Nem szeretek általánosító kijelentéseket tenni, de abban egészen biztos vagyok, hogy minden könyvmoly szeret könyvekről olvasni. Valószínűleg ezért is annyira nehéz ellenállni a 21. Század kiadó újdonságának (amely egyébként a méltán népszerű KULT könyvek sorozatban jelent meg). A könyvkötő imádatunk tárgyának középpontba helyezésével (és persze egy igencsak dekoratív borítóval) csábítja magához az olvasót, és bár nem egészen olyan történetet kapunk tőle, mint amire számítottunk, de mégsem érezzük becsapva magunkat.

A regény alaphelyzete egy igen érdekes ötletre épül: mi lenne, ha képesek lennénk végleg megszabadulni bizonyos emlékeinktől? Bridget Collins világában a könyvek éppen ezt a célt szolgálják: olyan emlékeket őriznek, amelyek a tulajdonosaik számára már túl nagy terhet jelentettek. Ezek a képek végleg kitörlődnek az emberek fejéből, és még csak hiányérzetük sem marad utána. A különleges eljárásra viszont csak a könyvkötők képesek, hiszen egyedül ők rendelkeznek azzal a mágikus képességgel, amellyel az emlék eltávolítható másokból. Viszont emiatt boszorkányoknak tartják őket – hiába veszik igénybe sokan a szolgálataikat, általános közutálatnak örvendenek.

A főhősünk, Emmett Farmer egy titokzatos betegségből gyógyul éppen, mikor a közelben élő könyvkötő inasának fogadja. A fiú nem így képzelte el az életét: apjához hasonlóan gazdálkodni akart, és a családját sem szívesen hagyja el. De nincs más választása, mennie kell. Emmett aztán szép lassan beletanul az új hivatásába. Úgy tűnik, megtalálta magát, mígnem egy napon felfedezi, hogy az ő neve is szerepel egy könyvön, vagyis kitörölték egy emlékét.

A regény három nagyobb, jól elkülöníthető részből áll. A fenti alaphelyzet az első szakaszt fedi le. A másodikban megismerjük azt a bizonyos emléket és megtudjuk, mi vitte rá Emmettet arra, hogy könyvbe köttesse azt. A harmadikat már többnyire egy másik szereplő, Lucian Darnay szemszögéből olvashatjuk, aki Emmett múltjának fontos részét képezi.

A könyvkötő talán legnagyobb erőssége a csodálatos nyelvezete. A fordító elképesztő munkát végzett: gyönyörű, kicsit szépirodalmi hatású szöveget alkotott, tele kicsit régies, de cseppet sem idegen érzetű szavakkal. A paraszti beszédmódot különösen jól jelenítette meg: a szülő-gyerek közötti magázódás, az egyszerű kifejezésmód nagyon élethűvé teszi az írást. A könyv ezenkívül nagyon olvastatja magát, gyorsan lehet haladni vele a gördülékeny szövegnek köszönhetően.

Az alaptörténet nagyon elgondolkodtató – felveti a kérdést, hogy ha lenne lehetőségünk örökre megszabadulni bizonyos emlékeinktől, vajon megtennénk-e? Ha igen, pontosan melyiktől és miért válnánk meg? Én már végiggondoltam ezt a témát korábban a hasonló koncepcióra épülő, ugyanezeket a kérdéseket felvető Egy makulátlan elme örök ragyogása című film után (Jim Carrey és Kate Winslet, 2004), és egyértelműen a nemre szavazok. Bőven lenne mitől, ha csak a rossz vagy kínos emlékeket nézzük, de ezekből többet tanultam, mint bármi másból, és nélkülük most nem lennék az, aki.

Összességében A könyvkötő egy lassan építkező, de magával ragadó olvasmány, amit nem könnyű letenni a kezünkből. A könyvmolyok imádni fogják – nem csupán a téma, de a szépirodalmi hatású nyelvezet, igényes megfogalmazásmód és bonyolultabb mondatszerkesztés miatt is. Különleges fantasy regény, amely egyszerre segít kiszakadnunk a valóságból, és gondolkodtat el a saját életünkről.

Értékelés

Kiadás: 21. század (2021)
Oldalszám: 446
Kiadói sorozat: KULT könyvek
Eredeti cím: The Binding (2019)
Fordította: Borbély Judit Bernadett
Műfaj: fantasy, romantikus, new adult, történelmi fikció

Képzeld ​el, hogy ki tudod törölni minden bánatodat.

Képzeld el, hogy el tudod felejteni a szenvedéseidet.

Képzeld el, hogy el tudsz rejteni egy titkot.

Örökre.

Emmett Farmer a földeken dolgozik, amikor levél érkezik, hívják, hogy álljon munkába inasként. Egy Könyvkötőnek fog dolgozni – ugyan félelmetes, babonákkal övezett hivatás, amellyel szemben előítéleteket táplálnak az emberek, azonban se Emmett, se a szülei nincsenek abban a helyzetben, hogy visszautasítsák az ajánlatot.

Meg fogja tanulni, hogyan kell elkészíteni azokat a gyönyörű köteteket, és mindegyikben foglyul fog ejteni valami egyedülállót: egy-egy emléket. Ha valamit feledni akar az ember, a Könyvkötő segíthet. Ha valamit ki akar törölni, abban is segíthet. A múltad biztonságosan megmarad egy könyvben, és neked soha többé nem jut eszedbe a titkod – akármilyen szörnyű volt is.

A könyvkötőmester műhelye alatti kamrában sorakozik rengeteg könyv – és rengeteg emlék –, amelyek rögzítettek, és amelyeket ott tárolnak.

Egy nap Emmett döbbenten fedezi fel, hogy az egyik köteten az ő neve áll.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Állomáslista

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Rose McGowan önéletrajza, a Bátor (Brave) óriási hatással volt rám. Nem ismertem a színésznőt előtte (pedig lett volna honnan: a Bűbájos boszorkák egyik főszereplője, Harvey Weinstein egyik áldozata), mégis mélyen megérintett minden mondata. A tartalma is rettentő érdekes, de igazán Rose feminista gondolatai, életfilozófiája fogott meg benne.

Olvasás közben rengeteg elgondolkodtató idézetet gyűjtöttem össze, és most arra gondoltam, ezeket megosztanám veletek is, hátha elég meggyőző erővel bírnak ahhoz, hogy várólistára pakoljátok a könyvet.

Mikor csúnya dolgokat olvasol magadról, azt megjegyzed. Kaphatsz harminc bókot és egy negatív kommentet, és a negatívra fogsz emlékezni.

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Annak idején nem követtem annyira aktívan a híreket, mint most, ezért a #MeToo mozgalomról is inkább csak utólag, félfüllel értesültem. A lényeget értettem, de (a férfi vonalon kívül persze) nem tudtam pontosan, kik az érintett felek benne. És, őszintén, ekkor még annyira nem érdekeltek a világ problémái, hogy bővebben is utánanézzek a dolognak. Jóval az ügy lecsengése után viszont rátaláltam egy cikkre, amelyben Harvey Weinstein egyik áldozatának, Rose McGowannak a történetét foglalták össze, viszonylag hosszabban. Ebben megemlítették, hogy a színésznő könyvet is írt az élettörténetéről, kiélezve arra, hogyan használták ki és tiporták el őt Hollywood úgynevezett férfiai. Azonnal kívánságlistára tettem, és emlékszem, akkoriban ennél jobban semminek a magyar megjelenését nem kívántam. Erre néhány órával később megtudtam, hogy a Könyvmolyképző lecsapott rá.

A helyzet az, hogy a fülszövegnél jobban nehezen lehetne összefoglalni, miről szól ez a könyv. Rose egészen a gyerekkorától kezdve vezeti le, hogyan alkalmazkodott az akkor még jóval férfiközpontúbb társadalomhoz, miket kellett kiállnia hollywoodi színésznőként, és hogyan sikerült végül mindebből kitörnie. Bár a könyv alapvetően inkább önéletrajz, de Rose az élettörténetén és jelenlegi életfilozófiáján kívül remekül bemutatja a hírnév árnyoldalait, és a filmipar nem túl meseszerű működését is.

Már a szerző személyét és a #MeToo mozgalomban betöltött szerepét ismerve is egyértelmű, hogy a Bátor nem egy könnyed olvasmány, de valójában legalább tízszer olyan kemény, mint amire számítani lehet. Vannak olyan emberek, akiknek az életébe fokozottan jut a szarból, és Rose éppen ez a kategória. Eleve megdöbbentő hátrányból indult: egy férfiközpontú szektába született bele, ahol a nőket kvázi szolgaként tartották. Hihetetlen dolgokon ment keresztül, és mikor már azt hinnénk, ennél szörnyűbb sztori már nem jöhet, Rose azt biztos, hogy tudja tetézni. Teljesen elképeszt, hogy a traumái nem győzték le őt teljesen, és mára sikerült erős, boldog, önazonos nővé válnia. Van mit tanulnunk tőle.

A Bátor nem egy könnyű olvasmány. McGowannak nem az a célja, hogy szépen, finoman meggyőzzön bennünket arról, vegyük kezünkbe a saját életünket – ez talán nem is lenne elég hatásos. Megterhelő történetekkel, nyomasztó hangulattal próbál inkább hatni az olvasóra, ami miatt lassan lehet csak haladni vele, de legalább végig fenntartja a figyelmet, és biztos, hogy elgondolkodtat az üzenetről. Rettentő nehéz lehetett megírnia ezt a könyvet, de épp ezért különösen becsülendő, hogy végül megtette.

Azért is szerettem annyira a Bátort, mert tele van fantasztikus, inspiráló gondolatokkal – tipikusan olyanokkal, amiket szívesen lementesz Pinteresten, vagy beállítasz háttérképnek a telefonodon. Ezek elsősorban a női erővel, szereppel, feminizmussal kapcsolatosak, és bár egy kicsit nyersen megfogalmazottak, de kétségkívül ütősek. A kedvenceimet össze is gyűjtöttem egy másik bejegyzésben, amit ide kattintva elolvashattok.

Egyedül az zavart Rose fogalmazásában, hogy szélsőségesen feminista; már-már férfigyűlölő módon. Teljesen érthető, ha mindazok után, amin keresztülment, nem tud vagy nem szeretne már bízni egyetlen hímben sem… De fontos lenne hangsúlyozni, hogy a perverz viselkedés jellemhiba, nem pedig az egész férfinem sajátossága. Nagyszerű, ha valaki mer ilyen nyíltan beszélni a traumáiról, és hogy mi mindent tanult belőle, de van egy határ, amin túl a feminizmus már káros is lehet.

Összességében a Bátor óriási hatással volt rám. Nem láttam még Rose McGowant filmben szerepelni, de a szövegből hamar megkedveltem a harsány, határozott stílusa ellenére is. A szélsőséges feminizmusával nem értek egyet, de ha valaki tudja ebben a tekintetben kritikusan szemlélni, annak bátran ajánlom a könyvet. Rengeteg értékes gondolat van benne, amelyek miatt maximálisan megéri elolvasni, Rose története és stílusa pedig rettentő inspiráló.

Értékelés

Kiadás: Könyvmolyképző (2021)
Oldalszám: 224
Eredeti cím: Brave (2018)
Fordította: Czutor Veronika
Műfaj: memoár

A világhírű hollywoodi színésznő inspiráló története arról, hogyan találta meg a saját hangját, és miként szabadult meg a média és Hollywood agymosó hatalmától.

„Az életemet, ahogy majd olvasni fogod, különböző szekták uralták, és ezek közül a legnagyobb: Hollywood. A BÁTOR a küzdelmem története, ahogyan kikerültem a szekták irányítása alól, és visszaszereztem az életemet. Segíteni szeretnék neked is, hogy meg tudd tenni ugyanezt.” –Rose McGowan

A BÁTOR egy nyers, őszinte és megrendítő emlékirat a független, merész kortárs ikontól, aki elhatározta, hogy megmutatja a szórakoztatóipar igazi arcát, darabokra szedi a hírnév koncepcióját, rávilágít a több milliárd dolláros, szisztematikus nőgyűlöletre épülő rendszerre, és arra bátorítja az embereket mindenütt, ébredjenek fel, és legyenek BÁTRAK.

Egy felszabadító és erőt adó emlékirat.

Tudd meg az igazat!

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás

Állomáslista

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Jövőre végzek az egyetemen, és egyelőre nem tervezek továbbtanulni, ezért valószínűleg ez lesz az utolsó rendes nyári szünetem. Nem gondoltam extrás programokkal tölteni – főleg, hogy szeretném most letudni a szakmai gyakorlatomat, és még mellette az új munkámba is be kell tanulnom. Viszont elhatároztam, hogy minden lehetőségre (házibuli, strand ésatöbbi), amire tudok, igent mondok, és jó lenne a barátaimmal is minél többször találkozni még egy esetleges negyedik hullám előtt.

Nem tudom, ennyi minden mellett mennyi időm lesz olvasni, de legalább ilyen ambíciózus terveim vannak ezen a téren is. Örültem, hogy a Témázós csapat épp egy ilyen nyári tematikájú bejegyzéssorozatba hívott meg, hiszen ez remek alkalom arra, hogy megosszam veletek a szünidei To Be Read listámat, és összefoglaljam, diákként milyen olvasási szokásaim vannak/voltak ebben az időszakban. A bejegyzés végén megtaláljátok a linkeket a többiek posztjához. 😉

Mit és mennyit olvasok nyáron – általában?

A blog indulása óta vezetek statisztikát a havi olvasásaimról, és bár a mennyiség sokat változott azóta, de minden évben ugyanazt a tendenciát vettem észre. Ez alapján, bár valóban mindig több szabadidőm volt nyáron, de nem olvastam sokkal többet az év többi szakaszához képest. A karácsony előtti megjelenési dömping miatt ez nálam inkább az őszre jellemző.

Ennek lehet az oka a meleg is. Nehezen viselem ezt a hőséget (30 fok fölött mindig rossz a közérzetem, fáj a fejem, fáradékony és nyűgös vagyok, alig van étvágyam), és ilyenkor már ahhoz is túl nagy erőfeszítés kell, hogy könyvet vegyek a kezembe.

Ezért is jellemző, hogy nyáron inkább olyan olvasmányokhoz nyúlok, amelyeket a saját szórakozásomra fogyasztok. Ekkor kerülnek le a polcról az olvasatlanok, vagy éppen a régi kedvencek, hogy egy kicsit újra elmerüljek bennük. A Párválasztót például csak ebben az időszakban veszem elő 2-3 évente, de A Fennmaradottak krónikáit vagy A kék kastélyt is jó ilyenkor olvasni.

Azért általában, éppen a sok szabadidő miatt, néha becsúszik egy-két komolyabb klasszikus is. Régen a kötelezőket olvastam, azóta pedig Ibsen Nórájával, Orwell Állatfarmjával, Machiavelli A fejedelmével és néhány Agatha Christie-vel ismerkedtem így meg. De ez még édeskevés, idén mindenképpen szeretném tovább bővíteni a sort.

Arra nem szoktam figyelni, hogy kifejezetten nyári hangulatú, nyáron játszódó történeteket olvassak. Talán egészen eddig egy ilyen akadt a kezembe, és az is anno októberben, de azt tudom ajánlani (Jenna Evans Welch: Firenzei nyár).

Idei nyári olvasási tervek

Idén mindenképpen szeretném azt szem előtt tartani, hogy a turnékon kívül saját szórakozásra is olvassak. Már előre tudom, hogy nem fog minden összejönni, de azért hasznos, ha van egy ilyen lista a szemem előtt.

Elmaradt recenziós könyvek

• Jennifer Mathieu: Moxie, avagy a vagány csajok visszavágnak
• Colleen Hoover: Too Late – Túl késő
• Sarah J. Maas: Tüskék és rózsák udvara; Köd és harag udvara
• Danyiil Turovszkij: Orosz hekkerek

Sorozatok

• Julia Quinn: Bridgerton család
• Andrzej Sapkowski: Vaják
• Anna Banks: Szirénia öröksége

Könnyed

Klasszikusok, ha már unom a limonádét

• Gabriel García Márquez: Száz év magány
• George Orwell: 1984
• Sigmund Freud: Pszichoanalízis
• Konrad Lorenz: A civilizált emberiség nyolc halálos bűne

Neked milyen terveid vannak a nyáron?

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Az illusztrációk, és úgy összességében a könyv szerkesztése lélegzetelállító. Az ábrák ugyanolyan látványosak, mint a fent említett A jóga tudományában, különösen azok, amelyek az anatómiához szorosan kapcsolódnak (ebből lent mutatok is egyet). Már önmagában lapozgatni is egy élmény.

Értékelés

Kiadás: Libri (2021)
Oldalszám: 224
Eredeti cím: Science of Running (2020)
Fordította: Molnár Csaba
Műfaj: életmód, tudományos

Bár a futás világszerte az egyik legnépszerűbb sportág, tudományos hátterével kevesen vannak tisztában – pedig ha alaposabban megismerjük testünk felépítését és működését, az edzéseink is hatékonyabbá válhatnak.

A FUTÁS ANATÓMIÁJA

Bemutatja a futás alapjául szolgáló élettani folyamatokat. Segít megérteni, mi történik a testünkben futáskor, és azt is megtudhatjuk, mire van szüksége szervezetünknek az optimális működéshez.

A SÉRÜLÉS MEGELŐZÉSE

Megtanulhatjuk, hogyan minimalizáljuk a sérülések veszélyét, s mit kell tennünk, hogy a már bekövetkezett sérülésekből gyorsan felépüljünk.

ERŐSÍTŐ GYAKORLATOK

Gyakorlatok, amelyekkel javíthatunk a testtartásunkon, s fejleszthetjük a futásban legfontosabb szerepet játszó izomcsoportokat.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Marie Lu az a szerző, akivel a kezdetektől fogva (értsd: amióta szórakozásból olvasok) meg szeretnék ismerkedni. Egy könyvutalványból az ő Legenda-trilógiáját vásároltam meg 13 évesen (8 évvel ezelőtt), ám ez a három kötet azóta csücsül a polcomon olvasatlanul. Nem tudom, miért alakult így – talán a csalódástól féltem, vagy csak mindig volt valami más, amit olvashatnék –, mindenesetre örülök, hogy most valamilyen szinten pótolhattam az elmaradásomat. Még ha nem is azzal a sorozattal, ami őt híressé tette.

A DC icons sorozat egyébként a DC képregények négy legnépszerűbb karakterének történetét gondolja újra. Nálunk először a Macskanő jelent meg (ami izgalmas volt, bár annyira nem fogott meg), majd a Wonder Woman (sokkal inkább megfogott, de kevésbé volt izgalmas). A Batmanen kívül pedig már csak Superman van hátra.

Marie Lu Batman verziójában az Éjszaka Rémei tartják rettegésben Gotham Cityt. A bűnszervezet többnyire a gazdag családokat fosztja meg a vagyonától, és porig rombolja mindazt, amit a vállalataik segítségével felépítettek. Miután a fiatal Bruce Wayne-t közmunkára ítélik az Arkham Elmegyógyintézetben, egy ott fogvatartott Rémen, Madeleine Wallace-on keresztül próbálja kideríteni, hogyan lehetne megfékezni az Éjszaka Rémeit, és megszünetni a terrort.

Őszintén szólva (a fent leírtak miatt) itt nem elsősorban a történetre, hanem sokkal inkább a szerző stílusára voltam kíváncsi. Szerencsére nem csalódtam Marie Lu-ban: végig rendkívül összeszedetten, világosan fogalmazott. A szöveg rettentő gördülékeny és olvasmányos (de ebben a fordító szerepe sem kevés), ezért gyorsan lehet vele haladni. Annyira, hogy ha nincs épp vizsgaidőszaka az embernek, egy, maximum két nap alatt felfalja az is, aki lassabban olvas.

Mivel ez egy YA regény, a főszereplőnkből is egy sokkal fiatalabb kiadást kapunk, mint bármelyik filmben, hogy életkorban és élethelyzetben is passzoljon a célközönséghez. Bruce itt épphogy csak leérettségizett, még keresi a helyét a világban, és az átlagos gazdag fiatalok életét éli. Ebben csupán az a furcsa, hogy emiatt a történet nagy részében egyáltalán nem láthatjuk őt Batmanként. Igaz, a fülszöveg utal arra, hogy a könyvet érdemesebb egyfajta Batman-előzménytörténetként felfogni (annak amúgy jófajta), de nekem ez egy icipicit hiányzott.

Talán ezért is lehet az, hogy sokkal kevésbé eseménydús, mint a filmek. Az első 100 oldala egyfajta előkészítés, ahol alig történik valami a szereplők bemutatásán kívül. A második 100 oldal már érdekesebb Bruce és Madeleine alakuló kapcsolata miatt, ám nem sokkal izgalmasabb. Az utolsó 100 oldalon viszont robban a bomba – egy nagyszabású akciójelenet szemtanúi leszünk, ahol mindenki lelepleződik. Ennek csak a fele könnyen kiszámítható, a másik fele még engem is meg tudott lepni.

A regény legerősebbnek részének egyértelműen Bruce és Madeleine kapcsolatát tartom. Ez amolyan enemies to lovers vonal, amelyhez egy jó erős vívódás társul Bruce részéről – hiszen a lány ugyanúgy gyilkos, mint az az ember, aki évekkel ezelőtt végzett a szüleivel. Miért kezdi el megkedvelni mégis? Egyáltalán bízhat benne? Tisztában van vele, hogy folyamatosan manipulálja, mégis újra és újra beleesik a lány bűvkörébe. Imádom egyébként Madeleine karakterét, gyengéim a megtört, okos, törvényen kívüli lány szereplők, akiknek jó okuk van arra, amit művelnek.

Különösen tetszett az is, hogy erősen felfedezhető volt a könyvben a film (itt elsősorban a Christian Bale-esre gondolok) hangulata. Alfred karakterét egy az egyben átvette, de Bruce Wayneről is könnyen el tudom hinni, hogy ilyen volt fiatalon, mint Marie Lu verziójában. A helyszíneket, különösen Gotham City elit részét, illetve az elmegyógyintézetet is nagyszerűen adaptálta a szerző, és ez sokat hozzátett számomra az olvasási élményhez.

Összességében a Batman – Az éjszaka rémei szerintem az eddigi legjobban megírt DC Icons kötet. Kevés dologba tudok belekötni, és valószínűleg azok, akik különösen szeretik Batmant, ezt is imádni fogják. Azonban mégis úgy érzem, hogy nem ragadott magával, és számomra nem volt egy maradandó élmény. Remélem, ti nagyobb örömöt leltek majd benne – viszont ehhez mindenképp azt javaslom, hogy tartsátok észben: előzménytörténetként, ne pedig egy újabb Batman-sztoriként viszonyuljatok hozzá!

Értékelés

Kiadás: Könyvmolyképző (2021)
Oldalszám: 320
Kiadói sorozat: DC legendák, Vörös pöttyös könyvek
Eredeti cím: Batman - Nightwalker (2018)
Fordította: Szabó Krisztina
Műfaj: fantasy

Vakmerő ​srác, aki hajlandó áthágni a szabályokat

egy olyan lányért, aki talán a legádázabb ellensége.

Mielőtt Batman lett, Bruce Wayne volt.

Az Éjszaka Rémei rettegésben tartják Gotham Cityt, és a következő célpontjuk Bruce Wayne. Egyesével kivégzik a város elitjének tagjait, miután fogságba ejtik őket. Mindeközben Bruce betölti a tizennyolcadik életévét, megörökli a családi vagyont és a Wayne Vállalatot, ami által hozzáfér minden egyes kütyühöz, amiről valaha álmodott. Csakhogy összetűzésbe keveredik a rendőrséggel, és a büntetésül kirótt közmunkát kénytelen a hírhedt Arkham Elmegyógyintézetben ledolgozni, ahol a város legkegyetlenebb gyilkosai ülnek rács mögött.

Madeleine Wallace páratlan gyilkos… és Bruce egyetlen reménye. Az Arkhamben megismerkedik a zseniális lánnyal, akit rejtélyes szálak fűznek az Éjszaka Rémeihez. Mit titkolhat? És miért egyedül Bruce-szal hajlandó szóba állni? Sikerül vajon kifürkészni a titkait, vagy éppen hogy olyan információkkal látja el, melyek segítségével a lány leigázhatja a várost? Az Éjszaka Rémei egyre közelednek, Bruce pedig sötét penge élén táncol.

Nincs szükség szuperképességekre ahhoz, hogy valaki szuperhőssé váljon.

De túléli-e vajon ezt a feszült, ármánnyal, lélegzetelállító fordulatokkal

és döbbenetes átverésekkel teli játszmát?

Szegődj mellé az igazság nyomában!

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás

Nyereményjáték

Az idők folyamán elég sokan alakították már Batmant, ezért úgy döntöttünk, hogy az állomásokon talált Bruce Wayne-ekről ki kell találnotok, melyik filmben vagy sorozatban szerepelnek! (Több filmes színész esetén elég az egyiket beírni.)

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

A legújabb Sorsfordító-történet, az Aladdin-mesét újragondoló Egy új élmény megjelenése alkalmából arra gondoltam, egy közös beszélgetés keretében összehasonlíthatnák egymással az eredeti, 1992-es mesét és a 2019-es élőszereplős filmet. Ha találtok valamilyen szempontot, amit én kihagytam, vagy csak nem értetek egyet vele, kommentben nagyon szívesen fogadom a véleményeteket!

Mindenekelőtt viszont be kell vallanom, hogy bár a mesét mindig is nagyon szerettem, de a filmet egyenesen tragikusnak találom. Tudom, hogy sokan a legjobb élőszereplős Disney-nek tartják, viszont én alig tudtam végignézni, és nem is szeretném kitenni magam még egyszer ennek a tortúrának. Azonban még így is találtam több olyan elemet, amelyben szerintem felülmúlja az eredeti mesét.

Ami a filmben jobb volt

A legnagyobb erősségének egyértelműen azt tartom, hogy Jázmin lényegesen több szerepet és hangsúlyt kap, mint a mesében. Ezt azért is tartom fontosnak, mivel ő a leginkább feminista a Disney-hercegnők közül – ráadásul a film még rá is erősít erre a vonására. Emellett ő az egyetlen hercegnő, aki a mesében nem kapott saját dalt, és ezt itt egy gyönyörű példánnyal pótolták (a 'Speechless' angolul és magyarul).

És ha már a feminizmusnál tartunk, hatalmas pluszpont jár azért is, hogy Jázmin udvarhölgyének, Dáliának a személyében kaptunk egy másik női karaktert is, aki rendelkezik saját szöveggel. Tetszett az, amilyen szerepet betöltött a történetben, és különösen jó ötletnek tartom, hogy összehozták őt a Dzsinnel.

Az is ötletes volt, hogy a felvezetést és az epilógust is a Dzsinn narrálja. Ebből megtudjuk, hogy az ő története is jól alakult, hiszen nem csak szabadon, de boldogan élhet a családjával, miközben beutazza a világot – és ő épp erre vágyott.

Én kifejezetten örültem még annak is, hogy a mágikus elemek nem voltak annyira drámaiaik a végén. Számomra az Aladdin mese egészen addig tökéletes, ameddig Jafar el nem kezd varázsolni, ám a kígyóvá válása, illetve a torony kilövése már túl sok nekem. A film ezt nagyon ügyesen kiküszöböli.

Ami a mesében volt jobb

Igaz, hogy épp az egyik dalt tartom a filmverzió legnagyobb erősségének, de valójában számomra ez a musicales vonal tette tönkre teljesen a film hangulatát. Magával a műfajjal nincs problémám, de ide egyszerűen sehogy sem illett. Szerintem az élőszereplős verzióknak az épp a lényege, hogy közel hozza az emberekehez a történetet, és hihetővé, valósághűvé tegye, azonban a dalbetétekkel épp az ellenkezőjét érték el.

Emellett a mesének sokkal inkább van az arab világra jellemző hangulata, mint a filmnek. Utóbbi esetében többnyire olyan érzésem volt, mintha egy Z kategóriás, bollywoodi valamit néznék. Túl színes volt, túl harsány és túl díszes, mintha legalábbis Indiában lennénk.

Amit a könyv ad hozzá

Ha már a könyv megjelenése kapcsán született ez a bejegyzés, arról is essen egy-két szó – igaz, mivel egészen más történetvezetéssel dolgozik, mint a fenti kettő, nehéz ilyen szempontból összevetni velük.

Már az értékelésemben is említettem, mennyire imádtam, hogy Liz Braswell irományában a szereplők kihasználják a saját, egyéni képességeiket. Aladdin tolvajként szerzett erősségeivel, Jázmin pedig a lexikális tudásával járul hozzá a gonosz legyőzéséhez, ezek pedig szerintem a két filmben kevésbé hangsúlyosak.

Emellett, a filmhez hasonlóan nagyobb szerep jut itt a lányoknak is. Nem csak Jázmin hangsúlyosabb, de egy talpraesett, erős női karaktert is kapunk Morgiana személyében, illetve a nők is aktívan kiveszik a részüket a végső csatából.

Ha érdekel a könyv, itt tudod megrendelni.

Állomáslista

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Guillaume Musso jó híre már egy ideje eljutott hozzám, de valamiért eleinte nem hittem, hogy nekem is tetszenének a könyvei. Aztán decemberben lehetőségem volt elolvasni tőle az Egy párizsi apartmant, és kiderült, hogy ebben nagyot tévedtem. Nem csak a stílusa, de a témaválasztása és a karakterei is lenyűgöztek, és az már ebből az egy könyvből egyértelműen látszott számomra, hogy nem csupán szerencséje volt. Kivételesen tehetséges író, aki megérdemli azt a figyelmet, amit kap. Sok értékelésben olvastam viszont, hogy az Egy párizsi apartman némileg eltér attól, amit a közönség megszokott a szerzőtől, így már nagyon kíváncsi voltam, milyen is az az igazi Musso-stílus. Ezért is örültem annyira, hogy kézbe vehettem a Most!-ot is, hiszen reméltem, hogy ebből legalább nagyjából kiderül.

A főszereplőnk, Arthur Costello egy világítótornyot örököl az apjától. Látszólag semmi különös nincs benne, mégis teljesen megváltoztatja az életét. Miután Arthur rálel az épület titkára, egy átok részesévé válik, és ezután 24 éven keresztül össze-vissza ugrál az időben. Minden egyes évből csupán egyetlen napot (24 órát) élhet meg, és nem tudja előre, melyik lesz ez a nap. Az pedig rejtély, mi fog történni vele az átok megszűnése után.

Eleinte furcsa volt számomra ez a természetfeletti vonal, hiszen még annak ellenére sem számítottam ilyesmire, hogy az átok lényege a fülszövegben is le van írva. Azt hittem, hogy teljesen valósághű regény lesz, de végülis egyáltalán nem bántam, hogy ilyen irányba ment el. Az időutazás témájával nálam egyébként sem lehet mellélőni, valamiért mindig is vonzottak az ilyen történetek.

Musso pedig zseniális rejtélyt talált ki. Egyszerű az alapötlete, de mégis rettentő izgalmas helyzetekbe kerül a főszereplőnk, amelyeket élmény végigkövetni, hogyan old meg. A kérdésekre (pl. miért sújtja őt az átok, hogyan működik pontosan, mi a lehetséges kimenetele) fokozatosan kapjuk meg a válaszokat, de azok általában újabb kérdéseket szülnek, tehát mindig van min agyalni. Közben pedig ötletelhetünk azon is, legközelebb hol és mikor fog Arthur felbukkanni.

A regény legerősebb része viszont szerintem az, ahogyan az érzelmekkel játszik. Van Arthurban egy adag harag és kétségbeesés a sorsa miatt, illetve szomorúság azért, mert elúszik mellette az élete, és ő semmit sem tud tenni ellene… De meglepő módon a remény felülkerekedik ezeken. Arthur ugyanis még az átok ellenére is megpróbál felépíteni magának valamiféle életet párkapcsolattal és családdal, hogy ez az időszak, amennyire lehet, boldogan teljen el számára. A karaktere már csak ezért is szimpatikus volt – hiába kétségbeejtő a helyzete, ő ezt kizárja annyira, amennyire csak tudja.

Imádtam azt is, hogy olvasás közben végig nagyon erősen jelen volt a ‘90-es és 2000-es évek New Yorkjának hangulata. Nem csupán a leírások miatt: Arthur többször is időt szán arra, hogy felzárkózzon az elmúlt év eseményeiből és az aktuális popkulturális trendekből, ezeket pedig néhol fel is sorolja a szöveg. Volt, hogy megkerestem néhány említett dalt (pl. ABBA - The Winner Takes It All), hogy olvasás közben hallgassam, és ez nem elhanyagolható mértékben hozzájárult az élményhez.

A szöveg igazán olvasmányos, rettentő gyorsan lehet vele haladni. Ehhez az is hozzájárul, hogy az egyes fejezetek rövidebb, számozott részekre tagolódnak, és az ilyesmi (legalábbis számomra mindig) gördülékennyé teszi az olvasást. Mindemellett rengeteg minden történik ebben a mindössze 280 oldalban, így akkor sem könnyű szünetet tartani, ha már kiesik a szemünk.

És most jön a DE. Amennyire fantasztikus volt az első 250 oldal, akkorát csalódtam az utolsó 30-ban. Ekkorra tudjuk meg, ezúttal mi is az a legendás Musso-csavar… És bár valójában zseniális megoldása a rejtélynek, de lényegében felrúg mindent, amit addig megtudtunk. Sajnos spoiler nélkül nem fejthetem ki, ez hogyan értendő, de számomra teljesen tönkretette az élményt. Viszont nem szeretném, ha emiatt bárki meggondolná magát a könyvet illetően, hiszen ez valószínűleg (remélhetőleg) az én egyéni, szubjektív benyomásom, és másokra talán nem hat így.

Összességében imádtam a Most!-ot, azonban a legvégső szakasza akkora űrt hagyott bennem, hogy mégsem tudtam teljesen a szívembe zárni. Ez az egy apró bökkenő viszont a legkevésbé sem tántorít el tőle, hogy legközelebb is rábólintsak egy Mussóra, ha van lehetőségem, illetve elkezdjem fogyasztani a korábban megjelent irományait is.

Értékelés

Kiadás: Park (2021)
Oldalszám: 280
Eredeti cím: L'instant présent (2015)
Fordította: Sárközy Éva
Műfaj: krimi, thriller, romantikus

Sose feledd, hogy két életed van. A második akkor kezdődik, amikor megérted, hogy csak egyszer élsz.

Lisa és Arthur évente egyszer találkoznak. Arthur mégis egész életében őt keresi. Lisa pedig csak őrá vár.Lisa álma, hogy színésznő legyen. Egy manhattani bárban dolgozik, hogy fizetni tudja művészeti tanulmányait. Egy este megismerkedik Arthur Costellóval, a fiatal orvossal. Azonnal érzik, hogy egy nyelvet beszélnek. Lisa bármire kész, hogy lenyűgözze a férfit. A város könyörtelen útvesztőjében mindent kockára tesz érte. Arthur azonban más, mint a többiek. Hamarosan felfedi Lisa előtt a szörnyű titkot, ami szerelmük útjába áll:"Ami történik velem, felfoghatatlan, mégis igaz…"

Egy újabb felkavaró pszichológiai thriller elképesztő csattanóval: mesteri feszültségadagolás, rendkívüli karakterábrázolás, szenzációs fordulatok, a történet egy pillanatra sem áll meg. Hitchcockot, a szokatlan találkozások mesterét juttatja eszünkbe.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Már többször is áradoztam nektek arról, mennyire imádom a Sorsfordító történetek koncepcióját. Ebben a sorozatban a leghíresebb, legkedveltebb Disney-mesék újragondolásait olvashatjuk, a “Mi lett volna, ha…” kérdés köré épülve. Mindegyik regény a mesefilmek egyik ikonikus fordulatának kimenetelét változtatja meg, és így egy teljesen egyedi történetet kapunk a már jól ismert és kedvelt karakterekkel. A sorozatból először a Jégvarázs-átírást, a Ne érezz, ne kérdezz!-t (Jen Calonita) volt lehetőségem elolvasni, és bár nem élveztem maradéktalanul, de a Hamupipőkés Ez hát a szerelem (Elizabeth Lim) teljesen lenyűgözött. Gyanítom, hogy a szerző személyén múlik, mennyire magával ragadóra sikerül egy adott mese újragondolása, és reméltem, hogy Liz Braswell az ügyesebbek közé tartozik.

Az Aladdint újraalkotó Egy új élmény volt eredetileg az első Sorsfordító történet. Annak egy verzióját tárja elénk, mi lett volna, ha nem Aladdin kaparintja meg a lámpást, és így a dzsinn nem őt szolgálja. Ha Abu a barlang szájánál nem lopja azt vissza Jafartól, és ő rögtön szert tesz arra a hatalomra, amire vágyott. Lis Braswell egy sötét, diktatórikus Agrabah-t képzelt el a volt főtanácsos uralma alatt, ahol folyamatos az erőszak és terror, ráadásul az emberek kezdik elveszíteni a szabad akaratukat is. A nép egyetlen reménye Jázmin hercegnő, aki kiszabadult a palotából, és Aladdinnal együtt a felkelés élére áll.

A regény első szakasza, nagyjából 100 oldala volt a legélvezetesebb, de egyben legbosszantóbb is. Ebben Braswell egy az egyben leírja az eredeti Disney-mese első harmadának történéseit (Aladdin kenyérlopós akciójától a csodalámpa megszerzéséig), ráadásul a párbeszédek szó szerinti átvételével. Értem én, hogy nem akart rögtön belevágni a sztori közepébe, és úgy gondolta, kell valamiféle felvezetés… Ám feltehetően az olvasók jelentős többsége kívülről ismeri már Aladdin történetét, így ezt teljesen feleslegesnek tartottam. Az Ez hát a szerelem is tökéletesen működött anélkül, hogy a közvetlen előzményeket kifejtette volna a szerző (a regény az üvegcipő tulajdonosának vadászatával kezdődik, tehát az eredeti mese legvégén).

És annyival hasznosabban ki lehetett volna használni ezt a 100 oldalt! A könyv legnagyobb hibájának épp azt tartom, hogy a lényegi részt, vagyis a felkelés előkészületeit és körülményeit nem fejtette ki eléggé. Már előre sejtettem, hogy ez túl nagy falat lesz egy ilyen jellegű regényhez, ám ha csak egy kicsivel több energiát fektetett volna bele a szerző, még akár jó is lehetett volna. A tartalmán nem feltétlenül változtatnék, csak a folyamatát részletezném, mivel a tervezgetés és a kudarcokra való reagálás terén nagy hiányosságokat éreztem.

Igaz, akadtak benne olyan, teljesen logikátlan részletek is, amelyeket nem lehetett volna megoldani a bővebb kifejtéssel. Kifejezetten súlyosnak tartom például azt, hogy bár Jafar varázserőt kért a dzsinntől, de azt a dzsinn segítsége nélkül valójában nem tudta használni. Ráadásul szinte bármit képes lett volna megoldani a mágia segítségével (pl. megtalálni a megszökött Jázmin hercegnőt), Jafar mégis rettentő ügyetlenül használta ki. De azt sem értem, hogy ha mindig a dzsinnek kellett varázsolnia helyette, azt ő miért nem számította be kívánságnak – hiszen a filmben még Aladdin életét sem mentette meg ingyen, mikor a fiút a tengerbe dobták. Az pedig különösen érthetetlen számomra, miért hagyta magát a dzsinn megkínozni, ha bármikor visszabújhat a lámpába, és eleve nagyobb hatalommal rendelkezik bárkinél.

A karakterekre rátérve, kicsit furcsa volt számomra, hogy nem tudom, ki ennek a könyvnek a főszereplője. Az első 100 oldal után Aladdin szinte teljesen a háttérbe szorul, és inkább Jázmin lesz az, aki előremozdítja a cselekményt. Ez önmagában nem feltétlenül probléma – főleg, hogy sokaknak szimpatikus lehet az a feminista gondolkodás, amit ő képvisel –, azonban Braswell elég furcsán jelenítette meg a karaktert. Az elején (a film leiratában) még egy borzasztóan naiv lány, a közepére Agrabah minden oldalát megismeri és egy “hadsereg” parancsnoka lesz, a végén pedig majdnem épp olyan kegyetlenné válik, mint maga Jafar. És egy mindössze néhány napot felölelő cselekményről beszélünk.

Az sem tett jót a regénynek, hogy néhol túlságosan ragaszkodott a filmhez, azonban a műfaji eltérések miatt ez nem állt túl jól a történetnek. Ilyen az, hogy mikor a dzsinn szerepet kapott, ugyanúgy “illusztrálta” a mondanivalóját, mint a filmbéli, azonban ez itt inkább csak megakasztotta a párbeszédet. Emellett Braswell nyelvileg is igyekezett követni a mesét, így rengeteg olyan kifejezés szerepel benne, mint a “cukipofa”, “zombi”, “konyhás néni”, “happy end” vagy “épp sztoriban vagyok”, amelyek inkább megtörik, semmint erősítik a könyv hangulatát.

De hogy ne csak a rosszat emeljem ki: voltak ám olyan részletei is, amelyek szerintem még az eredeti mesét is felülmúlták. Ilyen például, hogy a szereplők még a filmnél is jobban igyekeztek kihasználni az egyéni képességeiket Jafar legyőzésére, így Aladdin leginkább tolvajként, Jázmin pedig a hatalmas lexikális tudását és uralkodói tekintélyét felhasználva járul hozzá a küzdelemhez. Mindemellett rettentően tetszett az, milyen kérdéseket vet fel a könyv – például jó-e az, ha a gonosz legyőzéséhez mi is ugyanazokhoz az eszközökhöz folyamodunk, amelyekkel ő élt? Vagy, meg kell-e semmisítenünk egy egyedi tárgyat csak azért, mert valaki rossz célokra használta?

Összességében az Egy új élmény sem nyújtott számomra olyan élményt (haha), mint vártam, de ettől függetlenül rettentő hálás vagyok, hogy tehettem vele egy próbát. Szerintem azok, akik eleve kifejezetten rajonganak az Aladdinért, és kevés disztópiát (vagy bármit, amiben egy rendszert döntenek meg) olvasnak, azok szeretni fogják.

Értékelés

Kiadás: Manó könyvek (2021)
Oldalszám: 414
Kiadói sorozat: Sorsfordító történetek
Eredeti cím: A Whole New World (2015)
Fordította: Herman Alexandra
Műfaj: ifjúsági, romantikus

Mi lett volna, ha nem Aladdin lesz a dzsinn gazdája?

Aladdin egy csavargó. Megannyi sorstársához hasonlóan, mindig csupán még egy újabb napot próbál túlélni az elszegényedett Agrabah-ban. Jázmin egy hercegnő, aki épp házasságra készül lépni kijelölt vőlegényével. Semmit sem akar jobban, mint elkerülni a rá kiszabott sorsot, hogy megláthassa, mi rejlik a palota falain kívül. Amint azonban a Szultán legbizalmasabb tanácsadója, Jafar hirtelen hatalomra tör, minden megváltozik. Egy ősi lámpa segítségével Jafar a varázslat törvényeit megtörve képessé válik a szerelmet és halál uralására. Hamarosan nagy feladat vár Aladdinra és a hercegnői címtől megfosztott Jázminra: ők vezetik majd Agrabah népét a királyság szétszakításával fenyegetőző, hataloméhes uralkodó elleni lázadásban. Ez nem az a történet, amit már oly jól ismersz. Ez a történet a hatalomról, a forradalmárokról, és a szerelemről szól. És arról, hogyan képes mindent megváltoztatni egyetlen pillanat.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Állomáslista

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥