A Menő Könyvek Kiadó Örök Kedvencek című sorozatát nem csupán azért szeretem, mert látványos és gyönyörű külsőbe öltözteti azokat a regényeket, amelyek nem feltétlenül rendelkeznek Instakompatibilis borítóval… Hanem mert így olyan klasszikusokat is felfedezek, amelyeken nem feltétlenül akadt volna meg a figyelmem. A Wildfell asszonya is ilyen. Nem valószínű, hogy valaha, vagy legalábbis mostanában elolvastam volna ezt a történetet Anne Brontëtól, és így lemaradtam volna egy, számomra különösen megindító regényről.
A Wildfell asszonya egy hollófekete hajú, sápadt arcbőrű, magas és előkelő, fiatal hölgyemény, aki az özvegyek feketét viseli. Egy nap, minden előjel nélkül beköltözik az üresen álló, wildfelli birtokra. Háztartása szerény, mindössze egy öreg szolgáló és egy hétéves forma kisfiú alkotja – édesapa nélkül. A múltjáról pedig semmit sem tudni. Nem csoda, hogy a titokzatos, de feltűnő nőszemély magára vonja a facér Gilbert Markham figyelmét, és képtelen elereszteni.
Az alaptörténet ránézésre igen egyszerűnek tűnik, de már megszokhattuk, hogy a viktoriánus Angliában semmi sem az. A különös, idegen nő titkai kíváncsivá teszik a helyieket, de válaszok híján egyre bosszúsabbak lesznek. Majd, ahogyan az lenni szokott a társadalmi konvencióknak meg nem felelő személyiségekkel, kirekesztik őt és rosszindulatú pletykák áldozatává válik. Helen végül megtör, és felfedi fájdalmas titkait Gilbert Markhamnek.
A történetben leginkább – nem meglepő módon – Helen Graham karaktere fogott meg. Személyes tapasztalatból tudom, mennyire nehéz megszabadulni a kegyetlen férfiaktól, és mindenkit hatalmas tisztelet illet, aki képes erre. Mindemellett lenyűgözött, ahogyan Helen az új közösségében viselkedett. Nem törődött vele, mit gondolnak majd róla, ha kimarad az ebben a korszakban kötelezőnek számító programokból (pl. istentisztelet, mulatságok, szomszédlátogatás), és a gyereknevelésben is sajátságos elveket alkalmazott. Helen Graham a modern nőt képviseli ebben a történetben, akit a klasszikus értékek elárultak, és véletlenül sem lépne már vissza arra az útra. Még akkor sem, ha ez azt jelenti, hogy egyedül marad.
Összességében a Wildfell asszonya után erős a gyanúm, hogy idővel Brontë-pártivá válok majd Austennel szemben. A túlzott terjengősség, a túl hosszúra nyújtott cselekmény ebben az esetben is zavart, de mondhatni, ez a műfaj sajátossága, és már kezdek hozzászokni. Ajánlom azoknak, akik kedvet éreznek a szabad, téli estéiket egy borongós hangulatú, klasszikus regény társaságában tölteni.
Oldalszám: 640
Kiadói sorozat: Örök Kedvencek
Eredeti cím: The Tenant of Wildfell Hall (1848)
Fordította: Borbás Mária
Műfaj: klasszikus, lélektani, naplóregény, romantikus
