Nem sokat kell gondolkoznom azon, melyik könyv megjelenését vártam legjobban az idén – vagy legalábbis az elmúlt félévben biztosan. Hiányzott már Meik Wiking stílusa. Az első három könyve egymás utáni években jelent meg, így ez a két évnyi kihagyás váratlan és cseppet aggasztó is volt. Tartottam tőle, hogy kifogyott a mondanivalóból, és nem hallunk többet a hygge “feltalálójáról”. Pedig én aztán tényleg bármit élvezettel olvasnék tőle, még a bevásárlólistáját is. De szerencsére az idei év vége meghozta nekem, amire már annyira vártam.

Wiking bácsi negyedik könyve, A hygge otthon már egy sokkal inkább hygge fókuszú olvasmány, mint amely irányba a szerző eddig haladt. A koncepció alapján ebben ahhoz kapunk segítséget, hogyan alakítsuk át úgy az otthonunkat, hogy abban minél inkább megélhessük a hygge-érzést. Bár korábban megtanultuk, hogy ez az életérzés nem korlátozódik a négy fal közé, de az otthonunk mégiscsak egy különleges hely, amelyre nagyobb ráhatásunk van, mint a publikus terekre.

Ennek a kötetnek a témája nagyon közel áll hozzám, ugyanis mindig is különösen fontos volt számomra az otthonom. Introvertált lévén rengeteg időt töltök a lakásunkban, és ezért eszenciális, hogy kényelmes és az igényeimhez maximálisan igazodó legyen a környezetem. És úgy gondolom, a koronavírusjárvány egyik hozadéka, hogy egyre több ember gondolkodik hasonló módon. Meik Wiking ezen könyve maximálisan osztja az otthonról alkotott felfogásomat, és nem is találtam benne olyan gondolatot, amely bármilyen módon távol állna tőlem.

A szerző beszél benne olyan konkrétumokról, mint a fények elhelyezéséről, a bútorok elrendezéséről, a terek kialakításáról… Ugyanakkor kevésbé gyakorlatias dolgokról is: a közös étkezések szerepéről vagy a körülöttünk lévő tárgyak okozta inspirációs hatásról. Azonban ez a könyv mégsem tekinthető lakberendezési útmutatónak. Valójában csak nagyvonalakban szól az otthon berendezéséről, mert a szöveg sokkal inkább egy újabb dicsőítő ódája a dán életszemléletnek. Az otthon témája csak a keretét adja Wiking hyggéről való elmélkedésének. Ez a tény ugyan eltöltött egy minimális csalódottsággal, ám mint mondottam volt feljebb, én bármit élvezettel elolvasok, amit ez az ember írt.

Összességében A hygge otthonnál semmi sem melengethette volna jobban a szívemet most, karácsony környékén. Rettenetesen örülök, hogy 2022 meglepett még ezzel a boldogságszigettel, amit ez a könyv nyújtott számomra, és most újra reménykedem benne, hogy Wiking folytatja jó hagyományát az évenkénti megjelenések tekintetében. Ajánlom bárki számára, akinek tetszettek Wiking korábbi művei. És bár hivatalosan nem folytatás, de azt javaslom, akként kezeljétek, és az eredeti Hygge-kötet ismerete nélkül ne induljatok neki az olvasásának.

Értékelés

Meik Wiking legújabb könyvéből megtanulhatjuk, hogy miként lehet a dán hygge alkalmazásával még meghittebbé tenni otthonunkat. A hygge otthon című kötetben a koppenhágai Boldogságkutató Intézet új kutatásainak segítségével tehetjük még jobbá életterünket. Tartsatok bloggereinkkel, és ismerkedjetek meg a legújabb praktikákkal, de ne feledjetek el játszani se, ugyanis a turné végén megnyerhetitek a Kossuth kiadó által felajánlott nyereménypéldányt a könyvből!

Nyereményjáték

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Lobo (Olvasónapló) várólistacsökkentős kihívása már klasszikus és kihagyhatatlan pontja a könyves bloggerek évtervezésének. 2015 óta az idei volt az egyetlen, amikor kimaradtam belőle, de pusztán azért, mert annyira elfoglalt voltam tavaly ilyenkor, hogy elfelejtettem leadni a listámat december 31-ig. Arra gondoltam, a 2023-as terveimet itt is megosztom, hátha ezzel is felhívom az univerzum és egyéb mindenható erők figyelmét arra, hogy ezeket az olvasmányokat már tényleg lehúzhassam a várólistámról.

(A fenti kép megtévesztő, a lista 24 könyvéből ennyit tudtam csak lefotózni, mert a többit nem birtoklom.)

ALAPLISTA

CSERELISTA

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Viszonylag gyakran olvasok fantasy regényeket – rettenetesen jól tud esni, hogy belekukkanthatok egy másik világba, kilépve a jelenlegiből, amelyben nem mindig vagyok szívesen. Persze a sorozatokkal sincsen problémám, de kifejezetten szeretem, ha egy folytatás nélküli történet akad a kezembe a műfajból. Sőt, néha keresem is az ilyesmit. Szerintem sokkal nehezebb kivitelezni azt, hogy felépítsünk egy teljes világot és egy teljes cselekményt mindössze 300-500 oldalban. Sorozat esetében könnyebb dolga van a szerzőknek, ezért azt, aki vállalkozik egy egykötetes fantasy megírására, igazán tehetségesnek tartom. Ránézésre a Gallant kifejezetten különleges olvasmánynak tűnt, ezért alig vártam, hogy megtudjam, mit tartogat V. E. Schwab ebben a történetben.

"Mindennek van árnyéka. Még a világnak is, amiben élünk. És ahogy az az árnyékoknál lenni szokott, kell lennie egy helynek, ahol az árnyék érintkezik a forrásával." – Ez a rövid részlet tökéletesen leírja, milyen szerepet tölt be Gallant a mi kis történetünkben. Ez a nyomasztó, ősrégi ház és a nemzedékek óta benne élő család akadályozza meg, hogy a gonosz áttörjön a forráson, és elpusztítson mindent, amit ismerünk. Csakhogy a gonosznak is megvannak a maga eszközei, amelyekkel igyekszik megingatni a Prior család szilárd erkölcseit.

A regény főszereplője Olivia, aki egészen 16 éves koráig árvaként nevelkedik a Merilance-i leánynevelő intézetben. Mindig is kívülálló volt: nem tud megszólalni, és a környezete soha nem is vette igazán a fáradtságot, hogy megértse a lányt. Olivia ezért nem szokványos eszközökkel fejezi ki magát, és adja mások tudtára a jelenlétét – kegyetlenségre kegyetlenségre válaszol. Egy nap azonban levelet kap, melyben megtudja, hogy a Prior család maradványa hazavárja őt Gallantba.

Már a regény legelejétől egyértelmű volt számomra, hogy egy kifejezetten lassú tempójú történethez van szerencsém. A szerző viszonylag sok időt szán arra, hogy bemutassa, milyen lehetett Olivia élete az elmúlt 14 évben a leányotthonban. Emiatt tökéletesen átérezzük, milyen pozitív érzések – de egyúttal kételyek is – kavarognak benne, mikor megtudja, hogy végre otthonra lelt. A regény nagy részében alig történik érdemleges cselekmény. A történetet elsősorban az viszi előre, hogy Olivia próbálja kitalálni, milyen titkokat rejt valójában Galalnt, és persze mi történt annak idején a szüleivel, akik magára hagyták őt. De nehogy azt higyjétek, akár egy percig is unatkozni fogtok! V. E. Schwab keze alatt ugyanis még a tájleírások is életre kelnek a szemünk előtt.

Azt viszont sajnáltam, hogy a mellékszereplőkre nagyon kevés időt fektetett a szerző. Rendkívül elnagyoltak, nem rendelkeznek célokkal, sem személyiséggel, és nehéz volt őket hova tennem az olvasás során. Ellenben Olivia karaktere részletesen kifejtett, kidolgozott. Imádtam az ő személyiséget, különösen azt, hogy nem hagyja, hogy a traumái határozzák meg a jövőjét. Tűlélő típus, aki alkalmazkodott a korábbi életének kegyetlen környezetéhez, de a rosszindulat nem ért el a szívéig és nem változtatta meg a lényét. Imádom azt, hogy nincs hangja, és hogy milyen módszerekkel küzd azért, hogy megértesse magát másokkal. És imádom azt is, hogy látja a kísérteteket, és azt, ahogyan ehhez a képességhez viszonyul.

A kedvencem azonban mégis mindennek a kivitelezése volt. Teljesen le lehet venni a lábamról azzal, ha egy regény jól van megírva, a Gallant fordítója pedig igazán kitett magáért. Egy élmény volt követni Schwab sorait Ballai Mária tolmácsolásában (aki, mint most megtudtam, olyan imádott könyveimet fordította, mint a Mákháború-sorozat és Az istenekkel nem lehet végezni). A borongós, thrilleres-horroros elemei ellenére úgy suhan át az ember a könyvön, mintha egy sebes folyón evezne, és észre sem veszi az idő múlását.

De sajnos a fenti hiányosságokra a végkifejlet is rátett egy lapáttal. A hosszú oldalakon keresztül felépített, gyönyörűszép ívet a szerző az utolsó két fejezetben elvágja egy lapáttal – mintha a végére teljesen kifogyott volna az ötletekből. Túl hamar és túl hirtelen tolja az arcunkba a megoldást, és még az epilógussal sem igazán ad számunkra feloldást. Nem boldog véget vártam – nem is illett volna a történethez –, hanem csupán egy szépen kifejtett, ötletes, kreatív befejezést, ami méltó az azt megelőző 300 oldalhoz. Mindemellett hiányérzetem volt a tanulság szempontjából is. Úgy érzem, ettől a regénytől semmi mást nem kaptam egy sztorin és néhány oldalnyi szórakozáson kívül.

Összességében sajnos a Gallant számomra nem ütötte meg azt a mércét, amelyet támasztottam vele szemben… Ám ez nem azt jelenti, hogy nem jó könyv. Fantasy regénynek minőségi, nyelvileg pedig egyenesen csodálatos, ezért ha valaki jó, akár többször újraolvasós könyvet keres, bátran adjon esélyt neki. De a Gallant számomra nem az a fajta történet volt, amelyért hosszútávon is rajongani tudok, és amely egyáltalán eszembe jut majd, amikor év végén összeállítom a kedvenc olvasmányaim listáját.

Értékelés

Állomáslista

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

A Menő Könyvek Kiadó Örök Kedvencek című sorozatát nem csupán azért szeretem, mert látványos és gyönyörű külsőbe öltözteti azokat a regényeket, amelyek nem feltétlenül rendelkeznek Instakompatibilis borítóval… Hanem mert így olyan klasszikusokat is felfedezek, amelyeken nem feltétlenül akadt volna meg a figyelmem. A Wildfell asszonya is ilyen. Nem valószínű, hogy valaha, vagy legalábbis mostanában elolvastam volna ezt a történetet Anne Brontëtól, és így lemaradtam volna egy, számomra különösen megindító regényről.

A Wildfell asszonya egy hollófekete hajú, sápadt arcbőrű, magas és előkelő, fiatal hölgyemény, aki az özvegyek feketét viseli. Egy nap, minden előjel nélkül beköltözik az üresen álló, wildfelli birtokra. Háztartása szerény, mindössze egy öreg szolgáló és egy hétéves forma kisfiú alkotja – édesapa nélkül. A múltjáról pedig semmit sem tudni. Nem csoda, hogy a titokzatos, de feltűnő nőszemély magára vonja a facér Gilbert Markham figyelmét, és képtelen elereszteni.

Az alaptörténet ránézésre igen egyszerűnek tűnik, de már megszokhattuk, hogy a viktoriánus Angliában semmi sem az. A különös, idegen nő titkai kíváncsivá teszik a helyieket, de válaszok híján egyre bosszúsabbak lesznek. Majd, ahogyan az lenni szokott a társadalmi konvencióknak meg nem felelő személyiségekkel, kirekesztik őt és rosszindulatú pletykák áldozatává válik. Helen végül megtör, és felfedi fájdalmas titkait Gilbert Markhamnek.

A történetben leginkább – nem meglepő módon – Helen Graham karaktere fogott meg. Személyes tapasztalatból tudom, mennyire nehéz megszabadulni a kegyetlen férfiaktól, és mindenkit hatalmas tisztelet illet, aki képes erre. Mindemellett lenyűgözött, ahogyan Helen az új közösségében viselkedett. Nem törődött vele, mit gondolnak majd róla, ha kimarad az ebben a korszakban kötelezőnek számító programokból (pl. istentisztelet, mulatságok, szomszédlátogatás), és a gyereknevelésben is sajátságos elveket alkalmazott. Helen Graham a modern nőt képviseli ebben a történetben, akit a klasszikus értékek elárultak, és véletlenül sem lépne már vissza arra az útra. Még akkor sem, ha ez azt jelenti, hogy egyedül marad.

Összességében a Wildfell asszonya után erős a gyanúm, hogy idővel Brontë-pártivá válok majd Austennel szemben. A túlzott terjengősség, a túl hosszúra nyújtott cselekmény ebben az esetben is zavart, de mondhatni, ez a műfaj sajátossága, és már kezdek hozzászokni. Ajánlom azoknak, akik kedvet éreznek a szabad, téli estéiket egy borongós hangulatú, klasszikus regény társaságában tölteni.

Nyereményjáték

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Az adventi, karácsonyváró Blogturnénk alkalmából szívesen készültem volna annyira kreatív bejegyzéssel, mint amilyen a tavalyi, Harry Potter-inspirálta sütidekorom volt, de ezúttal úgy döntöttem, elsősorban inkább magamra fókuszálok. Idén csak a Book TAG-ben veszek részt, de egy bekezdéssel lejjebb felsorakoztatom, milyen karácsonyi bejegyzéseket találtok az oldalon. Kívánom, hogy legyen csodálatos számotokra a hátralévő 12 nap, és utána pihenjetek egy hatalmasat!

5 könyv a karácsonyi kikapcsolódáshoz // Top 5 kedvenc karácsonyi filmem

MIKULÁS – Melyik a szívednek legkedvesebb karácsonyi történet? 

Tolkien bácsitól a Karácsonyi leveleket eddig semmi sem verte ki a nyeregből számomra. A pasas 20 éven keresztül, minden évben írt a gyerekeinek rövid, karácsonyi történeteket a Télapó nevében, amelyeket aztán összegyűjtöttek és megosztottak a világgal ebben a kötetben. Ezek a levelek a Gyűrűk Ura lenyűgöző stílusában, de az Északi Sark jeges, ugyanakkor szívet melengető világában játszódva készültek.

GRINCS – A kedvenc morally grey karaktered.

De még mennyire, hogy A kegyetlen herceg, vagyis Cardan Greenbiar! Irtó régen olvastam már (az értékelést is ennek tudatában tessék olvasni), és nagyon érik már egy ismétlés belőle... Örülök, hogy ez a bejegyzés emlékeztetett rá, mert hamarosan illene megterveznem a jövő évet olvasás szempontjából is.

FAGYÖNGY – A kedvenc könyves párosod.

Körülbelül a lehetetlenséggel határos ennyi fantasztikus romantikus regény közül kiemelni egyetlen párost, ezért az idei év olvasmányai közül választok egyet. Ők pedig Tierney és Ryker lennének A tizenhatodik évből. Bár tavalyi megjelenés, de úgy éreztem, muszáj idén újra elővennem és végigrágnom magam a történeten. Rettenetesen fájdalmas, de valahogy mégis gyönyörű a regénynek ezen része... Nem spoilerezek, olvassátok el.

SZALONCUKOR – Milyen süteménnyel kínálnád meg a hozzád látogató kedvenc karaktered?

Bár nem kifejezetten karácsonyi finomság, de idén megtanultam olyan almás pitét sütni, amivel szerintem bárkit le tudnék venni a lábáról. És mivel karácsony van, a receptet is linkelem. Szívesen!

LEVÉL – Melyik 3 könyvet kérnéd idén a Mikulástól/Jézuskától ajándékba?

Csak hármat? 😅 A Karácsonyi leveleket már kilőttem fent, pedig az egyik elsődleges a listámon, illetve hármat már megkaptam: az Elmerülőt és az Öntözőt a Mélylevegő Projekttől, valamint a Köszi, jól!-t @mat_on_the_moon Esztertől. Szóval maradnak a következők: Egy ifjú természettudós történetei (David Attenborough), Örökölt Sors (Orvos-Tóth Noémi) és A döntés (Edith Eva Eger). És kérem a dícséretet is, amiért ilyen szépen sikerült kijátszanom a kérdést!

MÉZESKALÁCSHÁZ – Melyik könyves világban élnél szívesen, és pontosan hol laknál?

Snassz lenne a Harry Pottert választani? Ha már egyszer lehetőségem van arra, hogy képzeletben könyves világban éljek, mindenképpen olyat választok, amelyben lehet bármiféle varázserőm. Csakhogy, végigpörgetve az olvasmánylistámat, azt vettem észre, hogy bár rengeteg fantasy-regény felépítését imádom, de egyikbe sem költöznék szívesebben a Harry Potternél.

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Te is szeretsz sikertörténeteket olvasni? Én igen. Nem tanulási szándékkal – azt úgysem lehet megismételni, ami valakinek egyszer működött, csak azért, mert valami egyedit alkotott… Hanem szimplán csak azért, mert újra és újra felhívja a figyelmemet arra, hogy nyitott szemmel kell járnunk a világban. Roxie Nafousi-é is nevezhető tulajdonképpen egy sikertörténetnek. Teljesen átlagos életet élt, amikor először találkozott a manifesztáció fogalmával, és néhány éven belül akkora szakértőjévé vált a témának, hogy ma már ez a megélhetése is.

Nafousi Manifesztáció című könyve azoknak készült, akik nem tudnak személyesen részt venni a workshopjain, de ugyanúgy kulcsfontosságú változásokat szeretnének eszközölni az életükben. Ez a 200 oldal nem csupán fogalommagyarázat, hanem egy hétlépéses útmutató ahhoz, hogy a manifesztáció ne csupán eszközünk legyen, hanem életszemléletté váljon. Nafousi a lehető legrészletesebben bontja ki a témát a sorokon, felvázolva minden lehetséges akadályt, ami a gyakorlás során az utunkba kerülhet.

De álljunk meg egy pillanatra. Mi is tulajdonképpen a manifesztáció? Dióhéjban: dolgok és történések bevonzása az életünkbe, pusztán a gondolataink erejével. De tényleg ilyen egyszerű lenne? Hát nem. Szükségünk lesz néhány, apróságnak tűnő dologra ahhoz, hogy a manifesztációnk ténylegesen sikerrel járjon. Ám ha a könyv minden intelmét betartjuk, bármit elérhetünk, amiről csak álmodni merünk – legalábbis Nafousi ezt ígéri. Ennek kapcsán a következő lépéseket járjuk végig, valamennyinél részletesen kifejtve azt, hogy miért fontos összetevői a folyamatnak:

1. Határozott elképzelés a jövőnkről, céljainkról
2. Félelem és kétségek elhagyása
3. Viselkedésünk összehangolása az elképzelésünkkel
4. Az univerzum próbatételei
5. Hála szerepe
6. Irigység, mint akadály
7. Univerzumba vetett bizalom

Szívesen kifejteném bővebben, mit hogyan értek, de szeretnék épp eléggé titokzatos lenni ahhoz, hogy felkeltsem a kíváncsiságotokat. Elegendő annyit tudnotok, hogy ez a 200 oldalnyi szöveg (kicsit számomra is meglepő módon) nem rizsa. Sőt, még meglepőbbet mondok: nem önmagát, és nem a tételmondatot ismételgeti végig. Rengeteg ténylegesen értékelhető, izgalmas és figyelemfelkeltő gondolatot tartalmaz a szöveg, amelyen érdemes egy kicsit rágódni. Rettentő okosan vezeti le az összefüggéseket, és nem kizárólag közhelyekben beszél.

Kifejezetten feldobja a szöveget, hogy Nafousi végig személyes, baráti hangnemben beszél hozzánk. Már maga a könyv is személyes történettel kezdődik, melyben leírja számunkra, hogyan talált rá a manifesztációra, és hogyan változtatta meg a módszer az életét. Nem szégyelli előttünk, hogy annak idején képtelen volt megszabadulni a drogoktól, a cigarettától és az alkoholtól, ehhez képest pedig a tény, hogy ma a Vogue-ba írogat cikkeket, a könyvét pedig a Penguin Books adta ki… Egyszerűen elképesztő. Nafousi több apró sikersztorit is megoszt velünk az életéből, amit állítása szerint a manifesztációnak köszönhet, és mindezt rendkívül meggyőző volt olvasni számomra.

Különösen tetszik, hogy a könyv nem elhanyagolható része az önszeretet fontosságának van szentelve. Nafousi egyik kulcsgondolata, hogy ha nem tiszteled magad, a benned lévő lehetőségek kiaknázatlanok maradnak. Hiszen ha nem hiszel benne, hogy képes vagy elérni, amit szeretnél, akkor nem is leszel képes azt bevonzani. Illetve, ha negatív energiákat közvetítesz magad felé, az negatív eredményt szül.

Összességében úgy érzem, a Manifesztáció megnyitott előttem néhány ajtót, és a következő napokban fog eldőlni, belépek-e rajtuk. Tény, hogy elvarázsolt a szöveg – ezt őszintén bevallom nektek, nem fogom eltitkolni. De igyekszem némi fenntartással kezelni, és csak akkor propagálni tovább ezt a módszert, ha saját tapasztalattal is rendelkezem majd. Ám addig is ajánlom a könyvet azok számára, akik nyitottak a spiritualitás ezen iránya felé, és olvasnának egy jól szerkesztett, tartalmas és intelligens iromány a témában.

Értékelés

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

A konfliktus egy rendkívül izgalmas, ugyanakkor ingoványos terület az önfejlesztés kérdéskörében. Mindenki javítani szeretne a konfliktuskezelési módszerein, ugyanakkor, ha az elviekben működő, jól hangzó stratégiákat a való életben is alkalmazni kellene valakivel szemben, százból 99 ember megfutamodik. Rettegünk a vitáktól, különösen, ha épp a hozzánk legközelebb álló a másik fél. De ez teljesen természetes. Hiszen annak ellenére, hogy a konfliktus minden emberi kapcsolat természetes velejárója, a legtöbbünk nem tanulja meg helyesen kezelni őket. Én magam is borzasztó mintákat örököltem, hiszen a családunkban mindig is elképzelhetetlen dolog volt, hogy őszintén és nyíltan megbeszéljük egymással a problémákat. Ám én eltökéltem, hogy nem leszek ilyen ember.

Jayson Gaddis könyve kiváló választás azok számára, akik hajlandóak elrugaszkodni minden tanult mintától, hogy a végén valódi eredményeket érjenek el. Gaddig kitalált egy konkrét módszert arra, mit tegyünk, amikor a számunkra legfontosabb emberekkel veszünk össze. És mivel terápiára nem járhat hozzá mindenki, ezért könyvbe sűrítette, hogy a világ bármely pontján bárki hozzáférhessen ehhez a működő, tudományos érvekkel alátámasztott konfliktuskezelési stratégiához.

A zéró szint-módszer lényege a következő: addig dolgozz a probléma megoldásán, ameddig a benned lévő kellemetlen érzés egy tízes skálán 0-ra nem csökken (Gaddis a két szélső értéket “szétkapcsolódásnak” és “kapcsolódásnak” nevezi). Persze a dolog nem ilyen egyszerű. Meg kell tanulnod egy rakat pszichológiai-szociálpszichológiai tényt és szakkifejezést, hogy megértsd, miért reagálunk úgy a konfliktusra, ahogy, és milyen folyamatok játszódnak le bennünk ilyenkor. Mindezt azért, hogy élesben felismerhesd és a helyén kezelhesd ezeket.

Gaddis módszerének elsajátításához kettő dologra lesz szükséged: kritikai gondolkodásra és érzelmi intelligenciára. Az egyik legfontosabb lépés ugyanis, hogy felismerjük a saját szerepünket a konfliktusban és az odáig vezető útban. Akkor állunk majd készen a megoldásra, amikor képesek vagyunk megérteni a másik fél nézőpontját, és felhagyunk a másik hibáztatásával. Éppen ezért úgy gondolom, a zéró szint nem csupán egy módszer, hanem gondolkodásmód.

A könyv egyik legnagyobb erőssége, hogy teljes mértékben követhető, befogadható a tartalma még a laikusok számára is. Az érdemi részt a szerző felhígítja a saját élettörténetével és a kliensei sikertörténeteivel. Így nem csupán hasznos, de szórakoztató és érdekes olvasmány is a közvetlen hangneme, személyessége miatt. A fordítás is remekül sikerült, igazán olvasmányos lett önfejlesztő könyv létére.

Fontosnak tartom kiemelni, hogy a kötet nem csak tájékoztat, de interaktivitásra is ösztönöz. Minden fejezet végén található néhány kérdés, amin elgondolkodhatsz, és a legjobb, ha még papírra is veted a válaszaidat. Sőt, arra is megkér a szerző, hogy oszd meg ezeket a gondolatokat valaki mással, hogy ő végigsegítsen az önfejlesztő utadon.

Összességében az Érd el a zéró szintet! egyértelműen kincset ér. Ha egyszer összeállítok egy listát a leghasznosabb önsegítő könyveimről, szinte biztos vagyok benne, hogy szerepelni fog közöttük. Még nem teszteltem élesben a módszert, de a párommal már megbeszéltük, hogy alkalmazni fogjuk a trükköket – és kifejezetten izgatott vagyok ezzel kapcsolatban. Elképesztően sok hasznos gondolatot tartalmaz, és nagy reményeim vannak ezzel a hozzáállással kapcsolatosan.

Értékelés

Nyereményjáték

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Egyszer azt hallottam valahol, hogy a mai világban az emberiségnek nagyobb szüksége van a spiritualitásra, mint bármikor ezelőtt. Egyelőre nem tudok, és nem is szeretnék véleményt nyilvánítani ebben a kérdésben, de az biztos, hogy mélyen elgondolkodtatott ez a mondat. Aki jobban ismer, az valószínűleg tudja, hogy semmiféle vallásnak nem vagyok követője, de egy-két dologban azért hiszek. Hiszek például abban, hogy az életünket és a körülöttünk lévő világot energiák alakítják. És hiszek abban is, hogy a gondolatainknak teremtő ereje van. Mi több, szerintem a gondolataink segítségével képesek is vagyunk befolyásolni ezeket az energiákat – még ha csak minimálisan is.

A Napi rituálék pedig hasonló gondolatmenet mentén jött létre. A könyv feladata, hogy rávilágítson bennünket arra, hogyan tudjuk ezeket az energiákat a céljaink elérésére fordítani. Mindenekelőtt azonban arra fókuszál, hogy foglalkozzunk saját magunkkal: a mentális egészségünkkel, spiritualitásunkkal, az önelfogadással, önismerettel és az önszeretettel. Hiszen hiába kapunk meg mindent, amit szeretnénk, nem élhetünk teljes életet anélkül, hogy kibékülnénk saját magunkkal. És azok a bizonyos energiák ebben is tudnak segíteni.

A szerző első lépésként azt tanácsolja, jelöljünk ki egy pontot a lakásban, ahol ezentúl a spirituális tevékenységeinket végezni fogjuk. Ezután rendezzünk be egy oltárt bármilyen felületen, bármekkora területen. Ezt az oltárt akárhogyan díszíthetjük, de a középpontjában olyan tárgyak szerepeljenek, melyek az öt elemet képviselik: a vizet, a tüzet, a földet, a levegőt és a szellemet. Lehetnek ezek a tárgyak bármik (akár egy marék föld és egy tál víz is), a lényeg, hogy az összhatás teljes mértékben tükrözze a személyiségünket.

A könyv legeleje az energiákról, valamint a személyes kis oltárunk berendezéséről szól, az érdemi rész csak ezután következik. Ebben a szerző gyakorlatilag ötleteket ad arra, hogyan gyakoroljuk a spiritualitásunkat minden nap. Feldob különböző témákat, majd azokhoz kétféle feladatot rendel: egy gyakorlatit (amihez általában meg kell tenned valamit), illetve egy szellemit (ami lényegében naplózás – ezért érdemes tollat és füzetet is tenni a házi oltárra). Ilyen téma lehet a megbocsátás, manifesztáció, öngondoskodás, és bármi ehhez hasonló. A könyv végén pedig találunk néhány extrát, például önszeretettel kapcsolatos mantrákat, vagy telihold/újhold-rituálés gondolatokat.

A Napi rituálékat tehát érdemes nem a polc mélyére süllyesztened, ugyanis a koncepció szerint minden nap fel kell csapnod valahol, és teljesíteni azokat a feladatokat, ahol éppen kinyílt a könyv. Természetesen rajtad múlik, pontosan hogyan használod, megcsinálod-e például mindkét gyakorlatot, vagy csupán az egyiket, esetleg kitalálsz sajátot a téma mentén. A lényeg, hogy ez egy olyan könyv, amely interaktivitásra sarkall. Nem arra való, hogy egyszer elolvasd az elejétől a végéig, hanem, hogy rutinszerűen használd.

A szerkesztést illetően kifejezetten tetszett, hogy a “fejezetcímek” mantrának is tökéletesen megfelelők – de egyébként megerősítésnek nevezi őket. De igazán csodálatossá csak az teszi a könyvet, hogy tele van elképesztő illusztrációkkal, amelyek nagyrészt spirituális szimbólumokat ábrázolnak (pl. kristály, ülő Buddha, mandala, absztrakt virágok…).

Egyedül amiatt érzek leheletnyi csalódottságot, hogy túl rövidre sikerült a kötet. A körítés igencsak csekély, rengeteg potenciál lett volna még a bővítésében – a holdfázis-rituálék például mindössze egy-egy oldalt kaptak, pedig arról szívesen olvastam volna hosszasan. Illetve maguk a “fejezetek” (megerősítések/feladatok/témák) is csupán 2-3 oldalasak átlagosan. Maga a kiadvány is inkább füzetnek néz ki, mint könyvnek, pedig szerintem a koncepció működőképes, és ennél többet érdemelt volna.

Összességében a Napi rituálék remek hozzávalója egy olyan spirituális utazásnak, melyben a főszereplő nem valamilyen istenség, hanem te magad vagy. A könyv teljes mértékben az önszeretetre, önfejlesztésre fókuszál, a célja pedig, hogy segítsen felépíteni egy olyan önmagadat, aki bármilyen álmát képes megvalósítani. A könyv önmagában nem sokat ad – csak úgy működik, ha ténylegesen megépíted a házi oltárodat, és azzal az eltökéltséggel végzed el a feladatokat is, amellyel megvetted a könyvesboltban.

Értékelés

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Azon ritka állatfaj egyik példánya vagyok, amelynek a történelem volt a kedvenc tantárgya az iskolában. A gimnázium utolsó két évében, fakultáción a tanárom képes volt úgy közvetíteni a hatalmas mennyiségű tananyagot, hogy az ténylegesen élvezetes volt. De a történelemben, mint tudományban ami a legjobban érdekel, azok a személyes, emberi történetek, vagy akár társadalomrajzok. Mindegy, milyen korszakról vagy kultúráról van szó, és ugyanúgy vevő vagyok a fikcióra is, mint az igaz történetekre. Ha pedig arra a kérdésre kellene válaszolnom, hogy mindezek ismeretében melyik korszakban és nép tagjaként élnék a legszívesebben, nem kellene gondolkodnom rajta. Az indiánokról szóló történetek, témák már valahogy gyerekkorom óta vonzottak (részben persze az olyan klasszikus mesefilmeknek hála, mint a Pocahontas, Yakari vagy a Szilaj), és a mai napig nem is sikerült kiábrándulnom belőlük. De mégsem tudok róluk eleget, és ezért döntöttem úgy, hogy ezt elkezdtem kompenzálni A Tűzőrző lányával.

Daunis Fontaine a kanadai határ mentén él, a michigani Sault Ste. Marie-ben. A családi háttere furcsa: anyai ágon konzervatív, rasszista nézetekkel szembesül, de apai ágon a helyi ojibwe indián közösség része. Daunis ügyesen lavíroz az identitásának két része között, de mégis rendszeresen szembesül a problémával, hogy egyik helyre sem tartozik igazán. A nehezen fenntartott egyensúlyból aztán kibillenti egy iszonyú tragédia, mely után az élete már soha többé nem térhet vissza a régi kerékvágásba. Ez az eset aztán láncreakciót indít el, és végül Daunis egy bűnügyi nyomozás kellős közepén találja magát, szembesülve az indián közösségét fenyegető komoly veszélyforrással.

Bár A Tűzőrző lánya már egy ideje elérhető a könyvesboltok polcain, csak novemberben került a kezem ügyébe – éppen abban a hónapban, melyet Amerikában az őslakos indiánok kulturális örökségének hónapjának nyilvánítottak (Native American Heritage Month). Nem tudom, a gyakorlatban mennyire kerülnek reflektorfénybe a különböző indián kultúrák az USA-ban, de én örülök, hogy ezzel a tudattal olvashattam végig az első, amerikai őslakosokról szóló regényemet.

Kezdjük azzal, hogy valamiképpen pozicionáljuk ezt a regényt műfajok és egyebek tekintetében. Szerintem ugyanis kissé félrevezetőek azok a címkék, amelyekkel a történetet illetik Molyon vagy a Goodreads-en – legalábbis részben. Elsősorban young adult regényként hivatkoznak rá, és egyébként 2021-ben, a Goodreads-en meg is kapta a legjobb young adult fiction díjat. Ám én nem feltétlenül sorolnám a klasszikus YA regények közé. Azt leszámítva, hogy a főszereplőnk 18-19 éves a cselekmény idején, nem igazán felel meg a műfaji követelményeknek. Sokkal komolyabb témákkal foglalkozik, és jóval sötétebb hangulatú, mint egy YA – inkább a new adulthoz közelít, krimis történetszállal. A thriller címke abszolút megállja a helyét, és bizonyos szempontból a családregény is.

Rendkívül olvasmányos, szépen megírt és fordított történetről van szó, amelyet nehéz hosszabb időre letenni, de a (nem fizikális értelmű) súlya miatt mégsem olyan könnyű olvasni. Mint említettem az imént, igencsak komoly témákat feszeget, ráadásul nem csak egy-néhányat. A központi cselekményt egy drogterjesztéssel, metamfetamin-túladagolással és gyilkosságokkal kapcsolatos nyomozás mozdítja előre, melyben személyes okokból Daunis is részt vesz. Emellett megjelenik egy szerelmi szál is, de nem annyira hangsúlyosan. Rengeteg szó esik az ojibwe-törzs hagyományairól, hitrendszeréről és az indiánokat ért sérelmekről, velük szembeni rasszizmusról. De fontos összetevője a regénynek még Daunis kettős identitása, illetve a bonyolult családi helyzete és a családban öröklött traumák feldolgozása is.

Tűzőrző Daunis Fontaine egyébként rendkívül erős női karakter. Nem egy átlagos young adult főszereplő, ugyanis magas leányzó erősebb, fiúsabb testalkattal – a regényben “Hulknak” is hívja valaki. Természettudományos érdeklődésű (orvosnak készül), ami rendesen vissza is köszön a sorokon, és ez pozitívum volt számomra. Rendkívül okos, intelligens, egyúttal ravasz és agyafúrt csajszi, és mindeközben lojális, családcentrikus. A stílusa (a fiús voltából adódóan) kicsit durva, de hozzá lehet szokni.

Eleinte nehezen, kicsit talán kétkedve álltam neki A Tűzőrző lánya olvasásának. Azt nem mondhatom, hogy hamar megcáfolta a tartózkodó hozzáállásomat, ugyanis rendkívül lassan, talán a 100. oldal környékén indult be igazán a cselekmény… de volt bőven, ami hajtson előre, és visszatekintve indokoltnak látom ezt a felépítést. A fejezetek összetettek és izgalmasak, folyamatosan új kérdéseket vetnek fel, a válaszokat pedig csigalassan csepegtetik az olvasónak. Nem árt alaposan figyelni, mert egy-egy, lényegtelennek tűnő megjegyzés értelmére jóval később derül csak fény. Ahhoz képest, hogy debütáló regényről van szó, fantaszikus minőségű munka, amely minden kapott díjat megérdemel.

Összességében A Tűzőrző lánya, ha nem is tartozik az évem kedvenceihez, de mindenképpen egy emlékezetes élmény marad számomra. Imádtam végre betekintést kapni a kortárs amerikai őslakos kultúrába, ez a könyv ráadásul erősen át van itatva az ojibwe hagyományokkal, rítusokkal, világnézettel. Még egy-egy rövid mesével, legendával is megajándékoz minket a szerző. Bár a mondanivalója némileg megterhelő, mert amellett, hogy egy egész kontinensnyi népcsoport több száz éves sérelmeit közvetíti, még Daunis magánéleti problémáival is szembesülünk. De rettentő okosan van kivitelezve, ezért élvezetes olvasni. Azoknak ajánlom, akik (hozzám hasonlóan) szeretnek változatos témákról, népcsoportokról, kultúrákról tájékozódni.

Értékelés

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥