Jenna Evans Welch: Firenzei nyár

by - október 08, 2019


Fülszöveg

Lina ​az idei nyarat Toszkánában tölti, jóllehet, eleinte semmilyen érdeklődést nem mutat az ország napsütötte, varázslatos tájai iránt. Csupán édesanyja utolsó kívánságának eleget téve érkezett addig nem látott apjához. De milyen apa az olyan, aki tizenhat évig a gyereke felé sem néz? Lina ezért nem is vágyik másra, mint hazatérni, amilyen gyorsan csak lehet. Aztán a kezébe kerül egy napló, amit édesanyja az itáliai tartózkodása idején vezetett. A lány előtt hirtelen feltárul egy csodás világ, amely titkos románccal, műalkotásokkal és eldugott pékségekkel van teli. Mindez arra ösztönzi Linát, hogy újdonsült barátjával, Rennel, anyja nyomdokain haladva felfedjen egy titkot, melyről már rég tudomást kellett volna szereznie. A titok pedig azonnal más megvilágításba helyezi az anyjáról, az apjáról, sőt még az önmagáról alkotott képet is. Valaki egyszer azt mondta neki, hogy az emberek a szerelem és a fagylalt miatt mennek Olaszországba – néha azonban ennél sokkal többet találnak.

Kiadó: Maxim
Kiadói sorozat: Dream válogatás
Év: 2017
Oldalszám: 320 oldal
Eredeti cím: Love & Gelato
Eredeti megjelenés: 2016
Fordította: Vince Judit Andrea
Műfaj: ifjúsági, romantikus

Témák: #Olaszország #Firenze #utazás #gyász #szülő-gyerekkapcsolat #kortárs

Linkek: moly |

Szerintem

Évekig üldöztem ezt a könyvet a könyvtárban. Az előző 2-3 nyárnak a várólistáján első helyen szerepelt, ám mindig elvitte előttem valaki. Az ősz eleji könyvtári körutamon azonban megláttam a polcon, és hiába nem akartam akkor már még csak gondolni sem a nyárra, nem tétováztam.

A történet a főszereplőnk, a tizenöt-hat éves Lina édesanyjának a halálával kezdődik. A bonyodalom itt indul, ugyanis a lány megígéri neki, meglátogatja a sosem látott apját Olaszországban. Mivel Linát korábbi élete Seattle-be köti, Howard létezéséről pedig csak nemrég szerzett tudomást, kezdetben nem törekszik arra, hogy jobban megismerjék egymást, és számlálja vissza a napokat, amíg haza nem utazhat. Ekkor azonban eljut hozzá édesanyja régi naplója, amelyben a Firenzében töltött időszakot örökítette meg, és amelyben Lina választ kaphat minden kérdésére.

Nem ez a legegyedibb sztori, amit valaha olvastam, ez tény, de ennek ellenére mégis különlegesnek érzem. A klisés elemek - mint a sosem látott apa, szerelmi háromszög - mellett az írónő igazán kreatív megoldásokat is használt, hogy mindezt kompenzálja. Az egyik ilyen a helyszín; nem tudom, ti hogy vagytok vele, de számomra kezd kissé unalmassá válni, hogy minden YA regény az USA-ban játszódik. Olaszországgal ráadásul egyszerűen nem lehet mellélőni, ugyanis még az is odavan érte, aki a forróságot alapvetően nem bírja elviselni (mint én).

A történethez óriási pluszt ad Lina édesanyjának a naplója. Szerintem egy igazán kreatív eszköze volt a szálak megbonyolításának, majd végül azok kibogozásának és lezárásának. Már önmagában is van valami különleges abban, amikor már nem élő emberek szavait olvassuk, de Lina esetében a hozzá legközelebb álló személyről van szó. A napló ráadásul itt nem csak egy szimpla "ereklye", hanem egy üzenet. Rám mellesleg nagy hatással volt ez az elem, ugyanis rávett, hogy több évnyi próbálkozás után ismét nekiálljak megörökíteni a mindennapjaimat, hiszen összehasonlíthatatlan érzés lesz később visszaolvasni az életemnek erről a szakaszáról írt gondolataimat.

A szereplők nem nőttek igazán a szívemhez, de szerintem egy 300 oldalas regénytől nemigen lehet elvárni olyan leírásokat, amelyekből mélyebben megismerhetjük őket. Lina karakterével abszolút nem tudtam azonosulni, mert csapongó volt és türelmetlen, ennélfogva megkedvelnem sem sikerült. A mellékszereplők viszont szuperül viszik előre a történetet, így az egész teljesen életszerű, vagyis maximálisan el tudom képzelni őket, mint valódi embereket.

A Firenzei nyárnak viszont van egy borzasztó eleme is: a szerelmi szál. Mások értékelését olvasgatva olyan magyarázatot találtam erre, mint "új környezet", "felzaklatott lelkiállapot" és "kor", de számomra ezek egyike sem mentség. Az történt ugyanis, hogy Lina hirtelen rádöbben kábé öt nap ismeretség után, és nem mellesleg a semmiből, hogy a vele lévő srác élete szerelme. Mi van??? Mindezt még tetőzi az utolsó néhány fejezet, amikor ez a "szerelmi" szál kibontakozik, mert szerintem iszonyat béna megoldása ez egy kapcsolat kezdetének.

További negatívum, hogy a regényben előforduló olasz kifejezések sehol sincsenek lefordítva. Igaz, hogy ezeket maga a főszereplő sem érti, és így tudjuk teljesen felvenni az ő szemszögét, de örültem volna, ha legalább a kötet utolsó oldalain van ezekből egy kis szószedet.

Végezetül pedig, hogy ne a hibákkal zárjam... Apróság, de nekem számít, hogy Firenze nem csak helyszínül szolgált a történethez, hanem bepillantást is nyerhettünk a városba. Kaptunk apró infókat a város nevezetességeiről, némi művészettörténeti érdekességet is megtudtunk róluk, ráadásul előkerült egy-két városi legenda is, amelyekről nem tudom, hogy csak kitalációk, vagy tényleg léteznek, mindenesetre jelentős pluszt adtak a sztorihoz.

Összességében ez a regény egy rendkívül kedves történet, amely elsősorban tiniknek szól. A sztori meglehetősen gördülékeny, végig fenntartja az érdeklődést és olvastatja magát. Egyes elemek, mint a helyszín és a napló óriási pluszt adnak a történethez, ám az élményt a szerelmi szál erőltetettsége kissé elrontja.

Értékelés


Olvasás közben végig az 5-ös és a 4,5-ös csillagozás között őrlődtem, de az utolsó pár fejezet miatt végül ez az eredmény. Ennél kevesebbet azonban nem érdemel, hiszen sokat ér nekem az, ha egy történet ennyire leköt, és sodor magával, nem beszélve a helyszínről és a napló ötletéről.

Kedvenc szereplő: Ren (Lorenzo) - kissé megfejthetetlen volt számomra, de végtelenül kedves és segítőkész személyiségét nem tudtam nem megszeretni.

kedvenc idézet

Kinek ajánlom?

Mindenkinek, aki szereti Olaszországot, a nyarat, és az olyan történeteket, amiben van némi rejtély meg nyomozás.

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Metaforaszennyezésre! ♥

Talán ez is tetszhet még

0 megjegyzés