Nem állítanám, hogy valaha is különösebben érdekelt az Artúr-mondakör, de Európa múltjának és a popkultúrának is olyannyira a szerves része, hogy vétek lette teljesen kihagyni. Már gyerekként láttam olyan alapműveket, mint Az első lovag című film Sean Connery főszereplésével, vagy éppen az Artúr király Clive Owennel, de ezek közül is leginkább Lancelot és Guinevere története, valamint a telefestett, harcos Keira Knightley maradt emlékezetes számomra. Később, a közelmúltban sikerült valamivel jobban belemerülnöm a témába, többek között A világ legszebb mondái című könyvnek köszönhetően, amit szívből ajánlok annak, akinek hasonló céljai vannak. Nem mondható tehát, hogy rajongó, vagy akár aktív érdeklődő lennék a témában, de szeretek tájékozódni, és kedvelem, ha valamilyen tartalom kicsit más szemszögből világít meg egy már ismert történetet vagy legendát. Lev Grossman eposza, A fényes kard pedig pontosan ezzel a céllal született.
A fényes kard az Artúr-mondakör egyfajta folytatásaként szolgál, azt dolgozza fel ugyanis, mi történt a legendás király halálát követően. Artúrt a saját fia, Mordred által érte a vég. Mordred Artúr távollétében megpróbálta átvenni az uralmat Britannia felett, a király azonban bosszút állt rajta. A csatából hiába ő került ki győztesen, halálos sebet szerzett Mordredtől. A legenda szerint azonban még a tényleges halála előtt Avalon szigetére került, és visszatér majd, ha a birodalom veszélybe kerül. Eltűnését követően a Kerekasztal megmaradt lovagjai, többek között Sir Bedivere, Sir Dagonet vagy Sir Palamedes azon tanakodnak, vér szerinti örökös híján ki lenne a legalkalmasabb jelölt Britannia trónjára, és közben persze megpróbálják megvédeni a birodalmat azoktól az erőktől, akik Artúr halálában soha vissza nem térő lehetőséget látnak a támadásra.
Az eseményeket egy Collum nevű fiú szemszögéből követjük végig, aki nagy reményekkel érkezik Camelotba. Egész életében arra készült, hogy Artúr király lovagjainak körébe kerüljön, és a verekedésben nagyon is tehetségesnek mutatkozik. Ám amikor a várba érkezik, akkor szembesül a lesújtó hírrel, ami a Kerekasztal megmaradt lovagjait is mélységes melankóliába taszította. Collum kihasználja a káoszt és beférkőzik az udvarba, ahogyan mindig is tervezte.
A jelen eseményeivel Collum szemszögén keresztül szembeülünk, azonban a közelmúlt sem marad számunkra teljesen homályban. Visszatekintésekből nemcsak Artúr uralkodását és személyiségét ismerjük meg, de a megmaradt lovagok személyes történeteit is. Néhány fejezetenként – abban az ütemben, ahogy Collum is közelebb kerül hozzájuk – megismerjük egy-egy lovag élettörténetét, addig a pontig, amíg a Kerekasztal tagjává nem váltak. Megtudjuk például, hogy Sir Bedivere, a félkarú lovag a férfiak társaságát részesíti előnyben, és menthetetlenül beleszeretett Artúrba is. Sir Palomedes, a szaracén lovag valójában egy bagdadi herceg, aki negyedik fiúként saját hazájában nem sokat remélhetett az élettől. Vagy éppen, hogy Sir Dinadan valójában nem férfinak született. Ezek a történetek páratlan színt vittek a regénybe, közelebb hozva hozzánk ezeket a viszonylag ismeretlen, kevés feldolgozásban szereplő karaktereket.
Különösen tetszett, hogy hiába halott (vagy eltűnt? nézőpont kérdése) ekkorra már Artúr király, végig jelen van a történet során. A visszatekintésekből, valamint a lovagok egymás közötti beszélgetéséből szépen, lassan megismerjük a mondák mögött rejtőző alakot, vagyis azt, milyen volt valójában, idézőjeles hús-vér emberként az uralkodó. Megtudjuk például, hogy az apátlanság milyen hatással volt rá, mennyire istenfélő keresztény volt, vagy éppen, hogy ő maga sem rendelkezett apai ösztönökkel, még akkor sem, amikor Mordred már aktívan az élete része volt.
Mindent összevetve azonban a regény legnagyobb erőssége egyértelműen a nyelvezete. A gyönyörű megfogalmazás nem csupán esztétikailag gyönyörködtet, de könnyen olvashatóvá is teszi a szöveget. Igaz, ennek a könyvnek az esetében a lassabb tempót javaslom, hogy legyen lehetőséged belemerülni mind a világba, mind pedig az írásstílusba. Minden elismerésem a fordítóé; Kleinheincz Csilla egyébként is több olyan regényért felel, amelyet szerettem, de ez különösen nagy hatással volt rám.
Összességében A fényes kard egy gyönyörűen megírt, érdekes történet az Artúr-mondakörhöz kapcsolódóan. Az érdekessége azonban inkább abban rejlik, hogy szokatlan, egyedi szemszögből dolgozza fel az ismert mitológiát. Magát a cselekményt izgalmasnak, dinamikusnak nem lehet nevezni, a hangsúly inkább a szereplők hátterén, megismerésén van. Az elolvasásához úgy gondolom, szükséges az Artúr-mondakör legalább minimális ismerete, enélkül valószínűleg élvezhetetlen lesz a regény.
Oldalszám: 608
Eredeti cím: The Bright Sword (2024)
Fordította: Kleinheincz Csilla
Műfaj: (történelmi, epikus) fantasy, kaland
.png)
