Guillaume Musso: Most!

by - június 05, 2021


Guillaume Musso jó híre már egy ideje eljutott hozzám, de valamiért eleinte nem hittem, hogy nekem is tetszenének a könyvei. Aztán decemberben lehetőségem volt elolvasni tőle az Egy párizsi apartmant, és kiderült, hogy ebben nagyot tévedtem. Nem csak a stílusa, de a témaválasztása és a karakterei is lenyűgöztek, és az már ebből az egy könyvből egyértelműen látszott számomra, hogy nem csupán szerencséje volt. Kivételesen tehetséges író, aki megérdemli azt a figyelmet, amit kap. Sok értékelésben olvastam viszont, hogy az Egy párizsi apartman némileg eltér attól, amit a közönség megszokott a szerzőtől, így már nagyon kíváncsi voltam, milyen is az az igazi Musso-stílus. Ezért is örültem annyira, hogy kézbe vehettem a Most!-ot is, hiszen reméltem, hogy ebből legalább nagyjából kiderül.

A főszereplőnk, Arthur Costello egy világítótornyot örököl az apjától. Látszólag semmi különös nincs benne, mégis teljesen megváltoztatja az életét. Miután Arthur rálel az épület titkára, egy átok részesévé válik, és ezután 24 éven keresztül össze-vissza ugrál az időben. Minden egyes évből csupán egyetlen napot (24 órát) élhet meg, és nem tudja előre, melyik lesz ez a nap. Az pedig rejtély, mi fog történni vele az átok megszűnése után.

Eleinte furcsa volt számomra ez a természetfeletti vonal, hiszen még annak ellenére sem számítottam ilyesmire, hogy az átok lényege a fülszövegben is le van írva. Azt hittem, hogy teljesen valósághű regény lesz, de végülis egyáltalán nem bántam, hogy ilyen irányba ment el. Az időutazás témájával nálam egyébként sem lehet mellélőni, valamiért mindig is vonzottak az ilyen történetek.

Musso pedig zseniális rejtélyt talált ki. Egyszerű az alapötlete, de mégis rettentő izgalmas helyzetekbe kerül a főszereplőnk, amelyeket élmény végigkövetni, hogyan old meg. A kérdésekre (pl. miért sújtja őt az átok, hogyan működik pontosan, mi a lehetséges kimenetele) fokozatosan kapjuk meg a válaszokat, de azok általában újabb kérdéseket szülnek, tehát mindig van min agyalni. Közben pedig ötletelhetünk azon is, legközelebb hol és mikor fog Arthur felbukkanni.


A regény legerősebb része viszont szerintem az, ahogyan az érzelmekkel játszik. Van Arthurban egy adag harag és kétségbeesés a sorsa miatt, illetve szomorúság azért, mert elúszik mellette az élete, és ő semmit sem tud tenni ellene… De meglepő módon a remény felülkerekedik ezeken. Arthur ugyanis még az átok ellenére is megpróbál felépíteni magának valamiféle életet párkapcsolattal és családdal, hogy ez az időszak, amennyire lehet, boldogan teljen el számára. A karaktere már csak ezért is szimpatikus volt – hiába kétségbeejtő a helyzete, ő ezt kizárja annyira, amennyire csak tudja.

Imádtam azt is, hogy olvasás közben végig nagyon erősen jelen volt a ‘90-es és 2000-es évek New Yorkjának hangulata. Nem csupán a leírások miatt: Arthur többször is időt szán arra, hogy felzárkózzon az elmúlt év eseményeiből és az aktuális popkulturális trendekből, ezeket pedig néhol fel is sorolja a szöveg. Volt, hogy megkerestem néhány említett dalt (pl. ABBA - The Winner Takes It All), hogy olvasás közben hallgassam, és ez nem elhanyagolható mértékben hozzájárult az élményhez.

A szöveg igazán olvasmányos, rettentő gyorsan lehet vele haladni. Ehhez az is hozzájárul, hogy az egyes fejezetek rövidebb, számozott részekre tagolódnak, és az ilyesmi (legalábbis számomra mindig) gördülékennyé teszi az olvasást. Mindemellett rengeteg minden történik ebben a mindössze 280 oldalban, így akkor sem könnyű szünetet tartani, ha már kiesik a szemünk.

És most jön a DE. Amennyire fantasztikus volt az első 250 oldal, akkorát csalódtam az utolsó 30-ban. Ekkorra tudjuk meg, ezúttal mi is az a legendás Musso-csavar… És bár valójában zseniális megoldása a rejtélynek, de lényegében felrúg mindent, amit addig megtudtunk. Sajnos spoiler nélkül nem fejthetem ki, ez hogyan értendő, de számomra teljesen tönkretette az élményt. Viszont nem szeretném, ha emiatt bárki meggondolná magát a könyvet illetően, hiszen ez valószínűleg (remélhetőleg) az én egyéni, szubjektív benyomásom, és másokra talán nem hat így.

Összességében imádtam a Most!-ot, azonban a legvégső szakasza akkora űrt hagyott bennem, hogy mégsem tudtam teljesen a szívembe zárni. Ez az egy apró bökkenő viszont a legkevésbé sem tántorít el tőle, hogy legközelebb is rábólintsak egy Mussóra, ha van lehetőségem, illetve elkezdjem fogyasztani a korábban megjelent irományait is.


Értékelés


Kinek ajánlom? Bárkinek, aki valami különlegesre vágyik, és közel áll hozzá az időutazás kérdése.

"Ha az ember magára marad, akkor meghal."
Kiadás: Park (2021)
Oldalszám: 280
Eredeti cím: L'instant présent (2015)
Fordította: Sárközy Éva
Műfaj: krimi, thriller, romantikus

Sose feledd, hogy két életed van. A második akkor kezdődik, amikor megérted, hogy csak egyszer élsz.

Lisa és Arthur évente egyszer találkoznak. Arthur mégis egész életében őt keresi. Lisa pedig csak őrá vár.Lisa álma, hogy színésznő legyen. Egy manhattani bárban dolgozik, hogy fizetni tudja művészeti tanulmányait. Egy este megismerkedik Arthur Costellóval, a fiatal orvossal. Azonnal érzik, hogy egy nyelvet beszélnek. Lisa bármire kész, hogy lenyűgözze a férfit. A város könyörtelen útvesztőjében mindent kockára tesz érte. Arthur azonban más, mint a többiek. Hamarosan felfedi Lisa előtt a szörnyű titkot, ami szerelmük útjába áll:"Ami történik velem, felfoghatatlan, mégis igaz…"
Egy újabb felkavaró pszichológiai thriller elképesztő csattanóval: mesteri feszültségadagolás, rendkívüli karakterábrázolás, szenzációs fordulatok, a történet egy pillanatra sem áll meg. Hitchcockot, a szokatlan találkozások mesterét juttatja eszünkbe.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Te olvastál már Mussotól?


Ha minden évben csak egy napot élhetnétek, hogy töltenétek azt az egy napot? A Park Könyvkiadónál megjelent Most! című regényében Guillaume Musso az időutazás motívumát felhasználva invitálja az olvasót az értelmesen eltöltött életről való elmélkedésre. Tartsatok bloggereinkkel és ha van kedvetek, vegyetek részt a nyereményjátékunkban, hátha ti lesztek azok a szerencsések, akik megnyerik a könyv egy példányát!

Nyereményjáték

Mivel Musso ezen történetében központi szerepe van a világítótoronynak, játékunkban most az állomásokon megadott idézetek alapján olyan könyvek szerzőit kell megadjátok nekünk válaszként, amelyeknek a címében szerepel a világítótorony szó. A feladatotok tehát annyi lesz, hogy a Rafflecopter doboz megfelelő sorába beírjátok az adott idézethez tartozó író nevét.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

"Mi az élet értelme? Ennyi volt az egész – oly egyszerű kérdés; csak ahogy múlnak az évek, mind inkább körülkeríti az embert. A nagy felismerés nem jött el eddig soha. A nagy felismerés nem is jön el talán soha már. Helyette mindennapi, kis csodák adódnak, megvilágosodások, váratlanul gyufaláng villan a sötétben: íme, mint most ez."


Állomáslista

06.04. Readinspo

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Talán ez is tetszhet még

0 megjegyzés