A poéta császárné már első pillantásra is felkeltette a figyelmemet, ám mégis szükség volt némi győzködésre, hogy felvegyem a júliusi listámra (innen is nagyon köszönöm, Nina!). Ázsiai stílusú fantasyval – ázsiai származású szerzőtől – nem egy jó, de nem egy rossz élményem volt már, bár jelenleg épp olyan időszakban járok, amikor fogékonyabb vagyok a távolkeleti témákra. Jó, rendben, lehet, hogy a borítónak is volt némi szerepe az érdeklődésem felkeltésében, de igazán csak a Moly-os címkék, illetve témamegjelölések hatására hajlottam át az igen felé. Végül pedig úgy alakult, hogy a regény a júliusom egyik legemlékezetesebb olvasmányéléményeként maradt meg.
Vej Jin egy rizstermesztő lányaként született, a birodalom azon szegletében, ahol még a gyerekeknek sem jut elég élelem. Az éhhalál állandó fenyegetésként figyel a sarokban, és nincs esély, hogy a helyzetük javulni fog. Vej Jin egyetlen lehetősége a túlélésre, ha egy városi fiúhoz megy hozzá, aki talán valamivel több élelmet engedhet meg magának és a családjának. Újév napján azonban olyan csoda történik, amely évek óta nem fordult elő: Iszan herceg látogat el a környékre, hogy áldásokat osztogasson – az áldások által pedig átmenetileg nagyobb bőségnek örvendhetnek. Iszan azonban másfajta reményt is hoz: Ter-zsen herceg, a trónörökös ágyasokat keres, a pozíció pedig a kiválasztott lányok családjának is kedvező jövőt biztosíthat. Vej Jin csellel eléri, hogy ő legyen az egyik azon kevesek közül, akiket kiválasztanak, holott tudja jól: Ter-zsen a legkegyetlenebb ember a birodalomban. És mint kiderült, a pletykák nem túloztak. Ter-zsen brutalitása még egy császári udvarban nevelkedett, elkényeztetett férfiúhoz képest is túlzás, ám Jint nem ejtették a fejére. Hamar kitanulja az udvari intrikákat, és megpróbálja szorult helyzetét az előnyére fordítani.
Kezdjük először is azzal: elképzelésem sincs, mit keres a romantikus címke Molyon a könyv adatlapján, de bárki is pakolta oda, egészen biztosan nem olvasta a regényt. Szögezzük le most, A poéta császárné története annyira távol áll a romantikától, mint Makó Jeruzsálemtől. Az, hogy van egy női főszereplőnk és egy hangsúlyos férfi karakterünk is, még nem indikálja, hogy kettejük között intim viszony is kialakul, Jin és Ter-zsen kapcsolata pedig mindennek nevezhető, csak romantikusnak nem. A horror címke ellenben tökéletesen passzol hozzá, hiszen nincs híján a gyomorforgató részleteknek. Igaz, nem csontjaidig hatoló rettegésre kell számítani, de kezdő horrorolvasóként (különösen, ha Trónok harcán is edződtél) ez még épp elviselhető.
A regényt politikai fantasy-ként is emlegetik, nem véletlenül. Egyértelműen ez a vonal a legerősebb benne, ezért nem bántam, hogy a mágikus elemek nem követeltek maguknak nagyobb szerepet. A mágia elsősorban az uralkodócsalád jellemzője, akik egy olyan pecséttel az arcukon születnek, amely később definiálja a mágiájuk természetét. Ma-zso, a legidősebb fiú infrastruktúrák (utak, hidak) építésében tehetséges, Ter-zsen a háború pecsétjét kapta (főleg a kardokat tudja irányítani), Iszan pedig a növényvilágra van hatással. Annak pedig, akit megkoronáznak, többszörösére erősödik a hatalma, így még jobban tudja szolgálni a népet. A mágia azonban egyúttal a férfiak kiváltsága is, hiszen tehetségük akkor tud érvényesülni, ha a szándékuknak megfelelő verset vetnek papírra – az olvasás, és így az írás pedig tiltott tevékenység a nőknek.
Vej Jin szándéka kezdetben mindössze annyi volt, amikor az udvarba érkezett, hogy jövőt biztosítson hétéves öccsének. Az oktatás drága, azonban az írni-olvasni tudó férfiakból hivatalnokok lesznek, akik életük végéig el tudják látni családjukat a járandósságból. Egy rizstermesztő fia rendkívül távol áll ettől a jövőtől, azonban egy hercegi ágyas könnyedén el tudja érni ezt a kegyet a királyi családnál. Legalább is Jin ezt gondolta, amíg nem szembesült azzal, mennyire rideg és érzéketlen az az ember, akit trónörökösnek választottak. Ter-zsen egészen megdöbbentő kegyetlenséggel bánik az őt körülvevő személyekkel, különösen azokkal, akik kiszolgáltatottak a számára: a szolgálókkal, az ágyasaival. Vej Jint különösen szereti kínozni, hiszen ő a semmiből jött, nem állnak mögötte arisztokrata felmenők, mint a háreme többi tagja mögött. Jint azonban nem ejtették a fejére, és csakhamar kitanulja az udvari élet fortélyait, hogy aztán ugyanúgy a játszma szereplőjévé váljon. Ám ahhoz, hogy elérje, amiért idejött, még a szimpla szereplés sem elég: mindenkinél jobb játékossá kell válnia.
A történetnek nem célja Ter-zsen brutalitását validálni, vagy akár érzékenyíteni az olvasót az irányába, azonban az események hatására (amit fedjen jótékony homály azok érdekében, akiket már meggyőztem, hogy olvassák el ezt a könyvet) elkerülhetetlen, hogy kiderüljenek részletek arról, mitől vált szörnyeteggé. Ezt azért is tartom szépnek, mert bár mindenkinek van felelőssége abban, hogyan reagál a saját traumáira, rámutat, hogy minden deviáns viselkedés hátterében van valami, ami azt kiváltotta. A könyv egyik legnagyobb erősségének azt tartom, ahogyan Vej Jin Ter-zsennel kapcsolatos véleménye és érzései formálódnak annak hatására, ahogyan egyre több részletre derít fényt a férfi múltjával kapcsolatban. Imádom, amikor egy regény ennyire komplex dilemmákkal szembesít bennünket.
Ha csak egyetlen szóval kellene jellemeznem A poéta császárnét, azt mondanám, rendkívül elmés. Ne gondold azt, hogy könnyű lesz kiismerni a szerzőt, hiszen nem a megszokott minták mentén alakítja a történetet. És ez csodálatos. Manapság egyre nehezebb olyan tartalmat találni, legyen az könyv vagy film, ami meg tud lepni, vagy ami legalább kicsit másmilyen úton jut el addig a megoldásig, amire számítasz. Imádtam, hogy mennyire nehéz volt megtippelni, hogyan fog Jin kikeveredni az aktuális, szorult helyzetéből, és hogy sokszor ötletem sem volt, én hogyan oldanám meg az adott szituációt, ezért csak hátradőltem és figyeltem a pókot, milyen mesterien fonja a hálóját. Igaz, számomra valahol hiteltelen az, hogy egy rizstermesztő lánya ennyire komplexen tudjon gondolkodni ilyen rövid idő alatt, de ezt elengedtem és csak hagytam, hogy lenyűgözzön. A végkifejlet pedig egyszerűen tökéletes; nem pontosan az, amiért valószínűleg az összes olvasó szurkol, de fantasztikusan passzolt a regény jellegéhez.
Összességében A poéta császárné magasan a legizgalmasabb és az egyik legjobb fantasy, ami a 2026-os évben a kezembe került. Ugyan könnyen kapható vagyok a politikai intrikákkal teleszőtt fantasy-kra, lévén, a Trónok harca az egyik kedvenc sorozatom, de ez nem jelenti azt, hogy bármivel le lehet nyűgözni. Nem volt könnyű olvasni a rideg és kegyetlen atmoszférájának köszönhetően, mégis állandóan a kezemben akartam tartani, hogy tudjam, hogyan éli túl Vej Jin azt, ami éppen történik vele. A többi karakter is csodálatosan lett megírva, ám egyértelműen a főszereplőnk viszi a hátán a történetet – ez a látszólag jelentéktelen karakter, aki úgy döntött, kezébe veszi a saját sorsát, hiába tudta már az elején is, hogy nem lesz könnyű. Szívből ajánlom annak, aki rajong az erős női karakterekért, az ázsiai ihletésű fantasy-kért, és azokért a történetekért, amelyek mélyen elgondolkodtatják.
Oldalszám: 432
Eredeti cím: The Poet Empress (2026)
Fordította: Békési József
Műfaj: horror, fantasy
