A Disney-hercegnők közül valamiért mindig is Csipkerózsika állt tőlem legtávolabb. Talán azért, mert rettenetesen passzív karakter, aki a történetben – kis túlzással – egyetlen pillanatra sem tartja kezében a saját sorsát. Semmi más dolga nincs az életében, mint várni a szőke herceget, aki majd megmenti az átoktól. Attól függeltenül azonban, hogy mennyire kedvelem az egyes mesehősöket, nagyon kíváncsi vagyok mindegyik Sorsfordító-történetre. Mindig igyekszem lecsapni rájuk, amint lefordítanak egy újabbat. És bár reméltem, hogy a Szépség és a Szörnyeteg lesz a következő, örömmel vetettem bele magam a Csipkerózsika újragondolásába.
A regény központi kérdése ezúttal az, mi lett volna, ha Csipkerózsika nem ébred fel a herceg csókjától. Demóna az álmok világában tartja fogva a lányt, és vele együtt a kastélyt, ahonnan úgy tűnik, nincs menekvés. Auróra kezdetben feltétel nélkül bízik nagynénjében, és nem tud az orra előtt zajló cselszövésről, ám egyre több gyanús jelet észlel, ami arra utal: semmi sem az, aminek látszik. Ahhoz, hogy megoldja a rejtélyt, Aurórának rá kell jönnie, ki az, akiben bízhat, és ki az, aki folyamatosan hazudik neki.
A Sorsfordító-regényeket különböző szerzők írták, és sajnos az első találkozásom Liz Braswellel nem sikerült jó. Aladdin történetének átirata (Egy új élmény) az ő nevéhez kötődik, ami sajnos szerintem az eddigi leggyengébb epizód volt a sorozatból. Emiatt kicsit tartottam is attól, hogy nem fogom eléggé élvezni a regényt. Elképzelni sem tudtam, mit hoz majd ki ebből az alaptörténetből. Az előző regények mindegyikéhez lett volna másik ötletem, ha ugyanabból a “Mi lett volna, ha…” kezdetű kérdésből kellett volna megírnom a saját verziómat, ezt az egyet kivéve.
Nem fogok hazudni: erős a gyanúm, hogy Braswell gyenge írói teljesítménye nem egyedi eset, hanem tendencia. A narráció olyan, mintha egy tízéves leányzót kért volna meg rá, hogy vesse papírra a sorokat a saját szavaival. Ez még akár elfogadható is lenne, ha megfelelne a célközönség nyelvezetének, de már többször is bebizonyosodott, hogy a Sorsfordító-sorozat nem a kicsiknek szól. Sokkal inkább az idősebb korosztálynak írták, már csak azért is, mert komolyabb témákat ragadnak meg bennük, és általában sötétebb hangulattal.
A könyv sajnos egyáltalán nem szippantott be, és különösen az elején volt nehézkes olvasni. Sokáig nem értettem meg, mi folyik itt, és hogy egyáltalán miért teszi azt Demóna a kastély lakóival, amit. Nem segített tisztán látni az sem, hogy szerintem akadt néhány egészen érthetetlen, logikátlan mozzanat is a történetvezetésben. Ennek ellenére voltak benne jó ötletek: maga az, hogy a főgonosz egy álomvilágba kényszerítette a szereplőket, elég eredeti elképzelés.
A regénynek viszont volt egy óriási nagy erőssége. Mint említettem az első bekezdésben, Csipkerózsika alapvetően egy rettenetesen passzív karakter, aki lényegében semmiféle személyiséggel nem rendelkezik. Liz Braswell ezen kísérelt meg változtatni azzal, hogy cselekvővé varázsolta a saját verziójában Aurórát, önálló gondolatokat, jellemet és célokat adva számára. Sőt, a leányzó egy viszonylag komoly személyiségfejlődésen is átesik a lapokon. Üdítő volt látni ezt az újfajta Csipkerózsikát, még a megannyi hiba ellenére is.
Összességében a Hol volt, hol nem rendelkezik értékes elemekkel és gondolatokkal, de sajnos messze nem a legélvezetesebb példánya a Sorsfordító történetek-sorozatnak. Számomra továbbra is az Ez hát a szerelem vezet toronymagasan, de a Bírnod kell a célig is meglepően magával ragadó volt. A széria következő Disney-feldolgozása a Hófehérke lesz, amely Tükröm, tükröm címmel jelenik meg, várhatóan idén augusztusban.
Oldalszám: 472
Kiadói sorozat: Sorsfordító történetek
Eredeti cím: Once Upon a Dream (2016)
Fordította: Hermann Alexandra
Műfaj: fantasy, ifjúsági
.png)
