Chris Napier: A ​futás tudománya

by - június 11, 2021


A Libri tavaszi újdonságai közül egyértelműen A futás tudománya volt az, amit a legjobban vártam. Ebben bizonyos mértékben ugyan szerepet játszott az, hogy a tavaly megjelent, hasonló koncepción alapuló és ugyanebben a stílusban megszerkesztett A jóga tudományában nem csalódtam, de valójában inkább magára a mozgásformára voltam kíváncsi. Mióta időszakos böjtölök, és látom is magamon az eredményét, jelentősen megnőtt az edzés iránti hajlandóságom, és a futópados futás az egyik, amit megkedveltem. De mint mindent, ezt is szeretném a lehető legjobban, leghatékonyabban végezni, és reméltem, hogy ebből a könyvből megtudhatom, hogyan csináljam.

Bár a futás tipikusan olyan sport, amit nehéz elrontani, és nem is nagyon van technikája, de azért érdemes tisztában lenni néhány dologgal. Chris Napier könyvében azt gyűjtötte össze, hogyan lesz hatékony az edzésünk, hogyan tudjuk kihozni magunkból a legtöbbet, hogyan fejlesszük magunkat, és mindeközben hogyan kerüljük el a sérüléseket. Számtalan olyan esettel találkozott, amikor a hónapokig tartó kényszerpihenés elkerülhető lett volna némi odafigyeléssel, ezért készítette el végül A futás tudományát.

A könyv felépítését tekintve (a bevezetésen kívül) négy szakaszra bomlik:
  • A futás anatómiája – bemutatja az emberi test releváns részeit (izmok és bizonyos belső szervek működése), illetve ezek működését
  • A sérülés megelőzése – tippeket ad, illetve részletesen bemutat bemelegítő, illetve levezető nyújtógyakorlatokat
  • Erősítő gyakorlatok – izmokat, izomcsoportokat erősítő gyakorlatokat prezentál részletesen
  • Hogyan eddzünk? – tanácsokat az a saját edzésrutinunk kialakításához, illetve komplett edzésprogramokat is levezet
Az illusztrációk, és úgy összességében a könyv szerkesztése lélegzetelállító. Az ábrák ugyanolyan látványosak, mint a fent említett A jóga tudományában, különösen azok, amelyek az anatómiához szorosan kapcsolódnak (ebből lent mutatok is egyet). Már önmagában lapozgatni is egy élmény.


A szerzőnk, Chris Napier maga is elhivatott futó, de elsősorban orvosként, fizioterapeutaként állította össze ezt a könyvet. Ez látszik is rajta: jelentős túlsúlyban van az a két szakasz, amely a sérülésmegelőzésre és az erősítő, nyújtó gyakorlatok bemutatására fókuszál. Ez nekem icipici csalódást okozott, mivel én kifejezetten fogyási céllal futok, így ez számomra nem volt olyan fontos szempont – viszont ezt nyilván nem róhatom fel a könyvnek. De annak azért örültem volna ettől függetlenül, ha legalább egy említést tesz erről valahol. Vagy akár a helyes légzéstechnikáról.

Ez a szöveg nem az a fajta tudományos ismeretterjesztő szöveg, ami élvezetesen, élményközpontúan igyekszik tanítani a laikus olvasót. Ez tényleg száraz, és nem magyaráz a kedvünkért konyhanyelven, ezért érdemes rendszeresen előrelapozgatni az anatómiai részhez olvasás közben. Emellett a fokozott koncentráció sem hátrány, tehát nem javaslom, hogy egy délután alatt akarjon valaki végezni vele.

A könyv célközönsége nagyon széles: a kezdőktől az egészen haladókig bárki számára hasznos útmutatással szolgálhat. Viszont szerintem a teljesen kezdők számára nem nyújt elég támaszt és motivációt, mivel egy szót sem ejt arról, miért érdemes ezt a sportot választani a többi helyett, és kitartani mellette. Inkább olyanoknak javasolnám, akik már komolyan gondolják, esetleg akár futóversenyen is indulnának a jövőben.

Én ebből a könyvből sokkal kevesebb részletet raktároztam el magamnak, mint annak idején A jóga tudományából, azonban ezek tényleg kifejezetten hasznosak. Az egyik ilyen a kezdő 5 kilométeres edzésprogram, amely során a 12. hét végén, heti 3 napnyi edzéssel elvileg egyben le fogok tudni futni 5 kilométert 30 perc alatt. A lényeg csak annyi, hogy meghatározott minták mentén fokozatosan növekszik a terhelés. Ezt már ki is próbáltam futópadon, eddig nagyon bevált számomra.

Összességében A futás tudománya, bár nem éppen arról az oldalról közelítette meg a témát, ahogyan kíváncsi lettem volna rá, de időpocsékolásnak semmiképp sem mondanám. A sportág egy olyan aspektusára világított rá, amelyre magamtól nem figyeltem volna, és emiatt örülök, hogy lehetőséget kaptam elolvasni.



Értékelés


Kinek ajánlom? Bárkinek, aki a futáson, mint rendszeres sporton gondolkodik, és akár komolyabban, versenyszerűen is űzné a jövőben.

Kiadás: Libri (2021)
Oldalszám: 224
Eredeti cím: Science of Running (2020)
Fordította: Molnár Csaba
Műfaj: életmód, tudományos

Bár a futás világszerte az egyik legnépszerűbb sportág, tudományos hátterével kevesen vannak tisztában – pedig ha alaposabban megismerjük testünk felépítését és működését, az edzéseink is hatékonyabbá válhatnak.

A FUTÁS ANATÓMIÁJA
Bemutatja a futás alapjául szolgáló élettani folyamatokat. Segít megérteni, mi történik a testünkben futáskor, és azt is megtudhatjuk, mire van szüksége szervezetünknek az optimális működéshez.

A SÉRÜLÉS MEGELŐZÉSE
Megtanulhatjuk, hogyan minimalizáljuk a sérülések veszélyét, s mit kell tennünk, hogy a már bekövetkezett sérülésekből gyorsan felépüljünk.

ERŐSÍTŐ GYAKORLATOK
Gyakorlatok, amelyekkel javíthatunk a testtartásunkon, s fejleszthetjük a futásban legfontosabb szerepet játszó izomcsoportokat.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Te milyen sportot űzöl?


A Libri kiadó jóvoltából bloggereinknek lehetősége volt tanulmányozni Chris Napier futással kapcsolatos új könyvét, amely segít az olvasóknak megérteni a futás anatómiáját, megtanulni elkerülni a sérüléseket, illetve megtanít jó néhány erősítő gyakorlatra is. Tartsatok velünk, hogy megtudjátok, mit gondolunk a részletes anatómiai ábrákkal és illusztrációkkal teli kiadványról! Ne feledjétek, hogy a turné végén a kiadónak hála meg is nyerhetitek a könyvet!

Nyereményjáték

Könyvünk a futással foglalkozik, így a játékunk is ezzel lesz kapcsolatos. El kell döntenetek, hogy az egyes állomásokon talált, futással kapcsolatos állítások igazak vagy hamisak?

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

“A futás szempontjából a lábszárban két fő izmot érdemes megemlíteni. Az elülső sípcsonti izom és a vádli feladata a talajtól való elrugaszkodás. Futás esetén nagy igénybevételnek vannak kitéve ezek az izmok, így aki rendszeresen fut, szép, formás vádlit „növeszthet”.”


Állomáslista 

06.11. Readinspo

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Talán ez is tetszhet még

0 megjegyzés