10 éves a Blogturné Klub! – ünneplős szösszenet, q&a
Elképesztő érzés olyan projekt részesének lenni, amely már egy évtizede töretlenül megállja a helyét a világban. Szeptemberben van a Blogturné Klub születésének 10 éves évfordulója, amelyet méltó módon szerettünk volna megünnepelni. A hónap folyamán a legtöbb tagunk elmeséli nektek, hogyan élte meg a tagsága idejét, és vezetett kérdéseken keresztül is beleshettek a "kulisszák" mögé.
A bejegyzésben található könyvborítók kattinthatók, az adott értékelésre vezetnek benneteket. Az összes Blogturné Klubos bejegyzésem pedig ezen link alatt tekinthető meg.
Én és a Blogturné Klub
2019 nyarán, mikor értesültem a Blogturné Klub nyílt tagfelvételéről, mindössze alig néhány hetes volt a kis könyves blogom. Azért volt esélyem mégis taggá válni, mivel más felületen már rendelkeztem viszonylag értékelhető bázissal, olvasótáborral. Az akkori tagfelvételes körben kerültem tehát bele a csapatba néhány, rendkívül tehetséges bloggerinával egyetemben. Bár októberben már kikerült az első bejegyzésünk a BTK keretein belül, de néhány hónapig még nem lehettünk teljes értékű tagjai a csapatnak (de elárulom, senkitől sem búcsúztunk el a próbaidőszak végén).
Azt, hogy mekkora többletet ad a BTK az életemnek, nehezen lehetne megfogalmazni. Rendkívül kiváltságos dolog, hogy bizonyos kiadók esetében már a megjelenés előtt elolvashatjuk a könyveket, de az sem kevésbé megtisztelő, amikor a megjelenés hetében tudhatjuk a kezünkben őket. Tény, hogy már nem vagyok annyira izgatott, amikor csomagom érkezik, de minden egyes blogturnés könyv arra emlékeztet, mennyire szerencsés vagyok.
Kérdezz-felelek
Melyik volt a legelső blogturnés olvasmányod és melyik az eddigi legutolsó?
A legelső Alexandra Christo-tól az Egy birodalom végzete, az utolsó Colleen Hoovertől az Emlékek róla (erről körülbelül egy hónap múlva posztolok majd). Ezen két könyv között pedig összesen 231 darab olvasmányomat köszönhetem a Blogturné Klubnak, ami döbbenetes szám mindössze 4 év alatt.
Mi alapján választod ki, hogy részt szeretnél-e venni egy kötet turnéján vagy sem?
Lényegében mindent bejelölök, ami egy kicsit is érdekel, és aztán később fogom a fejemet, hogy mibe kevertem bele magam. Nem a legjobb taktika, de ti sem tudnátok ellenállni, ha elhúznák az orrotok előtt a mézes madzagot, igazam van? 😉 Lényeg a lényeg, nagyjából háromféle forgatókönyv szerint szokott zajlani a dolog:
- Eleve tudok a könyv közelgő megjelenéséről, már hetek/hónapok/évek óta ácsingózom rá. Vagy éppen ismerem a szerzőt, és tudom, hogy bármit elolvasnék tőle kérdés nélkül.
- A kiadóktól kapott listát alaposan átböngészve akadok rá borító/szerző/cím vagy a fülszöveg felületes átfutása után.
- A turné összejöveteléhez már csak egy fő szükségeltetik, a fülszöveg alapos átböngészése, esetleg a Goodreads-en fellelhető értékelések megpislantása után pedig úgy ítélem, teszek vele egy próbát.
Volt olyan, hogy mellényúltál és egy turnés olvasmányod nem jött be? Hogyan élted meg?
Szerencsére az esetek jelentős többségében jól választok, sőt, igencsak gyakran fordul elő, hogy végül olyan történetekért rajongok a leginkább, amellyel komoly fenntartásaim voltak eleinte. De igen, megesik, hogy mellényúlok, és egyszerűen utálom a könyvet. Ez azért is rettenetesen kellemetlen, mert mégiscsak fizetségként kapjuk ezeket a könyveket a kiadóktól azért cserébe, hogy népszerűsítsük őket. Mindenki érdeke az lenne, hogy csupa pozitívat írjak róluk, csakhogy nem vagyok hajlandó a szemetekbe hazudni arról, mi a valódi véleményem egy borzalmas olvasmányélményről.
Szóval ez egy nehéz dilemma, amit meg kell oldani valahogyan. Viszont a marketing irányú tanulmányaimból tudom, hogy még a nem egészen pozitív reklám is reklám. Rengeteget számít, ha a potenciális vevő a lehető legtöbb helyen találkozik a termékkel, még akkor is, ha valójában el sem olvassa a reklámot. Így ugyanis a termék képe beleég a tudatalattijába, és amikor vásárlásra szánja el magát, az ismerősség miatt nagyobb eséllyel választja ki a mi termékünket.
Hogyan élted meg azt az időszakot, amióta a csapat tagja vagy? Mennyit változtál te magad és a blogolási szokásaid?
Nagyon bánom, hogy az utóbbi években egyszerűen nincsen energiám a könyvértékeléseken kívül másféle bejegyzést is összerakni – értem ezalatt például a listákat, book TAG-eket, vagy éppen a velősebb cikkeket. Már most biztos vagyok benne, hogy a 2024-re vonatkozó terveim között szerepelni fog, hogy ezen valamilyen módon változtassak.
Mi volt a kedvenc turnés könyved?
Elizabeth Gilberttől a New York lányai.
A csapat tagjaként nyitottál olyan zsánerek felé, amikről korábban hallani sem akartál?
A műfajok tekintetében én mindig is szinte mindenevő voltam, tehát bármivel szívesen próbálkozok, kettőt kivéve: ez a horror és az erotika. Ez korábban is így volt és szándékaim szerint így is marad.
Beszéljünk az árnyoldalról is. Mi volt a legnagyobb blogturnés mélypontod - legyen szó akár könyvről, élményről, érzésről, bármiről?
Hajjaj... az a helyzet, hogy nagyon régóta tartozom egy vallomással. Nem ilyen formában szerettem volna belekezdeni, de ez a bejegyzés igencsak jó apropót biztosít hozzá, amelyet nem hagyhatok ki. Kérlek, értsétek jól a következő sorokat, ugyanis nem azért beszélek erről, hogy sajnáltassam magam, szimplán csak szeretnék minden erőmmel harcolni az ellen, hogy a mentális betegségek tabutémának minősüljenek.
Biztosan sokan észrevettétek, hogy a megbocsáthatónál jóval gyakrabban fordul elő nálam késés a turnés bejegyzésekkel. Ennek oka abban keresendő, hogy kiskamasz korom óta, vagyis most már több mint tíz éve depressziós vagyok. Ez nálam is a klasszikus tünetekben nyilvánult meg: fáradékonyság, energiahiány, állandó kiüresedettség, passzivitás (csak a közvetlenül ide tartozókat megemlítve). A betegségem intenzitása ráadásul az utóbbi években (lényegében mióta blogturnés vagyok) olyannyira megemelkedett, hogy másfél évvel ezelőtt kénytelen voltam orvosi segítséget kérni. Azóta folyamatosan gyógyszereket szedek, amelyek megdöbbentő hatékonysággal tették helyre az agyamban elromlott dolgokat, és néhány hónapja azt vettem észre, hogy stabilan eltűnt minden tünet. A kezelés még nem ért véget, de már egyértelmű a fény az alagút végén.
Lényeg a lényeg, a felsorolt tünetek teljesen ellehetetlenítették, hogy olyan mértékben foglalkozzak a kötelességeimmel, mint kellett volna. Sokszor nem tudtam időben elolvasni az elvállalt könyveket, mert belesüppedtem a szorongásba, aztán pedig képtelen voltam kipréselni magamból néhány bekezdésnél hosszabb értékeléseket. Ezek ma a piszkozatok között hevernek, arra várva, hogy átfogalmazzam és kibővítsem őket, mert szégyellem azt a produktumot.
Mindazonáltal biztosan állíthatom, hogy sohasem éreztem még magam ennyire kiegyensúlyozottnak (vagy úgy egyáltalán kiegyensúlyozottnak), mint az utóbbi hetekben. Amellett, hogy sikerült szembeszállnom a betegséggel, szereztem egy fantasztikus munkát, ahol a magánélet, a szabadidő és az egyéni teherbírás maximálisan tiszteletben van tartva, fantasztikus a csapat, és egyszerűen jól érzem magam.
Nem szeretném, ha úgy tűnne, mentegetem magamat, hiszen tudom, hogy ez nincsen rendben. Okosnak kellett volna lennem, és időben visszavennem a vállalásaimból, hogy ne okozzak nektek ilyesfajta kellemetlenségeket. De sajnos egy idő után már csak azért is folytattam ezt, mert rettenetesen haragudtam magamra, amiért nem bírom rendesen csinálni, de csakazértis folytattam, hogy bizonyítsak magamnak... Ördögi kör volt, de most már vége.
Kérdés, amit Anikótól kaptam: Van olyan könyv, amivel nem turnéztál, de később megbántad, hogy nem jelentkeztél rá?
Ebből nagyon hosszú listát tudnék írni. Még úgy is akadnak ilyen címek, hogy (mint korábban említettem) szinte minden könyvre lecsapok, amely akár csak kicsit is érdekel. A BTK nemcsak az olvasóinknak, de egymásnak is remek felületként szolgál arra, hogy felfedezzünk kihagyhatatlan olvasmányokat. 😊 Ha konkrét példát is szeretnétek hallani, mondok egyet: nemrég megvettem Viktor E. Frankl Az élet értelméről c. könyvét, aminek a turnéja anno teljesen hidegen hagyott.
0 megjegyzés