Meg Shaffertől a Kívánságok játéka a 2024-es évem egyik legkedvesebb, legemlékezetesebb olvasmánya volt, amit azóta is úton-útfélen ajánlgatok mindenkinek, aki nyitott rá. A mai napig jól emlékszem arra, hogyan és mikor olvastam, és milyen érzéseim voltak a történet közben. Így nem lehet meglepetés számotokra, hogy tűkön ülve vártam A könyvboszorkány megjelenését, ami magyarul a második, de egyébként a harmadik regénye. És így talán értitek, miért tölt el olyan mély csalódottsággal az, amit olvasás közben átéltem.
Rainy March, akinek neve egyben időjárás-jelentés is, könyvboszorkányként dolgozik. Feladata, hogy megvédje a különböző irodalmi műveket és szereplőiket azoktól, akiket Égetőknek neveznek – az ő céljuk nem más, mint kitörölni azt a történetet még az emberi emlékezetből is, amelyet kiszemelnek. Rainy könyvboszorkányként képes belevarázsolni magát a történet egy adott pontjába, hogy ott szálljon szembe a gonosszal, és térítse vissza az öntudatra ébredt főszereplőket a helyes útra. Egy nap azonban a szívéhez túlságosan is közel álló megbízást kap: kedvenc tinédzserkori regényének szereplőjét, Nick Duke magánnyomozót, vagyis Chicago hercegét kell megmentenie. Rainy nem szimplán rajongott ezért a sorozatért, hanem egyenesen szerelmes volt a főhősébe – aki a "valóságban" is éppolyan elbűvölő, mint a papíron. Rainy érte még a könyvboszorkányok egyik legalapvetőbb szabályát is megszegi: ne létesíts kapcsolatot a regény egyetlen szereplőjével se. De persze két, fülig szerelmes fiatal szívének nehéz parancsolni.
A könyvboszorkány zseniális alapötletre épül. Imádom a koncepciót, miszerint beugorhatsz lényegében bármelyik történetbe, bármelyik világba, amit valamilyen szerző valamikor papírra vetett. Persze a könyvboszorkány koven nem teszi lehetővé, hogy a szereplőink ezt bármikor megtegyék, amikor csak kedvük szottyan utazgatni – az komoly káoszhoz vezetne. De könyvmolyként maga a gondolat, hogy beugorjak egy-egy világba, és személyesen is megismerkedjek a kedvelt szereplőimmel, egyszerűen lenyűgöző. Nem fér kétség ahhoz, ha boszorkányos varázserőt kellene választanom, akkor könyvboszorkány lennék.
Ám hiába a nagyszerű alaptörténet, ha a kivitelezés gyenge lábakon áll. Olvasás közben végig az volt az érzésem, hogy ez a regény sokat szeretne adni, sokat szeretne magába foglalni, és az eredmény egy kaotikus, nehezen átlátható massza. Túl sok minden történt egy fejezetben, túl gyorsan robogtunk előre a történetben, és mindeközben meg kellett birkóznunk fantasy-elemekkel, temérdek könyvcímmel és idézettel, egy romantikus szállal, kalanddal, krimivel, és gyakorlatilag egy multiverzummal is. Mindezt a spoilermentesség jegyében hagyom lógni a levegőben, de talán a felsorolás érzékelteti, hogy ennyi mindent nem lehet elégségesen kifejteni egy 400 oldalas, normál sorközzel és betűmérettel szedett szövegben.
Az volt tehát a benyomásom, hogy Meg Shafferen kifogott a saját, egyébként zseniális alapötlete. Nem tudta kezelni, nem tudta megszelídíteni, amit elképzelt, így a végeredmény egy nehezen emészthető, kevés értelemmel rendelkező történet lett. Voltak benne olyan ötletek, amelyek elkülönítve remekül működtek volna, de az egész egyben már túl nagy falat volt még a szerzőnek is. Határozottan az volt az érzésem, hogy a regény közepén teljesen másik irányba kezdett el haladni a cselekmény, mintha útközben döntötte volna el a szerző, hogy teljesen másik vonalon tereli tovább az eseményeket. Így, főleg a regény első feléről maradtak is bennem kérdések, illetve olyan helyzetek, amelyekben sokkal több potenciált láttam volna.
Apropó potenciál. Ennyi romantikus regény után a legkevésbé sem bánom, ha a szerelmi szál nem hangsúlyos abban, amit olvasok, na de itt átbillentünk a ló túloldalára. Rainy March egy regényhősbe, vagyis egy kitalált karakterbe szeret bele, amit izgalmassá és tragikussá tesz a viszony tiltott mivolta. Csakhogy a kapcsolatuk szinte azonnal kibontakozik, így teljesen hiányzik a sorokról az a folyamat, ahogyan egyre inkább összekovácsolódnak. Én láttam ugyan lehetőséget a két szereplő kapcsolatában, tudtam nekik szurkolni, és elolvadtam a kevés, közös jelenetükön, ám ennek a rovására is ment az a rengeteg ötlet, ami nem tudott időben kiforrni a szerzőnk fejében.
Összességében A könyvboszorkány amilyen ígéretesnek tűnt, olyan nagy csalódást okozott. Elképesztő ötletekkel van tele, ám nem kaptak elég időt és teret ahhoz, hogy kibontakozzanak, így a végeredmény inkább kaotikus, mint lenyűgöző lett. Az igazság az, hogy nemigen élveztem olvasni. Ám valahogy úgy érzem, a karakterek kedvessége, a cselekmény komplexitása, illetve az a rengeteg könyvcím, amely megjelenik a szövegben, és amely a szerző könyvek iránti rajongásának ékes bizonyítéka, nem érzem úgy, hogy ennél alacsonyabb értékelést érdemelne. Mindemellett humoros is volt, illetve akadtak benne szép gondolatok – rengeteg idézetet ki is írtam a szövegből. Tehát ezt egy rosszabbul kivitelezett munkának tartom, de nem veszett el a hitem Meg Shafferben.
Oldalszám: 400
Kiadói sorozat: Zafír pöttyös könyvek
Eredeti cím: The Book Witch (2026)
Fordította: Sereg Judit
Műfaj: fantasy
Köszönöm a kiadónak a recenziós példányt!

































