Nagy bejelentés!

by - október 10, 2019


Sziasztok! :)

Remélem, kellőképpen felcsigáztam mindenkit az elmúlt egy hónapban néhányszor elejtett, titokzatoskodó utalásokkal arról, hogy még meg nem jelent könyveket olvasok. Augusztus vége óta várom, hogy elmondhassam nektek, mi történt, és most végre eljött az a pillanat:

Bekerültem a Blogturné Klub Light csapatába!

Óriási dolog ez számomra, hiszen ez volt az egyik legfőbb cél, amit kitűztem a Readinspo indításakor. Akkor még nagyon hosszútávúnak tűnt: egy évet adtam magamnak, hogy egyáltalán megpróbáljam a jelentkezést, ám augusztusban meghirdettek egy tagfelvételt, ami felülírta a terveimet.

A sikerélményt tovább tetőzi a tény, hogy nagyon sok minden szólt ellenem. A Readinspo akkor még csak 1 hónapos volt, kevés poszttal, kevés követővel. Az pedig, hogy emellett egy másik blogot, illetve két Instagram fiókot is vezetek, nem kis teher, így fennáll az időhiány veszélye. Mindezek ellenére mégis beválasztottak, amiért nem lehetek elég hálás!

A Blogturné Klub egyébként (ha esetleg még nem találkoztatok a dologgal) egy könyves bloggerekből álló csapat, akik a kiadók friss megjelenéseit olvassák el és értékelik. Sokszor ez még a tényleges megjelenés előtt történik, így az elsők között vehetjük kézbe az újdonságokat. Viszont ahogy fent is írtam, én egyelőre ennek a Light verziójába kerültem be, ami tulajdonképpen egy próbaidő, tehát teljes körű taggá csak akkor válok, ha bírom a strapát, és minden jól megy ez idő alatt.

A tagságnak számtalan előnye van, amiből ti is profitáltok:
  • elsőként olvashattok nálam a friss megjelenésekről
  • a turnéban résztvevők posztjainak elolvasásával árnyaltabb képet kaptok egy kötetről
  • érdekességeket tudhattok meg a posztokból
  • részt vehettek nyereményjátékokon
Érdemes tehát gyakran visszatérni a blogra, mert innentől kezdve folyamatosan érkezik az exkluzív tartalom. :)

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Metaforaszennyezésre! ♥

Talán ez is tetszhet még

4 megjegyzés