Olvasóként mindig is megvolt az a defektem, hogy igyekeztem lépést tartani az éppen aktuálisan népszerű könyvekkel, még akkor is, ha pontosan tudtam, hogy nem az én világom az adott történet. És bár ez ellentmondásosnak tűnhet, de emiatt a kényszer miatt gyakran előfordul, hogy évekig halogatom ezeket a regényeket, attól tartva, hogy én leszek a kisebbség, aki képtelen lesz rajongani értük. Hajszálpontosan ez történt végül a Tüskék és rózsák udvarával is. Fantasyrajongóként és young-, illetve new adult-kedvelő olvasóként egyszerűen megkerülhetlennek éreztem, pláne, hogy lehetetlenség anélkül eltölteni 10 percet az Instagram könyves szegletén, hogy ne jönne szembe a sorozat valamilyen formában. Végül, mivel valamiért mostanában könnyebben ráveszem magam a halogatott dolgokon való túllépésre, úgy döntöttem, ideje lehúzni a listámról ezt a sorozatot.

Feyre Archeron rendkívül szerény körülmények között, az éhhalál szélén egyensúlyozva él a családjával. Az apja egykor neves kereskedő volt, azonban az irdatlan adósságok miatt vagyonuk egyik pillanatról a másikra elúszott. Azóta Feyre az egyetlen, akit az önsajnálat nem gyűrt maga alá, és aki még harcol az életben maradásukért. Egy zord téli napon, élelemszerzés közben zsákmányát, egy kiváló nőstény szarvast egy óriási farkas fenyegeti. Feyre ugyan gyanítja, hogy az állat valójában tündér, hiszen jóval robosztusabb a normálisnál, de inkább kioltja az életét. Ez a döntés azonban komolyabb következménnyel járt, mint amiről a fiatal lány valaha álmodni mert volna, melynek eredményeképp nem sokkal később a tündérek birodalmában találja magát – fogolyként.

Sarah J. Maas világa a térképet az emberek és a tündérek birodalmára osztja, mely utóbbi több kisebb egységre bomlik (pl. Tavasz udvara), de gyanítom, ez majd később lesz fontos. Egy korábbi háború hatására (aminek a részletei ugyancsak nem derültek ki egyértelműen) a tündérek és az emberek jelenleg nemigen háborgatják egymást, ennek ellenére a halandók zsigeri félelemmel viseltetnek régi ellenségeik irányába. Nem véletlenül, hiszen a tündérek kegyetlenek, gyakran tartottak emberi rabszolgálat és mágiájukkal komoly befolyással tudnak lenni bármire, még az elmére is.

Feyre is azok közé tartozik, akit már a bölcsőjében is a tündérektől való rettegésre neveltek, ezért rendkívül nehéz megbirkóznia azzal, hogy a hátralévő életét fogolyként kell leélnie náluk, annak a tündérnek az életéért cserébe, akit farkas alakjában megölt. Ugyan nem cellában, hanem kvázi vendégként él egy főúr házában és oda megy, ahova kedve tartja, de a rabság mégiscsak rabság. De hamarosan ő is belátja, hogy mindenkinek azzal teszi a legjobbat, ha lassan megbékél a helyzetével.

Ezen a ponton talán már akkor is egyértelművé válik számunkra, ha nem tudjuk eleve, hogy a Tüskék és rózsák udvara bizony erősen a Szépség és a Szörnyeteg meséjéből inspirálódott. És hogyha erre rájövünk, akkor semmiféle meglepetés nem fog érni minket a következő 400 oldalon – sajnos.

Valószínűleg semmi olyasmit nem fogok tudni írni erről a regényről, amit mások ne mondtak volna már el előttem ezerszer (bár tény, hogy igen nehéz olyan véleményre bukkanni, ami túlmutat az ajnározáson, és le meri írni a történet negatívumait), így ezekre nem térnék ki. Inkább arra fókuszálok, milyen érzések kavarogtak bennem az olvasás során.

Teljesen őszintén mondom, hogy szerettem volna szeretni ezt a regényt. Szívesen tartoztam volna a rajongóinak táborába, hiszen fantasztikus közösség alakult ki körülötte, akik ráadásul elképesztő fanartokat és mercheket gyártanak, amelyekből néhányra én is szívesen szert tettem volna. De sajnos a Tüskék és rózsák udvara még minimálisan sem tudott elkapni és magával ragadni. Hogy ennek mi volt az oka? Valószínűleg az, hogy rengeteg igazán jó fantasy-t olvastam már, ezért határozottan úgy gondolom, hogy ebben a regényben semmi különleges nincsen. Egy tökéletesen átlagos, Sarah J. Maas-osan túlírt történetről beszélünk, ami ráadásul a retelling jellege miatt még fordulatosnak, izgalmasnak sem igen nevezhető, mivel pontosan tudjuk előre, mi fog történni benne.

A sorozatot kizárólag azért fogom tovább olvasni, mert érdekel a szereplők sorsa. Pontosítok: láttam némi spoilert azzal kapcsolatban, a főszereplőnk, Feyre végül melyik férfinál fog lehorgonyozni, és őszintén érdekel, miért gondolta Maas, hogy ez jó ötlet. Tény, hogy én mindig is inkább a jámbor, őszinte és kedves férfi karaktereket részesítettem előnyben a sunyi rosszfiúkkal szemben, de tisztában vagyok vele, hogy én alkotom a kisebbséget. Ugyanakkor őszintén érdekel, hogy Feyre, aki azzal a jó tanáccsal látja el a nővérét a távozása előtt, hogy ne merészeljen hozzámenni egy bántalmazó férfihoz, miért kezd el érdeklődni egy szeszélyes, kiszámíthatatlan, követelőző, kisajátító, majd Feyre-t a saját tulajdonának nevező tündér iránt. Mindezt azután, hogy Feyre halandóként egymagában kiáll a birodalom egyik leghatalmasabb, legkegyetlenebb tündére ellen, és a csatájukban teste-lelke összetörik – és teszi mindezt azért, hogy megmentse a szerelmét, az elrablóját (tamlint), akibe időközben beleszeretett.

Összességében bárcsak tudnám, mi lett volna, ha már a megjelenése környékén elolvasom a Tüskék és rózsák udvarát. Tudtam volna vajon rajongani érte? Volt-e valami negatív befolyással rám az, hogy a csapból is ez folyik? Vagy szimplán csak túl sok remek fantasy-t olvastam már ahhoz, hogy egy ilyesfajta gyengébb iromány hatással legyen rám? Bármennyire is úgy tűnik, és bármennyire sántít nekem több ponton a cselekmény, a Tüskék és rózsák udvarát nem tartom egy kifejezetten rossz történetnek (de jónak sem) – szimplán csak nem tudom megérteni, miért épp ezt emelte piedesztálra az olvasói közösség a számtalan remekművel szemben. Őszintén örülök viszont annak, aki tényleg lát benne valamit, amit más regényben nem talált meg, és sajnálom, hogy én nem tudtam csatlakozni a sorukhoz.

Kiadás: Könyvmolyképző (2016)
Oldalszám: 512
Sorozat: Tüskék és rózsák udvara 1. (Zafír pöttyös könyvek)
Eredeti cím: A Court of Thorns and Roses (2015)
Fordította: Hetesy Szilvia
Műfaj: (high) fantasy, romantikus, kaland, new adult

A tizenkilenc éves Feyre az erdőben vadászva megöl egy farkast, ám nem sokkal ezután egy másik szörnyeteg bukkan fel, aki jóvátétel gyanánt magával hurcolja egy olyan baljós és mágikus vidékre, amit a lány csak a legendákból ismer. Feyre hamar rájön, hogy fogvatartója valójában nem állat, hanem Tamlin, egyike azoknak a halálos és halhatatlan tündéreknek, akik egykor a világ felett uralkodtak.

Tamlin birtokán Feyre jéghideg gyűlölete forró szenvedéllyé alakul át, és ez az érzés felperzsel minden olyan hazugságot és figyelmeztetést, amit neki a tündérek csodálatos, ámde veszedelmes világáról korábban mondtak. Azonban a tündérek birodalma felett egyre nő egy ősi, gonosz árnyék és Feyre-nak kell megtalálnia a módját, hogy feltartóztassa… vagy örök pusztulásra ítélje Tamlint és világát.

A Kristin Cashore és George R. R. Martin rajongók imádni fogják.

Szexi, akciódús sorozat első kötete.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥