Marissa Meyer annak idején a Holdbéli krónikákkal (Cinder, Scarlet, Cress, Winter) hívta fel magára a figyelmemet. Teljesen levett a lábamról, és közben bebiztosította a szerző helyét azok között, akiknek a munkásságát aktívan követni fogom. Sajnos azonban már ennek a duológiának az első része, az Aranyfonó sejttette azt számomra, hogy az új sorozata nem szimplán nem fogja felülírni számomra a Holdbéli krónikák élményét, hanem még meg sem közelíti azt. Ennek ellenére természetesen kíváncsi voltam, hogyan végződik Serilda és Arany története.

Az Átkozottak a történetnek azon a pontján kezdődik, ahol az Aranyfonóban elengedtük a karaktereink kezét. Szerencsére a szerző remekül összefoglalja az első oldalakon, mi történt az előző kötetben, ezért egyáltalán nem jelentett nehézséget számomra az az (egyébként meglepően kevés) idő, amely eltelt a két rész megjelenése között. Hamar felvettem tehát a fonalat, ezzel nem volt gond.

A történetben tehát a főszereplőnk, Serilda olyannyira felhívta magára az Éjkirály figyelmét, hogy Őrémsége a feleségének választotta. A kegyetlen démon elválasztotta Serilda lelkét a testétől, az árnyékvilághoz kötve őt. Az átok azonban csak addig tart, ameddig a lány méhében növekvő gyermek meg nem születik. Az Éjkirálynak azután már nem lesz szüksége Serildára, gyermekét pedig a saját, szörnyűséges céljaira fogja használni. A lánynak tehát minél előbb meg kell akadályoznia, hogy Őrémsége beteljesíthesse gonosz tervét.

Az Átkozottakról sajnos többnyire az volt a benyomásom, hogy rettenetesen eseménytelen. Az előző részhez képest lassú és vontatott cselekményt mutatott be. Bizonyos szakaszokat túlságosan elnyújtottnak, feleslegesnek éreztem benne. És összességében úgy gondolom, bőven elfért volna ez a történet egy regényben. Ha Meyer elég szigorú lett volna magának, és nekiesett volna ennek a két könyvnek egy vastagon fogó piros tollal, nagyjából 6-700 oldalba sűríthette volna a teljes cselekményt (a jelenlegi 950 helyett).

Kétségtelen, hogy van egy erős (mármint minőségileg erős), sötét és nyomasztó atmoszférája a könyvnek. Bizonyos olvasók ezt imádni fogják, de sajnos én nem tartozom közéjük. Többek között ez az egyik olyan elem, amely miatt nem tudtam teljesen beleélni magam a Meyer által teremtett világba. Ám teljes mértékben szubjektív dologról van szó, amely a történet értékét nem, csak az élvezhetőségét befolyásolja.

Annak ellenére viszont, hogy nem vagyok elégedett a könyv által nyújtott élménnyel, a főszereplőinknek rettenetesen szurkoltam, és végl örültem, hogy olyan szép véget ért a történet, amit végül kaptunk az írónőtől. Bár Serilda karaktere messze nem került közel a szívemhez, Aranyé annál inkább, és megnyugvással töltött el, hogy elégtételt kapott azért a sok szenvedésért, amin keresztül kellett mennie.

Összességében úgy érzem, az Átkozottak még a negatívumai ellenére is valamivel közelebb áll a szívemhez, mint a sorozat első része. Ámbár valószínű, hogy ezt csupán azért érzem így, mert a világépítéssel kapcsolatos ellenérzéseim többségét az első rész során dolgoztam fel. Kicsit megrogyott a bizalmam Marissa Meyer retelling regényeivel kapcsolatban, de biztos vagyok benne, hogy fogok tovább próbálkozni, ha lesz még hasonló kísérlete.

Értékelés

Kiadás: Könyvmolyképző (2023)
Oldalszám: 480
Sorozat: Aranyfonó 2. (Vörös pöttyös könyvek)
Eredeti cím: Cursed (2022)
Fordította: Szabó Krisztina
Műfaj: fantasy, young adult, romantikus

Az ​adalheidi kastélyban nagy a felfordulás.

Serilda és Arany képtelen megtörni az őket Adalheid kísértetjárta kastélyához kötő átkot. Örökre csapdába estek. A végtelen hold éjszakáján a Lidérckirály el akarja kapni a hét isten egyikét, hogy visszahozza a szerelmét, Perchtát, akit korábban száműztek az alvilágba.

De hamar világossá válik, hogy a Lidérckirály bosszúvágyát nem csillapíthatja egyetlen kívánság, és a valódi céljai végzetes hatással lehetnek a halandók világára.

Serilda és Arany mindenáron meg akarja akadályozni, hogy a király végrehajtsa a tervét. Közben próbálják kideríteni, mi Arany valódi neve, és igyekeznek felszabadítani a sötét szerzeteket szolgáló szellemeket is. Úgy tűnik, egyedül a szerelmük erejére számíthatnak, miközben a gonoszok csatarendbe állnak…

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás

Állomáslista

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Jay Shetty sikeres podcastkészítő, életvezetési tanácsadó és influenszer, aki üzenetét az Indiában, zen szerzetesként eltöltött éveiben megtanultakra alapozza. A mondanivalója és személyisége teljesen levett a lábamról, amikor a Gondolkodj úgy, mint egy szerzetes című könyvét olvastam, ezért rettenetesen vártam már A szerelem 8 szabálya megjelenését. Igaz, egyúttal némi félelemmel is kezdtem bele, hiszen tartottam tőle, milyen hatással lesz arra, ahogyan a jelenlegi kapcsolatomra nézek, de felesleges volt.

A szerelem 8 szabálya arra az alapgondolatra épül, hogy gyerekként, illetve felnőtté válásunk során nem mindenki tanulja meg, hogyan kell jól szeretni egymást – ami sajnos a társadalmunk jelenlegi állapotában teljesen természetes, de tudatos munkával tehetünk ellene. Shetty nyolc alapelvet fektet le, amelyek végigkísérik a kapcsolat fázisait az egyedülléttől kezdve, a kapcsolat fenntartásán át egészen a szakításig. Meglepő lehet szakításról olvasni egy párkapcsolati tanácsokról szóló könyvben, de valójában az egészséges szerelmi életünkhöz az is hozzátartozik, hogy tudjuk, mikor jön el az a pont, amikor ki kell lépni a kapcsolatból.

A könyv különlegességéhez az is sokat hozzátesz, hogy Shetty a Bhagavad-gíta, vagyis a hinduizmus egyik szent könyvének tanításai alapján fogalmazta meg az itt olvasható alapelveket. Shetty ugyanis évekig élt Indiában, egy kolostorban, amely életmódot csak egészségügyi problémái miatt adott fel. A hátrányból előnyt kovácsolva úgy döntött, spirituális felismeréseit átülteti a nyugati társadalom hétköznapi életébe, és a zen tanításokat hangoztatva próbál minket terelni egy tudatosabb, békésebb életmód felé. A szerelem 8 szabályának olvasásához nem előfeltétel, hogy ismerd a szerző előző könyvét, a Gondolkodj úgy, mint egy szerzetest, de ha többet szeretnél megtudni arról, milyen alapelveket vall Shetty, szívből javaslom.

A szerelem 8 szabályát nem azzal a prekoncepcióval érdemes elkezdeni, hogy megmondja, mitől lesz jó egy kapcsolat és mi teszi azt toxikussá, rosszul működővé. A párkapcsolatok ennél jóval bonyolultabbak, nem lehet rájuk húzni egy sémát vagy egy női magazinos tesztet, amin ha legalább 7 pontot elértél, akkor megnyugodhatsz. Shetty nyolc alapelve inkább egy iránymutatás, amelyet ha megfogadsz, bizonyos emberekkel jobban működhetsz együtt – de csak azokkal, akik valóban hozzád valóak. Ezen alapelvek közül jelenleg kettő ragadott meg igazán. Az egyik az egyedüllét értékelése, vagyis, hogy találd meg önmagad az egyedül töltött időben, vagy a szingliségben. Ne fél emberként tekints magadra párkapcsolat nélkül, hanem vedd észre, hogy önmagadban is értékes vagy. A másik alapelv pedig, hogy még párkapcsolatban is a hivatásod legyen az első. Találd meg azt, ami iránt szenvedélyes vagy, amivel akár fizetetlenül is foglalkoznál. Ha a kapcsolatban mindkét fél rendelkezik ilyennel, az segít megszüntetni az egymástól való kóros függőséget, ami hosszútávon a együttlét rovására megy.

A könyv lényege Shetty okfejtése, valamint a rengeteg anekdota, amelyet a szerző a kliensei történeteiből merített. A tanultak hatékony alkalmazásához azonban rengeteg gyakorlati feladatot kapunk, amelyeket elvégezhetünk mindössze egy papír és toll segítségével. A személyes kedvenceim ezek közül a fejezetek végén található szerelmes levelek és meditációk.

Maga a szöveg könnyedén és gyorsan olvasható, ám annyira tartalmas, hogy érdemes lehet néha megállni olvasás közben, és megfontolni az elhangzottakat. A könyvben egyszerre érdekesek a párkapcsolati tanácsok és a mögöttük meghúzódó spirituális gondolat, így ha erre is nyitott vagy, javaslom, hogy az átlagosnál tovább nyújtsd az olvasását.

Összességében A szerelem 8 szabálya tele van értékes tanácsokkal, de valójában mégsem múlta felül számomra a szerző előző könyvét. Képes volt újdonságot mondani a Gondolkodj úgy, mint egy szerzeteshez képest, főleg, hogy azóta az ő élete is érezhetően megváltozott, és a szerzetesi éveiről ezúttal kevesebbet beszélt. Rengeteg érdekes gondolat van ebben a könyvben, amelyeken érdemes gondolkodni, és bizonyos idő elteltével akár újra elővenni, hátha az adott élethelyzetben más tanácsa kúszik be a fejünkbe az első olvasáshoz képest. Érdemes továbbá oldaljelölő cetlikkel nekiesni, hogy az izgalmasabb részeket néha újra átfuthassuk

Értékelés

Kiadás: Libri (2023)
Oldalszám: 372
Eredeti cím: 8 Rules of Love (2023)
Fordította: Bujdosó István
Műfaj: önsegítő

Az élet egyik legfontosabb része a szerelem. Mégse tanít meg bennünket senki arra, hogyan is kellene jól csinálni. Gyakran úgy vágunk bele a kapcsolatainkba, hogy a romantikus filmeken és az innen-onnan felcsípett mintákon túl nemigen tudunk mire támaszkodni.

A nagy sikerű Gondolkodj úgy, mint egy szerzetes szerzője, Jay Shetty új könyvével ezt az űrt tölti be, és az ősi, védikus bölcsességet a modern tudással ötvözve nyújt útmutatót a szerelem minden szakaszához.

Nem megfoghatatlan, éteri fogalomként, nem is kliségyűjteményként mutatja be, hanem konkrét, megvalósítható lépéseket sorakoztat fel. Tanácsait követve kifejleszthetjük azokat a készségeket, amelyekkel képesek leszünk teljesebben megélni és gondosabban ápolni a szerelmet. Megosztja velünk a meglátásait arról, hogyan határozhatjuk meg magát a szeretetet, hogyan nyerhetünk vagy veszíthetünk együtt, és miképpen ne törjünk össze egy szakításban. A teljes párkapcsolati ciklust végigjárja, az első randevúktól az összeköltözésen át a lezárásig és az újrakezdésig, miközben segít elkerülni a hamis ígéretek vagy elérhetetlen vágyak csapdáját.

Jay Shetty nyolc szabályának alkalmazásával mindannyian megtanulhatjuk minden eddiginél jobban szeretni önmagunkat és a párunkat, az életünk pedig a megszokottnál boldogabbá és teljesebbé válhat.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Ki ne vágyna néha valamiféle könnyed kikapcsolódásra néhány nehezebben emészthető olvasmány után? Bár nem volt egyszerű elkezdeni a Davenport családot két, holokausztról szóló regény után, hiszen a témáik súlya egyszerűen összemérhetetlen, de összességében mégiscsak ez kellett a lelkemek. Az olvasási élményhez nem keveset adott hozzá, hogy a kötet éldekoráltan jelent meg, kékes alapon sárga rózsás mintával, ami szerintem nem szimplán gyönyörű, de remekül illik is a történethez. De végeredményben a könyv többi részétől sajnos nem vagyok ennyire elájulva.

Az 1910-es években járunk Chicago városában, ahol a Davenport család egyike a kevés vagyonos, fekete bőrű famíliáknak. Apjukat, az egykori rabszolgát a kocsigyártás tette ilyen irigylésre méltóan gazdaggá. Most a család gyermekein van a sor, hogy tovább öregbítsék a Davenportok hírnevét, elsődlegesen valamilyen jó házassággal. Oliviára, a legidősebbre mindig is lehetett számítani e tekintetben, azonban John és Helen már nem ennyire egyszerű dió a szüleik számára. A regényben lényegében azt követhetjük végig, hogyan alakul a három Davenport-ifjonc és még két másik szereplő párkeresése és első szerelmi viszonya.

Krystal Marquis Davenport család című könyvét úgy harangozták be, mintha a nagy sikerű Bridgerton-család Amerikában és fekete bőrű főszereplőkkel játszódó változata lenne. Szerintem viszont azon túl, hogy Davenporték is járnak bálokba és költik a bevételük nem elhanyagolható részét drága ruhákra, nem sokban hasonlít ez a könyv Julia Quinn sorozatához. Ha már valamivel feltétlenül össze szeretnénk vetni, a Királyi életet (Katharine McGee) érdemes elővenni. A hasonlóság pedig döbbenetes: nem csupán a felépítése (négy női karakter nézőpontja váltakozik) és a történetvezetése, de a szereplők kapcsolatrendszere is egy az egyben visszaköszön a Davenport családban.

A főszereplőnk, Olivia a család nagy reménysége: engedelmes, szófogadó és gyönyörű, akin egészen biztos, hogy nem fog múlni a család becsülete (=Beatrice a Királyi életből). John, a család egyetlen fiúgyermeke a környék legkapósabb agglegénye, akiért jelenleg két nő is rajong – az egyik közülük őszintén, de a másik manipulálja (=Jefferson). Helen, a harmadik és legkülöncebb gyermek olyanra vágyik, ami jelenleg elképzelhetetlen a számára (=Samantha). Amy-Rose a Davenport család szolgálója, aki menthetetlenül szerelmes Johnba, és a fiú sem közömbös iránta, de a társadalmi helyzetükből adódó különbségek miatt mégsem lehetnek együtt (=Nina). Végül Ruby mindig is közel állt Davenportékhoz, csakhogy időközben a családja törtető terveinek eszközévé vált, amely miatt manipulálni kényszerül az ifjú Johnt (=Daphne).

Nem fogok vádaskodni és bizonyíték nélkül kijelenteni, hogy X teljes mértékben másolta Y könyvét. Én csupán azt látom, hogy a két történet egyezősége bőven meghaladja azt, amit véletlennek lehet titulálni, és már inkább a pofátlan lopás felé tart. A csalódottságomat pedig tovább tetézi a tény, hogy az előbb felsorolt alaphelyzeteken túl a kapcsolatok történeten belüli alakulása is egy az egyben megegyezik (tehát: Nina és Amy-Rose sorsa például teljes mértékben ugyanaz). Rettenetesen szomorú vagyok, hiszen ennyi egyezőség sokszor még nyíltan retellingnek nevezett regények esetében sincs az eredeti történettel.

A fentieken továbblépve is sajnos kevés olyan elemet találunk a történetben, amely miatt kiemelkedne a hozzá hasonló olvasmányok közül. A legérdekesebb problémafelvetése egyértelműen a rasszizmus. A korszakban a rabszolgaság felszámolása olyannyira friss esemény, hogy a tizenhat-nyolc éves főszereplőink szülei még annak születtek. És bár Chicago városa tiszteli a Davenportok vagyonát, valójában hűvös távolságtartással viszonyulnak feléjük. Persze ebben a témában is bőven lett volna még potenciál, de a szerző nem élt vele.

További negatívum volt számomra, hogy a könyv elég tartalmatlan. Bár a hossza meghaladja a 400 oldalt, de ezt csak hatalmasan szedett betűkkel volt lehetséges. Teszi pedig mindezt úgy, hogy összesen négy karakter szemszögéből követjük végig a történetet. A szerző tehát röviden és tömören fogalmaz, amely módszer szerintem egy regényben nem alkalmas arra, hogy elégségesen kifejezze az adott szereplő lelkiállapotát.

Pozitívum azonban mindaz, amely a regény elkészülését inspirálta. A szerzőnek tökéletesen igaza van abban, hogy a történelem nem beszél eleget Rosa Parkson és Martin Luther Kingen kívül a komolyabb sikereket elért, fekete emberekről. Különösen fontos lenne pedig ismerni néhány nevet azok közül, akik a rabszolgaság eltörlése utáni évtizedekben értek el hasonló teljesítményt. Krystal Marquist az ugyancsak kocsigyártásból meggazdagodott Patterson család története nyomán alkotta meg Davenportékat.

Összességében a Davenport családot semmilyen értelemben nem tekintem egy számomra kiemelkedő műnek. Egynél többszöri olvasásra nem tartom alkalmasnak, bár, ha már kiadták volna a sorozat többi részét, valószínűleg folytatnám. Így azonban, hogy még eredeti nyelvén sincsen nyoma a második résznek, biztos vagyok benne, hogy elveszik a süllyesztőben. Bár a Bridgerton-család sorozatra nyomokban is alig hasonlít, de el tudom képzelni, hogy annak olvasói ezt is élvezni fogják.

Értékelés

Kiadás: Menő Könyvek (2023)
Oldalszám: 432
Sorozat: Davenport család 1.
Eredeti cím: The Davenports (2023)
Fordította: Balássy Fanni
Műfaj: romantikus, történelmi fikció, young adult

Romantikus ​történelmi fikció a Bridgerton és az Emily Párizsban rajongóinak!

A Davenport család lány tagjai, szolgálójuk és legjobb barátnőjük egy forrongó időszakban próbálják megtalálni az útjukat az életben és a szerelemben.

1910-ben járunk, Chicagóban. A vagyonos és tekintélyes Davenport család rangját William Davenport, az egykori rabszolga harcolta ki. Fényűző körülmények között élnek, szolgákkal, ezüst étkészlettel és ragyogó partikkal, a szerelmet keresve – még ott is, ahol nem kellene.

A gyönyörű Olivia az alkalmas férjjelöltet keresi, míg meg nem ismerkedik a karizmatikus emberi jogi harcos Washington DeWhight-tal, és fel nem szikrázik köztük a levegő. A fiatalabb lányt, Helent sokkal inkább az automobilok érdeklik, mint a szerelem – csakhogy rövidesen nővére udvarlójához kezd vonzódni. Amy-Rose, a szolgálójuk saját üzletről álmodozik, és egy olyan férfiról, aki sosem lehet az övé: Olivia és Helen bátyjáról, Johnról. A férfira Olivia legjobb barátnője, Ruby is szemet vetett, bár úgy tűnik, kevés sikerrel, míg családja nyomására flörtbe nem kezd, egy másik férfi érdeklődését felkeltve.

A Davenport család-sorozat első kötete az amerikai történelem és a fekete polgárjogi harcok egy kevéssé ismert korszakába vezet el, C. R. Patterson és családjának igaz történetére alapozva. A fordulatos, magával sodró könyvben négy elszánt fiatal nő küzd azért, hogy a saját útját járhassa és a szerelemre is rátaláljon.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Az ázsiai kultúrák egészen húszéves koromig teljesen hidegen hagytak. Volt ugyan némi kacsintgatásom a buddhizmus felé, de inkább csak mások révén, és végül jelentéktelennek is bizonyult. De ahogyan egyre többet olvastam, úgy vált egyre elkerülhetetlenebbé, hogy a világnak ezen szegletét is felfedezzem. Nem túlzás azt mondani, hogy minden életmódkönyvvel és regénnyel, amely a kezembe került a kínai, japán és buddhista kultúrával kapcsolatosan, úgy lettem én is egyre nyitottabb feléjük. A Mákháború aztán komoly áttörést jelentett számomra: a kínai történelem inspirálta fantasy regénysorozat olyan óriási hatással volt rám, hogy az egyetemen még egy órát is felvettem a témában a Kínai Tanszékről. Mára több olyan olvasmányélményt is ki tudok emelni a keleti kultúrákkal kapcsolatosan, amelyek valamilyen értelemben sokat tettek hozzám – és ezek közül csak példa a Gondolkodj úgy, mint egy szerzetes Jay Shettytől, vagy éppen az Északról fúj a szél Eszes Ritától.

A nappá vált lány – a Mákháború-trilógiához hasonlóan – a kínai történelemből inspirálódik. Az 1340-es években járunk, javában a mongol uralom idején. A politikailag egyébként is hátrányos helyzetben lévő Dél-Kínát már évek óta éhínség és természeti katasztrófák sújtják. A lakosság sorra hullik el, hol az éhhalál, hol erőszakos események révén. Ilyen körülmények között próbál túlélni a főszereplőnk is, egy 11 éves lány, akinek fogalma sincs, milyen érzés, ha tele van az ember gyomra. Egy végzetes napon azonban örökre megváltozik az élete. Nemrég egy jövendőmondó azt jósolta neki, semmire sem számíthat az életben, míg a visszataszító bátyja sorsa a nagyszerűség lesz. Csakhogy mikor a bátyja – minden nagyszerűségtől mentesen – kileheli a lelkét, a lány úgy dönt, átveszi testvére sorsát és beteljesíti azt, amit a jövendőmondó látott.

És A nappá vált lány számomra magasan legizgalmasabb és legérdekesebb eleme éppen ez. Hogy adott egy leány, akinek a valódi nevét nem ismerjük meg, hiszen 11 éves korában átveszi a bátyja személyazonosságát, és talán még ő maga sem emlékszik arra, hogyan szólították korábban. Ez a lány a túlélés érdekében a következő években fiúnak tetteti magát, minden erejével próbálva elfedni a teste természetes, nőies vonásait. Azt pedig, aki veszélyezteti ezt a kemény munkával megszerzett biztonságot, megleckézteti. Őszintén szólva a regény ezen első 100 oldalát élveztem a legjobban. Rögtön megkedveljük ezt a gyermeket és szurkolunk neki, közben pedig vérzik a szívünk a rengeteg igazságtalanság láttán, ami éri őt. Majd pedig tanúi leszünk annak, ahogyan egy balszerencsés helyzetből kihozza a legtöbbet, felülemelkedve azon a sorson, amelyet szánt neki az élet.

A buddhista kolostorban töltött éveit még nagy érdeklődéssel követtem végig. Csakhogy, mint minden jó ebben az időszakban, ez sem tart örökké, és a regény ezen a pontján veszítette el az érdeklődésemet. Innentől kezdve olyan helyszínek, körülmények és témák kerültek előtérbe, amelyekkel már nem voltam képes olyan szinten azonosulni.

Ha valamit mégis ki kellene emelnem a regény második feléből, egyértelműen a nemi szerepek kérdését említeném. Már sejthetjük az elején is, hogy Csu-nak lesz még dolga annak a problematikájával, hogyan takarja el nőiesedő testét, és milyen hatással van a személyiségére az, hogy ilyen elemi módon meg kell tagadnia önmagát a céljai érdekében. De nemsokára találkozunk egy másik karakterrel, Oujanggal, aki ugyancsak érdekes aspektusból világítja meg a nemiség kérdését. A férfit ugyanis gyerekkorában kasztrálták, és épp az az ember tette a fia rabszolgájává, aki ezt a szörnyűséget elkövette.

Összességében távolról sem reméltem, hogy A nappá vált lány felül tudja múlni számomra a Mákháború-trilógiát, és ezt nem is tette meg. Rettenetesen hasonlít rá (nem vádolom másolással a szerzőt, de még egy karakter neve is megegyezik benne), mégsem tudott feleannyira sem magával ragadni. Igényes könyv a lehető legtöbb értelemben, de számomra szimplán ennyit jelent. Ettől függetlenül várom a második részét, hiszen kíváncsi vagyok, hogyan alakul Csu Csungpa sorsa a későbbiekben.

Értékelés

Kiadás: Agave (2023)
Oldalszám: 448
Eredeti cím: She Who Became the Sun (2021)
Fordította: Sárpátki Ádám
Műfaj: (low) fantasy, történelmi fikció

Egy poros, sárga síkság éhínségtől sújtott falujában két gyerek két sorsot kap. A fiúé lesz a nagyszerűség. A lányé pedig a semmilét…

1345-ben Kínát kemény kézzel vezetik a mongolok. A Középső Síkság éhező földművesei a nagyszerűséget csupán a mesékből ismerik – amikor azonban a Csu család nyolcadik fiának, Csu Csungpának mégis e sorsot jósolják, senki sem érti, az vajon miként válik majd valóra. A semmilét sorsa azonban, amit a család okos és leleményes másodszülött lánya kap, egyáltalán nem meglepő.

Amikor útonállók támadása miatt árván marad a két gyerek, Csu Csungpa az, aki megadja magát a kilátástalanságnak, és meghal. A lány, aki kétségbeesetten szeretne menekülni megjövendölt halála elől, a bátyja személyazonosságát használva novíciusnak áll egy kolostorban. Ott a túlélés iránti, égető vágyától ösztökélve megtanulja, nem számít, milyen könyörtelen dologról van szó, bármit képes megtenni azért, hogy elrejtőzzön a végzete elől. Sőt, Csu idővel megpróbálja kihasználni a lehetőséget, hogy egy teljesen más jövőt szerezzen meg magának: a bátyja gazdátlanná vált nagyszerűségét.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Bár Jill Santopolónak nem ez az első regénye, amely megjelent magyar nyelven, de számomra a szerző teljes mértékben ismeretlen volt. Azóta olvastam nagyon pozitív véleményeket az előző könyvéről, A fény, amit elvesztettünkről, ezért már többször előfordult, hogy szemeztem vele. Azt viszont őszintén szólva nem tudom, mi késztetett a Minden, ami utána jött elolvasására annak idején – főleg, hogy a tapasztalataim alapján többnyire távol áll tőlem a chick lit műfaj. És bár nem lett számomra maradandó élmény, összességében mégis elmondhatom, hogy nem bántam meg.

Emily, a sikeres pszichológus boldog házasságban él a férjével, Ezrával. Csakhogy a kapcsolatukat beárnyékolja egy súlyos probléma: a gyermektelenség. A párnak már hosszú ideje nem sikerül elérni régi vágyukat, és ez – a kettejük közötti kommunikációs problémák miatt – felőröli a viszonyukat. Emily ezen a ponton elmélyed a múltban, és visszatér két olyan dologhoz, amelyet már maga mögött hagyott: a zenéhez és Robhoz, a régi szerelméhez.

Emily szövegbe ékelt naplóbejegyzései nagyon érdekesek – egyértelműen ez volt a kedvenc részem a regényben. Segítenek megismerni és megérteni a karaktert, amellett, hogy különleges dinamikát adnak a könyvnek. Az író képes volt átadni a főszereplő érzéseit és belső vívódásait, és ez a rész az egyik legélvezetesebb aspektusa a könyvnek. Emily belső világa sokat hozzátesz a történet mélységéhez és hitelességéhez.

A szerelmi háromszögről szóló történetek általában magukkal tudnak ragadni, főleg, ha okosan vannak megírva. Sokszor ez kiveri a biztosítékot az olvasók egy nagyobb szeletéből, de én általában szoktam tudni élvezni az ilyen történeteket. Csakhogy ebben az esetben nem teljesültek az elvárásaim. Nem értettem meg tisztán, hogyan lehetséges az, hogy összeházasodsz és gyereket tervezel valakivel, akivel alapvetően boldog vagy, de egy, a tökéletességeteket felrúgó, de nem megoldhatatlan tényező fenekestől felforgatja ezt az állapotot. Egy egészséges kapcsolatban nem szabadna, hogy ilyesmi teljesen szétszakítson egy párt – ha pedig ez történik, ott tudjuk, hogy a házasság már a születése pillanatában halálra volt ítélve.

Összességében, bár a Minden, ami utána jött tartalmaz szívszorító gondolatokat és érzelmes pillanatokat, bennem valahogy mégsem sikerült maradandó benyomást keltenie. Emilynek ráadásul sok döntésével nem értek egyet, amely eltávolította tőlem a karaktert. Ugyanakkor a könyvnek vannak erősségei, mint például Emily naplóbejegyzései és a melankolikus atmoszféra, hangulat, amely lehet, hogy egy másik életszakaszban még a jelenleginél is nagyobb hatással lett volna rám.

Kiadás: Next21 (2023)
Oldalszám: 382
Eredeti cím: Everything After (2021)
Fordította: Gömöri Péter
Műfaj: chick lit, romantikus

Két szerelem. Két választás. Egy esély, hogy kövesse az álmait.

Emilyvel sok minden történt, amióta tizenöt évvel ezelőtt elvesztette két nagy szenvedélyét: a zenélést és szerelmét, Robot. Most pszichológus egy New York-i egyetemen, olyan válságba került diákoknak segít, mint amilyen annak idején ő maga volt. A férje, Ezra orvos, nagyon szereti Emilyt, szépen élnek. Boldogok. Remélik, hogy hamarosan gyerekük születik. De amikor egy tragikus eset túl élénken idézi fel Emily számára a múltat, és olyan múltbeli eseményeket, amelyekről remélte, már soha többé nem kerülnek felszínre, a nő tökéletes élete hirtelen a feje tetejére áll. Aztán Emily hall egy dalt a rádióban – a dal egy nőről szól, aki faképnél hagyta az énekest. A dallam és a hang is kísértetiesen ismerős. Lehetséges volna?

Emily két régi szenvedélye dübörögve tér vissza. Muszáj feltennie magának a kérdést: ki is ő valójában? És kihez fűzi sorsszerű szerelem?

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥