Agatha Christie stílusába 15 évesen, a Tíz kicsi néger elolvasása után szerettem bele menthetetlenül és véglegesen. Azóta nem telt el úgy év, hogy ne vettem volna kézbe legalább egyvalamit az írónőtől, és nem titkolt célom az összes magyarul megjelent könyvén átrágni magamat előbb-utóbb. Az életéről, na meg arról, milyen ember lehetett valójában, azonban méltatlanul keveset tudok – ezért is örültem annyira, hogy felhívták a figyelmemet ennek a regénynek az érkezésére. Bár hallomásból ismerem a szerző Librinél eddig megjelent két könyvét (ő írta a Hedy ​Lamarr, az egyetlen nőt), magamtól nem valószínű, hogy felfigyeltem volna a munkáira. Ami, tekintve, hogy mennyire élveztem a Mrs. Christie rejtélyes eltűnését, igazán sajnálatos lett volna.

Ebben a könyvben a krimik királynője, Agatha Christie nem elsősorban regényíróként, hanem a bűntény alanyaként tűnik fel. 1926 decemberében egyszer csak eltűnik az otthonából, és mindössze néhány, nehezen értelmezhető nyomot hagy hátra az őt kereső rendőrosztagnak. Mivel ekkor már országszerte ismert szerző, az eset nagy érdeklődésre tesz szert a sajtóban és a köztudatban egyaránt, amely miatt a hatóságokra fokozott nyomás nehezedik. A gyanú pedig végül Mrs. Christie rideg, félreérthetően viselkedő férjére terelődik.

Eleinte abban a hitben voltam, hogy mindez csak fikció, vagyis, hogy a szerző csupán Agatha Christie alakja köré épített fel egy teljes egészében kitalált történetet. Aztán valahogy az írói utószóhoz tévedtem, és kiderült számomra, hogy AC valóban eltűnt néhány napra 1926 decemberében. Amnéziára hivatkozva sosem derültek ki az eset részletei, de sokan azt gyanítják, hogy a hűtlen férjét leckéztette meg. Marie Benedict is erre az elméletre építette fel a Mrs. Christie rejtélyes eltűnését, regényes formában dolgozva fel a történetet.

A könyv két idősíkon játszódik.

• Az egyik a jelen, vagyis az 1926. december 3-14-e közötti időszak, mikor Mrs. Christie-t keresik. Ezeknek a szakaszoknak lényegében a férje, Archibald Christie a főszereplője, és mindent az ő szemszögéből, de E/3.-ben olvashatunk.
• A másikban a múltba tekintünk vissza. Ebben maga Agatha Christie beszéli el E/1.-ben, mi késztette a szökésre. Végigvezet minket nagyvonalakban az ezt megelőző 14 éven, amióta ismeri a férjét, illetve elmagyarázza, hogyan és miért romlott meg a kapcsolatuk.

A regény emellett a könyv a könyvben technikával is él. A múltbeli szakaszok egytől egyig “A kézirat” címet kapták, amely eleinte nem tűnt lényegesnek, de végül kiderült, hogy mégis az. A magyarázat csupán az utolsó fejezetben derül ki, és mivel ez egyben a végső fordulat lényege is, sajnos nem fejthetem ki bővebben. De érdemes figyelni a részletekre, mint ahogy a rendes AC-regények esetében is.

A könyv maga kifejezetten olvasmányos; a kellemes megfogalmazás és a rövid fejezetek miatt gyorsan lehet vele haladni. Bár a jelent elbeszélő szakaszok viszonylag lassúak és kevésbé pörgősek, összességében mégis elég fordulatos, mozgalmas történet, ami végig leköti az embert. A múltbeli fejezeteket lényegesen jobban szerettem, mivel számomra érdekesebb volt követni a kapcsolatuk alakulását, mint az eltűnés miatti nyomozást.

De feministaként azért néhol elég nehéz falhozvágás nélkül olvasni ezt a könyvet. (Szándékosan) egy olyan párkapcsolat képe rajzolódik ki benne, amely még a korszakban általánoshoz képest is jelentősen elnyomja a nőt. Agatha bármit képes megtenni a férje kedvéért, még a lányuktól is távolságot tart azért, hogy az iránta való szeretete ne kerekedjen felül az Archieval kapcsolatos érzelmein. Ez a hozzáállás azonban teljesen felemészti őt, és lényegében egyfajta intő példaként, tanulságként szolgál az olvasó számára.

Könnyen el tudom képzelni, hogy egy szerelmes nő képes ennyire vak lenni, ezért nem tudtam mérges lenni Agatha karakterére. Azonban hiába vált számomra rettentő ellenszenvessé Archie, fenntartással kezelem ezt az indulatot, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy a valóságban is ilyen volt. Érdemes lenne egy tényfeltáró írást is elolvasni a témában (ha jól tudom, ilyen Jared Cade-től az Agatha ​Christie és a hiányzó tizenegy nap), hogy kiderüljön, minek van valóságalapja, és mi csupán Marie Benedict fantáziájának szüleménye.

Összességében a Mrs. Christie rejtélyes eltűnése egy kifejezetten élvezetes és maradandó olvasmány volt, amit örülök, hogy a polcomon tudhatok. Marie Benedict ezzel közel hozta hozzánk AC alakját, hiszen nemcsak sokat megtudhatunk belőle az életének első 36 évéről, de az E/1.-es narráció miatt olyan, mintha kifejezetten hozzánk beszélne. Biztos, hogy újraolvasom még, és a szerző többi könyvét is felpakolom a várólistámra, hátha hasonlóan izgalmasak lesznek.

Értékelés

Kiadás: Libri (2021)
Oldalszám: 332
Eredeti cím: The Mystery of Mrs. Christie (2020)
Fordította: Nagy Gergely
Műfaj: krimi

1926 decemberében a híres krimiíró, Agatha Christie eltűnik. Mindössze néhány nyom áll a nyomozók rendelkezésére: mit keres Mrs. Christie elhagyatott autója a tóparton, és a hideg idő ellenére az asszony miért nem vitte magával a kabátját?

Anglia egyik legnagyszabásúbb keresőakciójában számtalan rendőr és civil kutat az írónő után, de nem akadnak a nyomára. Vajon él még? És ha igen, hová tűnt?Marie Benedict regénye arról szól, mi történhetett Agatha Christie-vel, s hogy egy ilyen zseniális író, mint ő, hogyan keveredhetett egy ilyen homályos históriába. A Mrs. Christie rejtélyes eltűnését olvasva óhatatlanul felmerül majd bennünk a gondolat, hogy ez a történet talán az összes Agatha Christie-krimi közül az egyik legizgalmasabb.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Állomáslista

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

A tökéletes pár tipikusan olyan könyv, ami sem elsőre, sem sokadszorra nem ragadta volna meg a figyelmemet csak a borító vagy a fülszöveg alapján. Még szerencse, hogy nem teljesen új megjelenés, mivel így már lehetőségem volt véleményeket olvasni róla, és látni, hogy a fogadtatása nálunk is kifejezetten biztató volt. Nem gondolkoztam hát sokáig rajta. Mikor a netflixes adaptáció apropójából egy második turnét is indítottunk (volt már egy a könyv eredeti magyar megjelenése után), rögtön jelentkeztem. Még szerencse, hogy ezután már nem volt visszaút, hiszen eleinte valamiért mégis elhamarkodott döntésnek éreztem. Egészen addig, amíg az első néhány fejezetet el nem olvastam.

A történetről nehéz spoilermentesen beszélni – elég kezdetben annyit tudni, amennyi a fülszövegben is áll. Az alapötlet szerint egy tudós felfedezte azt a gént az emberi DNS-ben, amely alapján megállapítható, hogy ki az egyetlen ember a bolygón, akibe bele kell szeretnünk. Ez az információ bárki számára elérhető, aki rendelkezik okostelefonnal és az arra letöltött DNS-párod nevű alkalmazással. Mindössze annyit kell tenni, hogy a nyálmintádat elküldöd a labornak, és ha a Nagy Ő-d szintén szerepel a rendszerben, egy jelképes összegért cserébe megkapod az adatait. A könyvben 5 különböző ember történetét olvashatjuk, akik így találták meg a saját DNS-párjukat, azonban nem teljesen úgy alakult ez a kaland számukra, mint remélték.

Az 5 történetszál egyáltalán nem kapcsolódik össze, tehát lényegében 5 főszereplőnk van. Mindannyian különböző hátterűek, eltérő problémákkal, anyagi helyzettel és motivációkkal.

• Mandy egyedülálló irodai dolgozó, akinek ketyeg a biológiai órája, és sürgősen családot szeretne alapítani.
• Christopher egy pszichopata sorozatgyilkos, aki nem képes szeretni. Vagy talán mégis.
• Jade párja két kontinenssel odébb él, és amikor elutazik hozzá, nem éppen olyan fogadtatásban részesül, mint várta.
• Nick tökéletesen elégedett az aktuális párkapcsolatával, de a menyasszonya ragaszkodik hozzá, hogy csináltassák meg a tesztet.
• Ellie egy jól menő vállalat elfoglalt, munkamániás vezetője, akit talán a párja vezet majd ki a mókuskerékből.

Mindannyiuknak ugyanannyi fejezet jut, és ezek ebben a sorrendben is következnek egymás után.

Eleinte kicsit soknak tűnhet, hogy 400 oldalba 5 teljesen különböző történetet sűrített a szerző, de számomra már az elejétől kezdve teljesen követhető volt minden. A főszereplők esetében kellett ugyan két kör (~50 oldal), hogy a nevekhez rögtön hozzá tudjam kapcsolni az oda tartozó sztorit, de magukba a sztorikba sosem keveredtem bele.

A könyv már az első oldalakon teljesen beszippantott. Az elejétől kezdve rettentő pörgős, ami egyaránt köszönhető az izgalmas, fordulatokban gazdag történetvezetésnek és a fejezetek rövidségének is (egy fejezet mindössze néhány oldalas, így összesen 103 van belőle, ami az oldalszámhoz képest elég sok). Mindegyikben történik valami, és jellemzően a legfeszültebb pillanatban, valamilyen drámai kijelentéssel záródnak, így egyszerűen muszáj mindig tovább olvasnia az embernek.

Nehéz megállni, hogy ne lapozz előre és haladj tovább egy-egy karakter történetszálával, de szerintem a feszült várakozás is a regény erősségei közé tartozik, ezért azt javaslom, legyetek erősek. Igaz, sokszor zavart egy picit, hogy amikor az egyik szakasz valami rettentő izgalmas fordulattal zárult, akkor valami mással voltam kénytelen tovább haladni, és ezzel kiszakadtam abból a hangulatból… de jelentősen nem rontott az olvasási élményen, és a végén örültem, hogy nem csábultam el.

A könyv kifejezetten elgondolkodtató, és remek, egészen aktuális kérdéseket vet fel. Ezeknek egy részét maguk a szereplők is megfogalmazzák. Ilyen például az, hogy milyen előnyei és hátrányai lehetnek egy ilyen találmánynak, illetve ezek felülírják-e egymást? Milyen változásokat indíthat be a társadalomban, és azok valóban jók-e nekünk hosszú-, illetve rövidtávon? Tudunk-e rendesen szeretni mást, ha a DNS-párunk már mondjuk meghalt? Egyáltalán akarjuk-e, hogy a tudomány és a technológia irányítsa az életünknek ezt a részét is?

(Én egyébként biztos vagyok benne, hogy szeretném tudni, ki a DNS-párom, ha lenne rá lehetőségem.)

A kedvencem a főszereplők közül Nick volt, mind a személyisége, mind az élethelyzete, mind pedig a saját történetszála miatt. Mandy-t tudtam a legkevésbé kedvelni, mert nagyon bosszantott a jelleme és a döntései, de ettől függetlenül rettentő érdekes volt az ő szakasza is. A másik két lány, Jade és Ellie is izgalmas kalandokba keveredett, de igazán csak Christophert érdemes még kiemelni. Az ő fejezeteiből remekül átjön, mi járhat egy pszichopata ember fejében, és mi késztetheti őt azokra a döntésekre, amiket meghoz. Szerintem kevesen értik csak, mennyire súlyos dolog is ez, és John Marrs könyve erre (is) próbálja felhívni a figyelmet.

Összességében nehéz szavakat találni arra, mennyire lenyűgözött A tökéletes pár. Kezdetben még abban sem voltam biztos, hogy olvasható lesz, de ez a regény nem egyszerűen csak jó, hanem már-már zseniális. Az alapötlet önmagában is izgalmas, de semmit sem ért volna ilyen nagyszerű kivitelezés nélkül. Nem gondoltam volna, hogy ekkora hatással lesz rám, de így történt, és rettentően örülök annak, hogy végül rátaláltam.

Értékelés

Kiadás: Maxim (2018)
Oldalszám: 416
Kiadói sorozat: Dream Válogatás
Eredeti cím: The One (2017)
Fordította: Ipacs Tibor
Műfaj: disztópia, krimi, new adult, thriller, romantikus, sci-fi

Meddig ​mennél el, hogy megtaláld az igazit?

Nem kell hozzá más, csak egy egyszerű DNS-teszt. Gyorsan mintát vesz az ember, és már össze is párosítják a DNS-párjával – azzal, aki genetikailag neki rendeltetett.

Ezt ígéri egy DNSPárod nevű alkalmazás. Egy évtizeddel ezelőtt egy nagyvállalat bejelentette, hogy megtalálták azt a gént, ami párosítja az embereket a lelki társukkal. Azóta világszerte emberek milliói találták meg a DNS-párjukat. Azonban ennek a felfedezésnek megvannak az árnyoldalai: a teszteredmények miatt számtalan párkapcsolat bomlott fel, és a feje tetejére állították a klasszikus értelemben vett románcot, randevúzást és szerelemet. Öt nagyon különböző ember kap értesítés arról, hogy megtalálták a DNS-párjukat. Mindegyikük hamarosan találkozni fog az igaz szerelmével. De nem mindenki fog „boldogan élni, amíg meg nem hal.” Mert még a lelki társaknak is vannak titkaik. És némelyik bizony sokkolóbb, mint azt bárki sejtené…

Ez a lebilincselő regény bemutatja, hogy még a legtökéletesebb felfedezéseknek is lehetnek súlyos következményei.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Mikor a többiek tavaly a Rajzolj egy krumplit! első részével turnéztak, kicsit megbántam, hogy én nem vettem részt benne. Imádtam nézegetni a figurákat, amelyek a különböző krumplikból születtek, és nem mellesleg rajongok Agócs Írisz ötletéért, hogy egy ilyen egyszerű alakzat segítségével tanítja rajzolni a kevésbé magabiztosakat. Szóval, amikor lehetőséget kaptunk turnézni a második kötettel is, ezúttal nem hezitáltam, túlságosan fellelkesítettek a többiek pozitív visszajelzései.

Bár a Rajzolj egy krumplit! 2. elsődleges célközönsége a kisgyerekek, a könyv a kikapcsolódásra vágyó felnőtteket is megszólítja. Különösen azt a réteget, amely, mint említettem, kevésbé magabiztos a kézügyességét illetően, és azt állítja magáról, hogy nem tud rajzolni. Agócs Írisz nem szereti ezt a kifogást, hiszen rajzolni mindenki képes, csak minden rajznak “más funkciója van”. A könyvvel lényegében arra szólítja fel az olvasót, hogy kezdjen el tét nélkül firkálni, csak kikapcsolódásképp. Ehhez pedig különböző figurákat mutat meg nekünk lépésről lépésre, melyek mindegyikének alapja egy krumpli.

A könyvben mindenféle állatka szerepel: pingvin, mopsz, béka, panda, bálna, teknős, kaméleon, zebra, tukán, vombat és kacsacsőrű emlős is – összesen 29. Én a békával, a kaméleonnal, a bálnával és a pandával próbálkoztam meg, ennek eredményét itt meg is mutatom. Ha pedig valaki ügyes, megpróbálhat kísérletezni saját figurával is a meglévőek alapján.

A kedvencem, hogy mindegyik figurához tartozik egy rövid, egy-két tömör mondatos leírás is. Ezek minimum mókásak, de sokszor olyan humorosak, hogy akadt, amin hangosan felnevettem. Már csak ezért is a szívemhez nőtt a könyv, de eleve nem is találok hibát benne – a koncepció és a kivitelezés minden szempontból tökéletes, Agócs Írisz illusztrációi pedig gyönyörűek.

Összességében a Rajzolj egy krumplit! második részét szívből ajánlom bárkinek, aki kényszert érez a rajzolásra, és nem érzi magát elég tehetségesnek ahhoz, hogy csak úgy magától alkosson. A rajzolás öröméért már önmagában megéri ilyesfajta segítséget igénybe venni, de a könyv is nagyon könnyen hozzánő az emberhez.

Értékelés

Kiadás: Pagony (2021)
Oldalszám: 64
Műfaj: foglalkoztató, gyerekkönyv

A Rajzolj egy krumplit! első részéből kiderült, hogy szinte bármilyen állatot és embert könnyű rajzolni, elég, ha elkezdjük egy krumplival, aztán kiegészítjük itt-ott egy háromszöggel vagy körrel, két gombszemmel vagy egy bolyhos farokkal. Nincs megállás, aki egyszer belejött, folytatni akarja! Ennek a könyvnek a segítségével pillanatok alatt malacok, jegesmedvék, baglyok, hangyászok, gepárdok és vidrák népesítik majd be a papírlapokat, cukin mosolyogva, kajlán lépdelve, krumplisan gömbölyödve. Az egyszerű rajzokat az olvasni még nem tudó ovisok is követni tudják, de érdemes olvasni mellé a szöveget is: Agócs Írisz szóban is sziporkázik, csupa vicc, szójáték, csupa jókedv ez a könyv, ami garantált sikerélményt és jó szórakozást nyújt minden korosztálynak!

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Nagyjából azóta dédelgetek magamban írói ambíciókat, amióta képes vagyok írni. Kezdetben csak azt tudtam, hogy imádom a fogalmazós feladatokat, hogy ösztönösen írok helyesen, hogy jól érzékelem a szavak mögötti jelentésrétegeket, a szinonimák közötti árnyalatnyi különbségeket. Próbálkoztam Wattpaden és blogokon, novellákkal és regényekkel is, majd inkább a cikkes, újságírós irányban haladtam tovább. De a legnagyobb életcélom mindig is az volt, hogy egyszer kiadjak egy könyvet, és ez a mai napig változatlan. Nincs meg hozzá a tehetségem, és valószínűleg soha nem is leszek elegendő egy ilyen feladathoz, de képtelen vagyok lemondani erről az álomról. És éppen ezért bármilyen könyvet szívesen elolvasok, ami valamilyen szinten ezzel kapcsolatos. Így került a kezembe Alessandra Torre A Szellemírója is, amelytől eleinte nem gondoltam volna, hogy sokkal többet kapok, mint a szerzői élet hátterébe való betekintés.

A regényünk főhőse, Helena Ross a romantikus műfaj egy elismert írója, folyamatosan a bestseller-listák élén szerepel. A harmincas évei elején azonban a létező legrosszabb diagnózist kapja az orvosától: három hónapja van hátra. Helena a maradék idejét kizárólag arra szeretné szánni, hogy megírja élete legfontosabb regényét, amely a saját élettörténete is egyben. Ám ez nem egy egyszerű visszaemlékezés a részéről – a legmocskosabb titkait készül felfedni benne, különösen azt, mit tett négy évvel ezelőtt, amely a férje és a kislánya halálához vezetett.

Eleinte féltem elkezdeni a könyvet, hiszen nem csak külföldön, de az eddig megjelent magyar véleményekben is az egekig magasztalják, és nem én szerettem volna lenni az első, akinek csalódást okoz. Ám hamar kiderült, hogy a félelmem alaptalan volt. Már az első oldalakon teljesen beszippantott, ami nem fordul elő velem gyakran, és csak faltam a sorokat. Sokszor már kényszerítenem kellett magamat, hogy tartsak egy kis szünetet, álljak fel a laptop elől, és csináljak valami mást is. Csodásan megírt regény ez, rendkívül olvasmányos szöveggel, a rövid fejezetek miatt pedig gyorsan lehet vele haladni. Még akkor is, amikor már lelkileg megterhelővé válik olvasni.

A könyv során nem csupán Helena memoárjának születési folyamatát követjük végig. Tanúi vagyunk a folyamatos lelki küzdelmének, amelyet a múltjának újbóli átélése okoz, a rákkal való harcának, és annak is, hogyan enged közel magához valakit 4 évnyi teljes elszigeteltség után. Közben folyamatosan olvashatunk részleteket is a készülő regényből, többnyire ebből derül ki Helena előtörténete, szép fokozatosan. Az eseményeket a főszereplőnk E/1-es elbeszélésmódja mellett még három fontosabb karakter szemszögéből is megismerhetjük, de ezek a szakaszok E/3-ban íródtak.

Maga Helena Ross kezdetben kifejezetten ellenszenves karakternek tűnhet, amit csak részben enyhít az, hogy sajnáljuk a betegsége miatt. Hamar megtudjuk róla, hogy nehezen elviselhető jellem, és nem csak a gyógyszerek, illetve a folyamatosan romló állapota teszi azzá. Rengeteg érthetetlen rigolyája van, fölényes szabályokat állít mindenkinek, és bosszantóan lekezelő a stílusa. Bár a könyv alatt látványos jellemfejlődésen megy keresztül, ez a kezdeti ellenszenv végig velünk maradhat. Valószínűleg nem is minden olvasó fogja őt megérteni, ám én bevallom, sok vonásában magamat látom, és ha meg nem is kedveltem, de nagyon közel került hozzám a könyv végére.

Olvasás során elég intenzív érzelmeket éltem át, különösen a második felében. Eleinte Helena depressziós gondolatai küldtek padlóra, amelyekkel a kelleténél jobban tudtam azonosulni. Leginkább a gyerekneveléssel kapcsolatos érzései, az önmagával szembeni kételyei érintettek meg, hiszen jelenleg biztos vagyok benne, hogy én is hasonlót élnék át, ha egyszer lenne gyermekem (de valószínűleg ez a veszély nem fenyeget, mint kiderült nemrég). Később pedig végigbőgtem azt a szakaszt, amelyben a nagy titokról rántja le a leplet, úgy nagyjából az utolsó 100 oldalt.

Bár a kirakós utolsó darabjához a könyv legvégéig kell várni, szóval már-már bosszantóan későn derül ki a lényeg, de a cselekmény ettől függetlenül egész izgalmas. Minden oldalon történik valami, ami odabilincseli az embert a sorokhoz, ha nem is konkrét esemény, akkor Helena lelki vívódása. Azt a karaktert pedig, aki a nő társa lesz az utolsó heteiben, nagyon megkedveltem – nem csak a szerepe és a jelleme, de az is zseniális, ahogyan kapcsolatba került Helenával.

Az csak hab a tortán, hogy nem olvastam még írói háttérmunkával kapcsolatos könyvet, amely ennél jobban bemutatta volna ezt a témát. Colleen Hoover Verity-jének például két szerző is fontos szereplője, mégsem megy bele ennyire részletesen a folyamatba. Imádtam tehát ezeket a jeleneteket, és egészen biztosan hasznos lesz bárkinek, aki szintén írói ambíciókkal bír.

Összességében A Szellemíró egy lenyűgöző történet, amelynek a nagyszerűségére még az egekig magasztaló értékelések sem tudtak felkészíteni. Bár szívszorító volt olvasni, és lelkileg egy kicsit padlóra küldött minden egyes alkalommal, amikor nekiálltam, imádtam, és erősen elgondolkoztam rajta, hogy a kedvenceim közé kerüljön. Szívből ajánlom bárkinek, aki érez most magában elég lelkierőt egy ilyen fájdalmas és megterhelő, de gyönyörű regényhez.

Értékelés

Kiadás: Könyvmolyképző (2021)
Oldalszám: 352
Kiadói sorozat: Arany pöttyös könyvek
Eredeti cím: The Ghostwriter (2017)
Fordította: Kádár Pál
Műfaj: thriller

A végén minden kiderül!

Négy évvel ezelőtt hazudtam. Odaálltam a rendőrség, a barátaim és a családom elé, és kitaláltam egy mesét. Életem addigi legjobb történetét. És mindannyian elhitték. Nem lepődtem meg, hiszen a történetek kitalálása tett híressé. Tizenöt bestseller. Több millió rajongó, hírnév és vagyon. Már csak egy történetet kell elmesélnem. Életem legfontosabb történetét, egy megdöbbentő fordulatot, melytől az olvasóim padlót fognak, és levegőért kapkodnak majd. Azt mondják, hogy ami nem öl meg, az megerősít. Nos, ez a történet meg fog ölni.

Díjnyertes alkotó szívbe markoló,

rejtélyes története, váratlan fordulatokkal.

Merülj el a titkaiban!

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Ritkán olvasok gyerekeknek szánt irodalmat, pedig esetenként kifejezetten jól tud esni az ilyesmi az ember lelkének. Bár, azt be kell vallanom, az Aranyfakasztókat nem éppen emiatt választottam. Elég volt csak egy pillantást vetnem a borítójára, és tudtam, hogy ezt semmi esetre sem szeretném kihagyni. Nem hallottam korábban Hayley Chewinsről, és a fülszövegéből is alig tudtam valamit kihámozni, de valahogy éreztem, hogy ez a könyv egészen különleges élmény lesz. Amiben nem is tévedtem, de erről majd később.

A 12 éves Delphernia Undersea az aranyfakasztók kolostorába zárva tölti mindennapjait. Feladata, hogy a gazdák által teremtett zenét átáramoltassa a csontjain, és aranyat gyúrjon belőle. Csakhogy ő erre már nem képes – sőt, olyanra vágyik, amit számára törvény tilt, és halálbüntetéssel súlyt. Egy nap viszont rájön, hogy nem csak kényszere van az éneklésre: hangjával életet is tud teremteni, ami egészen egyedi képesség. Bár így még kevésbé van biztonságban a kinti világban, Kilences Anya kegyetlenkedései elől bármi áron menekülni szeretne, és erre az első lehetőséget meg is ragadja.

Az első dolog, ami kezdés után rögtön feltűnt, hogy mennyire egyedi nyelvezete van a regénynek. Hayley Chewins nemcsak elképesztően költőien, líraian fogalmaz, de saját szavakat is teremtett a történetéhez (pl. aranyfakasztó, klastromszárnyas), amelyek tökéletesen tükrözik a sajátos stílusát is. Eleinte picit nehéz volt ugyan belerázódni az olvasásba emiatt, de hamar tisztázódott ezeknek a szavaknak a jelentése, és utána már teljes volt az élmény. Nem lehetett könnyű dolga a fordítónak, de Komáromy Rudolf elképesztő munkát végzett.

Az Aranyfakasztók egyébként Hayley Chewins bemutatkozó regénye, ami miatt csak még inkább le vagyok nyűgözve. Rögtön sikerült neki az, ami a többségnek soha: megtalálta a saját, nagyon egyedi és jellegzetes írói hangját. Már csak emiatt is mindenképpen szeretnék olvasni még tőle, ha a többi könyvét is lefordítják (egyelőre csak kettő van, a második The Sisters of Straygarden Place címen jelent meg). Mindemellett az alapötlet is rendkívül különleges, végig azon gondolkoztam, mennyire kell profinak lenni ahhoz, hogy ilyesmi az ember eszébe jusson.

A világépítéssel azonban mégsem vagyok maradéktalanul elégedett. Bár a cselekményhez valószínűleg nem sokat adott volna hozzá, mégis hiányoltam ennek a fantasy helyszínnek, Blightvárosnak a részletesebb bemutatását. Sok kérdésre választ kapunk ugyan (pl. mi az aranyfakasztók szerepe a társadalomban), de épp azok az információmorzsák maradtak ki, amelyek megkönnyítették volna a világ elképzelését. Nem tudjuk meg például, hogyan épül fel a város, hogyan és miből élnek az emberek, mit esznek, vagy egyáltalán mi tartja össze ezt a társadalmat. Viszont nem lehetetlen, hogy a célkorosztálynak nem lesz ilyesfajta hiányérzete, hiszen az ő képzelőerejük lényegesen tágabb, mint egy felnőtté.

A főszereplőnk, Delphernia érdekes és abszolút szerethető karakter. Bár kicsit nehéz elhinni, hogy 12 éves, hiszen annyira érett és talpraesett lány, de a helyzetéből adódóan ez talán nem is olyan meglepő. Különösen örülök, hogy Chewins behozta a családon belüli bántalmazó-bántalmazott vonalat, hiszen több gyerek tud azonosulni az ilyesmivel, mint gondolnánk (köztük én is). Igaz, Delphernia esetében az agresszor szigorúan véve nem családtag, hiszen nincsenek rokoni kapcsolatban Kilences Anyával, de mivel 12 évig ő neveli, és Anyának is nevezi, ebben az esetben tekinthetjük annak. Imádom azt, ahogyan Delphernia reagál erre a helyzetre, és amit végül megfogalmaz tanulságként: nincs elfogadható indok arra, ha valaki bánt téged, különösen arra nem, ha az az illető közel áll hozzád.

Delpherniát tehát nagyon megkedveltem, azonban sajnos a többi szereplő eltörpül mellette. Viszonylag sok karakterrel játszik a szerző, mégis alig tudunk meg róluk valamit. A cselekmény dinamikája viszont talán ezért is kárpótol. Rengeteg minden történik ebben a 200 oldalban, például lelepleznek egy felségárulást, fejlesztik Delphernia képességét, és azt is kiderítik, kik a családtagjai.

A vége számomra egy kicsit kusza volt, ezért is vontam le végül fél pontot az értékelésből. Több dolog is történik itt, amit nem értettem, hogyan lehetséges, és sajnos nem is szán időt a szerző ezek megmagyarázására. Vagy éppen bizonyos, korábban felmerülő kérdések megválaszolására. Mindemellett a végső fordulat is teljesen kiszámítható, már akkor tudtam, mi fog történni, amikor először szó esett a Tengerdalnokról. De végülis az, hogy icipicit összecsapottnak éreztem ezt a rövid szakaszt, nem vont le számomra jelentősen abból az élményből, amit a korábbiakban kaptam ettől a regénytől.

Összességében szerintem az Aranyfakasztók egy csodás ifjúsági regény, amely nem csupán a célközönség (10-14 évesek), de az érdeklődő felnőttek számára is lebilincselő élményt nyújt. A szöveg maga esztétikai élmény, ezzel a borítóval pedig a polc egyik legszebb dísze lesz. Vannak ugyan apróbb hibái és gyengeségei, de talán a fiatalabbak ezeket észre sem fogják venni.

Értékelés

Kiadás: Maxim (2021)
Oldalszám: 288
Kiadói sorozat: Delfin könyvek
Eredeti cím: The Turnaway Girls (2018)
Fordította: Komáromy Rudolf
Műfaj: ifjúsági

Egy titokzatos város különös, viharok által tépázott szigetén a tizenkét éves Delphernia egész eddigi életét az aranyfakasztó lányok kolostorában töltötte, a tengertől és az égtől elzárva. A lányok dolga, hogy amíg odakint a gazdák muzsikálnak, ők bent némán arannyá változtassák a zenét. Delphernia azonban nem képes erre. Amit ő tud, drágább az aranynál. A hangokból új életet teremt. Ám ezt a képességét a kolostorban el kell titkolnia. Delphernia minden vágya, hogy maga mögött hagyja az otthonnak nevezett börtönt, és végre szabad legyen. Egy nap esélyt kap, hogy kijusson, de az ismeretlen veszélyeket tartogat számára. De miközben próbálja megtalálni a helyét, a sziget vészjósló gondnoka meg a titokzatos Királynőgyermek fenyegetésével találja szemben magát. De segítségére lesz egy titokzatos királyfi és egy lázadó lány. Segítségükkel nemcsak megízlelheti a szabadságot és kibontakoztathatja tehetségét, de olyan dolgokat is megtud a múltjáról, amelyek mindent megváltoztatnak. De vajon megtalálja azt, amire igazán vágyik?

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Az éden gyermekei talán éppen a legjobban várt könyvem volt a Maxim kiadó első féléves megjelenései közül. A fülszövege már első olvasásra megvett magának. Egy nem mindennapi alapötletet és izgalmakkal, fordulatokkal teli cselekményt ígért, mindezt ráadásul egy disztópikus, világvége utáni világban. Bár a bolygónk haláláról – még ha csak elképzelt is, egyelőre – nyilván nem kellemes olvasni, de túl fontos ez a téma ahhoz, hogy kikerülhető legyen. Mindemellett az már önmagában elég érdekes, ki hogyan képzeli el a jövőt, és hányféle variációt lehet erre kitalálni.

Ami Joey Graceffát illeti, Az éden gyermekei alapján elég pesszimista lehet. A regényben több száz évvel a világvége után járunk, amelyet az emberiség maradéka csupán egy mesterséges burokban, Édenben tudott átvészelni. A burok teljes mértékben önfenntartó, azonban ahhoz, hogy még hosszú évszázadokig (a bolygó teljes helyreállításáig) az is maradjon, szigorú szabályokat kell betartania a lakosságnak. Ilyen például az, hogy egy párnak csupán egyetlen gyermeke lehet. A főszereplőnknek, Rowannak sem szabadna léteznie, hiszen egy ikerpár tagjaként látta meg a napvilágot, és csupán befolyásos szüleinek köszönhetően maradhatott eddig életben.

A cselekmény tehát – a YA disztópiákhoz híven – két pillérből áll. Egyik oldalon a szerző sötét jövőképét ismerjük meg, amelyről hamar kiderül, hogy valójában egy erősen diktatorikus rendszer, amely a hatalmon lévők kényelme érdekében elnyomja a többi állampolgárt. A másik oldalon pedig adott egy társadalmon kívül álló főszereplő, aki eleinte megpróbál beilleszkedni, de aztán egyik pillanatról a másikra az ellenállás egyik fontos tagjává válik. Ez itt sincs másként.

Annak ellenére viszont, hogy mennyire imádom az alapkoncepciót, Az éden gyermekeivel nem indult jól a kapcsolatunk. Ezt elsősorban az írásstílusának köszönheti, ami jelen esetben nem tudom, hogy a szerzőn vagy a fordítón múlott-e, de ez végülis nem fontos. A lényeg, hogy nehezen rázódtam bele az olvasásba, hiszen eleinte hol túl lazán (“bemérgesedve felgyorsulok”), hol pedig túl mesterkélten (“kikerülnöm e falak közül”) van megfogalmazva a szöveg, és ez az éles stílusváltás néha egy bekezdésen belül történik. Viszont később, néhány fejezet múlva meglett az arany középút, és egész olvasmányossá vált a regény.

Azonban így is akadtak részletek, amelyekkel nem békéltem meg a végére sem. Számomra például több helyen is sántít a bolygó elpusztulásának története, vagyis az Éden kialakulásához vezető út. Voltak benne zseniális ötletek (mint hogy a génmódosított növények túlságosan elterjednek, és tönkreteszik az ökoszisztémát), de akadtak olyan apró tévedések is, amelyek ugyan a történet szempontjából lényegtelen voltak, de számomra mégis hiteltelenné tették az előzménysztorit. Ilyen az, hogy az állatokat a takarmánynövények kipusztulása után kezdték antibiotikummal kezelni (miközben ezt már ma is csinálják, például a csirkéken), illetve, hogy a bolygó átlaghőmérséklete 12 fokot melegedett egy évtized alatt (Attenborough Egy élet a bolygónkonjában olvastam, hogy már 4 fok is katasztrofális következményekkel járna, és ezt is csak 80 év múlvára, 2100-ra várják). Igaz, lehet, hogy szándékosan ennyire hiteltelen az egész, mert egyértelműen érzékelhető itt valami komoly sumákolás Éden vezetőinek a részéről, de feltételezem, ez csak a következő könyvben derül majd ki.

Mindemellett egyszerűen nem tudtam megbarátkozni a főszereplőnkkel, Rowannel sem. Ritkán fordul elő velem, hogy épp a legfontosabb karaktert nem kedvelem meg, de az akkor jelentősen rontja számomra az olvasási élményt. Bár a cselekedetei, motivációi bizonyos szinten érthetők voltak, hiszen teljesen besokallhatott már 17 évnyi egyedülléttől és bezártságtól, de… kezdem unni, hogy a YA írók csak úgy képesek előremozdítani a cselekményt, hogy valami oltári baromságot műveltetnek a főhőssel. Rowan ezt mesteri szinten űzi, szó szerint tárt karokkal rohan a veszély felé, pedig nem kevesebb a tét, mint az élete. És aztán meglepődik, amikor a veszély is tárt karokkal fogadja őt.

Ám a logikátlanság nem csupán a főszereplőnkre jellemző. Ott veszített el engem teljesen ez a könyv, mikor kicsit jobban megismerkedtünk az ellenállással, és egyértelműen látszott, hogy a vezetője és a valódi vezéregyénisége is teljesen alkalmatlan egy ilyen fontos feladatra, illetve semmiféle épkézláb ötletük nincs arra, hogyan is kellene a reformot végrehajtani. Mindemellett ugyanúgy istenítik az Édent létrehozó férfit, Aaron Al-Bazt, mint bárki más, annak ellenére, hogy ő hozta a második gyerekek létezését tiltó törvényt, és vezette be a megszegéséért járó kegyetlen megtorlást. Az ellenállás tehát körülbelül olyan szilárd alapon áll, mint a futóhomok.

Hiába, szerintem egy jó disztópia megírásához intelligensnek kell lenni, hiszen nem csupán minőségi történetet és hiteles szereplőket, de egy egész politikai rendszert és társadalmat is fel kell építeni hozzá. Joey Graceffának már az első kettő is túl nagy falat volt. Sajnálom, hogy ezt a könyvet engedték neki kiadni ilyen formában, mivel még néhány évnyi munkával, finomítgatással és egy igazán jó mentorral lehet, hogy majdnem megközelítette volna a Beavatott, Az éhezők viadala vagy Az útvesztő színvonalát.

Összességében Az éden gyermekei ígéretesnek tűnt eleinte, ám sajnos a kivitelezés nem úgy sikerült, mint vártam. Azok viszont, amelyeket én hibának érzékeltem, szubjektív dolgok, és nem biztos, hogy másoknál is ugyanilyen súllyal esnének latba – tehát nem mondom, hogy nem éri meg tenni vele egy próbát. Én mindazonáltal nem valószínű, hogy folytatnám a következő résszel, hiába érdekel, hogyan végződik majd Rowan története.

Értékelés

Kiadás: Maxim (2021)
Oldalszám: 288
Sorozat: Az éden gyermekei 1. (Dream Válogatás)
Eredeti cím: Children of Eden (2016)
Fordította: Béresi Csilla
Műfaj: disztópia, ifjúsági

Rowan ​másodiknak született gyermek Édenben, ahol a népességnövekedést szigorú szabályok akadályozzák. A második gyermekek sorsa halál. Szülei elrejtik a tizenhat évessé cseperedett lányt. Nem járhat iskolába, nem lehetnek barátai. Azt a szemlencse-beültetést sem kaphatja meg, ami a társadalom egyenjogú polgárává avatná. Sokszínű, kaleidoszkóp szeme azonnal elárulná kilétét a Központ lélektelen ellenőreinek, robotjainak és szkennereinek. Édenen kívül a mérgezett Földön minden élet elpusztult. Kétszáz éve a zseniális tudós, Aaron Al-Baz megmentette az öngyilkos emberiség egy töredékét az Ökopanoptikum kifejlesztésével. Ez a számítógépes program magába építette a létező technikai vívmányokat, és Éden felvirágoztatásának szolgálatába állította. Az ember majd évszázadokig vár ebben a mesterséges Paradicsomban, amíg a Föld meggyógyítja önmagát. Legalábbis ezt tanítják az ökotörténet tananyagok, és így tudja Éden minden átlagos lakója. A kamasz Rowan annyira kiéhezett a külvilágra, hogy éjszakánként kőfalú kerítésük tetejéről néz szét a városon. Egyik este leereszkedik a túloldalon. Éjjeli kalandozásai során belebotlik ikertestvére, Ash iskolatársába, Larkba, akit látatlanban is régóta a szívébe zárt. Meggondolatlan kalandja családjára hozza a kopókat. Ugyan szülei tervbe vettek egy illegális lencsebeültetést, majd – szintén jó pénzért – örökbefogadó szülőket, most nyomban mennie kell. Anyja kocsiban próbálja kimenekíteni, de az ellenőrzőpont fegyveresei agyonlövik. Rowan végleg menekülni kényszerül ebbe az ellenséges és fenyegető világba.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Épp tegnap fejeztük be az Árnyék és csont adaptáció első évadát, amiről a Bűnös birodalom (Hat varjú 2.) blogturnéja alkalmából mindenképpen szerettem volna írni. Az utóbbi időszak legjobban várt sorozata volt ez számomra, és nem csupán Ben Barnes miatt: tavaly olvastam el és szerettem bele teljesen a Grisa-trilógiába, és ezzel együtt a Bardugo által teremtett fantasy világba.

Ebben a posztban tehát arról lesz szó, olvasóként én mit gondolok az adaptáció minőségéről, és szerintem mit kellett volna másképp csinálni. De előzetesen csak annyit mondok: az Árnyék és csont sorozatnak egyetlen nagy hibája van, mégpedig az, hogy nincs több rész belőle.

Hogyan dolgozza fel a sorozat a könyveket?

Ez az első néhány bekezdés inkább azoknak szól, akik még nem kezdtek el ismerkedni Leigh Bardugo könyveivel, és nem igazán látják át, hogyan is épül fel a sorozat.

Az adaptáció első évada tehát feldolgozza:

• a Grisa-trilógia első könyvét, az Árnyék és csontot,
• és a Hat varjú-sorozat 5 fő karakterének előzménytörténetét.

A Netflix sorozat tehát két szálon fut. Ebből a központi Alina története – a könyvekben is a Grisa-sorozat mindennek az alapja, ebből ismerjük meg a grisákat és a világot is. A Hat varjú-könyvek a Zóna elpusztítása után játszódnak, de feltételezem, az adaptációban nem szerettek volna ennyire előreszaladni, ezért végül inkább csak a karakterek háttértörténetére fókuszálnak, és így maradnak a "jelenben".

A Hat varjú-karakterek adaptált háttértörténete viszont nem teljesen ugyanaz, ami a könyvekből kiderül. Kaz, Inej és Jesper valójában nem kapott olyan megbízást, hogy rabolják el a Napidézőt Ravkából. Ezt csupán azért szőtték bele az adaptációba, hogy valamilyen módon összehozzák a két szálat, úgy, hogy Alináé csak alig módosuljon. Sőt, igazából csupán Inej sztorija derül ki nagyvonalakban, Kazról és Jesperről alig tudunk meg valamit. Ellenben a rajtuk kívül még fontos Hat varjú-karakterek, Nyina és Matthias előzménytörténete egy az egyben, a párbeszédek szinte szó szerinti beemelésével lett adaptálva, tehát ez teljesen megegyezik a könyvben lévővel.

Mit gondolok a castingról?

Bár én már a Grisa-trilógiát is úgy olvastam, hogy tudtam, kik játsszák majd a főbb szerepeket, de próbáltam távol tartani magamtól ezeket a híreket (már amennyire ez például a Ben Barnesról szólók esetében lehetséges volt...), hogy minél kevésbé befolyásoljanak. Így mondom azt, hogy nem tudom, mikor sikerült utoljára könyvadaptációra ennyire tökéletes szereplőgárdát összehozni!

A legfontosabb szereplőket (Alina, Kirigan, Mal, Kaz, Inej, Jesper, Nyina és Matthias) külsőleg is pontosan így képzeltem el, de csak a játékukkal látszott igazán, mennyire passzolnak hozzájuk ezek a karakterek. Az Éjúr szerepére például nem tudom, ki lehetett volna jobb választás Ben Barnesnál (SENKI), hiszen ő pontosan olyan értelemben sármos férfi, ahogyan a könyvbéli Kirigan is. Jessie Mei Li szerintem rengeteget tett hozzá Alina karakteréhez: a könyvben kezdetben picit szerencsétlen típus, de a képernyőre a színésznő egész talpraesetté varázsolta. Na, és azt tegyük hozzá, hogy míg a könyvben Mal és közte konkrétan nulla kémia van, addig itt végre el is hiszem, hogy barátságnál több is lehet közöttük.

A Hat varjúsok kevesebb szerepet kaptak, de ők is egytől egyig fantasztikusat alakítottak. Freddy Carter nagyszerűen hozza Kaz titokzatosságát és megközelíthetetlenségét, Danielle Galligan és Calahan Skogman (Nyina és Matthias) között pedig elképesztő kémia van.

Mit gondolok a kivitelezésről?

Röviden: szerintem minden könyvmoly olyan adaptációra vágyik, mint amilyen ez lett.

Őszintén, a korábbi netflixes könyvadaptációkból kiindulva, én a megjelenése előtt biztos voltam benne, hogy ezt a sztorit is teljesen el fogják rontani. Nyilván, a filmes műfaj teljesen más, mint az irodalom, és éppen ezért nem is várhatjuk tőle, hogy teljes egészében visszaadja azt, amit olvastunk... De azt hiszem, most kezdem el érteni, mi lehet valójában a baj a könyvadaptációkkal. Sok film ugyanis épp a lényeget – vagyis azt, amitől a könyv annyira ütős volt – nem képes megragadni és visszaadni (ilyen volt pl. a Veled minden hely ragyogó is). De az Árnyék és csont nem esik bele ebbe a hibába.

Ez valószínűleg erősen köszönhető annak, hogy a könyvek szerzője, Leigh Bardugo is aktívan részt vett a sorozat készítésében, és így feltételezem, nem hagyta, hogy valami félrecsússzon. És milyen jól tette! Az adaptáció szinte teljes egészében a könyvet követi, csak itt-ott változtattak rajta, de semmi olyasmit, ami tönkretette volna a lényegét. A főbb mozzanatai és fontosabb részletei is hiánytalanul, rettentő ügyes megoldásokkal szerepelnek benne.

Persze annak is megvan a maga rizikófaktora, hogy alig mertek változtatni valamit az eredeti történeten – hiszen a nézőközönség egy része ezt már kívülről ismeri. Mégis, számomra nem csak hogy óriási élmény volt képernyőn látni ezt a sztorit, de még újat is tudott mutatni. Más volt – nem ugyanaz, nem több és nem is kevesebb, csak egyszerűen valami más, és szerintem ez volt a kulcsa.

Mi hiányzik mégis?

Azzal a kritikával viszont egyetértek, hogy a könyvet nem ismerőknek nem lehetett minden teljesen egyértelmű. Szerintem a sorozat nem fektetett elég hangsúlyt a világ bemutatására, de a legnagyobb hiányosságot a grisák és képességeik terén éreztem. Nem tisztázta, hogy a grisák rendekbe tömörülnek a képességeik alapján (korporálok, étherálok és matyeriálok – a kefta színét is ez határozza meg), illetve meg sem említi az alkimista, hullámhívó és gyógyító grisák létezését. Csak a szívtörők, fabrikátorok, pokolhívók és szélhívók szerepelnek benne, illetve a különlegesek (szabó, Árnyidéző, Napidéző).

Viszont egy-két ügyes megoldás azért van benne a világot illetően. Az elején jót mosolyogtam, mikor előkerült egy Ravka-térkép – a fantasy könyvek egyik legfontosabb eleme a térkép, és ezt a filmes verzióba nagyon ügyesen beleszőtték. Illetve valamikor a közepén Alina elkezd spontán történelemleckét adni az Éjúrnak, aki maga egyébként mindennel tökéletesen tisztában van – ez a filmes technika, amivel amúgy az előzményeket szeretnék tisztázni a nézők számára, nagyon erőltetett, de Alina a végén mégis legitimálja az egészet azzal, hogy azt kérdezi: "Jó oktatást kaptam?".

Összességében

Szerintem egyértelműen kijelenthetjük, hogy az Árnyék és csont a legjobb netflixes könyvadaptáció, de magában a műfajban is valahova az élmezőnybe raknám. Olvasóként imádtam, nagy élmény volt, de szerintem némi (minimális) utánajárással laikusként is teljesen élvezhető. Ezt a barátom is alátámasztja, aki egyébként a könyvek olvasásához is kedvet kapott.

Ha esetleg ti is gondolkoztok rajta, itt olvashatjátok az Árnyék és csontról, Ostrom és viharról, illetve a Pusztulás és felemelkedésről szóló értékelésemet (Grisa-trilógia 1, 2, 3), itt pedig a Hat varjúsat.

Itt a Hat varjú következő része! A sorozatadaptáció megjelenésével egyidőben hozzánk is megérkezett a Bűnös birodalom, amely Leigh Bardugo csodás Grisaverzumába kalauzol vissza bennünket. Kövesd velünk együtt Kaz Brekker és csapata legújabb kalandjait, és vegyél részt a játékban, melynek végén kisorsoljuk a könyv egy példányát!

Nyereményjáték

A játékunk most az adaptáció köré épül, amely Bardugo két sorozatát (az Árnyék és csontot, valamint a Hat varjút) veszi alapul, és a turnénk kezdésével azonos napon debütál Netflixen. Nincs más dolgotok, mint kitalálni, melyik színész szerepel az egyes állomásokon mellékelt képeken, és beírni a Rafi megfelelő helyére, Bardugo melyik karakterét (!) játssza.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Állomáslista

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥