Tisztán emlékszem a pillanatra, amikor megismerkedtem Sue Monk Kiddel. Tavaly nyáron történt, amikor egy rövid vonatozás alkalmával felnyitottam a Vágyak könyvét, hogy belekezdjek az első fejezetébe. A szemeim elkerekedtek, és szinte katarktikus állapotba kerültem egy pillanatra attól, mennyire zseniális ez a témaválasztás. Az a könyv ugyanis Jézus feleségéről, Anáról szól, történetet és személyiséget adva ennek az ellentmondásos bibliai alaknak. Ízig-vérig feminista regény nem mellesleg, amit élmény volt végigolvasni. Amikor nemrég megláttam Sue Monk Kidd nevét a 21. Század Kiadó legújabb megjelenései között nem tétováztam egy pillanatig sem, egyből lecsaptam a lehetőségre.
A méhek titkos élete regény, ugyanakkor ismeretterjesztő funkciója is van a méhkaptárak működésével kapcsolatosan – de erre még később visszatérünk. A történet egy fiatal, 14 éves lányról szól a perzselő Dél-Karolinában, aki édesapjával él együtt rendkívül toxikus viszonyban. Apja rendkívül kegyetlen vele, nap mint nap bántalmazza és távol tartja Lilyt mindentől, ami örömet okoz számára. Az oka mindennek az, hogy Lily tíz évvel ezelőtt, 4 éves korában, egy véletlen baleset folytán megölte az édesanyját egy puskalövéssel. Mind a kislány, mind az apja képtelen volt feldolgozni a tragédiát, és ez meghatározza a kettejük viszonyát. Lily ezért egy nap úgy dönt, megszökik otthonról.
A regény tulajdonképpen két központi témát dolgoz fel zseniálisan. Ebből természetesen az egyik Lily mélységes bűntudata, amiért azon a végzetes napon kioltotta édesanyja életét. A leghalványabb kétségünk sem lehet afelől, hogy ez véletlenül történt, és minden felelősség a szülőket terheli, amiért előhagyták a fegyvert egy kisgyermek jelenlétében. Csakhogy édesapja képtelen megbocsátani a lányának azért, amiért elvette tőle élete szerelmét, és emiatt minden egyes nap bünteti. Megállás nélkül bántalmazza szóban és fizikálisan, egyértelművé téve, hogy a jelenléte nemkívánatos a házában. Lily persze mindemiatt úgy érzi, hogy képtelenség őt szeretni.
A másik központi témánk a rasszizmus. A történet az 1960-as években játszódik (Martin Luther King 1963-ban mondta el a Van egy álmom című beszédét, ez szerepel is a regényben), és mint tudjuk, a déli államokban sokkal erősebb a feketék iránti általános ellenszenv. Ez sajnos többször visszaköszön a lapokon is, teljes felháborodást keltve az olvasóban. Valószínűleg sosem fogok hozzászokni az ilyen történetek döbbenetes részleteihez, és ez így van jól – nem szabad immunissá válnunk arra a rengeteg kegyetlenségre, melyet amerikai embertársaink követtek el más embertársaink ellen csak azért, mert sötétebb a bőrük színe. A regényben többek között Lilyék házvezetőnője, Rosaleen fekete. Annak ellenére viszont, hogy Lily imádja Rosaleent, a történet egy pontján bevallja, hogy egészen addig még neki is voltak előítéletei a feketékkel szemben. Ez szerintem egy zseniális eleme a cselekménynek, és rettenetesen örülök, hogy belekerült.
És most térjünk végre vissza a méhekre. Mint említettem korábban, a regény kis részben ismeretterjesztőként is szolgál ezekkel a szorgos, rendkívül fontos, mégis félreértett rovarokkal kapcsolatban. A fejezetek elején rövid részletek olvashatók olyan stílusban, mintha biológiakönyvből másolta volna ki őket a szerző, csakhogy sokkal érdekesebbek annál. Valóban a méhek titkos kis életét járják körül, olykor meglepő tényeket közölve zümmögő közösségük működéséről. És hogy miért fontos mindez a történet szempontjából? A méhkas túlzás nélkül legfontosabb tagja a méhkirálynő, avagy az anya, aki a család fenntartását, az utódokat biztosítja. Ha nincs méhkirálynő, a méhkas megzavarodik, megbetegedik. Mindez kihangsúlyozza a főszereplőnk, Lily anyátlanságát. A szerző a méhkirálynő szerepének ecsetelésével jelzi számunkra azt, mekkora törés volt Lily életében az édesanyja elveszítése.
A regény célja természetesen az, hogy Lily valamilyen módon megbékéljen a veszteségével és a bűntudattal is, ennek első lépése pedig az, hogy elszakad a toxikus környezettől. Megszökik az apjától, és édesanyja csekély örökségét követve rátalál egy helyre, ahol befogadják. A kis család három (fekete) nőből áll, akik testvérei egymásnak, magukat pedig többnyire méhészkedésből tartják fent. Lily hamar megtalálja a helyét a farmon, de a végletekig halogatja a pillanatot, hogy felfedje, valójában mi (vagyis kinek az emléke) vezette oda őt.
Összességében A méhek titkos kis élete remek olvasmányélmény volt. Nem fog az idei kedvenceim közé tartozni, de valójában nem sok hiányzik hozzá. Rendkívül mély témákkal és jelentéstartammal operál, amelyet mégis könnyű átlátni, átérezni. Viszonylag sok idézetet el is mentettem magamnak, hiszen Sue Monk Kiddnek remek, önmagában is tanulságos gondolatai voltak ismét. Remélem, a fentiek meggyőztek arról, hogy neked is érdemes tenned vele legalább egy próbát – vagy akár megnézd a filmadaptációt. Bevallom, én magam még nem láttam, de olyan nevek szerepelnek benne, mint Dakota Fanning, Queen Latifah, Paul Bettany vagy Alicia Keys, amely igencsak bíztató.
Oldalszám: 318
Eredeti cím: The Secret Life of Bees (2002)
Fordította: Barta Judit
Műfaj: kortárs
A méhek titkos élete az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb könyvsikere: több mint száz héten át szerepelt a New York Times bestsellerlistáján, több mint hatmillió példányban kelt el az Egyesült Államokban, díjnyertes mozifilm és musical is készült belőle, és harminchat nyelvre fordították le.
1964, Dél-Karolina. Lily Owens tizennégy éves, édesanyját kiskorában vesztette el. Dajkája Rosaleen, aki nagyon szereti Lilyt. Rosaleen harcos kiállással védelmezi a feketék jogait, ezáltal összetűzésbe kerül a városban élő elvakult rasszistákkal. Lily kezdeményezésére elszöknek Tiburonba, a kisvárosba, amely anyja emlékét őrzi. Lilyt három lánytestvér fogadja be, akik méhészkednek, és beavatják a lányt a fekete Mária-kép történetébe.
.jpg)
.png)
