Mennyit olvasok nyáron? || #TÉMÁZÁS

by - június 23, 2021


Jövőre végzek az egyetemen, és egyelőre nem tervezek továbbtanulni, ezért valószínűleg ez lesz az utolsó rendes nyári szünetem. Nem gondoltam extrás programokkal tölteni – főleg, hogy szeretném most letudni a szakmai gyakorlatomat, és még mellette az új munkámba is be kell tanulnom. Viszont elhatároztam, hogy minden lehetőségre (házibuli, strand ésatöbbi), amire tudok, igent mondok, és jó lenne a barátaimmal is minél többször találkozni még egy esetleges negyedik hullám előtt.

Nem tudom, ennyi minden mellett mennyi időm lesz olvasni, de legalább ilyen ambíciózus terveim vannak ezen a téren is. Örültem, hogy a Témázós csapat épp egy ilyen nyári tematikájú bejegyzéssorozatba hívott meg, hiszen ez remek alkalom arra, hogy megosszam veletek a szünidei To Be Read listámat, és összefoglaljam, diákként milyen olvasási szokásaim vannak/voltak ebben az időszakban. A bejegyzés végén megtaláljátok a linkeket a többiek posztjához. 😉


Mit és mennyit olvasok nyáron – általában?

A blog indulása óta vezetek statisztikát a havi olvasásaimról, és bár a mennyiség sokat változott azóta, de minden évben ugyanazt a tendenciát vettem észre. Ez alapján, bár valóban mindig több szabadidőm volt nyáron, de nem olvastam sokkal többet az év többi szakaszához képest. A karácsony előtti megjelenési dömping miatt ez nálam inkább az őszre jellemző.

Ennek lehet az oka a meleg is. Nehezen viselem ezt a hőséget (30 fok fölött mindig rossz a közérzetem, fáj a fejem, fáradékony és nyűgös vagyok, alig van étvágyam), és ilyenkor már ahhoz is túl nagy erőfeszítés kell, hogy könyvet vegyek a kezembe.

Ezért is jellemző, hogy nyáron inkább olyan olvasmányokhoz nyúlok, amelyeket a saját szórakozásomra fogyasztok. Ekkor kerülnek le a polcról az olvasatlanok, vagy éppen a régi kedvencek, hogy egy kicsit újra elmerüljek bennük. A Párválasztót például csak ebben az időszakban veszem elő 2-3 évente, de A Fennmaradottak krónikáit vagy A kék kastélyt is jó ilyenkor olvasni.

Azért általában, éppen a sok szabadidő miatt, néha becsúszik egy-két komolyabb klasszikus is. Régen a kötelezőket olvastam, azóta pedig Ibsen Nórájával, Orwell Állatfarmjával, Machiavelli A fejedelmével és néhány Agatha Christie-vel ismerkedtem így meg. De ez még édeskevés, idén mindenképpen szeretném tovább bővíteni a sort.

Arra nem szoktam figyelni, hogy kifejezetten nyári hangulatú, nyáron játszódó történeteket olvassak. Talán egészen eddig egy ilyen akadt a kezembe, és az is anno októberben, de azt tudom ajánlani (Jenna Evans Welch: Firenzei nyár).



Idei nyári olvasási tervek

Idén mindenképpen szeretném azt szem előtt tartani, hogy a turnékon kívül saját szórakozásra is olvassak. Már előre tudom, hogy nem fog minden összejönni, de azért hasznos, ha van egy ilyen lista a szemem előtt.

Elmaradt recenziós könyvek

  • Jennifer Mathieu: Moxie, avagy a vagány csajok visszavágnak
  • Colleen Hoover: Too Late – Túl késő
  • Sarah J. Maas: Tüskék és rózsák udvara; Köd és harag udvara
  • Danyiil Turovszkij: Orosz hekkerek

Sorozatok

  • Julia Quinn: Bridgerton család
  • Andrzej Sapkowski: Vaják
  • Anna Banks: Szirénia öröksége

Könnyed

  • Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek
  • Naomi Novik: Ezüstfonás
  • Tricia Levenseller: A kalózkirály lánya

Klasszikusok, ha már unom a limonádét

  • Gabriel García Márquez: Száz év magány
  • George Orwell: 1984
  • Sigmund Freud: Pszichoanalízis
  • Konrad Lorenz: A civilizált emberiség nyolc halálos bűne


Neked milyen terveid vannak a nyáron?

Lesd meg a többiek bejegyzését is:


Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Talán ez is tetszhet még

3 megjegyzés

  1. Ó, igen, a vizsgaidőszak utáni nyarak... Az volt a kedvencem, amikor június elején végeztem mindennel, és utána szabad voltam, mint a madár! Aztán persze olyan is volt, hogy június végéig húztam, és akkor mentem UV-ra, ráadásul leíró nyelvészetből, jaj. :D

    Igen, a Párválasztó tipikus limonádé könyv, az nagyon jó választás a melegebb napokra, de én pl. képtelen lennék ilyenkor klasszikust olvasni. Nekem ahhoz "tiszta" fej kell, és lehetőleg egy hűvösebb idő. Ősszel sokkal inkább csúsznak, ezt is érdekes volt következtetésként levonnom. :)

    VálaszTörlés
  2. Sok sikert az utolsó egyetemi évhez és használd ki a nyári szünetet! :)))
    A Vaják sorozatnak néhány része kimondottan nyáron játszódik, ill. nagyon kalandos - jól le tud kötni. Szép vegyes lista, a Száz év magány remek választás - nekem is újra kellene olvasnom.

    VálaszTörlés
  3. Nekem sem jellemző, hogy nyári témájú, nyáron játszódó könyveket olvasnék ilyenkor. A listád nagyon változatos, de legalább van miből csemegézni, többféle műfajban is. ;)
    Használd ki az utolsó igazi "szünidőt"! :))

    VálaszTörlés