Gyerekkoromban a rengeteg Disney-mese hatására igencsak belém égett az, hogy a tündérek jóságos, segítőkész, bájos és teljességgel ártalmatlan teremtmények, akik segítik a főszereplőt, ahogyan csak tudják. Éppen ezért a mai napig képtelen vagyok összeegyeztetni ezt a képet a mostanság divatos, gonosz tündérábrázolással. Ez valószínűleg erősen hozzájárult ahhoz, hogy nem tudtam megkedvelni több népszerű fantasy sorozatot sem, többek között Cassandra Clare Árnyvadász univerzumát. Ugyanakkor edződtem is az utóbbi években, és egyre inkább elismerem, hogy van valami izgalmas a halandók életét megkeserítő, kiszámíthatatlan tündérek gondolatában. Az Emily Wilde tündérenciklopédiáját nem kifejezetten azért választottam, hogy segítsen lebontani a régi beidegződéseket, ez inkább csak mellékes szempont volt. Talán inkább egy megérzés vezetett odáig, hogy ez olyasvalami lesz, amiből nem szeretnék kimaradni. És a hatodik érzékemnek ismét igaza lett.
Emily Wilde professzor feltörekvő drüadológus a Cambridge-i egyetemen, aki tudományos karrierjét egy tündérenciklopédia összeállításával szeretné megalapozni. A munka tulajdonképpen már publikálható állapotban van, azonban Emily nem hajlandó kihagyni belőle egy eddig keveset tanulmányozott, nehezen megközelíthető fajt. Nem véletlen, hogy a tündérek ezen északi fajtájáról keveset tudunk, hiszen igencsak veszélyesek és kiszámíthatatlanok, továbbá, mondhatni az örök fagy birodalmában élnek. Emily a kutatás idejére kibérel egy viskót ezen a zord vidéken, de azzal szembesül, hogy a környék lakói csaknem olyan ridegek és jeges szívűek, mint a táj errefelé. A helyiek megpuhítására és a tudományos munka elősegítésére nem várt segítség érkezik, egyenesen Cambridge-ből: a nő egyetlen barátja, az ugyancsak drüadológus, de közben felettébb bosszantó Bambleby professzor.
Eleinte, még az olvasás megkezdése előtt nemigen tudtam elképzelni, hogyan lesz képes Heather Fawcett tudományos jellegű, vagy legalább hasonló benyomást keltő könyvet írni kitalált lényekről, vagyis egy ilyen szempontból igencsak komolytalannak titulálható témából. A végeredmény azonban számomra egy abszolút hiteles, bár néhol az ebből fakadó ellentmondásosság miatt humoros koncepció keletkezett. Tetszett, hogy a történet során az enciklopédia készülését követjük nyomon, nem pedig magát a könyvet olvassuk a könyvön belül. Habár tulajdonképpen mégiscsak ez történt, hiszen az eseményeket a főszereplőnk naplóján keresztül követjük végig.
A történet eleinte ténylegesen egy tudományos kutatás leírásának érződik, azonban az tény, hogy ez nem tudta volna hosszútávon lekötni az olvasót. Lassan azt vesszük észre, hogy Emily egyre inkább belefolyik a helyi közösség életébe, egyre jobban törődik az emberekkel és segít megoldani a problémáikat. Közben pedig ráeszmél, hogy a világvégi, fagyos szigeten egy több évszázados titok lapul, amelyet a tudományos kíváncsisága képtelen figyelmen kívül hagyni. A regény végére inkább egy nyomozós és kalandos cselekményt kapunk.
Annak ellenére, hogy felettébb élveztem az olvasását, több apróságot is felfedeztem benne, amelyek szúrták a szememet – és végül ezek miatt nem tudtam maximális pontozással illetni. Több ponton furcsának találtam például Emily és Bambleby viszonyát, pontosabban a nő hozzáállását a kettejük kapcsolatához. Wendell Bambleby a nő egyetlen barátjaként és támogatójaként van megnevezve, de Emily végig igyekszik elhitetni velünk, hogy terhesnek és bosszantónak találja a társaságát. Teszi mindezt úgy, hogy már a legelejétől fogva egyértelmű, ők ketten nem közömbösek egymás iránt. Nem érzem hihetőnek, hogy egy olyan nő, aki a szíve mélyén arra vágyik, hogy szeressék és elfogadják, szándékosan toljon el magától egy olyan férfit, aki pontosan ezt teszi vele.
A könyvvel kapcsolatos érzéseimhez nem járult hozzá, de mégiscsak fontosnak tartom megemlíteni: Emily életéről, élettörténetéről is igencsak keveset tudunk meg ebben a részben. Nagyon kíváncsi lettem volna rá, honnan ered a zárkózottsága, miért nincs körülötte biztos, támogató családi háttér, és miért érzi biztonságosabbnak azt, hogy egyedül, magányosan oldjon meg mindent. Őszintén remélem, Fawcett a következő részekben ezt bővebben is kifejti majd nekünk.
Összességében én meglepően élvezetesnek találtam az Emily Wilde tündérenciklopédiáját. Rendkívül kellemes, otthonos hangulatot árasztott, ami egyaránt köszönhető az egyenletes írásstílusnak és a kedvelhető főszereplőknek. Szerettem a világot, amit Heather Fawcett teremtett, de még jobban szerettem, hogy igyekezett ezt egyfajta tudományos megközelítéssel tálalni számunkra. Nem tudom, a szerző hány részesre tervezi a szériát, de abszolút el tudom képzelni, hogy ebből egy Ambrózy báró esetei-hosszúságú és jellegű sorozat keletkezzen, amelyben a főszereplő párosunk minden részben más tündérfajjal keveredik konfliktusba. Mindenesetre őszintén remélem, hogy a Kiadó lát potenciált a már létező második és harmadik részben, hogy elhozza nekünk magyarul. Már most rögtön olvasnám!
Oldalszám: 336
Sorozat: Emily Wilde 1.
Eredeti cím: Emily Wilde's Encyclopaedia of Faeries (2023)
Fordította: Ballai Mária
Műfaj: fantasy, történelmi fikció, romantikus
.png)
.png)
