facebook instagram pinterest
  • Főoldal
  • Rólam
  • Könyvek
    • Könyvértékelések
    • Cikkek
    • TAG-ek és kihívások
    • Könyvespolc
    • Blogturné Klub
  • Filmek&sorozatok
  • Blogturné Klub
Üzemeltető: Blogger.

Readinspo

A The Ashen sorozat első része, A csontok útja nem volt sem a legizgalmasabb, sem a legérdekesebb fantasy, amit valaha olvastam, ám kétségtelen, hogy rettenetesen kíváncsi voltam a következő részére. Az, hogy ennek mi az oka, nem annyira egyértelmű még számomra sem. A karakterek sablonosak, a főszereplő nehezen kedvelhető, a világépítés komplexitása pedig messze elmarad a kedvenc univerzumaimtól – legyen szó akár a Grisaverzumról, vagy a legújabb kedvenc szerzőm, Samantha Shannon alkotásaitól. Nem, a valósághoz legközelebb az áll, hogy Demi Winters kegyetlenül bánik a szereplőivel, az igazságérzetem pedig nem engedi, hogy a gonosz ne kapja meg méltó büntetését.


Silla indentitásválságban szenved – képtelen feldolgozni, hogy ő Iseldur elveszett hercegnője, akiről úgy tartják, egy oszlophoz kötözve végezték ki az édesanyjával együtt akkor, amikor a medveistent imádó Ivar király elfoglalta a birodalmat. Mindemellett a természetfeletti képességét, vagyis galdurját is fel kell fedeznie, melyről egészen addig sejtése sem volt, amíg le nem szokott az őt teljesen eltompító levelek szedéséről. Ám a népe szenved Ivar király elnyomása alatt, nővérét, Sagát pedig hamarosan erővel hozzákényszerítik a trónörököshöz, Björnhöz. Sillának – vagy eredeti nevén Eisának – tehát sürgősen meg kell tanulnia használni a galdurját, hogy legyen esélye kiszabadítani testvérét a fogságból.

Kifejezetten értékeltem, hogy a kötet egy néhány bekezdéses összefoglalóval kezdődik az előző könyvben történtekről. Nem sok folytatásban látom nyomát annak, hogy a szerző gondol azokra az olvasóira, akiknek nincs ideje/kedve/lehetősége végigfutni a korábbi rész(ek)en annak érdekében, hogy a folytatás teljes élmény legyen. Itt viszont egy igazán korrekt összefoglalót kapunk, így aki fél/egy évnél nem régebben lapozott bele utoljára A csontok útjába, annak nem is szükséges újra belekezdenie.

A folytatásban továbbra is Silla/Eisa áll a középpontban, azokban kapunk némi vérfrissítést a történetben. Ahogyan az előző kötetben néhány fejezet erejéig a vörös hajú harcosnő szemszögébe is kaptunk bepillantást, úgy most is, máséba, ráadásul sokkal gyakrabban. Az egyik szereplő, akit ezáltal mélyebben megismerünk, maga Saga, a bajbajutott hercegnő, akit a tornyába bezárva tart az a család, aki leigázta a birodalmat és kivégezte a szüleit. Ez a szál különösen izgalmas volt számomra, mert Demi Winters belevitt némi csavart. Azt gondolnánk ugyanis, hogy Saga az elmúlt időben kizárólag szenvedett, de ennél kicsit komplexebb érzelmi világgal rendelkezik. Gyűlöli a helyzetét, de túl kicsi volt még akkor, amikor elveszítette a családját, így az új király, királyné és az ő gyermekeik egy torz módon, de valahogy mégiscsak képesek voltak betölteni az életében keletkezett űrt.

"A félelem olyasmi, amit az ember érez, nem olyasmi, aminek engedelmeskedik."

Plusz izgalmat hoz még az életünkbe Jonas, akiben a bosszvágy egy hangyányit sem csillapodott, amióta feladta Sillát a királyné embereinek. Egy-egy fejezet erejéig az ő gondolatait is megismerhetjük, és mint egy élesített bomba, várjuk, hogy mikor tesz valami olyasmit, amivel veszélybe sodorja a főszereplőnket.

Apropó, Silla. A csontok útjáról szóló írásomban említettem, hogy gyenge karakternek gondolom, akit képtelen voltam megszeretni. A karmok uralmában sajnos csak fokozódott az ellenszenvem iránta. Rendkívül sablonos, minden lépése, döntése és érzelme kiszámítható, semmi újdonságot és érdekes elemet nem vélek felfedezni benne. Az előző kötetben ráadásul úgy tűnt számomra, részben végigment egy felnőtté válási folyamaton, amely A karmok uralmában mintha megrekedt volna. Képességeiben ugyan fejlődött, de személyiségében gyermeteg maradt, aki nem képes felmérni a tettei következményét, és továbbra is kislányos naivitással szemléli a világot. És a kedves férfi főszereplőnk, Rey természetesen erre teljes gőzzel csorgatja a nyálát. Tényleg ez kell a férfiaknak?

Összességében A karmok uralma valójában jobban magával ragadott, mint annak idején A csontok útja, erről azonban nem Silla tehet. A fent róla elmondottak fényében talán jobban érthető számotokra is, miért voltam oda Saga érzelmi világának komplexitásáért, amely végre némi meglepetést is hozott ebbe az egyébként rendkívül kiszámítható és sablonos történetbe. A világépítés, valamint bizonyos új karakterek (#teamRurik) miatt azonban továbbra is úgy gondolom, hogy megéri figyelnem a The Ashen sorozatot, így a következő rész megjelenésekor számíthattok az én ajánlómra is.


5 / 4,5 csillag

Kiadás: General Press (2026)
Oldalszám: 728
Sorozat: The Ashen 2.
Eredeti cím: Kingdom of Claw (2024)
Fordította: Fügedi Tímea
Műfaj: fantasy, new adult, történelmi fikció, romantikus

Csak előre vezet az út. Csak a bosszú létezik.

Silla Nordvig túlélte a Csontok útját. Elmenekült Kopából a Véresbárdú Banda kegyetlen vezetőjével. Ám mivel a férfi ugyancsak titkolja a valódi kilétét, mindketten menekülésre kárhoztatnak. A búvóhelyükön Silla új tervet kovácsol: kitanulja, hogyan használja a varázserejét, és megmenti a nővérét. Ehhez csupán a legfélelmetesebb ellenfeleit kell legyőznie: a saját démonjait.
Saga Volsiknak nincs veszítenivalója. Legyilkolták a családját, elvették tőle az országa trónját, és most azt várják, hogyszó nélkül hozzá kösse az életét a trónbitorló örököséhez. Minden megváltozik azonban, amikor a lány rádöbben, hogy a mostohaanyja követte el ellene a legnagyobb árulást. Íseldur királyságában rég holtnak hitt varázslat ébred, és mindent átszőnek a kárhozat sötét szálai. Sillának és Sagának ebben a felbolydult világban kell egymásra találnia- mielőtt örökre elvesznének.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás



Üdvözlünk újra A csontok útja világában! A karmok uralma folytatja az epikus fantasy világ eseményeit, ahol a szereplőknek egyre nagyobb veszélyekkel és döntésekkel kell szembenézniük. A regény tele van intrikával, kalanddal és sorsfordító pillanatokkal. A blogturné során több állomáson is megismerhetitek Silla legújabb kalandjait, a turné végén pedig egy szerencsés olvasó meg is nyerhet egy példányt a kötetből.

Nyereményjáték

A nyereményjáték során a skandináv mitológiával kapcsolatban találtok kérdéseket. Nektek az a feladatotok, hogy kiválasszátok a helyes válaszlehetőséget - a betűjelét írjátok a Tally box megfelelő sorába!

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani.  A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Hogy hívják azt a hidat, amely az istenek világát összeköti az emberek világával? 
a) Bifröst b) Valhalla c) Midgard


Állomáslista

03.23. Kitablar
03.25. Readinspo
03.27. Csak olvass!
03.29. Milyen könyvet olvassak?
03.31. Spirit Bliss - Sárga könyves út
04.02. Könyv és más

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Nem kell sok posztomat elolvasnotok ahhoz, hogy tudjátok, mennyire rajongok a skandináv témákért, legyen az egy napjainkban játszódó történet, vagy a méltán híres skandináv mitológia egyik feldolgozása. Természetesen Demi Winters könyvének, A csontok útjának sem voltam képes sokáig ellenállni, mikor megtudtam, hogy egy ezen vidék ihlette történelmi fantasy-fikcióról beszélünk. Hiába szűröm az utóbbi időben szigorúan, hogy mivel töltsem el a szabadidőmet, ez a kötet valahogy átcsúszott, de mindent összevetve nem bántam meg.


Silla álnéven él és dolgozik egy faluban, de sehol sem érezheti magát biztonságban. Olyan dolgokat lát és érez, amelyeket mások nem, ez pedig halállal büntetendő a királyságban. Apjával ezért nem is maradnak három hónapnál tovább egy helyen. Már épp indulni készülnének Skarstadból, amikor fegyveresek támadnak rájuk, a találkozást pedig apja nem éli túl. Utolsó lehelletével viszont olyan titkot árul el Sillának, amely a lányt teljesen összezavarja. A férfi végső kívánságának eleget téve Silla hosszú és veszélyes útra vállalkozik: Kopába menekül, ahol apja utolsó értesülései szerint biztonságban lesz az üldözőitől. Csakhogy a Kopáig vezető utat nem hiába nevezik a Csontok útjának: aki megkísérel egyedül végigmenni rajta, annak nagy eséllyel csak a csontjait fogják megtalálni.

Hiába a mindig nyerő skandináv téma, be kell vallanom, némi bizalmatlansággal kezdtem bele az olvasásba. Eredetileg valószínűleg nem csúszott volna át a szitámon, inkább csak a Kiadó marketingjének köszönhetően döntöttem el, hogy végül elolvasom. Az első fejezet azonban sok kétségemet eloszlatta. Amikor elkezdtem, csak azt a néhány oldalt terveztem elolvasni első szuszra, de aznap újra és újra visszatértem a “csak még egyet” címszóval, tehát mondhatjuk, hogy igencsak könnyen beszippantott. Ebben nem kis része volt annak, hogy nem kell várnunk az események felgyorsulására, már rögtön az elején kapunk egy-egy izgalmas jelenetet.

A regény erőssége számomra egyértelműen a világépítésében rejlik. És már most szögezzük le, nem szimplán azért, mert a szívem csücskét dobogtatta meg a skandináv és a boszorkányos vonallal. Már az elejétől fogva rendkívül jól érzékeltette a világra jellemző általános feszültséget és hangulatot, ami miatt tökéletesen bele tudtam képzelni magam ebbe a rideg, óvatosságot és nagy körültekintést igénylő környezetbe.

“Mert gyenge ember az, aki félelemmel irányít, és erős, aki könyörületet gyakorol.”

A világot az teszi ennyire zorddá, hogy az országot sok évvel ezelőtt egy rendkívül erőszakos, az úgynevezett medveistent imádó nép foglalta el, akik kegyetlen módszerrel kivégezték az előző uralkodót, a királynét és az egyik lányukat, a trónörökös hercegnét pedig a saját trónörökösükkel jegyezték el, és azóta is fogolyként tartják az eredetileg saját palotájában. Mindemellett a királyságban mindenkit, aki természetfeletti képességgel rendelkezik (vagyis a galdrákat) üldözik, és ugyancsak szörnyű módszerrel kivégzik, ha a nyomukra bukkannak. Ám a háttérben még ennél is szörnyűbb titok rejtőzik, amit nem az én tisztem elárulni nektek.

Nem árulok el nagy meglepetést azzal, hogy kedves főszereplőnknek, Sillának is vannak gyanús képességei. Most kicsit spoileresen folytatom ebben a bekezdésben, ám én örültem volna, ha ezzel már a regény elkezdésekor tisztában vagyok – Demi Winters ugyanis kissé félreérthetően dolgozta ki a történetnek ezt az elemét. Én a kezdetektől biztos voltam benne, hogy Silla galdra, tekintve, hogy olyan szellemeket lát, amiket más emberek nem. Ám a könyv végefelé kiderült, a szellem egy drogként funkcionáló gyógynövény okozta hallucináció volt, és a galdra képességeire csak később derül fény. A történetnek ezen a pontján tehát én ugyanúgy meglepődtem, csak éppen ellentétes értelemben, mint a főszereplőnk – vagyis, hogy ezt mégis miért nem tudta eddig, ha én már igen???

Összességében A csontok útja meglepetést okozott számomra. Egyáltalán nem állítom, hogy az új kedvencemmé vált, ám az elején és végén nagy élvezettel követtem az események alakulását, és emiatt hajlamosabb vagyok szemet hunyni a hibáira. Merthogy vannak, ez kétségtelen. Az igazság az, hogy a főszereplő nem lopta be magát a szívembe, és ez általában komoly hátrányba helyezi az adott történetet számomra, de a regény dinamikája kárpótolt ezért. Ahhoz képest, hogy egy utazást követünk végig, nem igazán voltak olyan pontok a történetben, ahol azt éreztem volna, hogy unalmassá vált. Mindent összevetve rendkívül kíváncsi vagyok a folytatásra, ezért remélem, a Kiadó nem késlekedik sokat.


5 / 4 csillag

Kiadás: General Press Kiadó (2025)
Oldalszám: 616
Sorozat: The Ashen 1.
Eredeti cím: The Road of Bones (2023)
Fordította: Fügedi Tímea
Műfaj: fantasy, romantikus, new adult, történelmi fikció

Egy menekülő nő. Egy csapat rettenthetetlen harcos. Egy tiltott szerelem. És a titok, amely mindannyiukat fenyegeti.

Íseldur királynéja harcosokat küld, hogy Sillát, a fiatal lányt a színe elé vigyék, ahol halál vár rá. Amikor az apját megölik, a férfi utolsó szavai kockázatos küldetésre indítják Sillát: utazzon végig a veszedelmes Csontok útján – ahol zsoldosok, ijesztő lények és egy titokzatos gyilkos portyázik –, és menjen a királyság északi részébe, Kopa városába, ahol végre biztonságban lesz.
Miután alig éli túl az első útszakaszt, a kétségbeesett Silla elrejtőzik a hírhedt Véresbárdú Banda szekerén. Ahhoz, hogy eljusson Kopába, maga mellé kell állítania Bárdszeműt, a harcosok mogorva vezetőjét, miközben el kell kerülnie Farkast, a zavarba ejtően jóképű jobbkezét. A királyné kegyetlen bérgyilkosának azonban más tervei vannak, és megszállottan vadászik a lányra.
Vajon Silla épségben eljut az úti céljához? Vagy a Csontok útjának áldozatává válik?

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás


A General Press kiadó egy izgalmas, skandináv mitológiával átitatott romantasy történettel kápráztat el most bennünket: megérkezett A csontok útja, amelyben egy fiatal lány történetét követhetjük végig, aki vállalkozik a lehetetlenre. Tartsatok ti is velünk, és ismerjétek meg Silla útját a végzete felé! És ne feledjétek, hogy a turné végén kisorsolunk egy példányt a kötetből!

Nyereményjáték

Ezúttal azt teszteljük, milyen jól ismeritek a skandináv mitológiát! Nincs más dolgotok, mint helyesen megválaszolni az állomásokon feltett kérdéseket, és a megfejtést beírni a Rafflecopter doboz megfelelő sorába!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Mi a Valhalla?

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

07.11. Kitablar - extra
07.13. Spirit Bliss - Sárga könyves út
07.15. Angelika blogja
07.17. Readinspo
07.18. Kitablar
07.19. Könyv és más
07.21. Kelly és Lupi olvas
07.24. Dreamworld
07.25. Csak olvass!

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Az az igazság, hogy hiába van végtelen hosszúságú várólistám, bizonyos időszakokra előre meghatározott olvasási terveim és egy elképzelésem arról, milyen jellegű könyveket élvezek és melyeket nem, sokszor nem tudok ellenállni a kísérletezésnek. Ami alapvetően nem baj, természetesen, hiszen rengetegszer előfordult, hogy csodálatos élményt kaptam az adott történettől, sőt, tulajdonképpen ennek ellenkezője fordul elő ritkábban. A Mágia a Magyalkönyvtárban is félig-meddig inkább kísérletezés volt. Sokkal nagyobb szerepet játszott a döntésben a köré felhúzott marketing, na meg a pogányságból kölcsönzött motívumok (amit később egy külön bekezdésben kifejtek majd), mint a fülszöveg által előrejelzett történet. Sajnos viszont ez nem úgy sült el, ahogyan szerettem volna.


Kierse McKenna olyan világban él, ahol minden sarkon szörnyekbe botolhat. A vámpírok, vérfarkasok, druidák, boszorkánymesterek, trollok, koboldok és még megannyi természetfeletti lény a közelmúltban fedte fel valódi alakját, rászabadítva a pusztulást és a félelmet a világra. Emberek maroknyi csapatának ugyan sikerült azt elérni, hogy megkössék a Szörnyegyezményt, és ezáltal némi védelmet élvezzenek a természetfeletti képességekkel nem rendelkezők, de az addig ismert világ teljesen összeomlott. Kierse egy a megtört emberek közül, ám ő olyan életet teremtett magának, ahol kevésbé kell félteni. Tolvajként igyekszik boldogulni New York bandákkal teli utcáin, időnként komolyabb megbízásokat is végrehajtva. Egy éjjel azonban a meglovasítani szándékozott gyémántgyűrű gazdája felfigyel rá, akiről kiderül, hogy nagy hatalmú boszorkánymester. A Szörnyegyezmény megsértéséért ez Kierse életébe is kerülhetne, nagy meglepetésére azonban a férfi inkább munkát ajánl neki.

A Mágia a Magyalkönyvtárban világépítése érdekes: a jelenünkben játszódik ugyan, de egy olyan verziójában, ahol egyikünk sem szívesen élne. Az egészségügyi ellátás és a ma természetesnek gondolt javak (pl. mobiltelefon, tömegközlekedés) megfizethetetlenek az egyszerű ember számára, és minden utcasarkon egy-egy szörny leselkedik rájuk. Eleinte az emberek szemszögéből ismerjük meg a szituációt, ami rendkívül nyomasztónak és megoldhatatlannak tűnik. Később azonban, ahogyan Kierse egyre inkább a szörnyek bűvkörébe kerül, látjuk, mennyire lenyűgöző is tud lenni a világuk és a mágia, amit birtokolnak.

Mint említettem, a regényt leginkább a Magyal- és Tölgykirály motívumának megjelenése miatt szerettem volna elolvasni. Nem titok, bár még kevésbé hangsúlyozom, de az elmúlt években nagy hatással voltak rám bizonyos pogány elképzelések, amelyek jelenleg a formálódó spirituális utam alapját is képezik. A Magyal- és Tölgykirály pedig a pogány hagyományokban az évszakok váltakozásának, az év folyamatának, az idő haladásának szimbólumaként is tekinthetők. A történetük (dióhéjban) pontosan az, ahogyan a regényben is szerepel: a napfordulók váltakozásakor az egyik legyőzi a másikat, a harcuk örökké tart, de mégsem élhet egyik a másik nélkül. A nappalok rövidülésével a Magyalkirály, a hosszabbodásukkal a Tölgykirály kerül ereje teljébe. Az érdekelt leginkább, K. A. Linde milyen módon jeleníti meg ezt a történetben, mennyire lesz hangsúlyos (ha már a címében is megjelenik), és legfőképp, mennyire tartja meg a szimbólum lényegét. És bár a történet folyamán kissé csalódott voltam, hiszen nagyon hangsúlytalan volt, de a végkifejletben lényegében mindent bepótolt a szerző. Igaz, némileg zavaros volt számomra, de lesz néhány folytatása is ennek a regénynek, ami talán tisztázza a helyzetet.

Tetszett, hogy olyan párhuzamot is felfedeztem, amelyre nem számítottam. Nem tudom, szándékos-e vagy véletlen, de a történet bizonyos részleteiben erősen emlékeztetett a Szépség és a Szörnyeteg meséjére. Apróság, de számomra már önmagában a szörny kifejezés is árulkodó, vagy akár az, hogy Kierse-t csábítja a boszorkánymester, Graves könyvtára. Erősebben utal rá, hogy a küldetés idejére a főszereplőnknek ennek a bizonyos a szörnynek a házában kell maradnia, és közben még egymásba is szeretnek, természetesen.

"A Tölgykirály és a Magyalkirály. A nyár istene tél istenével szemben. A sötétség a fénnyel szemben."

Kifejezetten tetszett még, hogy a szerző a mellékszereplők megszólaltatásával is színesítette a történetet. Egy-egy rövid jelenet erejéig ugyanis egy-egy válogatott karakter szemszögéből követjük az eseményeket, akik olyan cselekményszálakba engednek bepillantást, amelyekről csak a főszereplőnk követésével nem szereznénk tudomást. Azért is tartom ezt remek módszernek, mert így finoman jelzi számunkra a szerző, hogy hiába szerepelnek keveset, nekik is megvan a maguk története a háttérben.

Az élményhez nem mindig ad hozzá annyit a kiadvány milyensége, hogy külön kiemeljem az értékelésemben, itt viszont kénytelen vagyok neki egy bekezdést szentelni. A Kiadó nagyon kitett magáért annak érdekében, hogy minél vonzóbb legyen számunkra a kötet: megjelent puha- és keménytáblás verzióban, kapott élfestést, és megtartották a gyönyörű, külföldi borítót. Ezen kívül a keménytáblás kiadás védőborító alatti borítóján, valamint az elülső és hátsó előzéklapon is található egy-egy grafika, amelyek a főszereplőnket ábrázolják bizonyos helyzetekben. Ráadásként aki a Kiadó oldaláról rendelte meg a kötetet, kapott egy kis csomag tarot-kártyát, melynek rajzai a könyv egy-egy motívumát emelik ki.

Sajnos azonban hiába ragadott meg néhány eleme a regénynek, éreztem némi hiányosságot benne. Sokkal többet szerettem volna olvasni például a világ felépítéséről, a szörnyekről és a mágiáról, hogy honnan erednek, hogyan éltek ezelőtt. A karakterviszonyok kifejtése is lehetett volna alaposabb, nemigen értem például Kierse kapcsolatának jellegét a barátaival.

Összességében sajnos azt kell mondanom, nem nyerte el a tetszésemet a Mágia a Magyalkönyvtárban, viszont ezért teljes mértékben az ízlésem okolható, nem a könyv vél vagy valós minőségi problémái. Egyszerűen nem tudott magával ragadni sem a történet, sem pedig a kifejtése, a karakterek pedig végképp. Úgy érzem, semmi újdonságot nem mondott számomra, még annak ellenére sem, hogy beemelt eredetileg pogány motívumokat, amit regényben nemigen láttam még. Hiába volt akciódús, nem sodort magával a lendülete, inkább csak túl akartam lendülni rajta. Nem volt kifejezetten rossz élmény, sőt, sokkal inkább csak semleges, de már ez is elegendő, hogy döntsek arról, kíváncsi vagyok-e a folytatására. Nem jelentem ki egyértelműen, hiszen nem ismerem a jövőbeli énemet, de jelenleg erősen a nem felé hajlok. Viszont amondó vagyok, ha alapvetően felkeltette az érdeklődésedet a fülszöveg, ne az én élményeimre alapozz, tegyél vele egy próbát!


5 / 3,5 csillag

Kiadás: Next21 (2025)
Oldalszám: 464
Sorozat: Tölgy és Magyal-ciklus 1.
Eredeti cím: The Wren in the Holly Library (2024)
Fordította: Ács Eleonóra
Műfaj: (dark, urban) fantasy, romantikus, new adult

Van, ​ami legjobb, ha csak a képzeletünkben létezik.

Tizenhárom évvel ezelőtt az árnyékból felbukkantak a szörnyek, és pusztító háborút robbantottak ki Kierse világában, amely csaknem teljes pusztuláshoz vezetett. Az a New York, amit a lány ismert, gyakorlatilag egyik napról a másikra összeomlott.

A vérengzés nyomán megszületett a Szörnyegyezmény. Egyfajta fegyverszünet vette kezdetét.

Ma éjjel azonban Kierse, ez a tehetséges, rettenthetetlen tolvaj, meg fogja szegni a megállapodást. Betör a Magyalkönyvtárba… mert nem tudja, hogy egy szörny lakik ott.

A szörny vonzó, egyszerre igéző és rémisztő lény. De rögtön felismeri, ha tehetséggel találkozik. Innentől csak az a kérdés, milyen áron szerzi meg magának Kierse-t.

Kierse veszélyes alkut köt a szörnnyel – ezzel a minden tekintetben páratlan teremtménnyel. Feláldozza a szabadságát. Felajánlja különleges képességeit. Együtt teszik kockára a jövőjüket.

De ez a játszma évszázadokon át tart – és ha Kierse egyszer beszállt, onnantól nincs menekvés…

Akkor is szeretni fogod a sötétséget, ha megtudtad, mit rejt?

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás



A 21. század kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent K.A. Linde varázslatos Tölgy és Magyal-ciklus első része, Mágia a Magyalkönyvtárban címmel. Varázslatokkal és mágiával átszőtt elképzelt világba kalauzolja az olvasót, ahol a szörnyek mögött más titkok is lapulnak… 
Gyertek és tartsatok velünk a turné állomásain, ahol jobban megismerhetitek a történetet! Ha pedig velünk játszotok, tiétek lehet akár a könyv egyik példánya is.

Nyereményjáték

Mostani nyereményjátékunkban idézeteket kell megkeresni, egészen pontosan melyik könyvből származik és ki írta a könyvet, majd a rafflecopter megfejtés rubrikába a helyes megfejtést beírni. Annyit segítünk, mindegyik hasonló témakörből fog származni. 

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

“A Mélység peremére értek, ahová a sárkányok is féltek menni, ahol a víz zöldből feketére váltott, és egyetlen hullám sem zavarta meg a felszínt.
Ebben a valószínűtlen tengerben tükröződött minden csillag és csillagkép, a kozmosz valamennyi ránca és örvénye. Mintha két égbolt lett volna, a hajójuk pedig szellemhajó, mely két világ között sodródik. A tenger tükörré változott, hogy a menny végre megnézhesse magát benne.”

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

04.17. Insane Life
04.19. Zakkant olvas
04.21. Hagyjatok! Olvasok!
04.22. Readinspo
04.23. Könyv és más
04.25. Kitablar

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

A fantasy műfaj lelkes és lojális rajongójaként sokszor olyan történetek elolvasására is rábólintok, amelyek alapvetően már lehet, hogy kevésbé illeszkednek a stílusomhoz. Az elsősorban young adult-new adult célközönségnek készült regények például már egyre ritkábban felelnek meg az elvárásaimnak, de még nem tudom őket teljesen elengedni. Az Oly kegyetlen és kedves udvar pedig elég ígéretesnek tűnt ahhoz, hogy besűrítsem az év végi olvasmányaim közé. Korábban még nem hallottam róla, holott 4 csillag feletti értékelésen áll a Goodreads-en 63,5 ezer jelölésből, az ennyire népszerű könyveket pedig általában én is szoktam szeretni.


Az Oly kegyetlen és kedves udvarban egy olyan világot ismerünk meg, amelyben minden embernek van mágiája. Születésük után nem sokkal ezt a mágiát elveszik az emberektől, és az isteneknek ajánlják fel, hogy annak segítségével megvédjék őket az ádáz és veszélyes tündérektől. Csakhogy vannak olyan emberek, akik valamilyen módon képesek voltak megtartani a mágiájukat, de ez súlyos bűnnek számít, amellyel halálra ítélték önmagukat. Ha a hatóságok észreveszik, hogy valaki mágiát rejteget, azt elhurcolják, vétkét pedig a családján és barátain torolják meg. Prisca születése óta retteg attól, hogy mikor jön el az a nap, amikor az emberek felismerik mágikus képességét, ami születésekor nem kellett az isteneknek. Amikor pedig eljön, mindent elveszít, ami valaha fontos volt neki.

Nem mondanám, hogy az alapgondolat különösen magával ragadott, mivel nem ez az első, se nem a második regény, amit mostanában olvasok azok közül, amelyekben a főszereplőnk tiltott mágiával bír, halálbüntetés terhe mellett. Csak a Könyvmolyképző regényi közül ugyanerre épül Marie Lu Az ifjú kiválasztottak-trilógiája, valamint az Egy sötét ablak (Rachel Gillig), ami ráadásul szintén egészen friss megjelenés. Ennek ellenére egészen izgalmasnak találtam azt a gondolatot, hogy Prisca annak idején, amikor megtartotta a mágiáját, nem lázadni szándékozott, csak a benne lévő varázslat nem kellett az isteneknek. Már ekkor sejthetjük, hogy ennek megvan a maga oka, és a történet során, később fény is derül a miértekre.

Prisca karakterfejlődése talán az egyik legérdekesebb része a történetnek. Az elején rettegésben él, pontosan tudja, hogy hamarosan eljön a pillanat, amikor lelepleződik, és vagy sikerül elmenekülnie a korábban eltervezettek szerint, vagy elkapják és hónapokra börtönbe kerül, amíg ki nem végzik. Nem titok, hogy az előbbi történik. Menekülése során ráadásul épp abba az emberbe botlik bele, aki segíthet neki megtanulni, hogyan használja a sajátos mágiáját, hogyan válljon erősebbé és kitartóbbá. Prisca a kezdeti, rettegő és rejtőzködő lányból felnőtt, érett nővé cseperedik a szemünk láttára, azzal párhuzamosan, hogy megtanulja, a mágiája nem bűn, hanem fegyver. Később pedig erős, magabiztos és talpraesett nővé válik, aki élére állhat annak a mozgalomnak, aki (minden bizonnyal) meg fogja buktatni ezt az emberek rettegésére épülő birodalmat.

"– Hogyan irányíthatsz egy népet? Az embereket szegénységben és tudatlanságban tartod. Ugyanazokkal a hazugságokkal álltatod őket évszázadokon át, és ezekre a hazugságokra felépítesz egy vallást. És az emberek hinni fognak neked, akkor is, ha az igazság meztelenül táncol az orruk előtt. Mert ha mást gondolnának, az azt jelentené, hogy az egész világuk egy nagy hazugság. Ezt a felismerést a legtöbb ember képtelen feldolgozni."

Az előző bekezdésben említett emberről – akit nevezzünk ezentúl nevén –, vagyis Lorianról már az első pillanattól fogva sejthetjük, hogy Prisca társának szánta a szerző. A kapcsolatuk dinamikája azonban meglepett. Nem vagyok kifejezett rajongója az “enemies to lovers” metódusnak, de hihetőbbnek tartom azt a verziót, amikor a gyűlölet lassan átfordul azzá, amiből később szerelem válhat. Nos, itt nem ez történik. Prisca és Lorian az elejétől fogva ellenszenvesek egymásnak, és ez egészen a legvégéig így is marad, csakhogy közben azért rendületlenül kihasználják egymást… a lehetséges legtöbb módon. Azaz időnként összedolgoznak, szívességeket kérnek egymástól, vagy éppen együtt töltik az éjszakát. Közben pedig hol megvan kettejük között a bizalom, ami ezekhez szükséges, hol nincs. Alapvetően a problémát ezzel a dinamikával kapcsolatban inkább abban látom, hogy ők egy olyan pár, akiknek egyszerűen képtelen vagyok szurkolni.

A történetvezetéssel kapcsolatban is vegyes érzelmeim vannak. Olvasás közben nem éreztem unalmasnak, eseménytelennek a regényt, azonban visszatekintve úgy tűnik, nem történt benne kifejezetten sok minden. A legizgalmasabb talán az volt, ahogyan a titkok szép lassan feltárulnak előttünk, különösen Lorian és Prisca származását, mágiáját illetően, de azért azokban az alapokban is van sár bőven, amelyekre a birodalom épült. Már ezekből látszik, hogy a következő részekben arra számíthatunk, Priscából Katniss Everdeen-féle birodalomdöntögető amazon válik majd.

Összességében az Oly kegyetlen és kedves udvar kapcsán a legnagyobb negatívum, amit fel tudok hozni, az az, hogy nem volt semmilyen. Nem váltott ki belőlem semmiféle érzelmet, sem negatívat, sem pedig pozitívat, ennélfogva pedig igencsak felejthető volt számomra. Alig egy hónapja olvastam csak, mégis komoly nehézséget okozott felidézni a cselekmény részleteit ahhoz, hogy megírjam ezt a bejegyzést. Mindenesetre valószínűleg elolvasom majd a sorozat maradék két részét, ha nem lesz jobb dolgom, mert kíváncsi vagyok a végkifejletre.


5 / 3,5 csillag

Kiadás: Könyvmolyképző (2024)
Oldalszám: 424
Sorozat: Hazugságok királysága 1. (Zafír pöttyös könyvek)
Eredeti cím: A Court This Cruel and Lovely (2023)
Fordította: Gruber Katalin
Műfaj: (high) fantasy, romantikus, new adult

Évek ​óta egy izzó tekintetű, zöld szemű, kegyetlen mosolyú férfival álmodom…

Születésünk után néhány órával az istenek elveszik azt a kis erőt is, amink van. Viszonzásul megvédik a határainkat az ádáz és irgalmat nem ismerő tündérektől. Azokat, akik valahogy mégis képesek megtartani az erejüket, romlottaknak nevezik, és elégetik őket. Amikor felfedezték a tiltott erőmet, menekülni kényszerültem a falunkból és az imádott életemből. Hogy életben maradjak, egyezséget kellett kötnöm a zsoldossal, aki a legkiszolgáltatottabb helyzetben hagyott magamra. Az egyezségünk egyszerű. Segítek neki és a titokzatos barátainak bejutni a városba. Ő pedig megtanít használni az addig rejtegetett, különös, sötét képességemet. Az erőt, ami a túlélésemet jelentheti. De a szívtelen zsoldosnak is megvannak a maga titkai. Olyan titkok, amelyek veszélybe sodorják a szeretteimet. Titkok, amik darabokra szakíthatják a királyságot és talán az egész világot…

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás


A Könyvmolyképző Kiadó elhozta nekünk Stacia Stark romantasy történetét, az Oly kegyetlen és kedves udvart. A regény a tündérek és emberek háborújára épül, és egy diktatúrára, mely kényszeríti a népét, hogy elnyomja a saját különleges képességeit. Prisca és Lorian történetét átszövik a titkok és a múlt árnyai - de vajon mi is a teljes igazság? Tarts Te is velünk, és légy részese ennek a fantasy-kalandnak!

Nyereményjáték

A nyereményjátékunk középpontjában a Könyvmolyképző Kiadó zafír pöttyös könyvei állnak. Nektek az a feladatotok, hogy a fülszövegrészlet alapján kitaláljátok, melyik szerző melyik könyvéről van szó. A megoldást írjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

“Lucy Hartnál senki sem tudja jobban, milyen érzés úgy felnőni, hogy a szülei nem szeretik.”

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

11.06. Kitablar
11.08. Insane Life
11.10. Dreamworld - extra
11.12. Kelly és Lupi olvas
11.14. Readinspo
11.16. Dreamworld
11.30. Spirit Bliss oldala

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Annak idején a Föld és vér házát legnagyobb részben azért olvastam el, mert nem szerettem volna tovább kimaradni a Sarah J. Maast övező őrületből. Azelőtt nem olvastam sem az Üvegtrón, sem pedig a Tüskék és rózsák udvara-sorozatot, és frusztrált, hogy nem értem, miért rajong a fél világ eszeveszetten ennek a nőnek minden szaváért. Őszintén, a Föld és vér háza elolvasása után sem értettem meg. Sem a folytatása, az Ég és lélegzet házát követően. Sem pedig a Tüskék és rózsák udvara öt kötete után, amit végül csak idén nyár elején sikerült sorra kerítenem. Talán majd egyszer el tudom engedni a FOMO-t, ami rávett a trendek követésére, de jelenleg úgy érzem, olyan lenne nem haladni SJM életművének követésével, minthogyha nem olvastam volna el a Harry Pottert. Ezen túl pedig képtelen vagyok elviselni, hogy legyenek olyan sorozataim, amelyeket nem folytatok, ezért ütemeztem be végül a Láng és árny házát is.

FIGYELEM: a bejegyzés spoilereket tartalmaz a Föld és vér háza, valamint az Ég és lélegzet háza könyvekből!


Az előző epizódban a valódi ellenség felfedte magát Bryce Quinlan (vagyis Danaan) számára. Kiderült ugyanis, hogy valójában még Danika meggyilkolása mögött is az Aszterek állnak. Bryce és csapata betört ugyan a Kristálypalotába és megszerezte az információt, ami annak idején Sophie Renast életébe került, de borzalmas veszteségek árán. Elveszítették Cormac herceget, Hunt, Ruhn és Baxian az Aszterek fogságába került, Bryce pedig eltűnt – vagyis egy másik világban rekedt. Miközben az Aszterek börtönében a férfiaknak brutális kínokat kell kiállniuk, a Csillagfényű hercegnő Rhysandék világában próbál válaszokat találni arra, hogyan lehet megbuktatni az óriási erejű zsarnokaikat.

A Láng és árny háza elolvasására már csak azért is nehezen vettem rá magamat, mert az előző kötetet, az Ég és lélegzet házát két évvel ezelőtt olvastam. Sajnos eleve szörnyű a memóriám, nehezen emlékszem vissza még fél évvel ezelőtt olvasott könyveimre is, egy fantasy esetében ráadásul a legapróbb részletek is rendkívül fontosak lehetnek. Ezért a Láng és árny háza beütemezése számomra azt jelentette, hogy a sorozat két korábbi, csaknem 900 oldalas kötetét is be kell szorítanom valahova. Nem kis erőfeszítésembe került, de nem bántam meg, hiszen az élmény így volt teljes – és ha teheted, neked is ezt javaslom, ha hozzám hasonlóan állsz a sorozatokhoz.

Szerencsére a Láng és árny házában már nem tapasztaltam azt, mint az előző részben, hogy bizonyos szakaszoknál elül a történet. Jó dinamikája volt az események láncolatának, egy percre sem hagyta unatkozni az embert. Igaz, Maas ezt sok helyen azzal érte el, hogy rövid jeleneteket írt egy-egy szereplő egyébként lassabban csordogáló történetszálához, és gyorsan váltogatott az egyes szemszögek között. Néhol szeretem ezt a taktikát, de itt előfordult azért, hogy túlzásnak éreztem.

Sajnos azonban a szerző olyan taktikákat is alkalmazott a feszültség generálására, amelyeket nem tudok ilyen könnyedén elfogadni. A következetlenség az egyik olyan dolog, ami teljesen kiveri nálam a biztosítékot, és a Láng és árny háza hemzseg tőlük. Többször előfordul a regényben, hogy a szereplőink már elhatározták magukat egy döntés mellett (ami egyébként egyértelműen a helyes irányba terelte az eseményeket), majd a cselekvés kapujában mégiscsak megtorpantak, hogy még egyszer, utoljára felsorakoztassák azokat a kétségeket, amelyeken már kétszer túllendültünk azelőtt. Számomra ez a feszültségkeltési taktika minden esetben azt üzeni, hogy a szerző kimerítette a készleteit és semmiféle egyéb ötlete nincs arra, hogy megbonyolítsa és izgalmasabbá tegye az eseményeket. Ez egyértelmű jelzése annak, ha egy történet túlírt és feleslegesen elnyújtott.

"– Mit kellene megérteni? Király vagyok. A királyok nem tartoznak magyarázattal.
– Az apák igen."

A leginkább azonban Bryce karakterében csalódtam. A Föld és vér házában egy komolytalan partihercegnőt ismertünk meg benne, aki, bár a valódi, intelligens oldalát rejtve tartja a nagyvilág előtt, de mégis van benne önzés, önsajnálat és önpusztításra való hajlam. Az Ég és lélegzet házától azonban mintha teljesen kicserélték volna, hirtelen érdekelni kezdi vadidegen emberek sorsa, és annak ellenére sodródik bele a lázadók tevékenységébe, hogy maga az Aszterek vezetője fenyegette meg néhány héttel azelőtt kínhalállal. Ezután Bryce olyan, mintha kicserélték volna: egy tiszta szívű, önzetlen, talpraesett és odaadó amazon, aki nem hibázik, nem vall kudarcot, minden titokra egyedül jön rá, és minden, amit tesz, helyénvaló. Maga a megtestesült erkölcs, aki harcol minden elnyomottért, és képvisel mindenkit, aki nem tudja hallatni a hangját. Hirtelen valamiféle szupernővé válik, aki… tökéletes. És ez a probléma. Hiszen ilyen ember nincs. Kifejezetten zavart, hogy Bryce efféle szuperhősszerepbe lépett, mert igenis mentse meg a világot, de alig néhány hónappal ezelőtt még inkább ember volt, mint vanír, sántított, gyászolt és alkalmazottként robotolt egy régiségkereskedésben, teljes gőzzel gyűlölve a vér szerinti apját, a testvérét és saját magát is. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy egy fiatal, átlagos képességű lányból ennyire könnyedén legyen valaki a világa megmentője. Sokkal izgalmasabb és érdekesebb lett volna a történet, ha Bryce képes lett volna hibázni, vagy rosszul gondolni valamit – mint ahogyan az az első részben néhol elő is fordult.

Szívesen beszélnék még bővebben arról, hogyan viszonyultam az egyes jelenetekhez, a mellékszereplőink sorsához vagy a szerelmi szálhoz, de mint mindig, most is a spoilermentesség jegyében készül a bejegyzés, ezért nem folytatom. Sajnos a végkifejletről sem áll szándékomban sokat elárulni, de annyit igen, hogy teljes értékű lezárást kapott a sorozat. Amelyen egyébként megdöbbentem. Igen, ideje volt végre dűlőre jutni az Aszterek és a lázadók csatájában, de: egyrészt a kiadó is határozottan állítja, hogy folytatódni fog még a sorozat, másrészt a széria egyes részei Midgard négy házát állította középpontba, és eddig csak hármat pipáltunk ki közülük. A logika azt diktálja, hogy születnie kellene még legalább egy könyvnek Ezer víz háza címmel, amely valamiképpen a vízilényeket állítja a középpontba. A legfőbb probléma azonban, hogy Maas a Láng és árny házában kivétel nélkül minden fő konfliktust lezárt, megoldotta a főbb szereplőink összes problémáját, és a mellékszereplők részéről is minden fontosabbat. Semmiféle hiányérzetem nem maradt a végére, ezért elképzelni sem tudom, hogyan tervezi továbbgörgetni Maas a történetet. Ugyan Tharion, a sellő sorsa valóban nem lett egyértelműen elrendezve, de az ő problémája szerintem igencsak gyenge alap ahhoz, hogy egy negyedik 900 oldalas regényt ráépítsen a szerző.

Összességében a Láng és árny háza olyan történet volt, amit egyszer szívesen elolvastam, de bőven elég volt az élmény hosszú időre, vagy örökre. Leginkább a főszereplő hiteltelensége és a vérszegény drámák tartottak vissza attól, hogy belefeledkezzek a történetbe. Úgy érzem, a szerzőnek bőven lett volna lehetősége bonyolultabb és izgalmasabb cselekményt alkotni, de több lehetőséget is kihagyott – köztük a legfájóbbat, a Rhysandékkal való találkozást. Egyértelműen a kötet legunalmasabb része volt az a néhány fejezet, amit Bryce Rhysék világában töltött, holott valószínűleg a szerző rajongótáborának 90%-a ezeket a jeleneteket éhezte az Ég és lélegzet háza utolsó szava óta. Mivel ezzel a kötettel a széria számomra teljes értékű lezárást kapott, nem vagyok biztos benne, hogy szívesen folytatnám az esetleges negyedik könyvvel (amiről jelenleg konkrétumot nem tudok, csak az érkezése szándékát). De őszintén, szerintem jobb lenne teljesen elengedni mindenféle folytatást.


5 / 3.5 csillag

Kiadás: Könyvmolyképző (2024)
Oldalszám: 880
Sorozat: Crescent City 3. (Zafír pöttyös könyvek)
Eredeti cím: House of Flame and Shadow (2024)
Fordította: Sándor Alexandra Valéria 
Műfaj: (urban) fantasy, romantikus

A ​szerelem áthidalja a világok közti távolságot is?

Bryce Quinlan soha nem gondolta volna, hogy Midgardon kívül másik világot is megismerhet. De most, hogy ez megtörtént, másra sem vágyik, csak a hazatérésre.

Minden, amit szeret, Midgardon van: a családja, a barátai, a társa. A furcsa új világban rekedve minden erejére és okosságára szüksége van ahhoz, hogy hazajusson, és ez nem könnyű mutatvány, ha fogalma sincs, kiben bízhat meg.

Hunt Athalar átvészelt már néhány mélypontot az életében, de talán a mostani a legmélyebb. Néhány röpke, felhőtlenül boldog hónap után mindennel, amire valaha vágyott, most újra az Aszterek börtönében találja magát, megfosztva a szabadságától. És fogalma sincs Bryce sorsáról. Kétségbeesetten szeretne segíteni a szerelmének, ám amíg nem tud kiszabadulni az Aszterek fogságából, szó szerint meg van kötve a keze.

Bryce és Hunt világa az összeomlás szélén áll, a jövője pedig csak a szétszakított szerelmespáron múlik…

A várva várt folytatásban új dimenziókba emelkedik Sarah J. Maas Crescent City-sorozata.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás


A Könyvmolyképző Kiadónál megjelent Sarah J. Maas nagysikerű Crescent City sorozatának harmadik kötete, a Láng és árny háza. Byce-nak, Huntnak és szövetségeseiknek megannyi veszéllyel kell szembenézniük, hogy helyreállítsák Midgardon a békét, és megdöntsék a fennálló káros hierarchiát. De vajon milyen áldozatokkal jár mindez? Érdemes követni a turnét és válaszolni az állomások feladványaira, hiszen egy szerencsés megnyerheti a kiadó által felajánlott könyvpéldányt!

Nyereményjáték

A nyereményjáték a Crescent City szereplőire fókuszál. Minden állomáson találtok egy-egy nevet, amiből kihagytunk pár betűt. A Ti dolgotok megfejteni, melyik karaktert rejti a feladvány. A megoldást írjátok a Rafflecopter megfelelő sorába!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

L_d_a Ce_v_s

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

09.24. Kitablar
09.28. Insane Life
09.30. Readinspo

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Az elképesztően népszerű Tüskék és rózsák udvara elolvasását hosszú évekig halogattam, végül be is igazolódott a félelmem: ahhoz a kisebbséghez tartozom, aki nem tud rajongani a történetért. Nem azért, mert kifejezetten rossznak tartom, szimplán csak nem gondolom, hogy bármilyen értelemben átlagon felüli lenne. Csak az idei évből is tudnék példálózni olyan fantasy-regénnyel (A Narancsfa-kolostor Samantha Shannontól), amelynek szerintem a nyomába sem ér Sarah J. Maas világépítése és történetvezetése. Ennek ellenére egy percig sem volt kérdés, hogy szeretném-e folytatni a sorozatot, hiszen rettentő kíváncsi lettem a szereplőink sorsára – különösen, hogy láttam némi spoilert arról, ki mellett fog végül kikötni Feyre, és nem tudtam elképzelni, ez milyen úton-módon valósulhat meg.

Figyelem! A bejegyzés egésze spoilereket tartalmaz a Tüskék és rózsák udvarából, illetve a Köd és a harag udvara első feléből.


Feyre Archeron legyőzi a kegyetlen, halandógyűlölő, valamint a fél tündérnép erejét birtokló és sakkban tartó tündérasszonyt, Amaranthát. A nő bosszúból, hogy Feyre-nek sikerült kiállnia a próbákat, szétzúzza a lányt maradék erejével, közvetlenül azelőtt, hogy ő is elpusztulna. A tündér főurak azonban hálából, hogy Feyre kiszabadította őket a félévszázados rabságból, erejük egy-egy cseppjét átadva visszahozzák őt a halálból. A lány tündérként születik újjá, ezzel egyúttal esélyt kap arra, hogy szerelmével, Tamlinnal az örökkévalóságig együtt lehessenek. Csakhogy Feyre nehezen birkózik meg mindazzal, amit Amarantha börtönében el kellett viselnie, Tamlin túlféltése pedig inkább csak ront, semmint segít a helyzetén. Ott van továbbá a kényszerű alku is, amit Rhysanddel kötött arról, hogy a segítségéért cserébe havonta egy hetet nála kell töltenie. Egy ilyen látogatás során tudja meg, hogy Hybern, a szomszédos tündérbirodalom királya újabb háborúra készül, amely a halandók birodalmát is fenyegeti.

Mint ahogy említettem a bevezetőben és a Tüskék és rózsák udvaráról írt értékelésemben is, a Köd és harag udvarából leginkább arra voltam kíváncsi, hogyan köt ki végül Feyre Tamlin helyett Rhysand mellett. Tamlin az előző regényben lojális, kedves és jámbor férfinak látszott, és én minden esetben erre fogok szavazni a sunyi rosszfiúkkal szemben – mint amilyen szerepben Rhys tündökölt az előzményekben. Rettentően zavart, hogy az erőszakos, bántalmazó férfiak minden jellemzőjét mutatta (pl. rábeszélte Feyre-t egy alkura, majd előzetes figyelmeztetés nélkül látványos tetoválást rakott a bal karjára, és ezután még a tulajdonának is nevezte a lányt), Feyre mégis érdeklődni kezdett iránta. Furcsálltam azt is, hogy épp csak a történet közepén ismerjük meg futólag, kósza mellékszereplőként, mégis, tulajdonképpen körülötte forog a regény utolsó harmada. Mindezt figyelembevéve megnyugtatott, hogy Feyre végül Tamlin oldalán távozott Hegyaljáról.

Ehhez képest a Köd és harag udvarában azt vettem észre, hogy a két központi férfiúnk szerepet cserél. Rhysand szépen, lassan kimagyarázza Feyre-nek minden megkérdőjelezhető döntését, közben pedig Tamlin válik a birtokló, erőszakos, bántalmazó férfivá. Ebben a pillanatban szögezzük le, hogy semmilyen módon és szinten nem tartom megbocsáthatónak a párkapcsolati erőszakot, és én vagyok az első, aki azt tanácsolná egy hasonló helyzetben lévő nőnek, hogy csomagoljon és lépjen le onnan. Csakhogy több problémám is volt ezzel a szerepcserével, mint írói döntéssel:

  1. Sarah J. Maas rengeteg energiát fektetett abba, hogy felépítsen egy szép, enemies to lovers-típusú kapcsolatot Tamlin és Feyre között, amelyért utóbbi szereplőnk tulajdonképpen még az életét is feláldozta. Nem értem, miért volt erre szükség, ha utána mindössze 100 oldal kell ahhoz, hogy ezt porig romboljuk.
  2. Rhysand tetteinek validálása szerintem nincs rendben. Tökmindegy, mi volt a szándéka, de becsapta és manipulálta a kiszolgáltatott helyzetben lévő Feyre-t, amire szerintem nincs mentség. Bocsánatot kérni, megbocsátani lehet, de akkor mondjuk is ki egyértelműen, hogy mi volt a probléma a tetteivel.
  3. Tamlin negatív szereplővé válása még érdekes húzás is lehetne, ha teljes mértékben el tudnám hinni. Hiányzott a magyarázat, egy szelet a karakter lelkivilágából vagy gondolataiból, ami megindokolja és alátámasztja a tetteit.

Mindent összevetve tehát nem azzal volt problémám, hogy Feyre kilépett egy bántalmazóvá vált kapcsolatból. Sőt, még azzal sem, hogy csak bizonyos, kapcsolatban eltöltött idő elteltével ütközött ki Tamlin “valódi” személyisége – mert ez hiteles. Szimplán csak az írói kivitelezést kifogásolom, hiszen nem erre lett kihegyezve a szöveg, sokkal inkább azt láttam benne, hogy a jámbor Tamlinban nem maradt elég potenciál a hosszú folytatáshoz, Rhysand pedig sokkal érdekesebb volt a titokzatosságával és sunyi félmosolyával.

"– Követ létére koronát visel. Ez hagyomány Prythianben?
– Nem – felelte Rhysand udvariasan.- De annyira jól néz ki benne, hogy nem tudtam ellenállni."

Sok értékelésben olvastam, hogy Feyre-t a regény első negyedében nem tudták kedvelni. Értem, miért, ugyanakkor nem értek egyet vele. Ez a szakasz szerintem kifejezetten érdekes volt, hiszen Feyre egyaránt küzdött az új tündér mivoltával, az Amarantha börtönében szerzett lelki sebekkel, valamint a párkapcsolati kétségeivel. A Tüskék és rózsák udvara értékelésében nem említettem a spoilermentesség miatt, de nekem kifejezetten üdítő volt azt látni, hogy Feyre megtette a kötelességét a három ártatlan tündér meggyilkolásával, bármilyen nehéz volt is – hiszen abból a helyzetből tényleg csak úgy kerülhetett ki, ha magára vállalja a felelősséget és a morálisan vegyes döntés terhét. Rengeteg könyves-filmes főszereplőt láttam már hasonló helyzetben, de egyetlen alkalomra sem tudok visszaemlékezni, amikor ne az erkölcsi fölény győzedelmeskedett volna – és őszintén, vágytam már valami másra. Mindemellett sok értékelésben azt is szóvá tették, hogy Feyre a Tamlin által biztosított luxusban, biztonságban is elégedetlen volt. Erre csak azt tudom mondani: a kalitka akkor is kalitka, ha aranyból van. Ezekben a részekben tökéletesen látszott egyébként, hogy Feyre is érzékelte, van valami gond a párkapcsolatában, és ezért érezte magát folyamatosan kényelmetlenül, holott tudta, hogy minden adott az ellenkezőjére.

Úgy gondolom, mindenki jobban jár, ha arról, mit gondolok a történetvezetésről, inkább nem mondok semmit (az üstös jelenetet például a mai napig nem tudom értelmezni). Cserébe viszont nagyon élveztem azt a folyamatot, ahogy Feyre magára talál az új tündértestében és felfedezi magának a képességeit. Tetszik a karakterében, hogy könnyen alkalmazkodik, nem siratja túlságosan a régmúlt dolgokat. Imádtam továbbá a kapcsolatuk alakulását Rhyssel – ami azt illeti, közöttük abszolút érzem a kémiát, míg Tamlin esetében ennek a töredékét sem tapasztaltam. Sajnáltam azonban, hogy az új (és igen érdekes) mellékszereplőink sorsáról, hátteréről és lelkivilágáról rettenetesen keveset tudtunk meg, és nagyon remélem, hogy Mor, Azriel, Amren és Cassian jóval nagyobb szerepet kap a következő részben. Valamint, hogy Lucien visszatér.

Összességében az első felében még úgy gondoltam, sokkal jobban fogom szeretni a Köd és harag udvarát, mint a Tüskék és rózsákét. Sokkal több érdekesebb momentum volt benne, amelyeket végül nem az én ízlésem szerint kezelt a szerző, de tagadhatatlanul felkeltették a kíváncsiságomat. Ugyanakkor a könyv második felére már rendkívül zavaróvá vált a sok felesleges, érdektelen részlet, amellyel Sarah J. Maas a regény terjedelmét az ideális kétszeresére növelte, szokásához híven. Az utolsó 200 oldalt csak azért olvastam el egyben, hogy minél hamarabb vége legyen, és végre olyan dologgal foglalkozhassak, amit nem unok halálosan. Ezen a ponton azonban semmiképp sem adom fel, és mindenképp kiderítem, mi történik az utolsó részben.


5 / 3,5 csillag

Kiadás: Könyvmolyképző (2017)
Oldalszám: 752
Sorozat: Tüskék és rózsák udvara 2. (Zafír pöttyös könyvek)
Eredeti cím: A ​Court of Mist and Fury (2016)
Fordította: Hetesy Szilvia
Műfaj: (high) fantasy, romantikus, new adult

Én ​nem vagyok jó. Semmi vagyok, és a lelkem, halhatatlan lelkem el van átkozva… Mintha a tüdőm is cserbenhagyott volna, de próbáltam levegőt venni, hogy ki tudjam mondani, hogy nem. Nem.
Miután Feyre kiszabadította szerelmét, Tamlint a gonosz tündérkirálynő karmai közül, már halhatatlanként, tündérmágiája birtokában tér vissza a Tavasz udvarába. De nem feledheti sem a szörnyűségeket, melyek révén megmentette Tamlin népét, sem az alkut, amit Rhysanddel, az Éjszaka udvarának rettegett főurával kötött.
Egyre jobban bevonódik Rhys ügyeibe és fellángoló érzelmei hálójába, ám háború közeleg: egy minden eddiginél hatalmasabb gonosz erő fenyeget azzal, hogy mindent elpusztít, amiért Feyre valaha küzdött.
Szembe kell néznie a múltjával, elfogadnia különleges adottságait és döntenie kell a sorsáról.
Oda kell adnia a szívét, hogy meggyógyítsa a kettéhasadt világot.
Sarah J. Maas New York Times bestseller szerző lélegzetelállító fantasy-sorozatának második kötete.

A szerelemért még a halált is kicselezte.
A világ megmentéséért maga lesz az élő fegyver.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás

A recenziós példányért köszönet a Kiadónak!

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Olvasóként mindig is megvolt az a defektem, hogy igyekeztem lépést tartani az éppen aktuálisan népszerű könyvekkel, még akkor is, ha pontosan tudtam, hogy nem az én világom az adott történet. És bár ez ellentmondásosnak tűnhet, de emiatt a kényszer miatt gyakran előfordul, hogy évekig halogatom ezeket a regényeket, attól tartva, hogy én leszek a kisebbség, aki képtelen lesz rajongani értük. Hajszálpontosan ez történt végül a Tüskék és rózsák udvarával is. Fantasyrajongóként és young-, illetve new adult-kedvelő olvasóként egyszerűen megkerülhetlennek éreztem, pláne, hogy lehetetlenség anélkül eltölteni 10 percet az Instagram könyves szegletén, hogy ne jönne szembe a sorozat valamilyen formában. Végül, mivel valamiért mostanában könnyebben ráveszem magam a halogatott dolgokon való túllépésre, úgy döntöttem, ideje lehúzni a listámról ezt a sorozatot.


Feyre Archeron rendkívül szerény körülmények között, az éhhalál szélén egyensúlyozva él a családjával. Az apja egykor neves kereskedő volt, azonban az irdatlan adósságok miatt vagyonuk egyik pillanatról a másikra elúszott. Azóta Feyre az egyetlen, akit az önsajnálat nem gyűrt maga alá, és aki még harcol az életben maradásukért. Egy zord téli napon, élelemszerzés közben zsákmányát, egy kiváló nőstény szarvast egy óriási farkas fenyegeti. Feyre ugyan gyanítja, hogy az állat valójában tündér, hiszen jóval robosztusabb a normálisnál, de inkább kioltja az életét. Ez a döntés azonban komolyabb következménnyel járt, mint amiről a fiatal lány valaha álmodni mert volna, melynek eredményeképp nem sokkal később a tündérek birodalmában találja magát – fogolyként.

Sarah J. Maas világa a térképet az emberek és a tündérek birodalmára osztja, mely utóbbi több kisebb egységre bomlik (pl. Tavasz udvara), de gyanítom, ez majd később lesz fontos. Egy korábbi háború hatására (aminek a részletei ugyancsak nem derültek ki egyértelműen) a tündérek és az emberek jelenleg nemigen háborgatják egymást, ennek ellenére a halandók zsigeri félelemmel viseltetnek régi ellenségeik irányába. Nem véletlenül, hiszen a tündérek kegyetlenek, gyakran tartottak emberi rabszolgálat és mágiájukkal komoly befolyással tudnak lenni bármire, még az elmére is.

Feyre is azok közé tartozik, akit már a bölcsőjében is a tündérektől való rettegésre neveltek, ezért rendkívül nehéz megbirkóznia azzal, hogy a hátralévő életét fogolyként kell leélnie náluk, annak a tündérnek az életéért cserébe, akit farkas alakjában megölt. Ugyan nem cellában, hanem kvázi vendégként él egy főúr házában és oda megy, ahova kedve tartja, de a rabság mégiscsak rabság. De hamarosan ő is belátja, hogy mindenkinek azzal teszi a legjobbat, ha lassan megbékél a helyzetével.

"– Te éjszakánként azért nem alszol, mert akkor gondolod ki a másnapi szellemességeidet?"

Ezen a ponton talán már akkor is egyértelművé válik számunkra, ha nem tudjuk eleve, hogy a Tüskék és rózsák udvara bizony erősen a Szépség és a Szörnyeteg meséjéből inspirálódott. És hogyha erre rájövünk, akkor semmiféle meglepetés nem fog érni minket a következő 400 oldalon – sajnos.

Valószínűleg semmi olyasmit nem fogok tudni írni erről a regényről, amit mások ne mondtak volna már el előttem ezerszer (bár tény, hogy igen nehéz olyan véleményre bukkanni, ami túlmutat az ajnározáson, és le meri írni a történet negatívumait), így ezekre nem térnék ki. Inkább arra fókuszálok, milyen érzések kavarogtak bennem az olvasás során.

Teljesen őszintén mondom, hogy szerettem volna szeretni ezt a regényt. Szívesen tartoztam volna a rajongóinak táborába, hiszen fantasztikus közösség alakult ki körülötte, akik ráadásul elképesztő fanartokat és mercheket gyártanak, amelyekből néhányra én is szívesen szert tettem volna. De sajnos a Tüskék és rózsák udvara még minimálisan sem tudott elkapni és magával ragadni. Hogy ennek mi volt az oka? Valószínűleg az, hogy rengeteg igazán jó fantasy-t olvastam már, ezért határozottan úgy gondolom, hogy ebben a regényben semmi különleges nincsen. Egy tökéletesen átlagos, Sarah J. Maas-osan túlírt történetről beszélünk, ami ráadásul a retelling jellege miatt még fordulatosnak, izgalmasnak sem igen nevezhető, mivel pontosan tudjuk előre, mi fog történni benne.

"– Örülj, hogy emberi szíved van, Feyre. Csak sajnálhatod azokat, akiknek nincsenek érzéseik."

A sorozatot kizárólag azért fogom tovább olvasni, mert érdekel a szereplők sorsa. Pontosítok: láttam némi spoilert azzal kapcsolatban, a főszereplőnk, Feyre végül melyik férfinál fog lehorgonyozni, és őszintén érdekel, miért gondolta Maas, hogy ez jó ötlet. Tény, hogy én mindig is inkább a jámbor, őszinte és kedves férfi karaktereket részesítettem előnyben a sunyi rosszfiúkkal szemben, de tisztában vagyok vele, hogy én alkotom a kisebbséget. Ugyanakkor őszintén érdekel, hogy Feyre, aki azzal a jó tanáccsal látja el a nővérét a távozása előtt, hogy ne merészeljen hozzámenni egy bántalmazó férfihoz, miért kezd el érdeklődni egy szeszélyes, kiszámíthatatlan, követelőző, kisajátító, majd Feyre-t a saját tulajdonának nevező tündér iránt. Mindezt azután, hogy Feyre halandóként egymagában kiáll a birodalom egyik leghatalmasabb, legkegyetlenebb tündére ellen, és a csatájukban teste-lelke összetörik – és teszi mindezt azért, hogy megmentse a szerelmét, az elrablóját (tamlint), akibe időközben beleszeretett.

Összességében bárcsak tudnám, mi lett volna, ha már a megjelenése környékén elolvasom a Tüskék és rózsák udvarát. Tudtam volna vajon rajongani érte? Volt-e valami negatív befolyással rám az, hogy a csapból is ez folyik? Vagy szimplán csak túl sok remek fantasy-t olvastam már ahhoz, hogy egy ilyesfajta gyengébb iromány hatással legyen rám? Bármennyire is úgy tűnik, és bármennyire sántít nekem több ponton a cselekmény, a Tüskék és rózsák udvarát nem tartom egy kifejezetten rossz történetnek (de jónak sem) – szimplán csak nem tudom megérteni, miért épp ezt emelte piedesztálra az olvasói közösség a számtalan remekművel szemben. Őszintén örülök viszont annak, aki tényleg lát benne valamit, amit más regényben nem talált meg, és sajnálom, hogy én nem tudtam csatlakozni a sorukhoz.


5 / 3,5 csillag

Kiadás: Könyvmolyképző (2016)
Oldalszám: 512
Sorozat: Tüskék és rózsák udvara 1. (Zafír pöttyös könyvek)
Eredeti cím: A Court of Thorns and Roses (2015)
Fordította: Hetesy Szilvia
Műfaj: (high) fantasy, romantikus, kaland, new adult

A tizenkilenc éves Feyre az erdőben vadászva megöl egy farkast, ám nem sokkal ezután egy másik szörnyeteg bukkan fel, aki jóvátétel gyanánt magával hurcolja egy olyan baljós és mágikus vidékre, amit a lány csak a legendákból ismer. Feyre hamar rájön, hogy fogvatartója valójában nem állat, hanem Tamlin, egyike azoknak a halálos és halhatatlan tündéreknek, akik egykor a világ felett uralkodtak.
Tamlin birtokán Feyre jéghideg gyűlölete forró szenvedéllyé alakul át, és ez az érzés felperzsel minden olyan hazugságot és figyelmeztetést, amit neki a tündérek csodálatos, ámde veszedelmes világáról korábban mondtak. Azonban a tündérek birodalma felett egyre nő egy ősi, gonosz árnyék és Feyre-nak kell megtalálnia a módját, hogy feltartóztassa… vagy örök pusztulásra ítélje Tamlint és világát.

A Kristin Cashore és George R. R. Martin rajongók imádni fogják.
Szexi, akciódús sorozat első kötete.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás

A recenziós példányért köszönet a Kiadónak!

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Rendkívül felvillanyozott a hír, hogy újabb különálló regény érkezett Colleen Hoovertől magyarul. Legutoljára az Emlékek róla jelent meg 2023 őszén, és bár ez dátum szempontjából nem volt olyan régen, mégis valahogy soknak érződött számomra. Kicsit tartottam A szív csontjaitól, hiszen felettébb komolytalannak és gyermetegnek tartom a borítót, amivel megjelent, még az eddigi, szörnyűbbnél szörnyűbb példányokhoz képest is. Bár bízom Hooverben, de számomra ez a választás mégis kicsit azt üzente, hogy ezúttal egy gyengébb történetét olvashatjuk majd. Egy rosszabb élmény pedig nem lenne meglepő, hiszen sosem volt még kapcsolatom, amely olyan régóta tartott volna bárminemű csalódás nélkül, mint a miénk Colleen Hooverrel. Csakhogy úgy tűnik, ez a nőszemély nem tudja, hogyan kell csalódást okozni, mert A szív csontjait is pontosan annyira szerettem, mint bármelyik másik könyvét.


A tizennyolc éves Beyah Grim a kanapén pillantja meg halott anyját. Egy kábítószerfüggő nő ritkán jó anya, ezért teljességgel megértjük, amiért Beyah nemigen hullajt könnyeket érte. Csakhogy a lakhatása ezentúl nem biztosított, ezért kénytelen átmenetileg az apjához költözni, akit már évek óta nem látott. A fiatal lány ezzel olyan helyzetbe csöppen, amely rendkívül kontrasztos az egész addigi, nélkülözésben töltött éveivel, és ennek a feldolgozásához neki is meg kell változnia. Még az is lehet, hogy a védekező üzemmódját hátrahagyva a szerelem is rátalál hamarosan – talán épp a szomszéd fiú képében.

A regény abban a percben fogott meg először és igazán, amikor megértettem, mennyire fájdalmas a főhősünk előélete. Több olyan könyvet is olvastam már, amiben elképesztően nehéz sorsokból emelkednek fel szereplők, de egyik történet sem volt képes annyira a csontjaimba marni, mint ez. Hogy ennek miért sikerült? Mert nem a főszereplő egyéni, rossz sorsába temetkezett bele, hanem megszólított minden, magát sérültnek tartó olvasót. Bár Beyah háttértörténete sokfajta traumát lefed (pl. kábítószerfüggőség, szeretethiány, elhanyagoltság, gyász, toxikus párkapcsolat, családi gondok), de nem mindent, mégis úgy gondolom, hogy széles közönség képes azonosulni vele. Hoover ugyanis rendkívül jó érzékkel pendítette meg azokat a húrokat, amelyek előhívják ezeket a szörnyű élményeket, ezzel lehetővé tette, hogy ne csak a Beyahéhoz hasonló módon és okokból traumatizált emberek éljék bele magukat a szövegbe, hanem mindenki, aki érzett vagy gondolkodott már ugyanígy.

"A sérültek felismerik egymást. Olyan ez, mint valami klub, aminek senki nem akar a tagja lenni."

Rengeteg idézetet mentettem le, többnyire a könyv első feléből, amelyekkel épp az általános megfogalmazásuk miatt azonosultam annyira. Lenyűgözött, hogy nem ugyanazokon a dolgokon mentünk keresztül, mégis épp azokat a gondolatokat tükrözte vissza a szöveg, amelyek bennem is nap mint nap kísértenek. Megkockáztatom, hogy ez az első olyan fikciós regény, amely teljes mértékben rezonál a lényem legbenső, traumatizált részével. Vagy éppen, ami pontosan kifejezi azt a csalódottságot és keserűséget, amit én is érzek az élettel szemben. Rendkívül sokat jelent számomra, hogy találtam egy könyvet, amely validálja a gondolataimat.

A címválasztás csupán a könyv második felében, egészen a végén nyer igazán értelmet. Nekem ez a második kedvenc részem a regényben, a fent leírtak után persze. Mindig azok a címek nyerik el leginkább a tetszésemet, amelyekben van egy kis nyelvi játék, némi paradoxonnal. A szívben ugyebár nincsenek csontok, de a szerelmi csalódást több nyelvben is az “összetört” szívvel fejezzük ki. A testben viszont csak a csontok tudnak összetörni (persze ha néztél már néhány Dr. Csont epizódot, tudod, hogy ez nem igaz – elnézést a kitekintésért, de jelenleg épp ennek vagyok a függője).

"Vajon melyik fajta gyerekkor rosszabb egy embernek? Ha annyira óvnak és szeretnek, hogy fogalmad sincs róla, milyen kegyetlen lehet a világ, és mire rájössz, már túl késő elsajátítani azt, ami az elviseléséhez kell, vagy az olyan, mint amiben nekem volt részem? A legaljább család, ahol mást se tanulsz meg, csak tűrni és elviselni."

Bevallom őszintén, hogy A szív csontjaiban a párkapcsolat, és ezzel együtt az ügyeletes álompasink (Samson) teljesen érdektelen volt számomra – talán most először fordult elő velem ilyen Colleen Hoover-regényben. Ez valószínűleg azért történhetett, mert a többi központi témája rendkívül erősre sikeredett. Imádtam végignézni azt, ahogyan a szó szerint állandó túlélő-üzemmódban élő Beyah lassan felenged az új életében, levedli a tüskéit, a vastag bőrt, amit növesztett, és a bizalmi problémái ellenére is elkezd nyitni a környezete felé. A történet elején még megveti a reményt, de a végére mégis az élete szerves részévé válik. A másik kedvenc folyamatom (kevésbé hangsúlyos, de ugyanolyan fontos) az apjával való kapcsolata, illetve annak a fejlődése volt.

Összességében A szív csontjai, bár nem lett a kedvenc történetem Colleen Hoovertől, mert a Verity-t nehéz felülmúlni, de igencsak emlékezetes lett számomra. Nem ideális az, amiért és ahogyan belemart a lelkembe, de hálás vagyok érte. Sajnos annyira élethű és hiteles jelenetek voltak ezek, hogy valószínűsítem, Hoover nem személyes tapasztalat nélkül írta őket. Ha csak most ismerkednél a szerzővel, nem feltétlenül ezt a regényt választanám kezdésnek, de ha fontosak számodra a mély témák egy romantikus történetben, nem lőhetsz mellé ezzel sem.


5 / 5 csillag

Kiadás: Könyvmolyképző (2024)
Oldalszám: 336
Kiadói sorozat: Rubin pöttyös könyvek 
Eredeti cím: Heart Bones (2020)
Fordította: Sereg Judit
Műfaj: new adult, romantikus

A ​szerelem néha akkor talál rád, amikor a legkevésbé számítasz rá.

A szegénységben és nélkülözésben töltött gyermekkora után Beyah Grim kemény munkával végre kijuthat Kentuckyból: teljes ösztöndíjat kapott a Penn State Egyetemre. De két hónappal azelőtt, hogy jobbra fordulhatna a sora, egy váratlan haláleset után otthon nélkül marad, és kénytelen a nyár végét Texasban tölteni az apjával, akit alig ismer. Beyah csak abban bízik, hogy a nyár hamar eltelik, és sem ideje, sem türelme nincsen Samsonhoz, a szomszédban lakó gazdag, mindig komoly sráchoz. Kettejük között mégis olyan erős a szikra, hogy azt nem hagyhatják figyelmen kívül. Mivel a jövőjük az ország különböző sarkába szólítja őket, úgy döntenek, nem lehet köztük több felületes nyári románcnál. Sajnos azonban egyikük sem tudja, milyen örvény les rájuk, és a végén a szívüket talán a mélységbe ragadja.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás



A Könyvmolyképző Kiadó jelentette meg Colleen Hoover legújabb regényét Heart Bones - A szív csontjai címmel. Milyen jövő várhat egy szegény sorsú, megviselt lelkű lány és egy gazdag, mély sebeket hordozó srác kapcsolatára? A kíváncsi kérdések és az őszintének tűnő válaszok segítenek megfejteni egymás titkait? 
Kövesd végig a blogturnét, válaszold meg a kérdéseket és megnyerheted a könyv egy példányát a kiadó felajánlásában!

Nyereményjáték

A kiadó webshopjában elérhető a regény beleolvasója, ennek alapján könnyedén megválaszolhatjátok az állomásokon feltett kérdéseket.  A válaszokat írjátok be a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Hogy hívják a rendőrfőnök fiát?

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

04.30. Kelly & Lupi olvas
05.03. Readinspo
05.06. Kitablar
05.09. This is my (book) universe

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Régebbi posztok


Üdv!
Sára vagyok, kávé-, könyv- és kisállatfüggő, ellátva némi íráskényszerrel.

Ha szeretnél többet tudni rólam, kattints!

Kapcsolat: readinspo.blog@gmail.com

2026 Reading Challenge

2026 Reading Challenge
Sarah has read 0 books toward her goal of 50 books.
hide
0 of 50 (0%)
view books

A héten népszerű

  • Leigh Bardugo: Shadow and Bone - Árnyék és csont
  • M.K. Oliver: Szociopaták ​kézikönyve a jó házassághoz
  • Tea Book TAG

A hónap könyve (katt)

Katt az értékeléshez

Archívum

  • ▼  2026 (27)
    • ▼  október (1)
      • Ann Patchett: Whistler
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (4)
    • ►  június (3)
    • ►  május (6)
    • ►  április (2)
    • ►  március (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (4)
  • ►  2025 (25)
    • ►  december (3)
    • ►  november (4)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (5)
    • ►  június (2)
    • ►  április (6)
    • ►  március (1)
    • ►  január (3)
  • ►  2024 (65)
    • ►  december (6)
    • ►  november (7)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (7)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (4)
    • ►  június (5)
    • ►  május (8)
    • ►  április (3)
    • ►  március (1)
    • ►  február (4)
    • ►  január (10)
  • ►  2023 (71)
    • ►  december (12)
    • ►  november (12)
    • ►  október (7)
    • ►  szeptember (8)
    • ►  augusztus (6)
    • ►  július (2)
    • ►  június (5)
    • ►  május (3)
    • ►  április (5)
    • ►  március (1)
    • ►  február (2)
    • ►  január (8)
  • ►  2022 (44)
    • ►  december (8)
    • ►  november (3)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (3)
    • ►  június (2)
    • ►  május (2)
    • ►  április (6)
    • ►  március (2)
    • ►  február (7)
    • ►  január (3)
  • ►  2021 (64)
    • ►  december (4)
    • ►  november (3)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (4)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (5)
    • ►  június (9)
    • ►  május (8)
    • ►  április (8)
    • ►  március (6)
    • ►  február (3)
    • ►  január (9)
  • ►  2020 (111)
    • ►  december (6)
    • ►  november (14)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (10)
    • ►  augusztus (12)
    • ►  július (16)
    • ►  június (9)
    • ►  május (7)
    • ►  április (5)
    • ►  március (8)
    • ►  február (8)
    • ►  január (10)
  • ►  2019 (55)
    • ►  december (18)
    • ►  november (11)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (8)
    • ►  július (9)

Értékelés

  • 1 csillag (2)
  • 1.5 csillag (2)
  • 2 csillag (1)
  • 3 csillag (19)
  • 3.5 csillag (42)
  • 4 csillag (65)
  • 4.5 csillag (62)
  • 5 csillag (143)

Műfajok

antológia (2) chick lit (5) cozy fantasy (2) családregény (4) dark fantasy (10) dark romance (1) disztópia (10) epikus fantasy (5) erotikus (6) esszé (1) fantasy (115) fikció (2) filmkönyv (1) filozófia (1) folk horror (1) grimdark (2) gyerekkönyv (11) hard sci-fi (1) heroikus fantasy (1) high fantasy (21) horror (9) ifjúsági (18) interaktív (3) ismeretterjesztő (28) kalandregény (7) klasszikus (7) krimi (31) képregény (2) lovagregény (1) low fantasy (10) lélektani (6) memoár (13) mese (6) munkafüzet (1) mágikus realizmus (5) napló (2) new adult (25) novella (12) portré (1) pszicho-thriller (4) pszichológia (6) regény (232) romantikus (134) sci-fi (11) skandináv krimi (1) szakácskönyv (4) thriller (30) tudományos (6) történelem (1) történelmi fantasy (6) történelmi fikció (29) történelmi regény (1) történelmi romantikus (1) urban fantasy (15) vers (7) young adult (83) életmód (12) életrajz (5) önfejlesztő (17) önsegítő (3)

Rovatok

#BlogturnéKlub (344) #HAUL (2) #Polc (15) #TAG (12) #Top5 (7) #borítómustra (5) #cikk (33) #filmsorozat (14) #haviösszegző (4) #idézet (11) #interjú (5) #kihívás (6) #könyvértékelés (352) #megjelenések (4) #témázás (5) #érdekesség (3)

Kiadók

Agave (19) Athenaeum (4) BOOOK (2) Bookline (8) Cartaphilus (1) Central Könyvek (1) Ciceró (2) Európa (2) Gabo (3) General Press (4) HVG (1) Helikon (7) Jaffa (4) Jelenkor (5) Kolibri (8) Konkrét könyvek (1) Kossuth (4) Kulcslyuk (1) Könyvmolyképző (98) Labrisz (1) Lampion Könyvek (1) Libri (21) Magnólia (5) Maxim (26) Menő/Manó (24) Móra (3) Next21 (13) Pagony (1) Park (15) Partvonal (4) Trend (2) XXI. század (38) Édesvíz (3)
Created By SoraTemplates | Distributed by GooyaabiTemplates