Te mit olvastál eddig Shakespeare-től? Eredetileg úgy tettem volna fel a kérdést, hogy "Olvastál-e már...", de valószínűsítem, hogy a Romeo és Júlián a legtöbben átrágták már magukat. Sőt, talán még a Hamleten is – nálunk ez a kettő kötelező olvasmány volt. Én magam ennél tovább is mentem, a nagy klasszikus szerző drámáinak 50-60%-át már ismerem szegről-végről. Egy magamnak állított kihívás keretében ugyanis elhatároztam, hogy az érettségiig mindet elolvasom (sajnos nem sikerült).
A kihívást eredetileg nem azért állítottam magam elé, mert annyira szerettem volna Shakespeare-t, szimplán csak a tájékozottságomat szerettem volna növelni. Időközben azonban megkedveltem a stílusát is, sőt, bizonyos történeteiért (mint a Hamlet, Lear király, Sok hűhó semmiért, de főleg a Cymbeline) egyenesen rajongtam. A Romeo és Júlia által okozott traumán azonban a mai napig nem tudom túltenni magam. Az összes létező feldolgozása, hacsak az nem tér el jelentősebben az eredeti történettől, kiveri nálam a biztosítékot. És hogy miért érzek így iránta? Novák Erik szavaival élve, a két főszereplő mindössze 30 szó váltása után, a pubertáskoron éppencsak túllépve szeret halálosan egymásba, majd amikor holtan látják egymást, gondolkodás nélkül megölik magukat. Ez számomra minden, csak nem a szerelem bizonyítéka.
Minden jel arra mutat, hogy nem csak engem zavart ez a fantasztikus történet: Novák Erik hasonló megfontolásból írta meg a Rómeó és Júlia 2. című könyvét. Ebben felveti azt a remek ötletet, mi történne, ha valamelyik véletlen, amely eredetileg a fiatalok halálához vezetett volna, máshogy alakulna, és ők túlélnék ezt a drámát. A történetben tehát a fiatal pár élve és virulva kerül ki a kriptából, majd Velencébe menekülnek, ahol szüleik pénze nélkül kénytelenek boldogulni – több-kevesebb sikerrel. A történet középpontjában az áll, kiállja-e a hirtelen támadt szerelmük mindazt a nehézséget, amelyet a körülmények teremtenek.
A véleményemet azonban képtelen lennék spoilermentesen megfogalmazni, ezért aki már ezek alapján is szívesen elolvasná a könyvet, és szeretné maga felfedezni a meglepetéseket, ugorjon az összegzéshez.
A Rómeó és Júlia 2. végkifejletét már akkor sejthettem volna, amikor (a legelején) Rómeó elköveti a második gyilkosságát. Miközben a fiatal szerelmesek szép csendben megszöknek Velence irányába (és két olyan hullát hagynak hátra a kriptában, akik ebben a történetben nem ők), addig vérfürdő kezdődik a hátrahagyott családjaik között. Ez teljesen reális, hiszen az ősi konfliktus nem oldódott meg, sőt, inkább csak elmélyült amiatt, hogy Capulet Júliát halottnak hiszik. A család ezért elkezd véres bosszút állni a Montague-kon, amelynek ugyancsak kegyetlen felelete van. Eközben a két hős szerelmesünk rádöbben, hogy a kevéske vagyonukból igencsak nehéz megélniük a drága Velencében. Rómeó kénytelen rakodómunkásnak állni, hogy fizetni tudja a szállásukat, mely még annak ellenére is drága, hogy a város legolcsóbb és legkoszosabb helyén bérlik. Amíg férje dolgozik, Júlia azon igyekszik, hogy minél takarosabbá varázsolja kis, átmeneti szállásukat. Rómeó keresete azonban olyannyira kevés, hogy vagy a szállást, vagy az ételt képes kifizetni belőle, és nem az utóbbi mellett dönt. Éppen ezért a két szerelmes napról napra egyre éhesebben fekszik ágyba, a frusztráció pedig szép lassan egymás ellen fordítja őket.
Mindent összevetve a könyv első felét még élvezni is tudtam. Örültem, hogy valaki megadta Rómeónak és Júliának az esélyt, hogy közös életük legyen, az ezzel kapcsolatos kérdésfelvetések pedig rendkívül jók. Mind közül a legérdekesebb: kibírja-e a hirtelen keletkezett szerelmük a sok nehézséget, amellyel párként szembe kell nézniük? Képesek-e együttműködni, vagy elhamarkodott döntés volt ez a házasság? A könyv későbbi történéseit azonban már csak passzívan szemléltem. Nem voltam elragadtatva attól, ahogyan a szerző halomra ölte a történet összes létező szereplőét. Számomra ez inkább azt sugallta, hogy az alkotónak nem maradt több kreativitása, és a féktelen erőszakon kívül nincs más eszköze a helyzet elrendezésére. Ezt az utolsó szín, melyben a két fiatalunk is végtelenül meggyűlöli és elpusztítja egymást, csak alátámasztja.
Összességében a Rómeó és Júlia 2. számomra épp annyira hiteles, amennyire az alapját adó történet. Tisztában vagyok vele, hogy a dráma műneme megköveteli a túlzásokat és sarkításokat, de ennek a történetnek az esetében ezeket mégsem tudom lenyelni. És Novák Erik művének határozottan nem sikerült kiküszöbölnie mindezt – sőt, inkább csak átesett a ló túloldalára. A Shakespeare-re jellemző, vagy legalábbis arra egészen hasonlító hangulatot megteremtette ugyan a szerző, és a rímeket, illetve a megfogalmazást többnyire (egy-két nem korhoz illő szóválasztástól eltekintve) imádtam is. Csakhogy miután végeztem az olvasással, színtisztán az volt az érzésem, hogy Novák Erik még nálam is jobban gyűlöli az eredeti történetet, és ilyenformán szeretett volna bosszút állni rajta. És őszintén szólva éppen az ellenkezőjét (vagyis egyfajta korrekciót) vártam és reméltem ettől a könyvtől.
Oldalszám: 160
Műfaj: klasszikus, romantikus
