Gelb Tatjána: Színes konyha || Blogturné Klub

by - október 11, 2019


Fülszöveg

Van ​úgy, hogy az ember nem találja meg az útját ifjú korában, csak később. Így volt ez Gelb Tatjánával is, akit a szülei fogorvosnak, az élet viszont művésznek szánt. Tánya tervezett már ruhát, készített ünnepi dekorációt, vezette magazinok és blogok kulináris rovatát, szerepelt hazai és külföldi televízióműsorokban (a hazai közönség a Konyhafőnök 2. évadában ismerhette meg és követhette a döntőig). Fest, zongorázik, verset ír – és most már könyvet is.

A legnagyobb szerelem azonban számára a főzés. Nem tanulta, nem dolgozott konyhainasként, csak odaállt a pult elé, és főzött. Ösztönösen. A konyhájában nem találni leveskockát vagy mesterséges ízfokozót, viszont fellelhető benne minden természetes alkotóelem. Ételei csupa egészséges alapanyagokból készülnek, és igazi konyhaművek. Mi több, festmények!

Könyvében Tánya megmutatja, hogy a konyhaművészet és a festészet milyen remek párost alkot. A nem mindennapi fogásokat olyan mesterien tálalja, hogy azok kész alkotásokká válnak: csendélet, tájkép, tetszetős vázlat, de gyerekrajz is megjelenik a tányéron. A könyvben szereplő 44 étel között találni ínycsiklandó előételeket, salátákat, leveseket, vegetáriánus és húsos főételeket, valamint mennyei desszerteket, amelyeket maga Tánya örökített meg gyönyörű képeken.

Kiadó: BOOOK
Év: 2019
Oldalszám: 132 oldal
Műfaj: receptkönyv

Témák: #recept #festészet #gasztronómia #illusztrált

Linkek: moly | megrendelés |

Szerintem

Igen, tudom, nem is kissé furcsa, hogy ma egy szakácskönyv értékelésével jelentkezem, de higgyétek el, ennek is van magyarázata. Ha olvassátok a Metaforaszennyezést, akkor talán tudjátok rólam, hogy hamarosan esedékessé válik az összeköltözés a barátommal, így a főzés számunkra is mindennapos feladattá válik (vagyis - fun fact - inkább az Ő számára, mert kettőnk közül ő a szakács, és ezért nem haltunk még meg ételmérgezésben). Ennek apropóján vállaltam, amikor lehetőség adódott rá, hogy én is kipróbálom Gelb Tatjána első receptes könyvét.

Mindenek előtt pár szót ejtenék a szerzőről. Gelb Tatjána Ukrajnában született, ám 15 évvel ezelőtt Magyarországra sodorta a sors. Eredetileg fogorvosnak készült, de végül az alkotást választotta - a festészet iránti érdeklődése megmutatkozik a főzési stílusán is. 2015-ben feltűnt a Konyhafőnök című műsor 2. évadában, ahol a döntőig jutott (több infó itt). Eleinte nem tudtam, mire számíthatok tőle, így amikor végül megérkezett a kötet, nagyon meglepődtem (pozitív értelemben), de egyúttal kicsit meg is ijedtem. De kezdjük a jóval!

A könyv külsőre egyszerűen lenyűgöző. Már a borítón is látszik, hogy ez nem egy igénytelen receptkönyv, de belül sem okoz csalódást - néha csak azért forgatom, hogy gyönyörködhessek benne. A fotók elképesztőek, már a látványuk is arra késztet, hogy készítsd el az adott ételt. Az esztétikumhoz a tördelés és a betűtípus is nagyban hozzájárul, és vissza is köszön benne a kötet fő vonala: a színek használata. És még egy különlegesség: minden receptet valamelyik festői irányzat inspirálta, amely meg is van jelölve a nevek mellett. Az egyetlen fizikai negatívum az, hogy nem keményborítós, és ez szerintem egy szakácskönyvnél kifejezetten hátrány, hiszen az ember folyamatosan nézegeti a receptet főzés közben, így viszont ez becsukódik.

A könyv fő vonala tehát (ezt a cím is mutatja mellesleg) a színek, egészen pontosan az ételek megszínezése, de kizárólag természetes anyagok használatával, mint a curry, a céklalé, vagy a wasabi. Szerintem ez egy kifejezetten kreatív és izgalmas témaválasztás, főleg, hogy ezeknek a fűszereknek és zöldségleveknek az ízét sokszor nehéz összeegyeztetni azzal az étellel, amit meg szeretnénk színezni. Sok furcsa kombináció született, de maximálisan megbízom Gelb Tatjána tudásában ezen a téren, így nincsenek fenntartásaim még a céklaleves tejbegrízzel szemben sem...

Szerkezetét tekintve egyébként a kötet teljesen átlagos, külön vannak szedve az előételek és saláták, levesek, főételek, és végül a desszertek. Az elején külön oldal van szentelve a színezékek bemutatásának, illetve maga a szerző is szól pár szót arról, mi motiválta a gyűjtemény elkészítésében.


Mellesleg a könyv elsőre (és másodjára, meg harmadjára...) kicsit ijesztőnek tűnhet. Süt róla, hogy a célközönsége az ínyenc, konyhában gyakorlottan mozgó emberek, tehát abszolút nem én. Azonban a bejegyzéshez mindenképpen tesztelni szerettem volna egy receptet, a választásom pedig a képen látható csokis-túrós derelyére esett, ami talán az egyik legegyszerűbb a könyvben. Az alapanyagai teljesen átlagosak voltak (a legextrább közöttük a vaníliaaroma), és az elkészítése sem sok időt, sem sok energiát nem vett igénybe. A végeredmény szerintem nem lett rossz, bár el nem fogyott (igaz, ez inkább a túró hibája, nem pedig a főzőtudományomé - esküszöm!).

A többi receptet csak felületesen futottam át, ám az még így is egyértelműen látszik, hogy nehézségüket és a hozzávalóik beszerezhetőségét illetően rendkívül változatos a felhozatal. Igaz, hogy az ételek nagy többségéhez szükséges tartani egybevásárlókörutat, és nem egy olyan is akad, ami gourmet étterem menüjén is megállná a helyét, de könnyen lehet találni benne kisebb kihívást jelentő példányokat is, amelyek előszobái lehetnek később akár a high level-kategóriának.

Kinek ajánlom?

Az ínyenceken kívül én még ételfotósoknak és gasztrobloggereknek ajánlanám, hiszen számukra fontos, hogy az elkészített recept külsőre is izgalmasan, érdekesen nézzen ki. Na meg esetleg annak, aki szeret otthon vacsoravendégeket fogadni, és elkápráztatná őket különleges fogásokkal és igényes, színes és kreatív tálalással.


Gondolkodtál már azon, hogyan fér meg egymás mellett a gasztronómia és a képzőművészet? Esetleg eszedbe jutott, hogy a konyhában ne csak főzz, hanem fess, színezz, alkoss? Gelb Tatjána különleges szakácskönyvéből megtudhatod, hogyan lehetséges mindez természetes alapanyagok felhasználásával, ráadásul ha három bloggerünkkel tartasz, alaposabban is belepillanthatsz egy-egy receptbe. Természetesen a játék sem marad el, a turné végén kisorsolunk egy példányt a Boook Kiadó jóvoltából.

Nyereményjáték

A kötetben fontos szerepet kapnak a természetes alapanyagok és színezékek. A mostani játékban nem lesz nehéz dolgotok, mindössze meg kell találnotok a bejegyzésben kiemelt betűket (nálam a dőlt+félkövér), majd a helyes sorrendbe téve beírni az adott alapanyagokat a Rafflecopter doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Állomáslista

10.11. Readinspo

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Metaforaszennyezésre! ♥

Talán ez is tetszhet még

0 megjegyzés