A Finnországban töltött éveim óriási hatással voltak arra, aki ma vagyok. Mindössze hat éves voltam, amikor visszaköltöztünk Magyarországra, mégis egyértelműek az ott átélt szocializáció nyomai a személyiségemben, értékrendemben, érdeklődésemben, ízlésemben. Nem meglepő, hogy mindig is vonzódtam a skandináv/északi eredetű dolgok irányába, és időről időre felkeresem az ottani életünkre emlékeztető ízeket, tárgyakat vagy történeteket. Ám mindig is volt egy kisebb hiányérzetem. Régóta tudom, hogy a Muminok gyakorlatilag a finn kultúra részeivé váltak, és hatalmas rajongás övezi őket nem csak ott, de külföldön is. Mégis, nem emlékszem, hogy ez engem valaha különösebben érintett volna. Nem emlékszem sem könyvre, sem mesefilmre, ami a Muminokról szólt, sem tárgyra, amit birtokoltam volna, így sosem tudtam együtt menni ezzel a trenddel. Ezért jött nekem kifejezetten kapóra, hogy a Móra kiadó felkarolta a Muminokat, és rögtön két történetet is kihozott Tove Jansson világáról magyar nyelven – hiszen így végre nekem is lehetőségem adódik megismerkedni velük.
Múminvölgy békés hely, ahol Mafli és Múmin szabadon felfedezheti a környéket, és kedvére bolondozhat. Az idillt azonban beárnyékolja egy égi jelenség: üstökös közelít a Föld felé, amely akár el is pusztíthat mindent, amit ismerünk. Múmin és Mafli felkerekedik, hogy megleljék a hegy tetején lévő obszervatóriumot, ahol választ kaphatnak arra, mikor következik be a világvége. Útközben pedig barátokra lelnek: csatlakozik hozzájuk Kószlászbóklász, Bájocska (akivel a fiatal Múminlegény rögtön megtalálja a közös hangot), és Fürkész.
Az Üstökös a Múminvölgyben tehát nem kifejezetten vidám témával vezet be minket a Tove Jansson által megalkotott világba. Ám elég csak megnéznünk az eredeti könyv megjelenésének dátumát (1946), és máris megértjük, hogy a történetben a háború metaforája köszönt vissza. A baljós, fenyegető atmoszférát persze nagyban tompítja a szerző bohókás írásstílusa, amely kapcsán sokszor ugyanaz volt az érzésem, mint az Alíz Csodaországban olvasása során: ez nem józanul született. Meglehetősen furcsa dolgok történtek a kaland során, amelyekre valószínűleg egy gyerek nem vonja fel a szemöldökét, de felnőttként nehezebb túljutni rajta. Bár annak örülnék, ha természetesebb volna, hogy úgy távozom egy boltból a megvásárolt cuccaimmal együtt, hogy még a pénztáros tartozzon nekem pénzzel...
A karakterekről nem egyszerű ilyen terjedelem után nyilatkozni, a végleges véleményemhez szükség van egy-két további kötetre. Az első benyomásom a központi karakterekről, a Múminokról (ezekről a vízilószerű, fehér lényekről) igencsak semleges, tekintve, hogy nem sokat szerepeltek. Mafli kifejezetten ellenszenves, de tegyük hozzá, hogy szülők nélkül cseperedő gyerkőcről beszélünk, aki, ha minden igaz, jelenleg Múminéknál lakik, vagy valami ilyesmi. Ezzel szemben Kószlászbóklász felbukkanása színt hozott számomra a történetbe – általa végre lett valaki, aki terelgeti a két ifjoncot az utukon (és nem mellesleg odavagyok ezért a névért).
Volt azonban egy meglehetősen komoly hiányérzetem olvasás közben: úgy éreztem, lemaradtam valamiféle előzményről. Túl hirtelen csöppentünk bele Múminvölgy különös lényekkel teli világába. Nem volt semmiféle bevezetés, és nem derült ki a 170 oldalas történet közben sem, egészen pontosan mik azok a hattiwattik és miért nincs arcuk, vagy miért ilyen kellemetlen személyiségűek a böhölik. Múminról, a szüleiről (Múminpapáról és Múminmamáról) gyakorlatilag semmi sem derült ki, ahogy arról sem, miért él náluk a szemmel láthatóan más "fajhoz" tartozó Mafli. Feltételezem, megvan az oka, amiért a kiadó az eredeti sorozat második részével kezdte gondozni ezt a történetet, és hogy a valódi első részt még korábban sem adták ki magyar nyelven. Ám az előzmény és bevezetés teljes hiánya nem kis mértékben megnehezítette számomra, hogy belerázódjak ebbe a különös és egyedi világba.
Összességében az Üstökös a Múminvölgyben messze elmaradt a várakozásaimtól. Ahogy az Alice Csodaországbant, úgy ezt sem élveztem olvasni, és pontosan ugyanazon okok miatt: annyira túlburjánzott a szerző képzelete, hogy azt már képtelen voltam követni. Lássuk be, ez elsősorban gyerekeknek szól (a kiadó 9 éves kortól ajánlja), és az számít igazán, ők hogyan értékelik az effajta elszabult fantáziavilágot. Ugyanakkor ez azon kevés ifjúsági könyvek közé tartozik, amit én felnőttként nem tudtam igazán élvezni. Ám ez nem feltétlenül tántorít el engem attól, hogy folytassam Múminvölgy felfedezését – hátha csak a sorozatnak ez a kötete sikerült így, és a többiben megtalálom azt, amiért még mindig rajongok az ifjúsági regényekért.
Oldalszám: 176
Sorozat: Mumin 2.
Eredeti cím: Kometen kommer (1946)
Fordította: Harrach Ágnes
Műfaj: gyerekkönyv, mese
Köszönöm a kiadónak a recenziós példányt!

































