Janice Hallettől már volt szerencsém olvasni, nem is akármit – két évvel ezelőtt, megjelenésekor a Karácsonyi színjátékot. Határozottan emlékszem, mennyire nehezen csúszott, és mennyire nem leltem örömömet benne. Ugyannakkor azt is biztosan tudom, hogy ez sokkal inkább volt köszönhető a karácsony környéki stressznek, időhiánynak és általánosan rossz lelkiállapotomnak, mint a szöveg minőségének. Azóta megfordult már a fejemben nem is egyszer, hogy adhatnék újabb esélyt a szerzőnek, ám a gondolat mindezidáig nem ért meg.
Az angliai Royal Hastings University kis létszámú Multimédia Mesterképzésén idén mindössze hat tanuló kapott lehetőséget. Jem Badhuri mindössze a huszas évei elején jár, de az alapszakot kitüntetéssel végezte el, mely egyaránt köszönhető a 3D-s műalkotásokban, hangkompozíciókban való kivételes jártasságának és a törtetésének. Patrick Bright ezzel szemben középkorú, aki a szülővárosába való visszavonulását szeretné megalapozni a kurzussal, egyébként művészkellékeket árusító boltot vezet Londonban. Jonathan Danners családjának galériája van, de ő maga még nem teljesedett ki művészként. Alyson Lang a képzés sztárja, hiszen már eleve elismert képzőművésznek számít. Ludya Parak szabadúszó grafikus, aki saját vállalkozását szeretné fellendíteni a képzésen tanultakkal. Cameron Wesley pedig sikeres marketingszakember, aki a nagyvállalati szférából való kiégését tervezi ellensúlyozni a művészettel. A kötetben a szeptembertől júniusig tartó képzés közben történt üzenetváltásokat és anyagokat olvashatjuk a külsős vizsgabiztos gyűjtésében, aki a szövegek alapján arra gyanakszik: valamelyik résztvevő eltűnt (vagy meghalt) a kurzus folyamán.
A könyv már önmagában amiatt is izgalmas, hogy levélregény – abszolút semmilyen elbeszélő részt nem tartalmaz, csak és kizárólag a szereplők levelezéséből (üzenetváltásából) és egyéb típusú dokumentumokból van lehetőségünk összerakni a cselekményt. Az egyetemnek van egy saját rendszere, melyen belül az adott kurzusra járó hallgatók chatelhetnek egymással (ez a FIRKA), de naplóírásra vagy a beadandók dokumentálására is használható. Ezeken kívül a kapcsolódó e-mail levelezéseket és WhatsApp beszélgetéseket is "összegyűjtötte" a szerző, így mi a könyvet úgy olvashatjuk, mintha egy vastag aktát tartanánk a kezünkben minden, az ügyhöz kapcsolódó írásbeli bizonyítékkal.
Ahogy haladunk előre a történetben, úgy válik egyre feszültebbé a helyzet. A hallgatók közül többen úgy viselkednek, mintha nem vennék komolyan a részvételt, és valójában más előnyök miatt jelentkeztek a képzésre, ám ezt az elkényeztetett, ambíciózus Jem nem viseli jól. Minden gyanús mozzanatnak utánajár, csakhogy a nála sokkal idősebb és egészen más élethelyzetben lévő szaktársai ezt nem veszik jó néven. Végeredményben viszont ez a minden lében kanál viselkedés hozza elő a háttérben álló, különös érdek-összefonódásokat, amelyek valami tragikushoz vezetnek.
Eleinte kissé aggódtam, vajon hogyan lehet a történetet pusztán chatbeszélgetéseken keresztül elmesélni, de alapvetően kedvelem ezeket az újszerű formátumokat, így izgatottan vetettem bele az olvasásba. Ám az az igazság, hogy hiába ragadott magával a történet – merthogy élveztem olvasni, ezt nem áll szándlkomban letagadni –, az információáramlás erőltetett volt. A könyv csaknem fele olyan beszélgetésekből áll, amelyek a valóságban egészen biztosan nem írásban zajlottak volna, hiszen akinek van egy csepp esze, az tudja, hogy ezeket terhelő bizonyítékként felhasználhatják ellene. Ha nagyobb lett volna a távolság a szereplők között, akkor teljesen másról beszélgetnénk, de jelenléti oktatásról van szó, a hallgatók hetente többször találkoztak egymással, így ezeket lett volna lehetőségük szóban megbeszélni. De persze ha így zajlott volna, nem lett volna mit olvasnunk.
A formátum azért is érdekes volt, mert nem egy adott narrátoron keresztül ismertük meg az eseményeket, hanem sok-sok kis rövid, egymáshoz nem szorosan kapcsolódó szövegekből. Emiatt nem kaptunk konzisztens narratívát, és többször is előfordult, hogy egymásnak ellentmondó információk jelentek meg a lapokon. Ez utóbbi egyébként szórakoztató volt, mert általában azt hangsúlyozták, hogyan kozmetikázták a hivatalos dokumentumokat/jegyzőkönyveket. Ha eltekintünk attól, hogy mennyire nem realisztikus az összegyűjtött szöveges bizonyítékok jelentős része, ez a formátum rendkívül izgalmas, már csak azért is, mert így mi magunk is nyomozónak élvezhetjük magunkat.
Összességében A vizsgáztató nem volt egy rossz élmény. Magát az olvasást rendkívül élveztem – a rövid szakaszoknak köszönhetően villámgyorsan olvasható a könyv, és a várakozásommal ellentétben nem is volt szükséges fokozott figyelem ahhoz, hogy követni tudjam az egyes nyomokat, hiszen szerintem nagyon egyértelműek voltak. Bizonyos fordulatok ugyan okoztak meglepetést, de mások nem. Egy katarktikus élményem is volt, amely egyébként még csak nem is a végső megoldáshoz kapcsolódik, de ennél többet sajnos nem tudok elárulni róla spoilermentesen. Ám hiába feledkeztem bele teljesen a sztoriba, nem tudok szó nélkül elmenni amellett, mennyire nem realisztikus az összegyűjtött anyagok egy része. Őszintén úgy gondolom, kicsit több odafigyeléssel meg lehetett volna úgy írni a szövegeket, hogy ez a probléma ne merüljön fel.
Oldalszám: 512
Eredeti cím: The Examiner (2024)
Fordította: Endreffy Kata
Műfaj: cozy mystery, krimi, thriller
