facebook instagram pinterest
  • Főoldal
  • Rólam
  • Könyvek
    • Könyvértékelések
    • Cikkek
    • TAG-ek és kihívások
    • Könyvespolc
    • Blogturné Klub
  • Filmek&sorozatok
  • Blogturné Klub
Üzemeltető: Blogger.

Readinspo

A XXI. Század Kiadó KULT sorozata mostanában messze a legszebb és legminőségibb olvasmányokat produkálja a magyar könyvpiacon. Többször volt szerencsém már az elsők között elolvasni egy-egy ilyen kiadványt, melyek mindegyike emlékezetes élmény – és nem mellesleg azóta is központi helyet foglalnak el a könyvespolcomon. Ilyen például Stacey Halls Familiárisokja, vagy éppen Bridget Collinstól A könyvkötő. Nem igazán volt szükségem tehát arra, hogy elolvassam A kolostor fülszövegét ahhoz, hogy eldöntsem, szeretnék-e tenni vele egy próbát. A címe és a borítója alapján sejtelmem sem volt, milyen témát járhat körbe a regény, de azt kell, hogy mondjam, végül nem jártam vele rosszul.


A kolostor valójában nem egy vallási helyszín a regényben, hanem a New York-i Metropolitan Museum of Arts egy épülete, amely kissé távolabb helyezkedik el a központtól. A főszereplőnk, Ann egy washingtoni kisvárosból érkezik A Nagy Almába, a MET nyári, ösztöndíjas programjára, hogy a reneszánsz művészetet tanulmányozza. Egy szerencsés véletlen folytán kerül a Kolostor sovány csapatába, ahol a kurátor, Patrick évek óta megszállottan kutatja a Tarot-kártyák múltját. Az eleinte földhözragadt Ann-t is egyre inkább hatalmába keríti a tarot misztikussága, és egyszer csak döbbenetes felfedezést tesz. De vajon mit hajlandó megtenni annak érdekében, hogy megvédje az áttörést, amit elért?

Az első néhány fejezetet olvasva nem hittem volna, hogy a történet a végére kifejezetten sötét irányt vesz majd. Ann sérülésekkel és traumákkal tele, de a szürkeségből való kitörés reményében érkezik New Yorkba, hogy az egyetemi tanulmányai után élőben is tanulmányozhassa a reneszánsz műtárgyakat. Bár az irodalmat jobban szeretem és értem a művészetnél, de ez az aspektusa a regénynek teljesen lenyűgözött. A szerző nem terhel túl minket reneszánsz festmények és festők, szobrok és szobrászok nevével/címével, mégis, ez a téma teljesen átitatja a sorokat, és különleges atmoszférát teremt a történetnek.

A Tarot-kártyák a regény különösen fontos elemét képezik, hiszen a kolostor, és ezáltal Ann aktuális kutatásának fókuszában állnak. A múzeum kurátora, Patrick megingadhatatlanul hisz benne, hogy létezik egy “őspakli”, mely minden valaha készült Tarot-kártyának az alapját képezi. Sőt, úgy véli, ennek a paklinak valódi, természetfeletti ereje is lehet. A kutatás mégis reménytelennek tűnik, hiszen rettenetesen kevés írásos forrás áll rendelkezésükre, melyekben lehet utalás az őspaklira, a kártyák közül pedig egy sem látott napvilágot. A történetnek ezen aspektusa is élvezetes volt számomra, hiszen ez a tudományos tevékenység kellemesen nosztalgikus hangulattal tölt el az egyetemi éveim miatt.

– Néha nem tudhatjuk, mire képesek más emberek. – Egy másodpercre elhallgatott. – Néha még azt sem tudjuk, mi magunk mire vagyunk képesek.

A regény abban is rendkívül erős, hogy szépen felvázolja Ann személyiségfejlődését, melyen keresztülmegy a nyári hónapok során. A New Yorkba érkezését követően kiderül, hogy kicsit egyszerű és naiv ahhoz a világhoz, amelybe tartozni készül. A kolostorban azonban megtapasztalja, hogy a körülötte lévők olykor-olykor merész, sőt, egyenesen törvénybe ütköző dolgokat is megtesznek a saját céljaik érdekében. Ann pedig figyel és tanul. Ha eleinte el is ítéli azt, ami történik, az illető motivációjának tudatában mérlegeli a hozzáállását. Közben pedig az erkölcse határai észrevétlenül tágulni kezdenek. Engem a szerző teljesen megvett mindezzel. Bár a neveltetésem teljesen ez ellen szól, de én mindig is úgy gondoltam, ebben a világban tiszta szívvel és makulátlan lélekkel az ég világon semmire sem viszi az ember. A hazugság, az ármánykodás mindig győzni fog, és ezt a legjobb emberek sínylik meg leginkább. Ann változását, döntéseit tehát nem tartom negatívnak, hiszen csak az alkalmazkodást látom benne egy olyan rendszerhez, amely az emberiség történelmével egyidős.

Bár a történet kevés karaktert mozgat, velük (többnyire) mégis elégedett vagyok. Ugyan Rachelt, Ann egyik munkatársát kissé sablonosnak tartom: tipikus, milliárdos szülők gyermeke, akinek az élete távolról tökéletesnek tűnik, de valójában rettenetesen magányos. Leo, a másik, kicsit távolabbi munkatárs személyisége ugyanakkor nagyon izgalmas, szinte kiszámíthatatlan. Egyedül Patrick, a kurátor kapcsán éreztem hiányosságot, sajnos nem is keveset, hiszen az ő előéletéről, motivációjáról gyakorlatilag semmit sem tudunk meg. 

Összességében már előre látom, hogy A kolostor az évem legemlékezetesebb olvasmányélményei közé fog tartozni. A kevés hiányosságát is bőven kompenzálta számomra a kivitelezés rengeteg pozitívuma. Különösen tetszik ebben a regényben, hogy a Tarot, mint téma kölcsönöz egy kis misztikusságot az egész történetnek, amely ugyanakkor megmarad a realitás határain belül és nem csúszik át fantasyba. Ajánlom bárkinek, aki szeret néha eltávolodni a tündérmeséktől, és nem kedveli, ha egy könyvben minden fekete vagy fehér.

5 / 5 csillag

Kiadás: XXI. Század (2023)
Oldalszám: 332
Kiadói sorozat: KULT Könyvek
Eredeti cím: The Cloisters (2022)
Fordította: Novák Gábor
Műfaj: thriller

Ann Stilwell nyárra jön New Yorkba, hogy asszisztensként dolgozzon a Metropolitan múzeum kurátora mellett. De aztán úgy alakul, hogy a „Kolostorba” osztják be, ebbe a kerttel körülvett gótikus múzeumba, amelyben középkori gyűjtemény található, és egy csapat kutató, akik a jóslás történetét tanulmányozzák.

Ann mindent megtenne, hogy szabaduljon fájdalmas múltjától, ezért örömest beleássa magát a kutatóknak a jövendőmondás eredetéhez fűződő, extravagáns elméleteibe. Tudományos kíváncsiságnak indul, de hamar megszállottság lesz belőle, amikor Ann felfedez egy 15. századi tarot kártyapaklit. Lehetséges, hogy ez a pakli a jövendőmondás kulcsa?

A Kolostorban veszélyes játék zajlik, amelynek a hatalom, a csábítás és az ambíciók jelölik ki a kereteit. Amikor ez valakinek az életébe kerül, Ann már nem szabadulhat. Megkezdődik a versenyfutás a válaszokért egy olyan világban, amelyről már nem tudhatjuk biztosan, ősi vagy modern.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés


A 21. Század Kiadó Kult Könyvek sorozatában jelent meg Katy Hays: A kolostor című regénye, mely egy gótikus múzeum sötét titkait fedi fel. Tartsatok a Blogturné Klub négy bloggerével, és fedezzük fel együtt, mi lapul a csodás borító alatt! Játékunkkal most meg is nyerhetitek a könyv egy példányát a kiadó jóvoltából.

Nyereményjáték

A regény cselekménye a Metropolitan Múzeumhoz kapcsolódik, ezért kézenfekvő módon, a kötethez tartozó játékban a múzeum gyűjteményével kapcsolatban invitálunk titeket nyomozásra. Minden állomáson találtok egy-egy rövid leírást vagy kérdést a MET-tel kapcsolatban, a helyes választ pedig írjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A Met a 19. század végétől gyűjti az ókori Kelet fennmaradt műtárgyait, melyek száma 7000 körül mozog. Melyik ezek közül a legértékesebb?


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

08.14. Szembetűnő
08.16. Readinspo
08.18. Könyv és más
08.21. KönyvParfé

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Nem mondhatnám, hogy az átlagosnál jobban rajongok a kalózos történetekért, de nyáron kifejezetten jól esik olyan témáról olvasni, amely passzol az évszakhoz. A Méreg megjelenésének különösen örültem, hiszen a sorozat első kötetéért, a Viperáért oda és vissza voltam két évvel ezelőtt. Bár idén, az újraolvasása során már találtam benne pontatlanságokat, de akkoriban lényegében hibátlannak láttam ezt a könyvet. Imádom a történetet és már nagyon kíváncsi voltam a folytatására.


Marianne-nek sikerült legyőznie apját, a veszedelmes Viperát, a király kalóz-bérgyilkososztagának fejét, és a helyébe lépnie. Körben rengeteg titkot sikerült felfednie, többek között azt, hogy ő az évszázadokkal ezelőtt meggyilkolt nyugati királyi család utolsó sarja. Jelenleg pedig az esküvőjére készül – de nem azzal a férfival, akit szeret. A keleti szigetek trónörököséhez megy feleségül, pusztán praktikus, politikai okokból. Csakhogy Torint megtámadják és kómába esik, a király pedig Marianne-t vádolja a gyilkossági kísérlettel. A lánynak ezért minél messzebbre kell szöknie a keleti szigetektől, az ügy lecsillapodását pedig nyugaton várja ki. Marianne közben – a kellemeset a hasznossal összekötve – egyre mélyebbre ás a mágia világában, hogy a benne szunnyadó erőt a maga szolgálatába állíthassa.

Az előző kötet esetében kicsit bántam, hogy a szerző által felépített fantasy világnak csupán az egyik felét ismerhettük meg. Az értékelésemben ki is emeltem, hogy remélem, a következő epizód pótolni fogja ezt a hiányosságot. Szerencsére ebben nem is csalódtam, bár igazán csak a könyv második felében ismertük meg ezeket a titokzatos területeket.

Egy napon mindannyian meghalunk, ezzel az erővel nyugodtan meghalhatok azokért, akiket szeretek.

A Méreg eleje (első 100 oldala) méltó volt ahhoz, amit a Viperában megismertem a szerzőtől. Izgalmas, érdekes és eseménydús volt, illetve remek konfliktust vetett fel. Mindeközben élmény volt megtapasztalni, mennyire megváltozott a főszereplőnk személyisége. Az előző kötetben látványos jellemfejlődésen ment keresztül – elnyomott kislányból lényegében vezető lett. Csakhogy eddig nem sok ízelítőt kaptunk abból, milyen is a vezető énje. Igazi girlboss, akinek az esze járását, ravaszságát élmény követni.

Összességében a Méreg nagy részét feleannyira élveztem csak, mint annak idején a Viperát. A főszereplőnknek bőven maradt teendője ahhoz, hogy megmenthesse a szigeteket minden gonosztól, illetve helyreállíthassa a mágiát… De ez az epizód többnyire átmeneti szakasz lett az első és utolsó rész között. Ettől függetlenül természetesen nagyon kíváncsi vagyok, hogyan folytatódik, és továbbra is terjeszteni fogom a sorozat jó hírét. Remélem viszont, hogy ezúttal nem vár a kiadó ennyire sok időt a következő rész publikálásával.


Értékelés


Kiadás: Maxim (2023)
Oldalszám: 400
Sorozat: Vihar és fájdalom szigetei 2. (Dream válogatás)
Eredeti cím: Venom (2020)
Fordította: Abrudán Katalin
Műfaj: (high) fantasy, young adult, romantikus

VIHAR KÖZELEG. ZABOLÁTLAN DÜH, AMI ELNYEL SZÁRAZFÖLDET ÉS TENGERT.

Marianne elnyerte a Vipera címet, de a Keleti-szigetek békéjéhez fűzött reményei meghiúsulnak: a korrupt király továbbra is a trónon ül, a banditákat szinte lehetetlen elkapni és megbüntetni, és Marianne azt sem tudja, hogy a legénysége közül kiben bízhat igazán. A szigetek virágzása érdekében helyre kell állítani azt a köteléket, amely egykor a szárazföldet és a tengert egyesítette. Ez csak úgy történhet meg, ha Marianne újraéleszti a mágiát. Vagyis félre kell tennie minden félelmét, és vissza kell térnie a gyökereihez, a Nyugati-szigetekhez, és segítségül kell hívnia a vérében rejlő erőt. Mágussá kell válnia. Csak így lesz képes irányítani a sereget, amellyel legyőzheti a királyt.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás



Ugye te sem az a típus vagy, aki nyáron karácsonyi könyveket olvas? Bex Hogan Méreg című regénye éppen időben érkezett ahhoz, hogy társad lehessen a nyaralásod során. A Vipera sorozat második kötetében találunk kalózokat, mágiát és egy erős női főszereplőt. Tarts velünk, ha érdekel, mit gondolunk a kötetről!

Nyereményjáték

Be tudunk telni a kalózos ifjúsági regényekkel? Nehezen. Az állomásokon idézeteket találtok, a feladatotok pedig, hogy címet társítsatok hozzájuk.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Sokkal többet mond valakiről az, mit tart a gyengéjének, mint az, hogy mit gondol erősségének.

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

06.28. Utószó
06.30. Kelly és Lupi olvas
07.02. Readinspo

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Újabb posztok
Régebbi posztok


Üdv!
Sára vagyok, kávé-, könyv- és kisállatfüggő, ellátva némi íráskényszerrel.

Ha szeretnél többet tudni rólam, kattints!

Kapcsolat: readinspo.blog@gmail.com

2025 Reading Challenge

2025 Reading Challenge
Sarah has read 0 books toward her goal of 12 books.
hide
0 of 12 (0%)
view books

A héten népszerű

  • Sue Monk Kidd: Szárnyak ​nélkül, szabadon
  • You Yeong-Gwang: Az ​esőpiac
  • Holly Black: A fogoly trónja

A hónap könyve (katt)

Katt az értékeléshez

Archívum

  • ►  2025 (14)
    • ►  július (2)
    • ►  június (2)
    • ►  április (6)
    • ►  március (1)
    • ►  január (3)
  • ►  2024 (65)
    • ►  december (6)
    • ►  november (7)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (7)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (4)
    • ►  június (5)
    • ►  május (8)
    • ►  április (3)
    • ►  március (1)
    • ►  február (4)
    • ►  január (10)
  • ▼  2023 (71)
    • ►  december (12)
    • ►  november (12)
    • ►  október (7)
    • ►  szeptember (8)
    • ►  augusztus (6)
    • ▼  július (2)
      • Katy Hays: A kolostor
      • Bex Hogan: Méreg
    • ►  június (5)
    • ►  május (3)
    • ►  április (5)
    • ►  március (1)
    • ►  február (2)
    • ►  január (8)
  • ►  2022 (42)
    • ►  december (8)
    • ►  november (3)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (2)
    • ►  június (2)
    • ►  május (2)
    • ►  április (6)
    • ►  március (2)
    • ►  február (7)
    • ►  január (2)
  • ►  2021 (62)
    • ►  december (3)
    • ►  november (3)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (5)
    • ►  június (9)
    • ►  május (8)
    • ►  április (8)
    • ►  március (6)
    • ►  február (3)
    • ►  január (9)
  • ►  2020 (110)
    • ►  december (6)
    • ►  november (13)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (10)
    • ►  augusztus (12)
    • ►  július (16)
    • ►  június (9)
    • ►  május (7)
    • ►  április (5)
    • ►  március (8)
    • ►  február (8)
    • ►  január (10)
  • ►  2019 (55)
    • ►  december (18)
    • ►  november (11)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (8)
    • ►  július (9)

Értékelés

  • 1 csillag (2)
  • 1.5 csillag (2)
  • 2 csillag (1)
  • 3 csillag (18)
  • 3.5 csillag (38)
  • 4 csillag (56)
  • 4.5 csillag (53)
  • 5 csillag (131)

Műfajok

antológia (2) chick lit (4) családregény (4) dark fantasy (8) disztópia (7) epikus fantasy (4) erotikus (5) esszé (1) fantasy (97) fikció (2) filmkönyv (1) filozófia (1) grimdark (2) gyerekkönyv (11) hard sci-fi (1) high fantasy (17) horror (7) ifjúsági (15) interaktív (3) ismeretterjesztő (27) kalandregény (7) klasszikus (7) krimi (28) képregény (1) lovagregény (1) low fantasy (9) lélektani (4) memoár (13) mese (6) munkafüzet (1) mágikus realizmus (3) napló (2) new adult (23) novella (11) portré (1) pszicho-thriller (4) pszichológia (6) regény (199) romantikus (119) sci-fi (8) skandináv krimi (1) szakácskönyv (4) thriller (27) tudományos (6) történelem (1) történelmi fantasy (5) történelmi fikció (21) urban fantasy (14) vers (6) young adult (77) életmód (12) életrajz (5) önfejlesztő (17) önsegítő (1)

Rovatok

#BlogturnéKlub (304) #HAUL (2) #Polc (15) #TAG (11) #Top5 (7) #borítómustra (5) #cikk (31) #filmsorozat (14) #haviösszegző (4) #idézet (11) #interjú (5) #kihívás (6) #könyvértékelés (312) #megjelenések (4) #témázás (5) #érdekesség (3)

Kiadók

Agave (16) Athenaeum (4) BOOOK (2) Bookline (8) Cartaphilus (1) Central Könyvek (1) Ciceró (2) Európa (2) Gabo (3) HVG (1) Helikon (7) Jaffa (4) Jelenkor (5) Kolibri (8) Konkrét könyvek (1) Kossuth (4) Könyvmolyképző (86) Labrisz (1) Lampion Könyvek (1) Libri (21) Magnólia (3) Maxim (23) Menő/Manó (24) Móra (3) Next21 (8) Pagony (1) Park (15) Partvonal (4) Trend (2) XXI. század (32) Édesvíz (3)
Created By SoraTemplates | Distributed by GooyaabiTemplates