy-egy elemet képesek irányítani. Vannak Árnyfaragók, Szélszólók, Bűvölők, Tűztáncosok, Záporzengők, és persze a Fényhozók, mint maga Talasyn. Ezen kívül előfordulhatnak természetfeletti lények is, mint például a sárkányok, de hát senki sem látott még olyat… legalábbis eddig.

A két főszereplő, Talasyn és Alaric viszonya már a kezdetektől izgalmas. Az elejétől fogva sejteni lehet, hogy ők másra teremttettek, minthogy meggyilkolják egymást, különösen, amikor látjuk, hogy Alaric megkönnyebbülést érez, amiért újra és újra életben találja a nőt. Annyit kénytelen vagyok elárulni, hogy idővel olyan helyzetbe kerülnek, amikor felfüggeszthetik az egymással való háborúzást, és ez megágyaz egy szerelmi kapcsolatnak is. Ám továbbra is rendkívül lassan és óvatosan közelednek egymáshoz, hiszen folyamatosan felmerülnek a kétségek mindkettejükben a körülmények okán. Talasyn elképzelni sem tudja, hogy megbocsásson a férfinak a rengeteg borzalomért, kegyetlenségért és halálért, amiért az országa felelős a háború kirobbantásával. Alaric pedig nem bízik meg teljes mértékben Talasyn-ben, mivel úgy hiszi, sardoviai menekülteket bújtat, emellett maga is Fényhozó, akárcsak azok az éterhajlítók, akik annak idején meggyilkolták a nagyapját.

"Egész életedben harcoltál. Ösztönösen először támadsz, mielőtt bárki bánthatna. De néha az ütések formálnak minket. Ha hagyjuk betalálni. Ha hagyjuk, hogy nekicsapódjon a védelmünknek, amíg meg nem győződünk róla, hogy állva tudunk maradni, míg elmúlik."

A közöttük húzódó ellentétek megakadályozzák, hogy a két fiatal teljes mértékben átadhassa magát az erős vonzalomnak – és őszintén, ezt élvezet nézni. Mostanában több olyan történettel találkoztam, ahol nem épült fel szépen a két szerelmes kapcsolatának alapja, és vágytam valamire, ami máshogyan csinálja. A hurrikánháborúban pedig ez egyáltalán nem olyan módon zajlik, ahol verném a fejemet a falba azzal a felkiáltással, hogy “könyörgöm, csak csókoljátok már meg egymást!”, hiszen az ellentéteik és a dilemmájuk nem a saját maguk által generált problémák, amiket kommunikációval meg lehet oldani. Valós és komoly ellentétekről van szó, amelyeken sokat kell dolgozniuk, és legyőzni a körülményeket is, amelyek folyamatosan ellenük dolgoznak.

Tetszett az is, hogy a szereplőink külön-külön is végigmennek fejlődésen. Talasynt például súlyosan traumatizálta az árvasága és mindaz, amin gyerekként az árvaházban vagy az utcán történt vele. Semmi másra nem vágyik, mint egy családra, és amikor rátalál, kénytelen felismerni, hogy a család egy tökéletlen konstrukció, ami rengeteg lemondással, alkalmazkodással jár. Alaric pedig magabiztos és erős vezető, aki csak akkor szembesül a saját traumáival, amikor kapcsolatot kénytelen kialakítani valaki mással. Kiderül, mennyire toxikus családi környezetben nőtt fel, és hogy sosem tanulta meg, hogyan kell szeretni.

A Molyon fellelhető címkék, a Zafír pötty, illetve a Tüskék és rózsák udvarához való hasonlítgatás miatt némileg tartottam attól, hogy ez is olyan regény lesz, amelyet a szerző a szexjelenetekkel igyekszik eladni, ami minden más kárára megy. Ehhez képest szerencsére nagyon kevés pikáns részletet kaptunk, azok viszont minőségiek voltak és a legkevésbé sem erőltetettek. Valószínűsítem, hogy ez a későbbiekben megváltozik, ezt csak azért szerettem volna kiemelni, mert kifejezetten jó pontként éltem meg, hogy épp az ellenkezője történt annak, mint amire számítottam.

Összességében A hurrikánháború remek élményt okozott számomra, és nagyon várom a folytatását. Sajnálom, hogy itthon kevésbé kapták fel, és egyébként Goodreads-en is sok negatív hangvételű értékelést kapott. Kevés olyan példa van arra, hogy én jobban szeretek egy regényt, mint amennyire a nagy többség, de az az igazság, hogy tényleg nem tudok olyat megemlíteni A hurrikánháborúból, ami akár csak egy kicsit kevésbé tetszett volna. Teljesen beszippantott a világ, együttéreztem a karakterekkel, és átéléssel követtem az eseményeket. Imádom, hogy bár kétségkívül a két főszereplő viszonya áll a középpontjában, a lassú és óvatos ismerkedésük miatt rengeteg más aspektus (mint a politika) is teret kap mellettük, ami egy ilyen jellegű fantasy történetben elengedhetetlen részlet. Lényeg a lényeg, én szívből ajánlom ezt a regényt minden érdeklődőnek.


5 / 5 csillag

Kiadás: Könyvmolyképző (2025)
Oldalszám: 416
Sorozat: A hurrikánháború 1. (Zafír pöttyös könyvek)
Eredeti cím: The Hurricane Wars (2023)
Fordította: Szabó Tünde
Műfaj: (high) fantasy, romantikus

A ​szív csatatér.
Két ellenség. Egy kénytelen szövetség. Egy szerelem, amely megmentheti vagy el is pusztíthatja a világukat…

Talasyn egész életében a hurrikánháborúban élt. Árvaként nőtt fel, nemzetét a kegyetlen éjcsászár ostromolja, családját a szabadságért harcoló katonák között találta meg. Azonban halálos titkot rejteget: ereiben fénymágia csordogál, izzó erő, amiről mindenki azt hiszi, évekkel ezelőtt megsemmisült.

Alaric hercegre, a császár egyetlen fiára és örökösére vár a feladat, hogy seregeivel és erőteljes árnymágiájával elsöpörjön mindent, ami az Éjbirodalom uralmát veszélyezteti. Talasynban a valaha volt legnagyobb fenyegetésre lel: a lány fényesen izzik a csatatéren a varázslattól, ami megölte a fiú nagyapját, szörnyeteget csinált az apjából, és kirobbantotta
a hurrikánháborút. Alaric megpróbálja megölni a lányt, de a fény és a sötétség összecsapásában az energiáik összefonódnak, és olyan erő keletkezik, amilyet soha nem láttak azelőtt.

Ez a háború csak velük érhet véget. Azonban még ennél is nagyobb veszély közeleg, amit talán csak a kettejük különös mágiája képes megállítani. Talasyn és Alaric döntés előtt áll… vajon az a sorsuk, hogy összefogjanak, vagy hogy elpusztítsák egymást?

Felejthetetlen romantasy, egy rendkívüli új író lélegzetelállító debütálása. Tökéletes olvasmány a Negyedik szárny és a Tüskék és rózsák udvara rajongóinak.

Hagyd, hogy téged is magával ragadjon!

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás


A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent a nagy sikert aratott Hurricane Wars - Hurrikán háború első kötete, egy lebilincselő és izgalmas történet a jó és a rossz harcáról, amiben két ember találkozik. 
Gyertek velünk a turnéra, ismerjétek meg jobban a történetet! Ha pedig részt vettek a játékban, tiétek lehet a könyv egyik példánya.

Nyereményjáték

Mivel a könyv fanfic alapján készült, így mostani játékunkban olyan könyvekből találtok idézetet, amik eredetileg fanficek voltak és abból később lettek kiadott könyvek. A Rafflecopter megfelelő részébe az írót és a könyv címét kell beírni, ahonnan az idézet származik. 
Játékra fel!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

“Hipotézis. Minél többször említek egy csatolmányt egy e-mailben, annál kisebb a valószínűsége, hogy csatolom is az említett mellékletet.”

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

04.25. Readinspo
04.27. Insane Life
04.29. Kitablar

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Elizabeth Limtől a Hat bíborszín darumadár című duológiát kizárólag azért olvastam el, mert a szerző annak idején teljesen lenyűgözött egy másik történetével. Ez a Disney-meséket feldolgozó Sorsfordító történetek-sorozat egyik kötete, az Ez hát a szerelem, amely a Hamupipőkét meséli újra. Mint kiderült, egyszeri alkalom volt, hogy Lim ennyire levegyen a lábamról, de azért azt sem állítom, hogy a Hat bíborszín darumadár nem közelítette meg annak a szintjét, legalább egy kicsit. Igaz, a duológia második kötetével, A sárkány ígéretével már akadtak problémáim, de összességében, sokakkal ellentétben, nekem még az is tetszett. Idén a Kiadó, sokunk örömére elhozta a duológia kiegészítő kötetét, amely a sorozat egyik izgalmas karakterének, Raikamának az előéletét meséli el.



Vanna egy dzsungel széli kunyhóban, egy aprócska faluban látta meg a napvilágot. Mellkasa már ekkor furcsán ragyogott, és ha az angyali babaarca nem nyűgözte le a körülötte lévőket, akkor a különös, mágikus fény tett róla, hogy mindenki azonnal a szívébe zárja őt. Lehet, emiatt történt az, hogy amikor áldozatot kellett bemutatni a dzsungel vérszomjas démonboszorkányának, Angmának, Channari apja nem az újszülöttet választotta, ahogy kellett volna, hanem az idősebb lányát. Apja Channit behurcolta a dzsungel közepére, majd otthagyta, hogy a tigris alakjában megjelenő démon élve felfalja a kétéves kislányt. Csakhogy az igazságtalanságra – és Channi lehetséges jövőjére – felfigyel a Kígyókirály, aki elijeszti az éppen megjelenő démonboszorkányt. Angmának még sikerül megátkoznia Channit, akinek az arca teljesen eltorzul, és megígéri, hogy 17 év múlva visszatér – de akkor már nem csak Channit, hanem a húgát, Vannát is magával viszi. A lány ettől kezdve kitaszítottan él, hiszen arca csúfsága elijeszti az embereket, azonban nem felejti el a démon ígéretét, és az egész életét arra teszi fel, hogy megvédje Vannát a hamarosan bekövetkező végzetes napon.

A császárné átka elsősorban a testvéri szeretet mélységeiről szól. Bár egyértelmű, hogy a kétéves Channi akkor kezdi csodálni a kishúgát, amikor ő (szándéktalanul) megbűvöli némi mágiával, ám végig sejtjük, hogy a kapcsolat kettejük között akkor is így alakult volna, ha nem lenne varázslat a képletben. Gyönyörű, ahogyan a két lány szereti egymást, tökéletesen feltétel nélkül – hiszen Channi semmiféle hálát nem vár azért, amiért teljes odaadással óvja a húgát és gondoskodik róla. A húga pedig dönthetett volna úgy, hogy megveti Channarit a kígyóarca miatt, épp úgy, ahogy mindenki más, még a saját apjuk is teszi, mégis ő az egyetlen, aki nem tekint szörnyként a megátkozott lányra.

A történet célja, hogy kissé jobban kibontsa a Hat bíborszín darumadár talán legizgalmasabb karakterének történetét, akit Raikamaként ismerünk, de már ott kiderült számunkra, hogy ő azonos Channival. Őszintén szólva nem igényeltem volna egy külön regényt annak kibontására, mit és hogyan rontott el az előéletében, amit aztán később Shiorinak kellett megoldania, de végső soron, utólag azért annyira nem bánom. A császárné átkát olvasva ismertem csak fel, mennyire kevéssé volt kibontva és megmagyarázva ez a történet, amely így, ebben a formában sokkal érdekesebbé is vált.

"– Hogy tudsz ilyen zavartalanul viselkedni az emberek között? – tör ki belőlem a kérdés. – Hiszen olyan kegyetlenül bánnak veled.
– Nincs szívem – válaszolja magától értetődően Hokzuh. – Nem érdekel, kedvelnek-e az emberek. Neked viszont van szíved. És nem olyan erős, mint amilyennek tetteted."

Fun fact, hogy Elizabeth Lim a köszönetnyilvánításban bevallja: ez a történet előbb született meg benne, mint ahogyan a Hat bíborszín darumadárt megírta. Érzek is némi erőltetettséget a két sztori összekapcsolásában, legalábbis oly módon, hogyan lett ebből a Channiból az a Raikama, akit abban a regényben megismertem. Channi itt egy született harcos, kemény, mint egy kőszikla, komoly sérelmeket hurcol magában és nem fél odaszólni, amikor szükséges. Raikamát ezzel szemben egy csendes, szolid karakternek ismertem meg, aki hímezgetéssel tölti az idejét. Nagyvonalakban persze meg lehet magyarázni ezt az átmenetet, nekem mégis olyan érzésem van, hogy két különböző jellemvonásokkal rendelkező karakterről beszélünk.

Azokban, akik A császárné átkával találkoznak először, felmerülhet a kérdés, vajon melyik kötettel kezdjék az olvasást. A válaszom az, hogy mindkét döntésnek van hátránya. Amennyiben a Hat bíborszín darumadár duológiát veszed előre, úgy az leleplezi A császárné átka végét. Ha viszont A császárné átkával kezded, nem valószínű, hogy érteni fogod a világépítés sajátosságait, hiszen Lim ebben a kötetben egyáltalán nem szán időt a szükséges magyarázatokra. Mindent összevetve én azt javaslom, a Hat bíborszín darumadár duológiát részesítsd előnyben.

Összességében A császárné átkához erősen javaslok egy csomag zsebkendőt, különösen az utolsó 100 oldalhoz. Rendkívül megindító, megható módon ér véget, és tulajdonképpen ez az oka annak, hogy ilyen magasra értékeltem végül a könyvet. Voltak gyengeségei, de ezek számomra kevesebbet nyomtak a latba, mint az, hogy milyen mély érzéseket váltott ki belőlem. Ezen kívül nagyon értékeltem, mennyire könnyedén, gyorsan olvasható a szöveg, amely egyaránt köszönhető az egyszerű (célközönséghez passzoló) nyelvezetnek és a kellemes fordításnak. Emellett a fejezetek is úgy értek véget, hogy egyszerűen képtelen voltam megállni, hogy ne olvassak tovább. Igaz, jelenleg nem látom esélyét annak, hogy a jövőben is elővegyem Channi és Shiori történetét egy-egy újraolvasásra, ennek ellenére hálás vagyok, hogy megismerhettem ezeket a regényeket, hiszen nem tagadhatom, hogy okoztak néhány szép pillanatot.


5 / 5 csillag

Kiadás: Menő Könyvek (2024)
Oldalszám: 502
Sorozat: Hat bíborszín darumadár 0,5
Eredeti cím: Her Radiant Curse (2023)
Fordította: Hermann Alexandra
Műfaj: (high) fantasy, ifjúsági

Channari arcát egy démonboszorkány gonosz átka elcsúfította. Vanna az egyetlen ember, akiben megbízhat, mert tudja, hogy nővére nem szörnyszülött, és teljes szívéből szereti. Ők ketten bármit megtennének, bármiről lemondanának egymás kedvéért.

A félelmetes kígyóarc azonban csak akkor tűnhet el, ha Channari elviszi a boszorkánynak Vannát, akit a föld legszebb lányának tartanak. Egy prófécia szerint a két testvér közül az egyiknek el kell buknia, hogy a másik tündökölhessen.

Elizabeth Lim legújabb kötete a Hat bíborszín darumadár és A sárkány ígérete világába kalauzolja az olvasót, egy küzdelmekkel, lenyűgöző teremtményekkel és kalandokkal teli történetben.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés


A Menő Könyveknek köszönhetően már hazánkban is olvasható Elizabeth Lim nagysikerű, duológiájának előzménykötete, A császárné átka. Ráadásul a kiadónak hála, szemet gyönyörködtető, éldekorált változatban szerezhetik be a történetet a magyar olvasók. Az ázsiai mesék és mítoszok világából merítkező fantasy bloggereinket is elvarázsolta. Tartsatok velünk, derítsük ki együtt hogyan kezdődött Raikma története és vigyétek haza a kiadó által felajánlott nyereménykönyvet. 

Nyereményjáték

Az utóbbi időben egyre népszerűbbek hazánkban is azok a regények, melyek az ázsiai kultúrából merítenek ihletet, így a mostani játékunk is ehhez kötődik. Minden állomáson találtok egy idézetet, mely egy olyan kötetből származik, amelyben markánsan jelen van az ázsiai kultúra. Nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy mi a könyv címe, ahonnan idéztünk.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

“Az életben nincsen “ha”, és nincsenek véletlenek. A jelenhez az általunk meghozott döntések vezetnek.”

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

12.15. Csak olvass!
12.19. Readinspo
12.21. Utószó
12.22. Könyv és más
12.25. Hagyjatok! Olvasok!

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

A fantasy műfaj lelkes és lojális rajongójaként sokszor olyan történetek elolvasására is rábólintok, amelyek alapvetően már lehet, hogy kevésbé illeszkednek a stílusomhoz. Az elsősorban young adult-new adult célközönségnek készült regények például már egyre ritkábban felelnek meg az elvárásaimnak, de még nem tudom őket teljesen elengedni. Az Oly kegyetlen és kedves udvar pedig elég ígéretesnek tűnt ahhoz, hogy besűrítsem az év végi olvasmányaim közé. Korábban még nem hallottam róla, holott 4 csillag feletti értékelésen áll a Goodreads-en 63,5 ezer jelölésből, az ennyire népszerű könyveket pedig általában én is szoktam szeretni.


Az Oly kegyetlen és kedves udvarban egy olyan világot ismerünk meg, amelyben minden embernek van mágiája. Születésük után nem sokkal ezt a mágiát elveszik az emberektől, és az isteneknek ajánlják fel, hogy annak segítségével megvédjék őket az ádáz és veszélyes tündérektől. Csakhogy vannak olyan emberek, akik valamilyen módon képesek voltak megtartani a mágiájukat, de ez súlyos bűnnek számít, amellyel halálra ítélték önmagukat. Ha a hatóságok észreveszik, hogy valaki mágiát rejteget, azt elhurcolják, vétkét pedig a családján és barátain torolják meg. Prisca születése óta retteg attól, hogy mikor jön el az a nap, amikor az emberek felismerik mágikus képességét, ami születésekor nem kellett az isteneknek. Amikor pedig eljön, mindent elveszít, ami valaha fontos volt neki.

Nem mondanám, hogy az alapgondolat különösen magával ragadott, mivel nem ez az első, se nem a második regény, amit mostanában olvasok azok közül, amelyekben a főszereplőnk tiltott mágiával bír, halálbüntetés terhe mellett. Csak a Könyvmolyképző regényi közül ugyanerre épül Marie Lu Az ifjú kiválasztottak-trilógiája, valamint az Egy sötét ablak (Rachel Gillig), ami ráadásul szintén egészen friss megjelenés. Ennek ellenére egészen izgalmasnak találtam azt a gondolatot, hogy Prisca annak idején, amikor megtartotta a mágiáját, nem lázadni szándékozott, csak a benne lévő varázslat nem kellett az isteneknek. Már ekkor sejthetjük, hogy ennek megvan a maga oka, és a történet során, később fény is derül a miértekre.

Prisca karakterfejlődése talán az egyik legérdekesebb része a történetnek. Az elején rettegésben él, pontosan tudja, hogy hamarosan eljön a pillanat, amikor lelepleződik, és vagy sikerül elmenekülnie a korábban eltervezettek szerint, vagy elkapják és hónapokra börtönbe kerül, amíg ki nem végzik. Nem titok, hogy az előbbi történik. Menekülése során ráadásul épp abba az emberbe botlik bele, aki segíthet neki megtanulni, hogyan használja a sajátos mágiáját, hogyan válljon erősebbé és kitartóbbá. Prisca a kezdeti, rettegő és rejtőzködő lányból felnőtt, érett nővé cseperedik a szemünk láttára, azzal párhuzamosan, hogy megtanulja, a mágiája nem bűn, hanem fegyver. Később pedig erős, magabiztos és talpraesett nővé válik, aki élére állhat annak a mozgalomnak, aki (minden bizonnyal) meg fogja buktatni ezt az emberek rettegésére épülő birodalmat.

"– Hogyan irányíthatsz egy népet? Az embereket szegénységben és tudatlanságban tartod. Ugyanazokkal a hazugságokkal álltatod őket évszázadokon át, és ezekre a hazugságokra felépítesz egy vallást. És az emberek hinni fognak neked, akkor is, ha az igazság meztelenül táncol az orruk előtt. Mert ha mást gondolnának, az azt jelentené, hogy az egész világuk egy nagy hazugság. Ezt a felismerést a legtöbb ember képtelen feldolgozni."

Az előző bekezdésben említett emberről – akit nevezzünk ezentúl nevén –, vagyis Lorianról már az első pillanattól fogva sejthetjük, hogy Prisca társának szánta a szerző. A kapcsolatuk dinamikája azonban meglepett. Nem vagyok kifejezett rajongója az “enemies to lovers” metódusnak, de hihetőbbnek tartom azt a verziót, amikor a gyűlölet lassan átfordul azzá, amiből később szerelem válhat. Nos, itt nem ez történik. Prisca és Lorian az elejétől fogva ellenszenvesek egymásnak, és ez egészen a legvégéig így is marad, csakhogy közben azért rendületlenül kihasználják egymást… a lehetséges legtöbb módon. Azaz időnként összedolgoznak, szívességeket kérnek egymástól, vagy éppen együtt töltik az éjszakát. Közben pedig hol megvan kettejük között a bizalom, ami ezekhez szükséges, hol nincs. Alapvetően a problémát ezzel a dinamikával kapcsolatban inkább abban látom, hogy ők egy olyan pár, akiknek egyszerűen képtelen vagyok szurkolni.

A történetvezetéssel kapcsolatban is vegyes érzelmeim vannak. Olvasás közben nem éreztem unalmasnak, eseménytelennek a regényt, azonban visszatekintve úgy tűnik, nem történt benne kifejezetten sok minden. A legizgalmasabb talán az volt, ahogyan a titkok szép lassan feltárulnak előttünk, különösen Lorian és Prisca származását, mágiáját illetően, de azért azokban az alapokban is van sár bőven, amelyekre a birodalom épült. Már ezekből látszik, hogy a következő részekben arra számíthatunk, Priscából Katniss Everdeen-féle birodalomdöntögető amazon válik majd.

Összességében az Oly kegyetlen és kedves udvar kapcsán a legnagyobb negatívum, amit fel tudok hozni, az az, hogy nem volt semmilyen. Nem váltott ki belőlem semmiféle érzelmet, sem negatívat, sem pedig pozitívat, ennélfogva pedig igencsak felejthető volt számomra. Alig egy hónapja olvastam csak, mégis komoly nehézséget okozott felidézni a cselekmény részleteit ahhoz, hogy megírjam ezt a bejegyzést. Mindenesetre valószínűleg elolvasom majd a sorozat maradék két részét, ha nem lesz jobb dolgom, mert kíváncsi vagyok a végkifejletre.


5 / 3,5 csillag

Kiadás: Könyvmolyképző (2024)
Oldalszám: 424
Sorozat: Hazugságok királysága 1. (Zafír pöttyös könyvek)
Eredeti cím: A Court This Cruel and Lovely (2023)
Fordította: Gruber Katalin
Műfaj: (high) fantasy, romantikus, new adult

Évek ​óta egy izzó tekintetű, zöld szemű, kegyetlen mosolyú férfival álmodom…

Születésünk után néhány órával az istenek elveszik azt a kis erőt is, amink van. Viszonzásul megvédik a határainkat az ádáz és irgalmat nem ismerő tündérektől. Azokat, akik valahogy mégis képesek megtartani az erejüket, romlottaknak nevezik, és elégetik őket. Amikor felfedezték a tiltott erőmet, menekülni kényszerültem a falunkból és az imádott életemből. Hogy életben maradjak, egyezséget kellett kötnöm a zsoldossal, aki a legkiszolgáltatottabb helyzetben hagyott magamra. Az egyezségünk egyszerű. Segítek neki és a titokzatos barátainak bejutni a városba. Ő pedig megtanít használni az addig rejtegetett, különös, sötét képességemet. Az erőt, ami a túlélésemet jelentheti. De a szívtelen zsoldosnak is megvannak a maga titkai. Olyan titkok, amelyek veszélybe sodorják a szeretteimet. Titkok, amik darabokra szakíthatják a királyságot és talán az egész világot…

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás


A Könyvmolyképző Kiadó elhozta nekünk Stacia Stark romantasy történetét, az Oly kegyetlen és kedves udvart. A regény a tündérek és emberek háborújára épül, és egy diktatúrára, mely kényszeríti a népét, hogy elnyomja a saját különleges képességeit. Prisca és Lorian történetét átszövik a titkok és a múlt árnyai - de vajon mi is a teljes igazság? Tarts Te is velünk, és légy részese ennek a fantasy-kalandnak!

Nyereményjáték

A nyereményjátékunk középpontjában a Könyvmolyképző Kiadó zafír pöttyös könyvei állnak. Nektek az a feladatotok, hogy a fülszövegrészlet alapján kitaláljátok, melyik szerző melyik könyvéről van szó. A megoldást írjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

“Lucy Hartnál senki sem tudja jobban, milyen érzés úgy felnőni, hogy a szülei nem szeretik.”

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

11.06. Kitablar
11.08. Insane Life
11.10. Dreamworld - extra
11.12. Kelly és Lupi olvas
11.14. Readinspo
11.16. Dreamworld
11.30. Spirit Bliss oldala

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Nem keveset hezitáltam azon, hogy beillesszem-e az Egy sötét ablakot a jelenleg igencsak telített szeptemberembe. Egyrészt igyekszem jobban megfontolni, belekezdjek-e úgy sorozatkezdő kötetekbe, hogy ki tudja, mikor érkezik a lezárása (mivel hamar elfelejtem a történet részleteit, a folytatás előtt mindig újraolvasom az előző részt vagy részeket, ami nyilván rengeteg időmet elveszi). Másrészt pedig kifejezetten taszít és menekülésre késztet, ha egy regényt a “TikTok-szenzáció!” címkével reklámoznak. Mindenesetre éreztem, hogy az Egy sötét ablak tökéletesen meg fog felelni az ízlésemnek, illetve duológia, tehát csak egyszer kell újraolvasnom a záró kötet előtt.


A történetben egy fiatal lányt ismerünk meg, akinek az elméjében egy Lidérc lakik. Szó szerint, hiszen osztoznak egymás tudatán, hallják és látják a másik gondolatait – de a külvilág csak Elspeth Spindle testét látja. A szörnyeteg a lány kilencéves korában került a tudatába, egy fertőzés következtében, amely a belőle felgyógyult gyermekekben különböző mágikus képességeket ébreszt. A fertőzés pedig a birodalmat körülvevő sűrű ködből származik, amelyet az Erdő Szelleme szabadított rájuk, bosszúból, amiért az ő mágiájára ácsingóztak a halandók, és őt magát többé már nem tisztelték. A köd jelenleg is egyre csak terjed, azzal fenyegetve Blunder lakóit, hogy előbb-utóbb teljesen beborítja a falvakat, és onnantól kezdve senki sem menekülhet előle. A legenda szerint azonban van egy mód a köd legyőzésére: össze kell gyűjteni a Gondviselés tizenkét mágikus kártyáját, és egy fertőzött ember vérével feloldani az átkot. Blunder királyai évszázadok óta próbálják egyesíteni a paklit, de az Éger Ikrek hollétéről a mai napig senkinek sincs tudomása. Van azonban egy csoport, amely elszántan harcol azért, hogy a tizenkét kártya egyesüljön, és lehet, hogy Elspeth segítségével találják meg a módot az Éger Ikrek előkerítésére.

Az Egy sötét ablak világa nem nagyszabású, nem lenyűgöző, de nem is akar az lenni. A térkép igencsak korlátolt, hiszen egyetlen birodalom területén játszódik, és másikról nem is tudunk, hiszen az erős ködfal évszázadok óta elválasztja Blundert a világ többi részéről. A mágia pedig, bár átszövi a könyvet, szintén korlátok közé szorított. Hivatalosan csak a Gondviselés kártyái által lehet gyakorolni, azok pedig bárkinek engedelmeskednek, aki hármat koppint rájuk. A kártyáknak azonban meghatározott tulajdonosuk van, ellopásuktól pedig elrettenti a népet a kegyetlen megtorlás, ami vár rájuk. A Gondviselés kártyái is csak konkrét képességekkel ruházzák fel használóikat, például gondolatolvasással, erővel, szépséggel. A mágiának van szabad, zabolázatlan formája is, azok testében, akik átestek a fertőzésen – azonban minden ilyen emberre halál vár a király rendeletének érvényében. A mágia használata pedig következménnyel jár mind a fertőzöttek, mind a kártyát használók részére. Csak míg a fertőzöttek idővel elveszítik ép eszüket, addig a kártyák birtokosai más módokon (pl. testi kínoktól) szenvednek a természetfeletti erő birtoklásáért.

"Aki óvatos, az odafigyel. Odafigyel azokra, akik rosszra használják a mágiát. Aki okos, az bölcs is. Elég bölcs ahhoz, hogy ne használja túl gyakran a Gondviselés kártyáit. Aki jó, az tisztelettudó. Tiszteli az egyensúlyt, a sóét és a levegőét, az Erdő szelleméét. Légy óvatos, légy okos, légy jó."

Nem gondolom, hogy a világépítés kifejezetten erős lenne ebben a történetben. Kissé nehéz elképzelnem, hogy papírvékony, törékenynek tűnő tárgyakban ilyen óriási és kifogyhatatlan erő lakozzon. Továbbá szerintem a birtoklási rendszer is gyenge lábakon áll. Egy duológiában azonban ennél többre nem is feltétlevül van szükség, illetve szerintem a regény erőssége egészen másban rejlik. Pontosabban a szerző hangjában. Rendkívül lenyűgözött az a stílus, amelyben a szöveg szólt hozzánk. Kissé mintha érzelemmentes, tárgyilagos lett volna – hiába követtük Elspeth szemszögéből, E/1-ben az eseményeket, az érzései, benyomásai nem voltak egyértelműen megfogalmazva. Ez az enyhe ridegség és távolságtartás pedig kellett ahhoz, hogy borzongatós, komor hangulatot váltson ki a szöveg.

Lehet, ezzel sokan nem értenek majd egyet, de én kifejezetten szerettem a névválasztásokat is. Önmagában a kereszt- és vezetéknevek is jól hangzanak, de sokszor együtt a kettő különösen erősnek hat: ilyen például a Ravyn Yew, Emory Yew vagy Orithe Winnow. A keresztneveket tekintve tetszik, hogy Elsbeth helyett Elspeth a főszereplőnk, de a kedvencem egyértelműen az Ione és a Hauth.

Ha nagyon muszáj kiemelnem valamiféle gyengeséget, azt mondanám, hogy szerintem a szörny túl keveset szerepelt. Ez nem olyasmi, ami akár egy fél csillagos levonást eredményezne az értékelésemben, viszont kicsivel többet vártam ettől az ötlettől. Zseniális gondolatnak tartottam már a fülszöveg olvasásakor is, hogy a főszereplőnk osztozzon valaki mással a tudatán, és szó szerint a fejében, a testében egy másik lény lakozzon. Az pedig, amit a szerző ebből a történet során, illetve a végén kihozott, különösen tetszett. Ennek ellenére úgy érzem, sokkal kevesebb szerepet kapott a szörnyeteg, mint amennyit megérdemelt volna.

Összességében kétség sem fér hozzá, hogy az Egy sötét ablak olyan történet, amelyre érdemes volt időt áldozni. Élveztem a felépítését, a karaktereit, a szereplőink között fűződött gyengéd, de bájos románcot, és persze az őszi, borongós időjáráshoz tökéletesen passzoló hangulatot. Az alaptörténet erősen emlékeztetett Marie Lu Az ifjú kiválasztottak című sorozatára (ebben is gyerekeket sújtó járvány adja a főszereplőnk képességét), az írásstílusa pedig Amy Harmon A madár és a kardjáéra hajazott, ezért talán aki bármelyiket élvezte ezek közül, valószínűsíthető, hogy az Egy sötét ablak is kedvére lesz. Én biztosan jó szívvel fogok rá emlékezni, és tűkön ülve várom a folytatását.


5 / 5 csillag

Kiadás: Könyvmolyképző (2024)
Oldalszám: 368
Sorozat: A pásztor király 1. (Vörös pöttyös könyvek)
Eredeti cím: One ​Dark Window (2022)
Fordította: Ódor Anna
Műfaj: (high, dark) fantasy, horror, romantikus, young adult

HA ​SZABADON ENGEDI A BENNE ÉLŐ SZÖRNYET, MEGMENTHETI A KIRÁLYSÁGÁT?

Elspeth Spindle biztonságra vágyik a kísérteties, ködös királyságban, ahol él. Ám ehhez a puszta szerencsénél többre van szüksége… A Lidérc – ahogyan Elspeth hívja – egy szeszélyes, ősi szellem, aki a fejében lakozik. Védelmezi a lányt, és megőrzi a titkait. Azonban mindennek megvan az ára, a varázserőnek különösen. Amikor Elspeth az erdőben összetalálkozik egy rejtélyes útonállóval, az élete drámai fordulatot vesz. Csatlakozik egy csoporthoz, amelynek célja, hogy megtisztítsák Blundert a sötét mágiától, amihez össze kell gyűjteniük a Gondviselés tizenkét kártyáját. És hogy ki az útonálló? A király unokaöccse, Blunder legveszélyesebb embereinek parancsnoka, a magas, sötét hajú és piszkosul jóképű Ravyn Yew, a felségáruló. A tét egyre nő, akárcsak Elspeth és Ravyn egymás iránt érzett vonzalma. A lánynak pedig lassan szembe kell néznie a legsötétebb titkával: a Lidérc egyre nagyobb befolyást szerez az elméje felett, és talán nem is lesz képes megállítani őt…

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás


Sötét hangulatú fantasy-t keresel az őszi időszakra? Vess egy pillantást Rachel Gillig könyvére! Az Egy sötét ablakban fenyegető mágiáról, lázadókról és egy olyan fiatal lányról olvashatsz, akiben egy valóságos szörnyeteg lakozik. A Lidérc kilencéves kora óta osztozik a tudatán, és Elspeth azóta keresi a módszert, amellyel megszabadulhat tőle. A regény a Könyvmolyképző gondozásában jelent meg idén szeptemberben, és nálunk most nyerhetsz is belőle egy példányt.

Nyereményjáték

A játékunkban híres gótikus stílusú regények szereplőinek nevét rejtettük anagrammák mögé. A feladatotok, hogy feloldjátok az anagrammát és a Rafflecopter megfelelő helyére a könyv címét írjátok, amelyben az adott karakter szerepel. Ne aggódjatok, többnyire főszereplők neveit rejtik az anagrammák, illetve segítségként a nevek kezdőbetűit nagybetűk jelölik.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Eare yJne

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

09.19. Readinspo (extra: idézetek)
09.21. Readinspo
09.23. Csak olvass!
09.25. Csak olvass! (extra: fanartok)
09.27. Fanni's Library 
09.30. Könyv és más
10.01. Dreamworld

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Az Instagram könyves szegletén nemigen töltöttem időt az elmúlt hónapokban, de azért néhanapján megfordultam ott néhány percre, ha ráfanyalodott a szívem némi szépségre. Már ezek a rövid látogatások is elegendőek voltak ahhoz, hogy szembejöjjön velem néhány fantasy-regény, amit ázsiai szerző írt a keleti mitológiára alapozva, és ehhez hasonló stílusú rajzos borítóval. Korábban nem rajongtam az ázsiai kultúrákért, de volt néhány olyan élményem az elmúlt években, ami teljesen átforgatta ezt bennem, így ezeket a regényeket el is mentegettem magamnak a későbbiekre. Ha jól gondolom (bevallom, szokásomhoz híven le vagyok maradva a trendekről), divatos lett mostanában ez a stílus és téma, de egyáltalán nem bánom, hiszen a szemet gyönyörködtető borítók általában egy rendkívül izgalmas, egzotikus mitológiával és fantasy világgal párosulnak, amit egyelőre még nem tudtam megunni. Ezért nem is volt nehéz kérdés, hogy kíváncsi vagyok-e A Holdistennő lányára.


Csang-o hosszú ideje él a holdhoz láncolva. Habár a holdistennő feladata nem elhanyagolható fontosságú, ő ezt a tisztséget büntetése részeként kapta, amiért megsértette a Mennyei Császárt. Csang-o azonban súlyos titkot rejteget: az ítélete idején várandós volt a lányával, akiről a Mennyei Császár nem tud – hiszen valószínűleg nem helyeselné Hszing-jin létezését. Sajnos a titkok általában előbb-utóbb kitudódnak, ezért amikor a lebukás fenyegeti őket, Csang-o elküldi a lányát, hogy megvédje őt a Császár minden bizonnyal halálos fenyegetésétől. Hszing-jin nem érkezik meg arra a helyre, ahol menedéket kapott volna, helyette épp azon a helyen köt ki, ahol a legkevésbé kellene lennie: a Mennyei Királyságban. Mivel egész addigi életében elszigeteltségben élt, nem ismeri az emberek kegyetlenségét, de az olvasmányainak köszönhetően hamar feltalálja magát a világban, és kihasznál minden lehetőséget, ami elé kerül. A végső célja pedig nem kevesebb, mint felszabadítani az édesanyját a meg nem érdemelt büntetésből, és ezzel hazatérni.

Sue Lynn Tan világépítése egészen érdekes, és ezt a lehető legjobb értelemben mondom. A világ alapvetően két részre szakad: a halandók és a halhatatlanok birodalmára. Utóbbi magasan a halandók földje felett helyezkedik el, tehát ténylegesen úgy, mintha a mennyország lenne. Csakhogy ez a birodalom sem egységes: több különböző részre, országra bomlik, melyeknek megvan a saját uralkodójuk, de ettől függetlenül a Mennyei Császár befolyása rájuk is kiterjed. Maga a Császár hatalmas, kegyetlen és hataloméhes, alattvalói tiszteletét pedig inkább megfélemlítéssel vívja ki. Sok halhatatlan mágiával is rendelkezik, többnyire a négy elem egyikét vagy másikát képes irányítani, illetve van egy tiltott gyakorlat is, az elmemágia. Továbbá a halhatatlanok birodalma különlegesebb lények, például sellők és sárkányok otthonául is szolgál.

Kifejezetten tetszett a regényben a világépítés – izgalmasnak találom, ugyanakkor valószínűsítem, hogy még nem láttunk mindent belőle. Leginkább az a gondolat tetszik, hogy a két nagy birodalom (a halandó és halhatatlan) két szinten, egymás felett helyezkedik el. Ugyanakkor olvasás közben az az érzésem volt, hogy Sue Lynn Tan eredeti gondolata a holdistennőről valahogy kevéssé illik ebbe a világba, hiszen a történet folyamán megtudottak alapján semmi sem indokolja, hogy istennőnek tituláljanak egy bebörtönzött, kegyvesztett személyt. Az volt a gyanúm, hogy a holdistennő valami létező ázsiai mítosz lehet, és Sue Lynn Tan eköré szőtte a történetét – ami valahol önálló életet kezdett élni és kicsúszott a markából. És Csang-o nevére rákeresve meg is találtam azt a mítoszt, ami a regényt minden bizonnyal ihlette.

"Bizonyos sérülések egy életre belénk égnek. Részei lesznek annak, akik vagyunk, és átformálják azt, amivé válunk."

De A Holdistennő lánya nem Csang-o, hanem Hszing-jin története, aki helyre szeretné hozni azt, ahol kisiklott az édesanyja élete, és ami ellehetetleníti, hogy ők ketten együtt legyenek. Óriási hátrányból indul, hiszen világéletében két embert ismert csak (az anyján kívül még egy szolgálót), ezért mindent az alapoktól kell megtanulnia. A kedvessége, őszintesége kivételesen szerencsés szituációba sodorja, de ott felismeri, hogy kemény munkára lesz szüksége a céljai eléréséhez. Élvezetes végignézni azt a folyamatot, ahogyan egy gyámoltalan leányzóból olyan ember válik, akit nem szívesen haragítanék magamra. Bár a tanulótársa nem kevésbé fontos személy, mint a Mennyei Császárság trónörököse, jól látszik, hogy amit Hszing-jin elér, azt önerőből teszi, nem pedig a befolyásos barátján keresztül.

Kettejük között természetesen előbb-utóbb szerelem is szövődik, és kettejük kapcsolata olyan is, aminek tudnék szurkolni. Mégis, van valami furcsa számomra Li-vej karakterében, amit nem tudok hova tenni. Valahol minden kétségem meg lett magyarázva a történetben, csakhogy mégsem tudom százszázalékosan elhinni a történteket. Li-vej, hiába vágyik őszinte barátságra, kicsit túlságosan is odaadó és lojális, bármit tegyen is Hszing-jin, a fiú szinte meg sem kérdőjelezi, és mindig ott áll mellette. Mintha a karakter személyiségjegyei nem is állnának másból, csak ebből a pincsikutya-üzemmódból, amivel Hszing-jin minden sóhajtását ámulattal figyeli.

De az apró kellemetlenségek ellenére A Holdistennő lányát nem tudtam nem szeretni. Már a kezdetektől fogva erőteljesen magának követelte a figyelmemet, és hamar rájöttem, hogy ezt nem fogom tudni a szokásos, gyorsolvasós taktikáimmal letudni. Rengeteg minden történik ebben a regényben, és nagyon gyorsan is haladunk, emiatt rendkívül sűrű – és ha nem figyelsz, lemaradsz. A cselekmény tulajdonképpen több évet ölel fel, és ezalatt a szerző a gyámoltalan kislányt, a szerelmes kislányt és a céltudatos, félelmetes harcos nőt is, akivé Hszing-jin a végére válik. Rendkívül sokat akar velünk közölni ez a regény, és én ezt egyébként egyáltalán nem bántam.

Összességében gyanítottam, hogy szeretni fogom A Holdistennő lányát, és inkább pozitív érzésektől telve csuktam be a könyvet. Nem mondom, hogy nem zavar a karakteralkotás gyengesége (még a főszereplőt is igencsak hiányosnak érzem, hát még a többieket), de ezt valahol mégiscsak tudta kompenzálni a szerző számomra. A regény feszített tempója túlságosan magával ragadott ahhoz, hogy ilyesmire komolyabb figyelmet szenteljek. Mindenesetre annak ellenére, hogy nem függővégesen fejeződött be, nagyon szeretném már folytatni az olvasást a következő (egyben befejező) résszel és a kiegészítő kötettel (ami nem spin-off, hanem egy mesekönyv a fantasy-világ történeteiből, már most imádom!), ezért remélem, a Kiadó nem késlekedik sokat.


5 / 4 csillag

Kiadás: Könyvmolyképző (2024)
Oldalszám: 448
Sorozat: A Mennyei Királyság 1. (Vörös pöttyös könyvek)
Eredeti cím: Daughter of the Moon Goddess (2022)
Fordította: Gáspár Enikő
Műfaj: (high) fantasy, romantikus, young adult

A ​kínai holdistennő legendája megelevenedik.

A holdon nevelkedett Hszing-jin nem sejti, hogy a Mennyei Császár elől rejtőzködik, aki száműzte az anyját, amiért ellopta a Halhatatlanság Elixírjét. Amikor az a veszély fenyegeti, hogy létezésére fény derül, kénytelen elmenekülni az otthonából. Egyedül, képzetlenül és rettegve indul útnak a Mennyei Királyságba, a csodák és titkok földjére. A személyazonosságát álcázva megragadja a lehetőséget, hogy a trónörökös mellett tanuljon, elsajátítsa az íjászatot és a mágiát, miközben egyre erősebbé válik a vonzalom a császár fia és közte.

Anyja megmentéséért Hszing-jin veszélyes küldetésre indul, amikor azonban árulás és tiltott mágia fenyegeti a birodalmat, meg kell küzdenie a kegyetlen Mennyei Császárral is az álmaiért. A Holdistennő lánya egy varázslatos sorozat nyitókötete, amely az ősi kínai mitológiát szövi bele egy romantikus fantasytörténetbe.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás


A Könyvmolyképző jóvoltából hazánkban is megjelent Sue Lynn Tan nagysikerű sorozatának nyitókötete, A Holdistennő lánya. Ennek örömére a Blogturné Klub bloggerei bemutatják Hszing-jin varázslatos történetét, melyben ősi kínai mitológia fonódik össze romantikus fantasy-vel.
Kövessétek a turné állomásait, ismerjétek meg ezt a lélegzetelállító regényt, és vigyétek haza a kiadó által felajánlott nyereménykönyvet.

Nyereményjáték

Mostani játékunk során a holdisteneké és holdistennőké lesz a főszerep. Minden állomáson találtok egy összekevert betűhalmazt, melyet helyes sorrendbe rakva megkapjátok egy ókori isten/istennő nevét, nektek pedig nincs más dolgotok, mint ezt beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

DISZNEB

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

06.23. Dreamworld - Idézetek
06.25. Readinspo
06.27. Könyv és más
06.28. Dreamworld
06.29. Hagyjatok! Olvasok! - Borítómustra

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Régebbi posztok


Üdv!
Sára vagyok, kávé-, könyv- és kisállatfüggő, ellátva némi íráskényszerrel.

Ha szeretnél többet tudni rólam, kattints!

Kapcsolat: readinspo.blog@gmail.com

2026 Reading Challenge

2026 Reading Challenge
Sarah has read 0 books toward her goal of 50 books.
hide
0 of 50 (0%)
view books

A héten népszerű

  • Taylor Jenkins Reid: Örökké, megszakítva
  • Rachel Kushner: A ​teremtés tava
  • Leigh Bardugo: Shadow and Bone - Árnyék és csont

A hónap könyve (katt)

Katt az értékeléshez

Archívum

  • ▼  2026 (8)
    • ▼  április (2)
      • Rachel Kushner: A ​teremtés tava
      • Taylor Jenkins Reid: Örökké, megszakítva
    • ►  március (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (4)
  • ►  2025 (25)
    • ►  december (3)
    • ►  november (4)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (5)
    • ►  június (2)
    • ►  április (6)
    • ►  március (1)
    • ►  január (3)
  • ►  2024 (65)
    • ►  december (6)
    • ►  november (7)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (7)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (4)
    • ►  június (5)
    • ►  május (8)
    • ►  április (3)
    • ►  március (1)
    • ►  február (4)
    • ►  január (10)
  • ►  2023 (71)
    • ►  december (12)
    • ►  november (12)
    • ►  október (7)
    • ►  szeptember (8)
    • ►  augusztus (6)
    • ►  július (2)
    • ►  június (5)
    • ►  május (3)
    • ►  április (5)
    • ►  március (1)
    • ►  február (2)
    • ►  január (8)
  • ►  2022 (42)
    • ►  december (8)
    • ►  november (3)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (2)
    • ►  június (2)
    • ►  május (2)
    • ►  április (6)
    • ►  március (2)
    • ►  február (7)
    • ►  január (2)
  • ►  2021 (62)
    • ►  december (3)
    • ►  november (3)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (5)
    • ►  június (9)
    • ►  május (8)
    • ►  április (8)
    • ►  március (6)
    • ►  február (3)
    • ►  január (9)
  • ►  2020 (110)
    • ►  december (6)
    • ►  november (13)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (10)
    • ►  augusztus (12)
    • ►  július (16)
    • ►  június (9)
    • ►  május (7)
    • ►  április (5)
    • ►  március (8)
    • ►  február (8)
    • ►  január (10)
  • ►  2019 (55)
    • ►  december (18)
    • ►  november (11)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (8)
    • ►  július (9)

Értékelés

  • 1 csillag (2)
  • 1.5 csillag (2)
  • 2 csillag (1)
  • 3 csillag (18)
  • 3.5 csillag (38)
  • 4 csillag (62)
  • 4.5 csillag (55)
  • 5 csillag (138)

Műfajok

antológia (2) chick lit (4) családregény (4) dark fantasy (10) disztópia (9) epikus fantasy (5) erotikus (5) esszé (1) fantasy (108) fikció (2) filmkönyv (1) filozófia (1) grimdark (2) gyerekkönyv (11) hard sci-fi (1) high fantasy (19) horror (8) ifjúsági (16) interaktív (3) ismeretterjesztő (27) kalandregény (7) klasszikus (7) krimi (28) képregény (1) lovagregény (1) low fantasy (9) lélektani (4) memoár (13) mese (6) munkafüzet (1) mágikus realizmus (3) napló (2) new adult (25) novella (11) portré (1) pszicho-thriller (4) pszichológia (6) regény (213) romantikus (126) sci-fi (10) skandináv krimi (1) szakácskönyv (4) thriller (28) tudományos (6) történelem (1) történelmi fantasy (6) történelmi fikció (24) urban fantasy (15) vers (7) young adult (81) életmód (12) életrajz (5) önfejlesztő (17) önsegítő (2)

Rovatok

#BlogturnéKlub (321) #HAUL (2) #Polc (15) #TAG (12) #Top5 (7) #borítómustra (5) #cikk (32) #filmsorozat (14) #haviösszegző (4) #idézet (11) #interjú (5) #kihívás (6) #könyvértékelés (329) #megjelenések (4) #témázás (5) #érdekesség (3)

Kiadók

Agave (16) Athenaeum (4) BOOOK (2) Bookline (8) Cartaphilus (1) Central Könyvek (1) Ciceró (2) Európa (2) Gabo (3) General Press (2) HVG (1) Helikon (7) Jaffa (4) Jelenkor (5) Kolibri (8) Konkrét könyvek (1) Kossuth (4) Könyvmolyképző (91) Labrisz (1) Lampion Könyvek (1) Libri (21) Magnólia (4) Maxim (25) Menő/Manó (24) Móra (3) Next21 (11) Pagony (1) Park (15) Partvonal (4) Trend (2) XXI. század (35) Édesvíz (3)
Created By SoraTemplates | Distributed by GooyaabiTemplates