Erin A. Craig: Só és bánat háza
Ritkán csalódok komolyabban a Könyvmolyképzőnél megjelenő YA fantasy-kban, ezért egy-egy új megjelenésnél nem kell engem sokáig győzködni. Ha pedig valamikor, hát a mostani helyzetben különösen nagy szükségem van erre a műfajra, hogy kimozdítson a valóságból. De ne higgyétek, hogy ez az egyetlen érvem a könyv mellett! A lenyűgöző borítón túl igencsak különlegessé teszi a tény, hogy retelling, vagyis a története egy ismert mesén alapszik. Rengeteg ilyet olvastam az utóbbi időben, és kifejezetten jó élmények voltak, így nagy reményekkel vágtam neki a Só és bánat házának.
A főszereplőnk, Annaleigh Thaumas 7 lánytestvérével él a kontinens peremén lévő szigetek egyikén. Édesapja sikeres és befolyásos főúr, aki a király flottáját és tengeri kereskedelmét irányítja. A családon azonban – a rossz nyelvek szerint – átok ül, hiszen az elmúlt hat évben Annaleigh édesanyja és négy idősebb testvére is életét vesztette. Évek óta a gyász határozza meg a mindennapjaikat, miközben a lányok többsége épp abban a korban van, mikor minden gondolatuknak a társasági élet és a férjszerzés körül kellene forognia. A férfiak viszont, hiába vonzóak a lányok mind külsőleg, mind pedig a társadalmi státuszukat tekintve, az átok miatt rájuk sem hederítenek. Nem csoda hát, hogy mikor találnak egy titkos átjárót a szigeten, amely a földrészen éppen rendezett bálokba vezet, minden éjszakájukon elszöknek táncolni. Annaleigh-t viszont nem hagyják nyugodni az egyre egyértelműbb furcsaságok, és nyomozásba kezd.
Gondolom, a történet rövid leírásából már világos, hogy a Só és bánat háza a 12 táncoló hercegnőről szóló mesére épül. A sztorit valószínűleg az animációs Barbie-film tette híressé, de egy változata megtalálható a Grimm-fivérek gyűjteményében is, A széttáncolt cipellők címen. Kifejezetten örültem, hogy ezúttal nem a klasszikus Disney-mesék valamelyikének átiratát fogom olvasni, de nehezen tudtam elképzelni, mit lehet kihozni a tizenkét testvérről szóló történetből. Erin A. Craig viszont remekül teljesítette a feladatot, ugyanis szépen elkerülte a műfaj klasszikus hibáit. Kellően eltávolodott például az eredeti történettől ahhoz, hogy valami újat és értékeset teremtsen, mégis felhasználta a mese jellegzetes elemeit.
Minden közül legjobban talán a világépítés nyűgözött le. Mind a történet helyszíne, mind pedig a nép szokásrendszere erősen a Trónok harca-beli Vas-szigetekre emlékeztet, és ettől képtelen voltam elvonatkoztatni. Igaz, a sorozatban ez a környezet kellemetlen, zord területként volt ábrázolva, de a regény olvasásakor mégsem ezt éreztem. Valamiért nagyon szimpatikus volt számomra az, ahogyan Erin A. Craig megálmodta a Salann-szigeteket és a lakosait. De persze ehhez erősen hozzájárult az is, hogy a nézőpontkarakterünk, Annaleigh büszke a származására, és az ő szemüvegén keresztül nézve mi is pozitívan szemléljük a sótól nehéz levegőjű, halszagú környéket.
De Erin A. Craig nem csupán egy világot alkotott nekünk, hanem hozzá egy teljes mitológiát is. Megtudjuk, hogy rengeteg istenség létezik a kontinensen, és (a görög mitológiához hasonlóan) mindegyik irányítja az élet valamelyik területét. Lényeges az is, hogy a kontinens minden térségében más istenséget imádnak – a Salann-szigeteken ez természetesen a tenger királya, Pontusz. Viszont a könyvben csak néhányat ismerünk meg ezek közül, és nem is fedezünk fel a szigeteken kívül más területet.
– Mind sóból lettünk, a só szerint élünk és végül sóvá leszünk – folytatta a főtengerész.
– Sóvá leszünk – ismételtük fásultan.
Ahhoz képest tehát, hogy a Só és bánat háza stand alone (vagyis nem lesz folytatása), elég összetett regény. A világépítésen túl több egyéb elem és probléma is középpontba kerül. Hangsúlyos például Annaleigh nyomozása, melybe elsősorban a legfrissebb haláleset gyanús körülményei miatt kezd. De fontos konfliktusgeneráló elem az is, hogy mindenki elátkozottnak tartja a Thaumas-családot, és emiatt a lányok nem találnak maguknak partnert még a saját báljukon sem. Nem elhanyagolható feszültséget okoz, hogy édesapjuk talált magának új feleséget. És mindemellett kapunk egy szerelmi háromszöget is Annaleigh, egy titokzatos idegen matróz, valamint a régi gyerekkori barátja között. Erin A. Craig tehát nem félt bonyolítani a cselekményt, amely a rengeteg név és karakter miatt eleve megterhelő.
De jó hír: mindez többnyire csak előnyére válik a történetnek. Számomra egyáltalán nem okozott nehézséget követni ezt a rengeteg bonyodalmat. Erin A. Craig szép lassan, lépésről lépésre épített fel minden cselekményszálat, és csak akkor bombázott minket új szereplőkkel, amikor már megértettük a meglévők közötti kapcsolati hálót. A regény számomra végig logikus és könnyen követhető maradt, amit nem elhanyagolható mértékben erősített az olvasmányos megfogalmazás. Egyetlen részletben éreztem csak némi zuhanást. A történet sokáig szépen haladt a saját útján, egyre inkább eltávolodva az alapot adó mese lényegétől – amiben én egyáltalán nem láttam problémát. Volt viszont egy pont, ahol a szerző erőszakkal visszaterelte a fókuszt az eredeti irányba. Ez a lépés nekem rettentő erőltetettnek, és a kontextusban nagyon komolytalannak tűnt.
Összességében a Só és bánat háza egy újabb young adult fantasy a Könyvmolyképző kínálatában, amelynek érdemes esélyt adni. Borongós hangulata van, a bonyolult cselekmény pedig odafigyelést kíván, de teljesen bele lehet feledkezni. Nagy előnye, hogy nem tervez folytatást a szerző, így azok is rögtön belekezdhetnek, akik – más esetben – inkább megvárják minden kötet megjelenését. Bár én rengeteg potenciált látok mind a karakterekben, mind pedig a világépítésben, szóval valahol sajnálom, hogy nem térünk többé vissza a Salann-szigetekre és a Thaumas-lányokhoz.
Értékelés
Oldalszám: 448
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös könyvek
Eredeti cím: House of Salt and Sorrows (2019)
Fordította: Szabó Krisztina
Műfaj: fantasy, young adult, romantikus
0 megjegyzés