A The Ashen sorozat első része, A csontok útja nem volt sem a legizgalmasabb, sem a legérdekesebb fantasy, amit valaha olvastam, ám kétségtelen, hogy rettenetesen kíváncsi voltam a következő részére. Az, hogy ennek mi az oka, nem annyira egyértelmű még számomra sem. A karakterek sablonosak, a főszereplő nehezen kedvelhető, a világépítés komplexitása pedig messze elmarad a kedvenc univerzumaimtól – legyen szó akár a Grisaverzumról, vagy a legújabb kedvenc szerzőm, Samantha Shannon alkotásaitól. Nem, a valósághoz legközelebb az áll, hogy Demi Winters kegyetlenül bánik a szereplőivel, az igazságérzetem pedig nem engedi, hogy a gonosz ne kapja meg méltó büntetését.
.jpg)
Silla indentitásválságban szenved – képtelen feldolgozni, hogy ő Iseldur elveszett hercegnője, akiről úgy tartják, egy oszlophoz kötözve végezték ki az édesanyjával együtt akkor, amikor a medveistent imádó Ivar király elfoglalta a birodalmat. Mindemellett a természetfeletti képességét, vagyis galdurját is fel kell fedeznie, melyről egészen addig sejtése sem volt, amíg le nem szokott az őt teljesen eltompító levelek szedéséről. Ám a népe szenved Ivar király elnyomása alatt, nővérét, Sagát pedig hamarosan erővel hozzákényszerítik a trónörököshöz, Björnhöz. Sillának – vagy eredeti nevén Eisának – tehát sürgősen meg kell tanulnia használni a galdurját, hogy legyen esélye kiszabadítani testvérét a fogságból.
Kifejezetten értékeltem, hogy a kötet egy néhány bekezdéses összefoglalóval kezdődik az előző könyvben történtekről. Nem sok folytatásban látom nyomát annak, hogy a szerző gondol azokra az olvasóira, akiknek nincs ideje/kedve/lehetősége végigfutni a korábbi rész(ek)en annak érdekében, hogy a folytatás teljes élmény legyen. Itt viszont egy igazán korrekt összefoglalót kapunk, így aki fél/egy évnél nem régebben lapozott bele utoljára A csontok útjába, annak nem is szükséges újra belekezdenie.
A folytatásban továbbra is Silla/Eisa áll a középpontban, azokban kapunk némi vérfrissítést a történetben. Ahogyan az előző kötetben néhány fejezet erejéig a vörös hajú harcosnő szemszögébe is kaptunk bepillantást, úgy most is, máséba, ráadásul sokkal gyakrabban. Az egyik szereplő, akit ezáltal mélyebben megismerünk, maga Saga, a bajbajutott hercegnő, akit a tornyába bezárva tart az a család, aki leigázta a birodalmat és kivégezte a szüleit. Ez a szál különösen izgalmas volt számomra, mert Demi Winters belevitt némi csavart. Azt gondolnánk ugyanis, hogy Saga az elmúlt időben kizárólag szenvedett, de ennél kicsit komplexebb érzelmi világgal rendelkezik. Gyűlöli a helyzetét, de túl kicsi volt még akkor, amikor elveszítette a családját, így az új király, királyné és az ő gyermekeik egy torz módon, de valahogy mégiscsak képesek voltak betölteni az életében keletkezett űrt.
Plusz izgalmat hoz még az életünkbe Jonas, akiben a bosszvágy egy hangyányit sem csillapodott, amióta feladta Sillát a királyné embereinek. Egy-egy fejezet erejéig az ő gondolatait is megismerhetjük, és mint egy élesített bomba, várjuk, hogy mikor tesz valami olyasmit, amivel veszélybe sodorja a főszereplőnket.
Apropó, Silla. A csontok útjáról szóló írásomban említettem, hogy gyenge karakternek gondolom, akit képtelen voltam megszeretni. A karmok uralmában sajnos csak fokozódott az ellenszenvem iránta. Rendkívül sablonos, minden lépése, döntése és érzelme kiszámítható, semmi újdonságot és érdekes elemet nem vélek felfedezni benne. Az előző kötetben ráadásul úgy tűnt számomra, részben végigment egy felnőtté válási folyamaton, amely A karmok uralmában mintha megrekedt volna. Képességeiben ugyan fejlődött, de személyiségében gyermeteg maradt, aki nem képes felmérni a tettei következményét, és továbbra is kislányos naivitással szemléli a világot. És a kedves férfi főszereplőnk, Rey természetesen erre teljes gőzzel csorgatja a nyálát. Tényleg ez kell a férfiaknak?
Összességében A karmok uralma valójában jobban magával ragadott, mint annak idején A csontok útja, erről azonban nem Silla tehet. A fent róla elmondottak fényében talán jobban érthető számotokra is, miért voltam oda Saga érzelmi világának komplexitásáért, amely végre némi meglepetést is hozott ebbe az egyébként rendkívül kiszámítható és sablonos történetbe. A világépítés, valamint bizonyos új karakterek (#teamRurik) miatt azonban továbbra is úgy gondolom, hogy megéri figyelnem a The Ashen sorozatot, így a következő rész megjelenésekor számíthattok az én ajánlómra is.
Oldalszám: 728
Sorozat: The Ashen 2.
Eredeti cím: Kingdom of Claw (2024)
Fordította: Fügedi Tímea
Műfaj: fantasy, new adult, történelmi fikció, romantikus
