Alice Oseman: Fülig beléd zúgtam 6.
Nick és Charlie történetével nagyrészt a Blogturné Klub hatására ismerkedtem meg. Láttam, mennyire rajonganak a történetért a többiek, és mivel a képregény mégiscsak könnyebben és gyorsabban fogyasztható formátum egy regényhez képest, belevágtam. Nem bántam meg. Igaz, hogy az ennyire fiataloknak szóló történetekből már rég kinőttem (sajnos nem csak korban, de lélekben is), mégis, van valami Oseman világában, ami teljesen elvarázsol és magával ragad. Korábbi értékeléseimben említettem már, hogy bánom, az én tinédzserkoromban egészen más volt a tinikönyvek színvonala. Ha már akkor Osemant olvashattam volna, valószínűleg már egészen korán sokkal stabilabb értékrenddel bírtam volna.
Nick és Charlie története az egyetemi dilemmával folytatódik: Nick egy távolabbi intézményben folytatná szívesen a tanulmányait, de aggódik, hogy ez milyen hatással lenne a kapcsolatukra nézve. Különösen, hogy Charlie még mindig nehezen boldogul az evészavarának leküzdésével, és úgy néz ki, bármikor visszaeshet. Charlie azonban közben egyre inkább kezdi megtalálni önmagát: elkezd játszani egy zenekarban, és jelentős szerepet vállal az iskolai közösségi élet építésében is.
Nem meglepő, hogy a sorozat az egyetem dilemmájával ért véget. Nem egyszer láttam már ugyanezt pontosan ugyanezzel a megoldással, bár mivel másfajta megoldást nem fogadott volna be a lelkem, nem vártam, hogy Oseman újít ezzel kapcsolatban. Voltak azonban egyéb dilemmái a történetnek, amelyek kifejezetten tetszett. Tao és Elle kapcsolatának alakulása érdekes és izgalmas aspektust hozott a történetbe, Michael és Tori viszonya pedig tovább erősítette az üzenetet, miszerint nem érdemes minden kapcsolatot beleszuszakolni egy adott skatulyába. Darcy sorsának alakulása kifejezetten érdekelt volna, ám sajnos ez a részlet túlságosan kevés figyelmet kapott.
Nagyon örültem viszont Charlie és Nick egyéni karakterfejlődésének. Charlie-é kifejezetten megszólított, hiszen gyógyulófélben lévő people pleaser-ként az egyik legnagyobb kihívást jelenleg az okozza számomra, hogy kiálljak az értékeim és véleményem mellett még akkor is, ha abból konfliktusom adódik. Nick szempontja ugyanakkor valahol a skála másik végén helyezkedik el: az elmúlt években túlságosan Charlie-hoz idomult, és jelenleg a fiú nincs tisztában a saját értékeivel, érdeklődésével és céljaival. Számára az jelenti a következő lépést, hogy rájöjjön, mire építse fel a saját életét.
Bár a záró kötet sztoriját is szerettem figyelemmel követni, nem elhanyagolható mértékű hiányérzetem volt az olvasás közben. Nem éreztem teljes mértékben koherensnek a cselekményt, sokszor előfordult, hogy visszalapoztam, vajon kihagytam-e egy oldalt, csak hogy kiderüljön, nem én vagyok figyelmetlen. Továbbá a könyv szinte teljes mértékben a két főszereplőnkre koncentrált, holott úgy gondolom, Tao és Elle, vagy éppen Darcy és Tara is megérdemelt volna egy tisztességes mellékszálat, ha már a korábbi kötetekben ennyire felépítette őket a szerző. Úgy gondolom, sok kérdés maradt megválaszolatlanul, és inkább összecsapott, átgondolatlan lezárást kaptunk, mint teljes és kielégítő végkifejletet.
Összességében a Fülig beléd zúgtam egy csodálatos történet, amelyet remélem, hogy egyszer majd a fiam vagy lányom kezébe nyomhatok a megfelelő korban. A legkevésbé az LMBTQ+ téma nyűgöz le benne – inkább a nyitottsága, befogadása, érettsége, bölcsessége az az üzenet, amelyet szívesen terjesztenék a mai és az elkövetkezendő korok fiatalságában. Ezt az ajándékot sajnos mi és a minket megelőző korosztályok nem kaptuk meg Osemantől. Bár van némi hiányérzetem, de mindent összevetve imádtam, mennyire érett és felnőttes már ez a lezárás, ami nem csupán a dialógusokból és a témákból, de az illusztrációkból is erősen érződött. Hiába záródott le a Heartstopper, Alice Oseman talán még nem áll le a regénygyártással, én pedig továbbra is ott leszek az első sorban.
Oldalszám: 480
Sorozat: Szívdobbanás 6. (Vörös pöttyös könyvek)
Eredeti cím: Heartstopper 6. (2026)
Fordította: Riesenberger Mónika
Műfaj: ifjúsági, képregény
0 megjegyzés