Alapvetően nem rajongok a klasszikusokért. Bevallom, egy könnyed young adult regény még mindig sokkal jobban fel tud tölteni, mint a nehéz nyelvezetű, értelmezést, gondolkodást igénylő szépirodalom. Az utóbbi időben viszont egyre gyakrabban próbálkozom velük. Ez nem kis mértékben köszönhető annak, hogy a Menő Kiadó egy ideje szebbnél szebb borítókkal jelenteti meg a klasszikus leányregényeket, és ezzel engem is rávett, hogy ne halogassam a megismerkedést az alapművekkel. Jane Austen könyvei és Louisa May Alcott Kisasszonyok-sorozata után a Brontë-nővérek kerültek sorra, a Jane Eyre-t követően az Üvöltő szelek.

Az 1800-as évek Angliájában járunk, vidéken, az Earnshaw-k birtokán, Wuthering Heights-ban. Az öreg Mr. Earnshaw talál egy árva gyermeket a skót felföldön, akit befogad a családba, és a sajátjaként nevel fel. Olyannyira megszereti Heathcliffet, hogy még a vér szerinti gyermekeit (Hindley-t és Catherine-t) is elhanyagolja miatta. Hindley-vel, a birtok örökösével ezért ősellenségekké is válnak, és egész hátralévő életükben gyötrik egymást. Catherine és közte azonban mindent elsöprő, szenvedélyes és örökké tartó szerelem alakul ki. A kapcsolatuk azonban korántsem olyan romantikus, mint amilyennek hangzik – ezzel ugyanis mindenkit tönkretesznek maguk körül.

Az Üvöltő szelek felépítése nem éppen hagyományos – inkább egyfajta “könyv a könyvben” technikát követ. A történet akkor kezdődik, mikor egy fiatal, hajadon férfi, Mr. Lockwood kibéreli a Wuthering Heights-szal szomszédos birtokot. Megérkezésekor megdöbbenti a tulajdonos, Mr. Heathcliff rideg, modortalan viselkedése, és szeretne többet tudni erről az emberről. Megkéri hát a házvezetőnőjét – aki szolgaként az első sorból követte végig a család több generációjának felnövését és bukását –, hogy beszélje el, mi történt Heathcliffel. A regény lényege csak mindezután az 50 oldalas felvezető után következik.

A történetet tehát egy harmadik szereplő, Nelly Dean szemszögén keresztül halljuk, és lényegében két idősíkon játszódik. Ebből a megoldásből pedig több előny is származik. Egyrészt valamelyest érdekesebbé teszi a regény szerkezetét (bár én személy szerint untam minden sort, ami Mr. Lockwoodhoz kapcsolódik). Másrészt általa egészen más szemszögből szemlélhetjük az eseményeket, hiszen térben és időben is eltávolodunk a sűrűjéből. Illetve van egy harmadik is, de az csak a legvégén érvényesül, ezt a poént pedig nem lövöm le előre.

De a második pontot ne engedjük el ilyen könnyedén. Szerintem ez a regény legnagyobb erőssége, és egyben legérdekesebb eleme, hogy a szerelmi történetet nem a két főszereplő, hanem egy kívülálló visszaemlékezéséből ismerjük meg. Ez azért különös, mert a romantikus regények lényege épp az, hogy tisztában vagyunk legalább az egyik fél érzéseivel, gondolataival, és tanúi vagyunk a legintimebb jeleneteknek is. Itt éppen az ellenkezője történik. Az elbeszélés alapján csak találgathatunk, mit érzett egymás iránt Heathcliff és Catherine, az pedig, ami a négy fal között történt kettejükkel, ott is maradt.

Romantikus párbeszédek, érintések, csókok és egyebek helyett tehát csak homályos részleteket kapunk a kapcsolatukról. De miért jó ez nekünk, olvasóknak? Mert nem az érzéseikre fókuszálunk, hanem látjuk a nagy egészet, hogy hogyan hat ez a kapcsolat a környezetükre, és mindez hogyan hat vissza a kapcsolatukra. Röviden összefoglalva: egymás nélkül szenvednek, de ha egymással vannak, mindenki mással konfliktusba kerülnek. A szerelmük önző, nincsenek tekintettel senki másra, sem az erkölcsre, és mindent elpusztítanak maguk körül – hol tudtukon kívül, hol pedig szándékosan.

Ám a becstelenség és erőszak kétélű fegyver: néha súlyosabban sebzi meg a hozzá folyamodót, mint az ellenséget.

Mindemiatt a regénynek – nem meglepő módon – nincs épp pozitív, felemelő atmoszférája. A két főszereplő közül Catherine szimplán a jelleme miatt kellemetlen, de Heathcliff egyenesen gonosz. Szándékosan kegyetlenkedik mindenkivel, és bosszút áll azokon, akik valaha keresztbe tettek neki. A legtöbb szereplő magának az ördögnek nevezi őt. De a szerző nem csupán ezen két szereplőnél hangsúlyozza inkább a negatív tulajdonságokat. Olvasóként az okoz nehézséget számunkra, hogy találjunk valamilyen pozitív jegyet is a karakterekben, ami mentséget jelenthet a viselkedésükre.

Összességében az Üvöltő szelek minden szempontból érdekes élmény volt. Annak ellenére, hogy a zord, nyomasztó hangulata miatt nem tudtam megkedvelni, teljesen beszippantott, és magamhoz képest nagyon hamar elolvastam. Nem bántam meg, hogy sort kerítettem rá, hiszen, klasszikus lévén rengeteget hivatkoznak rá különböző filmekben, könyvekben és cikkekben. Remélem, az atmoszférája senkit nem tart vissza attól, hogy próbát tegyen vele, mert bár nem egy könnyed kikapcsolódás, de megéri.

Értékelés

Kiadás: Menő Könyvek (2022)
Oldalszám: 448
Kiadói sorozat: Örök Kedvencek
Eredeti cím: Wuthering Heights (1847)
Fordította: Feldmár Teréz
Műfaj: családregény, lélektani, klasszikus, romantikus

A gyermek Heathcliffet a skót felföld lápos vidékén találják. Mr. Earnshaw szíve megegesik az elhagyott fiún, és hazaviszi házába, ahol lányával, Cathyvel és fiával, Hindleyvel él együtt. Heathcliff az évek múltával beleszeret Cathybe. Ám a féltékeny Hindley mindenáron tönkre akarja tenni, ezért azon a napon, amikor Mr. Earnshaw meghal, az istállóba száműzi Heathcliffet. Nem sokkal később Cathy is elhagyja a házat, feleségül megy a szomszéd birtokos fiához, Edgar Lintonhoz. Heathcliff pedig szépen, lassan kiterveli rettenetes bosszúját…

Harmincéves sem volt még Emily Brontë, amikor megírta a világirodalom talán legkülönösebb szerelmi regényét. Valóság és látomás, természet és lélekelemzés, vadság és szelídség furcsa szövedéke ez a történet, egy romantikus írói lélek vallomása a szenvedélyes szerelemről.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Állomáslista

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥