Sosem olvastam még regényt japán szerzőtől, ami meglepő, hiszen enyhe kifejezés az, hogy nyitott vagyok az újdonságokra. Ami azt illeti, hajszolom az újdonságokat az olvasmányaim terén, mivel elképesztő módon élvezem, hogy az otthonom kényelméből fedezhetek fel új tudományterületeket, vagy éppen kultúrákat. Japánt számomra mindig is erősen körüllengte valamiféle homály, tekintve, hogy nem nézek ázsiai filmeket, illetve nem tartom igazán hitelesnek a nyugati szerzők könyveit a kultúráról – és eddig csak ilyen akadt a kezembe. Ez vezetett ahhoz, hogy elsőként Genki Kawamura regényét vegyem a kezembe a japán szerzők közül, hiszen a Ha a macskák eltűnnének a világból című könyve kapcsán sok jót hallottam róla. Viszont az a helyzet, hogy A virágokat ne felejtsd nem volt a kedvenc olvasmányélményem.

Izumi évente egyszer esedékes látogatására érkezik az édesanyjához, azonban sok furcsaságot tapasztal. A lakást rendetlenség uralja, mindig pedáns, összeszedett és kiszámítható anyja pedig nem tartózkodik otthon. Végül egy parkban talál rá Jurikóra, aki teljesen elveszettnek, összezavarodottnak tűnik. Néhány hónap múlva pedig kiderül: az asszonynak Alzheimer-kórja van. Izumi a diagnózis fényében kénytelen szembesülni azzal, mekkorát hibázott, amiért az elmúlt években alig látogatta őt.

Kicsit nehéz helyzetben vagyok most, amikor ezt a könyvet kell értékelnem, hiszen teljes mértékben szubjektív benyomások miatt kedveltem kevésbé. Hogy mégis mit értek ezalatt? Bár nincs rá bizonyítékom, hiszen japán szerző regényét még nem olvastam, de szerintem az érzékelt negatívumaim a nagyfokú kulturális különbségből erednek. Három ilyen terület emelkedett ki számomra különösen: a munka, párbeszédek és az átkötések. Nézzük ezeket sorrendben.

A regény anya és fia kapcsolatáról szól, illetve arról, hogyan küzdenek meg a szörnyű diagnózissal. Ehhez képest Izumi munkájának részletei irreálisan nagy szerepet kapnak a regényben: hosszasan részletez konkrét munkahelyi kihívásokat, illetve végigülünk vele tárgyalásnak is beillő ebédszüneteket is. Számomra minden ilyen részlet teljes mértékben érdektelen volt, és nem láttam be, miért tartja fontosnak a szerző kiemelni ezeket a központi történet szempontjából. Hallottam ugyanakkor, hogy a japán rendkívül munkaközpontú társadalom, tehát feltételezem, ez játszott szerepet a hangsúlyozásban.

A párbeszédeket rendkívül furcsának találtam. Rövidek voltak, teljes mértékben tartalmatlanok, és mintha nem is egymás szavaira reagáltak volna. Olyan helyzetekben is elhangzott a “sajnálom”, amikor a legkevésbé sem éreztem odaillőnek. Nem emlékszem, hogy akár egyetlen érdemi diskurzust felfedeztem volna a regényben.

Rendkívül zavaró volt számomra továbbá, hogy a fejezetek között nem voltak átkötések. Ha lezártunk egyet, a következő teljesen más szituációban, más szereplőkkel következett, és egyik sem tartalmazott felvezetést arra vonatkozóan, hogyan és miért kerültünk abba a helyzetbe. Gyakran előfordult, hogy az adott fejezet utolsó oldalain értettem csak meg a szituációt, amelybe kerültünk, tehát 10-nél több oldalt is végigolvastam úgy újra és újra, hogy nem értettem, mi történik. És nem szeretem, ha egy regény ennyire összezavar.

Összességében sajnos nem élveztem annyira A virágokat ne felejtsd-et, mint amennyire szerettem volna. Talán, ha a számomra teljes mértékben érdektelen, körülbelül ~100 oldalnyi részletet megspóroltuk volna, egészen máshogy álltam volna hozzá én is. Az emberi, főleg a két ember közötti érzékeny kapcsolatra fókuszáló történeteket viszont nagyon szeretem, így valahol sajnálom, hogy nem találtam eléggé kidolgozottnak és kifejtettnek Izumi és Jurikó történetét.

Kiadás: XXI. Század (2023)
Oldalszám: 304
Eredeti cím: Hyakka (2019)
Fordította: Vihar Judit
Műfaj: fikció

A Ha ​a macskák eltűnnének a világból szerzőjének új regénye.

Szilveszter estéjén Izumi látogatóba megy édesanyjához, Yurikóhoz, de nem találja otthon. Végül a közeli parkban bukkan rá, egy hintán ül, láthatólag nem találja a helyét. Ez az első jel, hogy valami nincs rendben. Pár hónap múlva Izumi szembesül a diagnózissal – édesanyjának Alzheimer-kórja van.

Ahogy Yuriko emlékezete egyre gyengébb, Izumi felidézi saját gyerekkorát. Gondját viseli édesanyjának – miközben hamarosan neki is megszületik első gyereke –, és próbálja megérteni, hogyan fordulhatott elő, hogy évekig nem látogatta meg Yurikót. Azon töpreng, pontosan miben áll kettejük kapcsolata, mi az, amire jelenleg is alapozhatnak.

Igazán emberi, igazán japán, egyszerre könnyed és melankolikus történet, amely felteszi a kérdést: sikerülhet-e szeretni valakit úgy, hogy egyidejűleg tiszteletben tartjuk a titkait?

Genki Kawamura filmes és regényíró, 1979-ben született Yokohamában. Első regénye, a Ha a macskák eltűnnének a világból 2019-ben jelent meg magyarul Vihar Judit fordításában. Tizennyolc nyelvre fordították le, világszerte több mint kétmillió példányban kelt el.

Linkek: Moly || megrendelés

A Ha a macskák eltűnnének a világból című könyv szerzőjének, Genki Kawamurának új regényét ismét a 21. Század Kiadó hozta el a magyar közönség számára. A virágokat ne felejtsdben egy anya-fia párost ismerhetünk meg, akik közösen küzdenek meg a nő kibontakozó Alzheimer-kórjával. Ha kíváncsi vagy, mit gondolunk a regényről, kövesd a turnénkat!

Nyereményjáték

Játékunk részeként minden állomáson találtok egy-egy borítórészletet. Ezek olyan könyvek borítóiból származnak, amelyek ugyancsak foglalkoznak az Alzheimer-kórral valamilyen formában. A feladatotok, hogy keressétek meg az adott könyv címét, és ezt írjátok a Rafflecopter dobozba.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

01.22. Szembetűnő

01.24. Csak olvass!

01.26. Readinspo

01.28. Könyv és más

01.30. KönyvParfé

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Egyszerre tartom szerencsének, hogy rátaláltam Irene Vallejo Papirusz című könyvére, és szerencsétlen dolognak, hogy nem szereztem róla tudomást már jóval ezelőtt. A Magnólia Kiadó gondozásában ugyanis már 2022. őszén megismerhették ezt a kötetet a nálam jóval szemfülesebbek. Elképesztőnek tartom, hogy én, aki évek óta folyamatosan monitorozom a legnagyobb magyar kiadók friss megjelenéseit, nem szereztem időben tudomást egy olyan könyvről, amely a könyvekről (A KÖNYVEKRŐL!) szól. Őszintén elszomorít még a gondolata is, hogy fennállt a lehetősége annak, hogy a Papirusz kimaradjon a látóteremből. Hogy miért vagyok most ennyire érzelmes? Mert minden túlzás nélkül állítom, hogy a könyvtáram egyik legfontosabb nemregény-eleme lett.

A Papiruszt legegyszerűbben könyvtörténeti szakkönyvként lehetne jellemezni. Célja, hogy felderítse, illetve összegezze mindazt, amelyet a spanyol Irene Vallejo kutatásai során megtudott a könyvek keletkezéséről és fejlődésétől. A szerző a szóbeliség korától (vagyis az írás feltalálása és elterjedése előtti időtől) kezdve követi végig a könyvek szerepét és jelentőségét az ókori világban, komplett folyamatokban ábrázolva azt, ahogyan a könyvek elnyerték mai formájukat. 

A Papirusz már a címével is felkeltette az érdeklődésemet, de igazán csak akkor határoztam az elolvasása mellett, amikor kiderült, hogy kitér az alexandriai könyvtár pusztulására. A híres ókori könyvtár egykori létezéséről egy történésznek tanuló volt barátomtól szereztem tudomást. Mikor megemlítette, hogy a leégésével több százezer egyedülálló szöveg veszett örökké oda, olyan mély fájdalmat éreztem, amely egyszerre természetes és teljességgel irracionális. Ennél mélyebben azonban sosem kutattam a témában, így rettenetesen kíváncsi voltam, mit derített ki Irene Vallejo erről a tragédiáról. Rendkívül nagy örömömre szolgált, hogy mennyire alaposan, lényegében körülbelül 300 oldalnyi hosszan ecseteli a szerző a könyvtár egykori jelentőségét és pusztulásának történetét – vagy legalábbis a feltevéseit ez utóbbi kapcsán.

Mivel számomra elég volt egy pillantás a címére, illetve a fülszöveg felületes átfutása ahhoz, hogy eldöntsem, érdekel-e ez az iromány, úgy hittem, hogy a könyvek egész történelméről szó lesz benne. Pedig a Papirusz nem titkolja, hogy az elsődleges fókusza az ókor. A szöveget két nagyobb részletre különíti el, az elsőben többnyire a görög (és mellette az egyiptomi, mezopotámiai, sumér), a másodikban pedig a római hatást vizsgálja. Ez azonban nem azt jelenti, hogy kizárólag a távoli múltban kalandozunk. A szerző rengeteg kitekintést tesz a jelenre és a közelmúltra is, köztük például a náci Németország könyvégetéseire, vagy éppen arra a kérdésre, a digitalizáció a klasszikus könyvformátum végét jelenti-e.

Vallejo rendkívüli alapossággal foglalkozik mindezzel. A nyilvánvaló folyamatok leírása mellett olyan, szorosan kapcsolódó témákra is kitér, amelyeket eszembe sem jutott elvárni még egy ilyen kaliberű olvasmánytól sem. Hosszasan fejtegeti például azt, milyen anyagokat használtak a könyvlapok elkészítéséhez, hogyan néztek ki ezek vizuálisan, hogyan használták őket, és milyen problémákat vetettek fel, amelyek további megoldások felfedezéséhez vezettek. Kitér arra, hogyan alakult ki a könyvborító, a cím, vagy éppen, hogy ki lehetett az első szerző, aki aláírta a művét. Hogy mi motiválta a korabeli értelmiséget arra, hogy szerzőnek álljon, illetve milyen szerepet töltöttek be a szerzők a különféle társadalmakban. Beszél a cenzúráról, a hatalomról, valamint a nők szerepéről a korabeli irodalomban és könyvterjesztésben. Rengeteg szerzőt is tárgyal hosszabban-rövidebben, ilyen például Homérosz, Szapphó, Platón, Seneca, Ovidius, Vergilius vagy Ciceró.

A Papiruszban különösen jó, hogy nem csupán a témája, de a kivitelezése is nagyszerű. Önmagában is olvasmányos, amire jelentősen rásegít az, hogy Vallejo sok esetben beszúr egy-egy kapcsolódó személyes élményt, vagy éppen a véleményét azzal kapcsolatban, amiről olvashatunk (pl. kritikát Platón világnézetéről). Igaz, volt egy-egy rövid részlet, ami szerintem egyszerűen nem illett oda (nagyon sokan át fogják érezni az iskolai bántalmazásáról szóló szösszenetet, de az ilyesmi, ilyen részletességgel terápiára való, nem tudományos igényű szövegbe). De mindennek ellenére is kellően lassú tempójú olvasást javaslok, hiszen egyrészt sűrű és információdús a szöveg, másrészt rengeteget ugrál az időben és a témák között, amelybe könnyű belezavarodni.

Összességében elképesztő módon élveztem a Papiruszt – önmagában is, de ahhoz képest végképp, hogy erősen történelmi témájú tudományos szöveg. Van valami végtelenül lenyűgöző abban, ha könyvmolyként az imádatod tárgyáról olvasol, ráadásul egy olyan ember tolmácsolásában, aki maga is egyértelműen rajong a témáért. Azoknak ajánlom, akik a könyvekre nem szimplán a szórakozásuk átmeneti eszközeként tekintenek, hanem valami sokkal nagyobbat, jelentőségteljesebbet látnak bennük.

Kiadás: Magnólia (2022)
Oldalszám: 544
Eredeti cím: El infinito en un junco, La invención d'es libros en o mundo antigo (2019)
Fordította: Boda Benjamin Gábor
Műfaj: ismeretterjesztő

Irene ​Vallejo többszörösen díjnyertes műve barangolásra hív a szavakat téren és időn átmentő lenyűgöző találmány, a könyv világába. Bemutatja, hogyan készített könyvet az ember füstből, kőből, agyagból, nádból, selyemből, bőrből és fából, míg végül eljutott e-könyvolvasójáig.

A Papirusz – A könyvek története az ókori világban elvezet Nagy Sándor csatáinak helyszíneire, bebocsátást enged Kleopátra palotáiba és a fortyogó Vezúv lábánál fekvő Papiruszok villájába, megmutatja az első ismert könyvkereskedéseket és kéziratmásoló műhelyeket, de bejárja Oxford földalatti könyvlabirintusát és a leégett szarajevói könyvtárat is. Aktuális témákhoz nyúlva köti össze a klasszikusokat rohanó világunkkal: Arisztophanész a perbe fogott humoristák elődje, Szapphó a kortárs női íróké, Titus Liviusnak voltak elsőként rajongói, Seneca pedig a post-truth úttörője.

E mesés kalandnak azonban mindenek felett a könyveket évezredeken át óvó ezrek a főszereplői: tűzhely mellett mesélő asszonyok, tanárnők, bölcsek, könyvtárosok, írnokok, szerzetesnők, rabszolgák, fordítók és nyomdászok. Azok, akik hegyvidéki házukban vagy tengerparti otthonukban olvasnak; azok, akik energiától felrobbanó metropoliszokban adják át magukat a könyvek varázsának, és azok, akik békés külvárosokban merülnek bele olvasmányaikba. Egyszerű emberek, akiknek van, hogy fel sem jegyzi a nevét a történelem.

A spanyol Irene Vallejo műve az elmúlt évek egyik legnagyobb európai tényirodalmi sikerkönyve. Már a megjelenése évében, 2019-ben két díjat kapott hazájában, 2020-ban pedig elnyerte a legjobb spanyol nyelvű esszének járó nemzeti díjat, valamint a spanyol könyvesboltok legjobb ismeretterjesztő könyvnek adományozott éves kitüntetését. Mostanra több mint harminc országban jelent meg világszerte.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés + beleolvasás

Könyv a könyvekről? A spanyol szerző, Irene Vallejo olyan módon fejezte ki rajongását a könyvek felé, amelyért örökké hálásak leszünk. Papirusz című írásában arra vonatkozó kutatásait öntötte szavakba, hogyan alakultak ki a könyvek, illetve milyen folyamatok vezettek ahhoz, hogy elnyerjék mai formájukat. Az elsősorban ókori görög és római korra fókuszáló kutatást magyarul a Magnólia Kiadó gondozásában olvashatjuk. Tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok, mit gondolunk róla!

Nyereményjáték

Játékunkban a könyv témájához kapcsolódóan tettünk fel kérdéseket. A helyes válaszokat a Rafflecopter doboz megfelelő helyén várjuk. 

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Melyik az a könyvalapanyag, melyet állati bőr kiszárításával készítettek?

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

01.24. Readinspo

01.26. Könyv és más

01.28. Szembetűnő

01.30. Olvasónapló

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Elif Shafaktól a 10 perc 38 másodpercet éveken át halogattam. Egy blogbejegyzés hatására vásároltam meg, de tudtam, hogy nagy hatással lesz rám, ezért a megfelelő pillanatra vártam az elolvasásával. A véleményemről végül mindent elmond, hogy Shafak máris a kedvenc szerzőim között szerepel a Molyon, illetve azóta megrendeltem már majdnem minden elérhető regényét – holott alaposan megfontolom, milyen könyvekre adok ki pénzt. Amellett, hogy elképesztő írásstílussal rendelkezik, a témaválasztásai pedig lenyűgözőek, imádom, hogy közelebb hozza hozzánk a mai Törökországot. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de bennem rendkívül ellentmondásos benyomás alakult ki erről az országról, és minden olyan törekvésre vevő vagyok, amely tisztázza ezt a képet. Nem ez az elsődleges oka annak, hogy szeretném megismerni Shafak teljes életművét, de nem tekintem hátránynak.

Kicsoda Isten, és mi a szerepe a világunkban? Perit egész életében ez a kérdés foglalkoztatta. Édesanyja hívő muszlim, ugyanakkor édesapja nem hisz semmiféle istenben, gyermekkorának pedig szerves részét képezte a két vélemény közötti vita. A hit kérdése később, Oxfordi tanulmányai során is főszerepbe kerül. Két újdonsült barátnője közül az egyik ateista, a másik pedig hívő muszlim (csakúgy, mint szülei), kik között ő képviseli az arany középutat. Továbbá bekerül a híres és hírhedt Azur professzor szemináriumára, ahol igencsak egyedi módszerekkel boncolgatják ezt az érzékeny kérdést.

A fülszöveg egészen más aspektusát fogja meg ennek a regénynek. Tulajdonképpen csak a kerettörténetről beszél, de a lényeget, a tényleges tartalmi részt, vagyis az isten kérdésének boncolgatását teljesen elhallgatja. Pedig határozottan állítom, hogy az Éva három lánya értéke ebben mérhető. Imádom, hogy Shafak merte megragadni ezt a rendkívüli módon kényes, kényelmetlen és érzékeny témát, továbbá, hogy mindezt többnyire muszlim környezetben, az iszlám szempontjából boncolgatja. Európai szemszöggel ez a téma így nem csupán érdekes, hanem egyben egzotikus is.

De egészen pontosan mit is boncolgatunk? Peri, a főszereplőnk, ellentmondásos neveltetéséből adódóan képtelen eldönteni, miféle istenben higyjen. Világéletében különböző, lényegében egymással ellentétes vélemények ütköztek egymással a közvetlen környezetében, és ez semmi másra nem tanította, csak zsigeri kételkedésre. A hite nem mellesleg azért is meginog, mert a bátyja a török igazságszolgáltatás áldozatává válik, méghozzá rendkívül igazságtalan módon, melyben Peri az isteni gondviselés teljes hiányát látja. A regényben boncolgatott kérdéseket lehetetlen mind összeszedni, hiszen rendkívül sokrétűek, ezért a teljesség igénye nélkül kiragadok párat. Például, mi a szerepe Istennek a világunkban? Egy vagy több isten létezik? Isten szeret minket? Ha igen, miért létezik ennyi igazságtalanság a világban? Létezik isteni gondviselés?

Maga a kerettörténet számomra részben teljesen érdektelen volt. Két szálon fut, felváltva játszódik a múltban és a jelenben, de mindkettőt Peri szemszögéből követjük végig. A jelen szálnak semmi más értelme nincs, mint az, hogy Peri megküzdjön a múltja sérelmeivel. A múlt pedig a korai gyerekkorától egészen az oxfordi tanulmányai végéig követi a Perivel történteket. Számomra ez utóbbi volt érdekes, hiszen ebből tudjuk meg, miért alakult a főszereplőnk világnézete úgy, ahogy, valamint a bevezetésemben már említett szemináriumra is vethetünk egy pillantást.

Számomra ez a szeminárium volt a regény csúcspontja. Azur professzor szándékosan úgy válogatta össze a diákjait, hogy az órán mindenféle világnézet képviseltesse magát. Van ateista, hívő muszlim, hívő keresztény diák, egyistenhitű és többistenhitű vallás, illetve – Peri személyében – bizonytalan, kételkedő is. Ezen vélemények ütköztetése szerintem lenyűgöző volt, de egyben izgalmas is.

Összességében az Éva három lánya nem nyűgözött le olyan mértékben, mint a 10 perc 38 másodperc, de ez vélhetően csak a kerettörténete miatt alakult így. Shafak egy rendkívül izgalmas és érdekfeszítő témát ragadott meg és dolgozott fel értékes módon, de ha csak az első 20 oldal alapján hoztam volna döntést az elolvasásáról, letettem volna azon a ponton. Azt tanácsolom tehát, hogy legyetek kitartóak, hiszen az igazán érdekes része valahol a közepe táján kristályosodik ki. Az elolvasásában pedig a hited (vagy annak hiánya) ne legyen döntő tényező, csak a nyitottságod.

Kiadás: Európa (2017)
Oldalszám: 480
Eredeti cím: Three Daughters of Eve (2016)
Fordította: Csáki-Sipos Kata, Nagy Marietta
Műfaj: fikció

Isztambulból Oxfordba, és vissza Isztambulba – lebilincselő történet hűségről és barátságról, hagyományról és modernségről, szerelemről és árulásról.

Peri gazdag háziasszony, éppen vacsoravendégségbe tart egy impozáns isztambuli házba a tengerparton, amikor egy koldus kis híján kitépi a kezéből a retiküljét. A dulakodás közben kihullik a táskából egy régi fénykép – három fiatal nőt és egy egyetemi oktatót ábrázol. Egy olyan szerelem régi emléke ez, amit Peri a legszívesebben kitörölne az emlékeiből. Peri tizennyolc éves korában Oxfordba került egyetemre – ekkor járt életében először külföldön. Az ateista Shirin és a buzgó muszlim Mona lettek a legjobb barátnői, akikkel az iszlámról és a feminizmusról vitatkoztak, kedvenc tanára pedig a lázadó szellemű Azur, aki Istenről beszélt hallgatóságának.

És volt egy botrány is, amely véget vetett minden jónak…

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Tegye fel a kezét, akit nem foglalkoztatott valaha Isten kérdése, a vallás, a hit szerepe. Az isztambuli Peri életét – aki hívő muszlim édesanya és ateista édesapa mellett nőtt fel – végigkísérte ez a kérdéskör. Nem meglepő, hogy oxfordi tanulmányai során egy olyan teológiai szemináriumon köt ki, ahol a vitatott módszerekkel dolgozó Azur professzor a legkülönfélébb nézetekkel bíró diákokat gyűjti össze. 2023-ban, az Európa kiadó gondozásában az Éva három lánya Elif Shafaktól új magyar borítóval jelent meg. Tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok, mit gondolunk a regényről!

Nyereményjáték

Játékunkban nincs más dolgotok, mint kitalálni, hogy melyik Elif Shafak-regényből idéztünk. A Rafflecopter dobozban a könyv címét várjuk.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

"Milyen kár, hogy annak az értékét, ami a birtokunkban van, mindig csak azután fogjuk fel, miután elveszítettük."

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

01.19. Szembetűnő

01.21. Readinspo

01.24. KönyvParfé

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Minden túlzás nélkül állítom, hogy Szabó Krisztina bemutatkozó regénye, Az ellopott kívánság a tavalyi évem egyik kedvencévé vált. Imádtam az a módot, ahogyan a szerző újból felépítette az Aladdin már jól ismert világát, és azt az elmés csavart az alaphelyzetben, amelyet a két főszereplő nemének felcserélése okozott. A legjobban viszont amiatt szerettem ezt a történetet, mert elképesztő módon beszippantott. Körömrágós izgatottsággal követtem végig minden egyes mondatot, az utolsó szóval pedig betöltetlen űr maradt a szívemben. Nem reméltem (nem merem remélni), hogy a szerző többi könyve is hasonló élménnyel szolgál majd, de ezek után örömmel és erős bizalommal veszek kézbe bármit, ami az ő neve alatt jelenik meg.

Az Ezüsterdő alapjául ezúttal egy másik klasszikus mese, a Piroska és a farkas szolgált. Calluna Grosvenor a nagymamájával él egy olyan országban, mely egzisztenciáját a farkas alakváltókkal való szembeszállásra építette. Ők termelik az ezüstöt, az egyetlen anyagot, amely képes elvenni a veszedelmes lények erejét. Egy nap követ érkezik a farkas alakváltók udvarából, hogy – akár szép szóval, akár erővel – elérje, hogy a Grosvenor-ház örököse feleségül menjen a farkasok birodalmának királyához, Faelan Athelwulfhoz. Calluna nem tétovázik, ha az otthona megmentéséről van szó, de innentől kezdve folyamatos készenlétben kell élnie, hiszen nem lehet biztonságban az ellenségei között.

A Piroska és a farkas kicsit göröngyös terep az esetemben: sosem kedveltem különösen a történetet. Igaz, ez nem jelenti azt, hogy a jól átírt retellinget nem tudom élvezni, de a legutóbbi alkalom (Marissa Meyer: Scarlet) igencsak semleges élmény volt számomra. Szabó Krisztinának azonban sikerült úgy felhasználnia és formálnia a mese elemeit, hogy valami izgalmasat és lenyűgözőt hozzon ki belőlük. Megtartotta a történet eszenciáját, és abszolút felismerhető benne a retelling jelleg, ugyanakkor mert nagyot gondolni, és a két ellenséget (a Piroskát és a farkast) egészen más viszonyba helyezni egymással.

Az első dolog, amellyel megvett az Ezüsterdő, a világépítése volt. Meglepődtem, amikor a kastélyról és erdőről szóló mondatok után (a nyitójelenes alapján egy 17-18. századba illő, elegáns kúriát képzeltem el, amit szépen megvilágít a holdfény) mobiltelefonról, szedánokról meg honlapokról esett szó. A legtöbb fantasy regény, amelyet olvastam, nem a mai környezetben játszódik (még a szerző korábbi regénye sem), ezért meggyőződésem volt, hogy ezzel is ez lesz a helyzet. Viszont egyáltalán nem bántam, sőt, még izgalmas is volt az, hogy néhol erővel kellett átalakítanom a bennem megszülető, régies világra ráerősítő képeket.

Ugyanakkor az egyetlen negatívum, amelyet fel tudok hozni a történet kapcsán, is a világépítéshez kötődik. A szerző két, egymással szembenálló birodalomnál nagyobb távlatokba helyezi a politikai színteret, és erre úgy gondolom, hogy kevés volt a 368 oldalas terjedelem. Nem egészen értettem meg, milyen viszonyban áll az Ezüsterdő a többi, független országgal, de ami fontosabb, nem értettem, hogyan maradhatott fent ennyi ideig a farkasok birodalmával, Lykaiával szemben. A szerző a farkasokat rendkívül agresszív, offenzív népnek írta le, míg Calluna országa kicsinek, védtelennek tűnt ezzel szemben. Hiába birtokolják ők az ezüstöt és a mágiát, és hiába képzett harcosok, nekem az erőviszonyok nem tűnnek kiegyenlítettnek ennyi, nyers és zabolázatlan erővel bíró farkasember ellen.

Viszont, mint említettem, nem sok negatívumot tudok felsorolni a regénnyel szemben, ezért kénytelen vagyok visszatérni egy másik kedvenc elememre még egy bekezdés erejéig. Ez nem más, mint a főszereplőnk, Calluna személyisége. Imádtam, hogy a személyében nem egy szende, megszeppent Piroskát ismerhetünk meg, hanem egy vérbeli vezetőt, aki nem felejtette el, mire oktatták egész életében. Rendkívül éles eszű és furfangos, de képzett harcos is, aki meg tudja védeni magát az őt fenyegető veszéllyel szemben. Elkötelezett a népe iránt, és nem merül bele az önsajnálatba, amikor meg kell hoznia a helyes, de kellemetlen döntését. Ugyanakkor nem nevezhető tökéletes és túlidealizált karakternek, hiszen ő is tanul valamit a történet során.

Összességében sokat elmélkedtem azon, mit írjak az Ezüsterdőről ebben az értékelésben. Tény, hogy Szabó Krisztina ezúttal is fantasztikus regényt alkotott, amelyet vétek lenne kihagynia a fantasy-szerető olvasóknak… de számomra semmilyen módon és formában nem volt kiemelkedő. A legkevésbé sem éreztem azt, amit annak idején Az ellopott kívánság olvasása során, és bár igyekeztem nem támasztani elvárásokat a szerző újabb könyveivel szemben, azért valahol egy picit csalódott vagyok emiatt. Mindenesetre rendkívül örülök annak, hogy Az ellopott kívánság nem egyedi, egyszeri teljesítmény volt a szerző részéről, és hogy (remélhetőleg továbbra is) várhatunk tőle még írásokat.

Kiadás: Könyvmolyképző (2023)
Oldalszám: 368
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös könyvek 
Műfaj: fantasy, young adult, romantikus

Egymásba ​szerethet a farkas és a vadász?

A mágikus képességekkel bíró Grosvenor-ház a kezdetektől fogva védelmezi az Ezüstvidéket és a környező országokat a farkas alakváltóktól. Ám az egykor nagy hatalmú családból napjainkra csupán ketten maradtak: Calluna és a nagymamája. Nem sokat tehetnek az ifjú Faelan király ellen, aki a trónra kerülését követően merész hódító hadjáratba kezdett. A farkasok jelentette fenyegetés nőttön-nő.

Amikor a farkaskirály házassági szövetséget ajánl, Calluna az otthona

és a szerettei védelmében kénytelen igent mondani. Előítéletekkel felvértezve száll le a repülőről a Lykon Birodalomban. Csakhogy Faelan egészen másnak bizonyul, mint hitte, és egyre nehezebb összeegyeztetni a kegyetlen uralkodó képét azzal a férfival, akit megismer.

Ráadásul nem elég, hogy vonzalom ébred benne az ellensége iránt, megdöbbentő családi titokra is bukkan Lykaiában. Mégis mi köze az osének a farkasokhoz? És mi az a különös mágia, ami összeköti őt Faelannel?

Calluna kénytelen helytállni a veszedelmekkel teli, ellenséges udvarban, és fényt deríteni az igazságra, mielőtt minden, amit szeret, menthetetlenül odavész.

Merülj el ebben a szerelemmel, titkokkal és mágiával teli modern mesében!

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás

A Könyvmolyképző Kiadónál megjelent Szabó Krisztina második regénye, az Ezüsterdő. Ennek örömére a Blogturné Klub tagjai bemutatják ezt a szerelemmel, titkokkal és mágiával átitatott modern mesét. A kérdés csak az, egymásba szerethet-e vadász és farkas?

Tartsatok velünk, ismerjétek meg a történetet, és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott regény egy példányát!

Nyereményjáték

Mostani játékunk során szeretnénk veletek is megismertetni az Ezüsterdő történetét. Ebből adódóan minden állomáson találtok egy, a könyv elejéből származó idézetet, csakhogy kissé hiányosan… Nektek nincs más dolgotok, mint elolvasni a regény beleolvasóját, és megkeresni a hiányzó szavakat, kifejezéseket, majd azokat beírni a  rafflecopter doboz megfelelő sorába. 

Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

“Nem vagyok benne biztos, hogy jól értem a szavait. Elmosódnak, összecsúsznak, keserű ízzel töltik meg a számat. Hirtelen úgy érzem, _________ tölti meg az ereimet.”

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

01.10. Kelly és Lupi olvas - Borítómustra

01.11. Hagyjatok! Olvasok!

01.13. Kelly és Lupi olvas

01.15. Readinspo

01.18. Dreamworld - Idézetek

01.21. Könyv és más

01.23. Dreamworld 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Boldogságos új évet kívánok nektek! 🎉

Nagyon szeretem az évzárás és -kezdés körüli időszakot, hiszen ezekben a hetekben különösen motiváltnak, élettel telinek érzem magamat. Imádok tervezni, álmodozni és vizionálni, hogyan lehetek jövő ilyenkor egy új és jobb önmagam. Idén ez különösen jól alakult, amit remekül mutat az, hogy újévi bejegyzéseim többségét időben elkészítettem, ráadásul mind a két blogomon. Az elmúlt napokban többet is megtapasztalhattatok már ebből. A mai posztban pedig – vélhetően az újévi sorozat zárásaként, hacsak ki nem találok még valamit utólag – az idei olvasási céljaimról, terveimről beszélek nektek.

Ha kíváncsiak vagytok az év végi összefoglalómra, azt itt megtekinthetitek. A személyes élményeimet, illetve terveimet pedig a másik blogomon, a Milieux-n osztom meg.

1. Elolvasni 150 könyvet

A tavalyi célom is ugyanez volt, és bár nem sikerült megvalósítani, továbbra is tökéletesen reális tervnek tartom. 2023-ban egyedül az akadályozott meg benne, hogy fél éven keresztül alig olvastam, és csupán július-augusztus magasságában kapcsoltam rá. A 120 elolvasott könyvem közül 90-et (kb. 75%-ot) az év második felében olvastam el. Az idei évre viszont csodálatos címekkel bővült a magánkönyvtáram, illetve bízom benne, hogy a kiadók is elkápráztatnak az új megjelenésekkel, ezért jelenleg igazán motiváltnak érzem magam a várólistám csökkentésére.

2. Több krimit és thrillert olvasni

Tavaly a Moly ifjúságiirodalom-rajongó és romantikarajongó kitüntetéseit szereztem meg, de idén nem állok úgy egyik műfajjal sem, hogy reális legyen bármelyikért is küzdeni (illetve a fantasyval igen, mert 80 könyvet kellene elolvasnom a kihívás teljesítéséhez, de nem szeretném, hogy a 2024-es évem erről a műfajról szóljon). Arra gondoltam tehát, hogy idén csak erősítem azokat a területeket, ahol elmaradást érzek. Annak ellenére, hogy rettenetesen élvezem a krimiket és thrillereket, meglepően kevés alkalommal kerülnek a kezembe, és ebben az évben ennek a megváltoztatására szeretnék fókuszálni. Jelenleg 50 krimi és 29 thriller szerepel az olvasmányaim között, ezért akkor tekintem teljesítettnek ezt a tervet, ha legalább a felével sikerül megnövelni ezeket a számokat.

3. Növelni a saját könyvek olvasottságának arányát

Ez tavaly is célom volt, és nem mondhatnám, hogy teljes kudarc ért a megvalósítása közben. Eredetileg 67%-ról 77%-ra szerettem volna feltornázni a magánkönyvtáram olvasottságát. Ez csupán 2%-kal sikerült, de több, rajtam kívül álló tényező is hozzájárult ahhoz, hogy ez ennyire ne alakuljon jól. Először is, nagyon sok, már elolvasott (de nem kedvelt) könyvemet sikerült eladnom, illetve rengeteg új könyvet vettem és kaptam decemberben, amelyeket értelemszerűen még nem sikerült feldolgoznom. Jelenleg tehát 69%-on áll a magánkönyvtáram olvasottsága, és továbbra is 10%-os szeretnék javítani rajta, ezért a cél, hogy 2024 végére 79%-on álljon.

4. Angolul olvasni

Nagyon szeretném felfejleszteni a meglévő angoltudásomat legalább C1-es szintűre, ehhez pedig nagyszerű eszköz a regények olvasása. Emellett évek óta rendszeresen követem a Goodreads díjkiosztóját, és úgy vettem észre, hogy sem a nyertes könyvek, sem pedig a döntősök komoly részét nem jelentetik meg magyar nyelven. Bár a várólistám eleve végtelen, azért örülnék neki, ha kitágíthatnám a lehetőségeimet az idegen nyelvű könyvek felé. Elárulom, ezügyben már tettem egy lépést azzal, hogy megrendeltem két izgalmas regényt is angolul: a Fourth Winget (Rebecca Yarros) és a Divine Rivals-t (Rebecca Ross).

5. Eladni a felesleges könyveimet

Már egy ideje rajta vagyok az ügyön, de az eladandó könyveim többségét csak néhány hete sikerült felköltöztetnem a pincéből és lefotóznom. Fontos lenne, hogy minél előbb, még az év első néhány hónapjában megszabaduljak tőlük, hiszen a tavasszal esedékes költözésünkkor nem áll szándékomban magammal vinni őket. Jelenleg Vinteden és Molyon hirdetem a könyveket, bátran nézzetek rájuk.

6. Teljesíteni a Várólista-csökkentő kihívást

Nagyon régóta része az évkezdéseimnek az, hogy összeállítok egy 24 kötetből álló listát Lobo kihívására, amely abból 12 könyv elolvasása után tekinthető teljesítettnek. Ez általában úgy néz ki, hogy az adott év utolsó három hónapjában észbekapok, és vagy éppenhogycsak sikerül beszorítani azt a 12 könyvet az évből hátralévő hetekbe, vagy nem. 2023-ban szerencsére pont sikerült. Nem teszek magamnak ígéretet arra, hogy ez idén másképp fog zajlani, viszont a listámat sikerült úgy összeállítani, hogy alig várjam a kezdést. Idén nem csinálok róla külön bejegyzést, helyette itt (vagy Molyon) megleshetitek.

Várólista-csökkentő kihívás:

Cserelista:

Neked mik az olvasós terveid 2024-re?

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Egyetlen szóval meg tudom magyarázni, miért szerettem volna elolvasni ezt a könyvet: Norvégia. Jelenleg életem két legfőbb célja közül az egyik az, hogy északra költözzek, és jelenleg a norvég országhatár átlépése tűnik a legideálisabb választásnak. A Covid alatt még a nyelvet is elkezdtem tanulni, igaz, ezt jelenleg az egyéb terveim miatt felfüggesztettem. Lényeg a lényeg, elég sok mindenre vevő vagyok, amely valamilyen módon kapcsolódik Norvégiához, és segít, hogy akár csak egy kicsit is jobban átlássam az ország múltját és jelenét. Igaz, azt előre sejtettem, hogy Lucy Clarke könyvétől nem sokat fogok kapni ezen a téren, hiszen Norvégia csupán a helyszínt szolgáltatja majd a történethez.

A négy barátnő – Liz, Helena, Maggie és Joni – minden évben elutaznak egy hétre nyaralni. Ebben az évben, a gyaloglás szeretetének jegyében Liz választotta az úticélt, méghozzá a Norvégiában található, 1700 m magas Blafjell (Blåfjellet) hegyet. A csapatból nem mindenki fogadja kitörő lelkesedéssel a tényt, hogy ezúttal nem tengerparti koktélozásban lesz részük. Kétségüket igazolja a hír is, amelyről a Blafjell alatti menedékházba érkezve értesülnek: tavaly, épp ebben az időszakban tűnt el egy nő a hegyen, túrázás közben. Liz részletesen, szinte lépésről lépésre megtervezte az utukat – csakhogy tudjuk, az ilyen tervek sohasem jönnek össze.

A leírásom alapján már egyértelmű lehet számotokra, hogy krimiről, illetve thrillerről beszélünk A túra esetében. Csakhogy még az eltűnési ügy felderítésénél is hangsúlyosabb a négy főszereplő ábrázolása, valamint az egymással való viszonyuk. Mind a négyük hordoz valamilyen komoly terhet, mikor Norvégiába érkezik, és bár nem számítanak rá, de a túra során, ilyen-olyan módon sikerül megszabadulniuk tőlük.

Liz a házassága felbomlása fenyegeti. Patrickkel komolyan eltávolodtak egymástól, és már nem hisznek benne, hogy képesek feléleszteni a tüzet a kapcsolatukban. Helena sosem akart gyereket, ám a túrára pakolt hátizsákjába egy terhességi tesztet is pakol, tekintve, hogy a menstruációja gyanúsan régóta késik. Maggie ellenben ragaszkodó édesanya, aki sosem töltött még huzamosabb időt távol a kis, hároméves Phoebe-től. Joni nemzetközileg ismert rocksztár, akinek hiába van fényűző élete, a depresszió és a halálvágy őt sem kerülte el.

Magáról a történetről semmiféle további konkrétumot nem áll szándékomban elárulni, legfeljebb általánosságokat. Például azt, mennyire élvezetes volt számomra végigkövetni a négy karakter, illetve a viszonyuk lassú felépülését és alakulását a cselekmény során. Bár a szereplők, illetve a velük/köztük történtek is sablonosak, vagyis nem tartogatnak komolyabb meglepetést, ezt mégis félre tudtam tenni. Ez talán azért történhetett, mert érdekesnek találtam az ok-okozati viszonyokat, valamint bevonódtam az érzelmi töltetükbe. Kifejezetten élveztem a végkifejletet, szerintem tökéletes és gyönyörű megoldást, illetve lezárást kapott a történet.

Egyedül a krimis vonalban éreztem némi gyengeséget, azonban ettől teljes mértékben el tudok tekinteni. Abszolút nem képezi hangsúlyos részét a történetnek az, hogy felderítsék Karin eltűnésének körülményeit, de ez érthető, hiszen a négy barátnő nem nyomozni, hanem túrázni érkezik Norvégiába. A körülmények szerencsétlen összejátszása okozza végül azt, hogy a kelleténél jobban bevonódnak a rejtélybe.

Összességében én határozottan szerettem A túrát. Egy remekül felépített, izgalmas, dinamikus regénynek tartom, amely thrillert keveset olvasóknak igazán élvezetes lehet. Nincs kifejezetten sötét hangulata, de épp elég baljóslatú ahhoz, hogy egy percig se hagyjon unatkozni. Hétvégi kikapcsolódáshoz tökéletes lehet.

Kiadás: XXI. Század (2023)
Oldalszám: 336
Eredeti cím: The Hike (2023)
Fordította: Novák Gábor
Műfaj: krimi, (pszicho-)thriller

Ideális kirándulóidő van

Négy barát túrára indul Norvégiába, a gyönyörű erdőségbe. Maguk mögött hagyják átlagos hétköznapjaikat. Köztük és a hegycsúcs között nincs semmi egyéb, csak az érintetlen erdő és a metszően kék ég.

Ez az ideális hely arra, hogy valaki eltűnjön

De az erdőnek van egy sötét oldala: egy éve itt tűnt el egy nő. Azóta a hegységet gyanakvás és megválaszolatlan kérdések övezik.

A baráti társaság útja most éppen a rejtélyek kellős közepébe vezet. És a túraúton várja őket valaki, aki megtenne mindent, hogy a titok ne kerüljön a felszínre – akár meg is akadályozza a barátokat abban, hogy élve kijussanak az erdőből.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Lucy Clarke bemutatkozó regénye A túra, nem csak pörgős, de izgalmas thriller is. Négy barátnő útját kísérhetjük végig, akik belevetik magukat egy norvég hegyi túrába, ám egyikük sem számít arra, hogy a Blafjell-hegyen nem csak a sport szépségét, de a rettegést is megtapasztalják. A fordulatos történetben sohasem tudhatjuk, hogy ki a jó és ki a rossz, ezért jobb résen lenni. Ha kíváncsiak vagytok, tartsatok három bloggerünkkel az állomások során, és nyerjétek meg a 21. Század Kiadó által felajánlott példányt!

Nyereményjáték

Mostani nyereményjátékunkon Norvégiába utazunk és felkeressünk pár híres hegységet és sziklaképződményt. Minden állomáson találtok egy-egy leírást, a ti feladatotok pedig az, hogy rájöjjetek, mikre gondoltunk, és a keresett neveket beírjátok a rafflecopter-doboz megfelelő helyére!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

„Észak-Európa, a Skandináv-hegység és egyben Norvégia legmagasabb hegycsúcsa a maga 2469 méteres tengerszint feletti magasságával. Lom település mellett található Oppland megye területén.”

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

01.06.  Könyv és más

01.08.  KönyvParfé

01.11.  Readinspo

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Arnold Schwarzenegger határozottan megkerülhetetlen alakja a szórakoztatóiparnak. Bár én már bőven nem az a generáció vagyok, aki valós időben követte volna a filmes karrierje csúcsát, de a tévénézős délutánok bőven pótolták ezt a hiányosságot. Nincs olyan érzékem a filmekhez, hogy megítélhessem valakiről, jó színész-e vagy sem, de bizonyos történeteit (pl. Ovizsaru, Junior) azért kifejezetten kedveltem annak idején. Az életéről, karrierjéről sokat nem tudtam, de annyit azért igen, hogy osztrák származású bevándorlóként rendkívüli sikereket ért el – ráadásul több területen is. És bár nem kifejezetten érdekelt az életútja, arra nagyon kíváncsi lettem, milyen életvezetési tanácsokkal tud szolgálni ebben a kötetben.

Tehát igen: Arnold Schwarzenegger Tedd magad hasznossá című könyve nem kizárólag önéletrajzi iromány. Sőt, ami azt illeti, az önéletrajzi szerepe, üzenete jelentősen háttérbe szorul az eredeti koncepció oltárán. A könyvben a testépítői, színészi és politikai karrierjében is jelentős eredményeket elérő Schwarzenegger lényegében a sikerének titkát osztja meg velünk. A hét fejezetében azt a hét alapgondolatot fejti ki számunkra részletesebben, melyek mentén ő az egész korábbi, és az egész további életét szervezi és szervezte. A Tedd magad hasznossá tehát inkább önsegítő könyv.

Mivel tényleg, szó szerint semmit sem tudtam Schwarzenegger életfelfogásáról és személyiségéről, ezért mindenféle pozitív vagy negatív előítélet nélkül vágtam bele az olvasásba. Van egy olyan érzésem, hogy az olvasók egy bizonyos része már csak azért is szigorúbban értékeli a könyvet, mert nem feltételezik, hogy egy korábbi testépítő és akciófilmsztár értékes életvezetési tanácsokkal szolgálhat. Pedig azt kell mondanom, hogy de. Arnold Schwarzenegger, mint személyiség az olvasást követően sem billent ki számomra a semleges zónából, de mélységesen egyetértek a gondolatai jelentős többségével.

A könyv tartalmából talán leginkább az a gondolat ragadott meg engem, amely szerint vizualizálni kell a céljainkat – ha ugyanis nem látjuk kristálytisztán, hova szeretnénk kerülni, beleeshetünk abba a hibába, hogy megalkuszunk egy kompromisszumos megoldással. Amennyiben pontosan látjuk magunk előtt a jövőképünket, a csábító, de valójában mellékvágánynak bizonyuló lehetőségek nem téríthetnek le minket az útról. Az érvei nem maradnak bizonyítás nélkül a levegőben: több olyan történetet is felhoz mind a saját, mind a környezete életéből, melyek valamilyen formában alátámasztják a világlátását.

Az ilyen jellegű (vagyis komoly sikereket elért sztárok által írt) könyveknél elkerülhetetlen, hogy a szerző a szokásosnál talán nagyobb mértékben vonja be a személyes élményeit érvei megerősítéseként. Emiatt rengeteg szó esik a testépítő karrierjéről, de még annál is több a színészetről, valamint a Kalifornia állam kormányzójaként betöltött pozíciójáról. Az a benyomásom volt, hogy talán ez utóbbi a leghangsúlyosabb, de lehetséges, hogy csupán azért látom így, mert ezek a részek voltak számomra a legunalmasabbak. Mindenesetre megértem, hogy sokat emlegette politikai pályafutását, hiszen egyrészt időben ez volt a legközelebb, másrészt a kormányzósága végét bukásként könyvelte el a nagyközönség. Teljes mértékben elfogadom, ha úgy érezte, magyarázkodnia kell, valamint kiemelnie a forradalmi, sikeres döntéseit és lépéseit ebből az időszakból.

Kifejezetten tetszett azonban, hogy a rengeteg, szubjektív élményen alapuló érvelés mellett olykor tudományos magyarázatokkal is előállt, konkrét kutatásokra hivatkozva. Ezt éppen a kellő mértékben, teljesen fogyasztható módon tette, ugyanakkor rendkívül sokat hozzáad ez a könyv hitelességéhez.

Összességében a Tedd magad hasznossá határozottan a jobbfajta életvezetési könyvek közé tartozik, amelyeket valaha olvastam. Nem tudom, hogy Schwarzenegger ösztönösen jó író vagy nagyszerű szerkesztőt fogott ki, esetleg egészen más áll a háttérben, mindenesetre a könyv mind tartalmában, mind struktúrájában remek. Schwarzenegger kivételes élettörténettel bír, amelyet nagyon örülök, hogy megosztott velünk, hiszen egyértelmű, hogy van mit tanulnunk tőle. Én a fent kiemelt gondolatot mindenképp magammal viszem belőle és a magamévá teszem, de könnyen lehet, hogy egy újraolvasás alkalmával egészen más ragadja meg a figyelmemet. Azoknak ajánlom, akik szeretnek hírességek élettörténetéből csemegézni és okulni.

Kiadás: Libri (2023)
Oldalszám: 236
Eredeti cím: Be Useful (2023)
Fordította: Babits Péter
Műfaj: önéletrajz, memoár, önfejlesztő

A világ legboldogabb és legsikeresebb emberei minden tőlük telhetőt elkövetnek azért, hogy elkerüljék a rossz döntéseket, amik összezavarják a dolgaikat, és eltávolítják őket a céljaiktól… Az egyetlen különbség köztük és köztünk, köztem és közted, bármely tetszőleges két ember között a jövőképünk tisztasága, a megvalósításához szükséges terv erőssége és a képesség annak elfogadására, hogy csak és kizárólag rajtunk múlik, lesz-e ebből a jövőképből valóság.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Arnold Schwarzenegger egy igazi motivációs könyvet írt meg, amelyben bemutatja azokat az elveket, amelyeket élete során követett, s amelyek segítségével tudott sportolói, filmes és politikai karriert kiépíteni. A kötetet a Libri Kiadó jelentette meg és ha  bloggereinkkel tartatok, s játszatok a turné során meg is nyerhettek belőle egy példányt.

Nyereményjáték

A mostani játékban Arnold Schwarzenegger filmeket kell felismerni, minden állomáson találtok egy képet és annak a filmnek a címét kell beírni a Rafflecopter megfelelő sorába, amelyből az adott jelenet származik.

Figyelem! A kiadó csak Magyarország területére postáz, a nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

01.08. Olvasónapló

01.10. Readinspo

01.12. Könyv és más

01.14. Szembetűnő

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Nem egy bejegyzésemben emlegettem már, mennyire ki tudnak kapcsolni a mesekönyvek. A Varjúherceg, a Meseország mindenkié és a Szörnyek és Szépek például kifejezetten nagy kedvenceim voltak a kategóriában. Valójában azonban nem olvasok válogatás nélkül mindenféle mesekönyvet, hiszen képtelen lennék élvezni a törpe korosztálynak készített kiadványokat. A kijelentésemet ezért pontosítanám: a felnőttek számára írt mesekönyveket, vagy a felnőttek számára is élvezhető módon megírt, de fiatalabb korosztálynak szánt mesekönyveket szeretem. Örömmel látom, hogy az alkotók felismerték ezt az igényt, és az elmúlt években egyre gyakrabban jelennek meg olyan kiadványok, melyek az előbbi kategóriába sorolhatók.

A Nap aranya, Hold ezüstje pontosan ilyen kötet. Véletlenül sem ajánlom gyerekek kezébe adni, hiszen a benne található tizenhárom történet igencsak sötét módon lett megalkotva. A szövegek tehát kifejezetten a felnőtteket célozzák meg mind témájukban, mind stílusukban. A kiadvány különlegessége, hogy a szerzőt, Mészöly Ágnest már létező illusztrációk inspirálták a történetek megírására.

Annak ellenére, hogy a könyv összességében messze nem lett a kedvencem, a benne található történetek szinte mindegyikét kedveltem egyenként. Nem olvastam még Mészöly Ágnestől, ezért az általános stílusáról nem tudok nyilatkozni, de ebben a kötetben elképesztőt alkotott. A szövegek nagyszerűen illenek a kiválasztott illusztrációkhoz, teljes mértékben tükrözve a kicsit bizarr, kicsit borzongató, de fantáziadús hangulatukat. A történetek többsége sötét, felkavaró és nem is végződik happy end-del, de van bennük valami, ami mégis elvarázsolja az embert.

Mint említettem, a kötet különlegessége, hogy már létező illusztrációk inspirálták a benne található történeteket – hiszen ez általában fordítva szokott lenni. Mészöly Ágnes egy észt művész, Viive Noor képei alapján dolgozott, melyre valószínűleg a művész döbbenetesen egyedi stílusa késztette. A választott képek mindegyike alig néhány szín (piros, sötét bézs), illetve a fekete és a fehér használatával készült. A rajzok ezért nagyon fakóak, illetve természetes hatást keltenek, kivált, hogy a sötét bézs szín a félfamentes rajzlap színére emlékeztet. Visszatérő elemei a képeknek a (néha félmeztelen) női alakok, valamint a különféle virágok. Ezeket az alakzatokat jellemzően 2D-ben ábrázolja (épp úgy, ahogyan az egyiptomiak rajzoltak), azonban az egymáshoz képest való elhelyezésük mégis 3D-s hatást kelt összességében. Egyáltalán nem értek a művészethez (még magamat is megleptem azzal, hogy milyen részletességgel sikerült most elemeznem ezeket a képeket), de a színválasztás és a stílus kicsit a steampunkra emlékeztet.

A kötettel kapcsolatban lényegében egyetlen kellemetlen érzésem volt csak, amelyért a kivitelezés felel. Habár kívül nagyon szép, belül egyáltalán nem emlékeztet azokra a mesekönyvekre, amelyeket eddig olvastam. Végig azt a benyomást keltette bennem, mintha fogtak volna egy Word-dokumentumot a könyv teljes szövegezésével, és random helyekre beillesztették volna az illusztrációkat. Nem éreztem őket a könyv részének, csak toldaléknak. Kifejezetten érzékeny vagyok a vizualitásra, és ez zavaró volt számomra. Illetve, bár ezért pontlevonás nem jár, de igazán örültem volna egy rövid szösszenetnek a szerzőtől arról, hogyan zajlott az alkotás folyamata, illetve hogyan találta ki a koncepciót.

Összességében Mészöly Ágnes egy remek felnőtt mesekönyvet alkotott a Nap aranya, Hold ezüstje képében. Élveztem a stílusát és a hangulatát, Viive Noor illusztrációi pedig tényleg érdemesek arra, hogy nagyobb közönség is megismerje a munkáit. Sajnos azonban egyik történet sem tett rám olyan mély benyomást, hogy akár egy hónap múlva is emlékezzek rá. Élveztem az olvasását, de ennyi – és ezt igazán sajnálom. A kötetet talán leginkább azoknak ajánlanám, akik nálam komolyabb (képző)művészeti hajlammal bírnak, mivel úgy gondolom, rájuk nagyobb hatással lesznek azok a történetek, melyeket egy rendkívül egyedi illusztrátor munkái inspiráltak.

Kiadás: Trend (2023)
Oldalszám: 104
Műfaj: mese

Áldás vagy átok, ha valaki érti, mit mond a szél? Milyen sors vár arra, aki a Nap aranyára és a Hold ezüstjére vágyik? Boldog életet élhet, aki soha nem néz szembe a sötétséggel? Mészöly Ágnes felnőtteknek szóló „gonosz” meséit nemcsak sajátos hangulatuk teszi különlegessé, hanem az is, hogy a tizenhárom történet mindegyikét Viive Noor észt illusztrátor egyedi világú képei ihlették.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás

Ti is szeretitek a felnőtt mesekönyveket? Ha igen, adjatok esélyt a Nap aranya, Hold ezüstje című kiadványnak, amely a Trend Kiadó gondozásában jelent meg Mészöly Ágnes alkotásaival. A kötet különlegessége, hogy a szerzőnő az észt illusztrátor, Viive Noor rajzai alapján alkotta meg a könyvben szereplő tizenhárom mesét. Tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok, mit gondolunk a kötetről!

Nyereményjáték

Játékunkban különböző mesekönyvek illusztrátorainak munkásságát fedezzük fel. A feladatotok, hogy az állomásokon megadott borítók alapján nézzetek utána a könyv illusztrátorának, illetve keressetek még egy könyvet, amelyen ő dolgozott. A Rafflecopter dobozba tehát egy nevet és egy címet várunk.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

01.09. Readinspo

01.11. Utószó

01.13. Szembetűnő

01.15. Könyv és más

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Elég elöljáróban annyit elmondanom, hogy már az első fél oldaltól fogva imádtam ezt a regényt? Ne aggódjatok, nem tudom le ennyivel a 2024-es év első könyvértékelését, mindössze a figyelmeteket szerettem volna felkelteni egy fantasztikus regényre. Ha ugyanis én könyvesboltban vagy az online piactéren nézelődnék, nem biztos, hogy éppen egy efféle könyv megvásárlásán gondolkoznék el. A fülszöveg nem tesz komoly ígéreteket, a központi témája pedig az identitáskeresésnek egy olyan szűk szegmense, amellyel az olvasók többsége nem feltétlenül tud azonosulni. Ráadásul a fontosabb szereplői amerikai indiai bevándorlók, az indiai kulturális örökség pedig szándékosan hangsúlyos szerepet játszik a történetben. Mindezek miatt úgy gondolom (ne legyen igazam), hogy a Meena Dave őszinte élete nem fogja olyan mértékben felkelteni a magyar olvasók figyelmét, mint amelyet megérdemelne. Ám épp ezért fontos a bloggerek munkája: figyelmeztet arra, mit nem szabad kihagynod.

Meena Dave-nek nincsenek gyökerei. Csecsemőként fogadta örökbe egy gyermektelen házaspár, és bár korán rájött, hogy sem bőrszínben, sem a csontozatában nem hasonlít hozzájuk, a származása mindig is tabu maradt a családjában. Egy szerencsétlen baleset következtében viszont Meena 16 éves korában elvesztette imádott szüleit, ezért már nincs is lehetősége pótolni a hiányzó lyukakat a múltjában. Már épp megbékélt ezzel a helyzettel, mikor meglepő hírt kap: örökölt egy értékes ingatlant egy idős, de ismeretlen indiai hölgytől. Meena rövid időre beköltözik a váratlan ajándékba, remélve, hogy kiderítheti, ki volt Neha Patel és mi késztette őt erre a döntésre.

Látható, hogy az alaptörténet semmi olyannal nem kecsegtet, amelyet ne láttunk/hallottunk volna már néhányszor ilyen-olyan verzióban. A központi rejtély sem különb ennél, hiszen nem okoz különösebb meglepetést a végkifejlet. Hogy mi teszi mégis érdekessé ezt a regényt? A főszereplő identitáskeresése, illetve az, ahogyan Meena lerombolja, majd újraépíti a saját magáról alkotott képét a cselekmény során megtudott újdonságok alapján.

Meena Dave a kezdetekkor még olyan ember, aki a gyökértelenséget és az otthon hiányát azzal kompenzálja, illetve kezeli, hogy ide-oda utazgat a világban. Nemzetközi fotóriporterként még lakása sincs sehol a világon, holmijai pedig bőven elférnek egy bőröndben és kézitáskában. Az éjszakákat hotelekben és kanapékon tölti, kevés emberi kapcsolata pedig többnyire online zajlik. Szülei titkolózása miatt még azzal sincs tisztában, milyen etnikumhoz sorolhatná magát, pusztán találgathat ezt illetően. Abban a pillanatban azonban, hogy a múltjai hézagjai kitöltődni látszódnak, Meenát már nem elégíti ki korábbi életvitele. És ezt számomra izgalmas volt végigkövetni.

A változásban jelentős szerepet játszik az a közösség is, amelybe az örökségével együtt bekerülni kényszerült. A társasház ugyanis, ahol az ingatlan található, egyedi szabályokkal rendelkezik még a lakóközösséget illetően is. Az itt élők szoros közelségben élnek, jól ismerik egymást és – talán túlságosan is – részt vesznek egymás életében. Ez a nyitottság olyannyira végletekig menő, hogy még a lakásuk ajtaját sem zárják a társasházon belül. Ebben az egyenletben Meena – aki a szülei elvesztése után el sem tudja képzelni, hogy valaha ennyire megbízzon másokban – nem érzi magát komfortosan. Mindez számomra rendkívül elgondolkodtató volt. Én magam sosem éltem faluban, de még a nagyszüleim révén sem kerültem soha ilyen környezetbe, ezért mindig is kényelmetlen volt, ha valaki túlságosan belemászott az életembe. A korunkra jellemző elmagányosodás azonban komoly veszélyt jelent az olyan, sündisznó-hajlamú személyiségek számára, mint amilyen én vagy Meena Dave vagyunk, ilyenkor pedig a hasonló (lakó)közösségek szó szerint életet menthetnek. Jól látható, hogy Meena számára is csupán azért nem komfortos a helyzet, mert nincs hozzászokva a hasonló figyelemhez, de egyébként meghatja a közösség kedvessége.

A regénynek van még egy rendkívül érdekes eleme: az indiai kultúra. A társasházat történelmi okokból (ebbe most ne menjünk bele) kizárólag indiai etnikumú családok lakják, akiknek felmenői generációkkal ezelőtt költöztek Amerikába. Bár asszimilálódtak (pl. tartják az amerikai ünnepeket), erősen igyekeznek megőrizni az indiai örökségüket. Az étkezésük, az indiai ünnepek tartása, valamint az életstílusuk mind erősen tükrözi a gyökereiket. Olvasóként egyrészt érdekes volt megfigyelni egy effajta bevándorlóközösség erősen kevert kultúráját, másrészt izgalmas volt látni, hogyan reagál mindezekre Meena, aki még a saját etnikumát illetően sem kapott soha egyenes választ senkitől.

Összességében a Meena Dave őszinte életét nagyszerű élmény volt olvasni. Az alaptörténet nyomán eleinte könnyen gondolhatjuk azt, hogy nehezen fogunk tudni azonosulni a főszereplő gondjaival, azonban a regény hamar bebizonyítja, hogy tévedünk. Rendkívül érdekes és aktuális kérdéseket feszeget, amelyek sokkal mélyebbre nyúlnak, mint a bevándorlók problémái. A hatást pedig csak fokozza, hogy fantasztikusan megírt, illetve fordított szövegről van szó. Ha a következő kortárs adult fiction olvasmányotokat keresitek, teljes szívből tudom ajánlani. És bár nem szívesen biztatok senkit a halogatásra, de a szezonálisan olvasni szeretők számára azt javaslom, hogy valamikor októbertől februárig kerítsék sorra, mivel a könyv reagál az ebben az időszakban zajló ünnepekre is.

Kiadás: XXI. Század (2023)
Oldalszám: 321
Kiadói sorozat: KULT Könyvek
Eredeti cím: The Candid Life of Meena Dave (2022)
Fordította: Vereckei Andrea
Műfaj: kortárs

Meena örökké úton van – de mit lép, ha a következő cél a saját múltja?

Meena Dave nomád fotóriporter. Nincs családja, állandó lakcíme, nem kötődik sehová, senkihez, akkor érzi jól magát, ha távolságtartó módon, a kamera lencséje mögül szemlélheti a világot. Magányos életvitele azonban feje tetejére áll, amikor örököl egy Boston történelmi városrészében található lakást. Ösztönösen el akarja adni, továbbra is utazgatni akar, de beindul az újságíró szimata: hogyan kötött ki egy idegen otthonában – érdekelni kezdi az ügy mögött rejlő sztori. Eldugott jelek vezetik nyomra, közben felbukkan három indiai származású nagynéni és egy jóképű szomszéd. Meenával egymás után csupa olyasmi történik, amiről eddig el se tudta volna képzelni, hogy megeshet vele. És az új információk birtokában muszáj feltennie magának a kérdést: voltaképp ki is ő?

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Meena Dave nomád fotóriporter. Nincs családja, állandó lakcíme, nem kötődik sehová, senkihez, akkor érzi igazán komfortosan magát, ha a kamerájának lencséje mögül szemlélheti a világot. Az élete azonban gyökeresen megváltozik, amikor lakást örököl egy ismeretlen nőről. Vajon az új helyzet milyen hatással lesz az életére? Tartsatok velünk, legyünk közösen társai Meenának miközben felfedezi a múltját és a gyökereit. Ha pedig nektek kedvez a szerencse, meg is nyerhetitek a kötet egy példányát. 

Nyereményjáték

Meenának indiai gyökerei vannak, így a mostani játékunk is az indiai kultúrához kötődik. Minden állomáson találtok egy kérdést, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni a helyes választ. 

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Milyen állat húsát használják fel a Bombay kacsa elkészítéséhez?

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

12.30 Csak olvass!

12.31. KönyvParfé

01.02. Szembetűnő

01.04. Könyv és más

01.06. Readinspo

01.08. Utószó

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥