Szabó Krisztina: Az ellopott kívánság
Kezdetben nem voltam teljesen biztos benne, hogy el szeretném olvasni Az ellopott kívánságot. Az utóbbi időben több olyan Aladdin-feldolgozással is találkoztam, ami nem csupán élvezhetetlen volt, hanem egyenesen bűntett a közízlés ellen. Az egyik ilyen sajnos épp az élőszereplős filmadaptáció, amit még Will Smith sem volt képes megmenteni számomra. Nem volt tehát túl nagy bizodalmam abban, hogy ez most jó lesz. Szabadidőm azonban éppen akadt annyi, hogy beleférjen ez a történet, szóval mégis igent mondtam rá. És akik követnek Instagramon, máris tudják, hogy ezt milyen jól tettem.
A történetben – nem nagy meglepetés – a lámpást keressük; de nagyjából minden más eltérően alakul az eredeti történethez képest. A lámpást például azért keressük, hogy megakadályozzon egy háborút, mely Ardahan legnagyobb kincséért, a vízért folyna Zaidani ellen, amely bővelkedik benne. A legutóbbi háború emléke még komoly traumaként él Ardahan népében, amit mintha egyedül Asmar, a szultán legifjabb fia venne tudomásul. Ahhoz, hogy jobb belátásra bírja a döntéshozókat, Asmarnak a város legjobb tolvajára van szüksége a lámpás felkutatásához: az Árnyékra, vagyis Aliyára.
Hogy mikor is szerettem bele visszavonhatatlanul ebbe a történetbe, nem tudnám pontosan megmondani. Talán akkor, amikor kiderült számomra, hogy a szerző felcserélte a nemeket, és ebben a retellingben a női főszereplőnk a tolvaj, a férfi pedig az uralkodócsemete. Vagy akkor, amikor újabb és újabb apró, intelligens részletet fedeztem fel benne – például az utalást Ali Baba “Szezám tárulj!”-jára egy pillanat erejéig. Vagy akkor, amikor annyira dobogott a szívem az izgalmak miatt, mintha a szemem előtt zajlanának az események. De összességében a végeremény számít, nem igaz?
A főhős párosunk is igazán levett a lábamról. A történetet Aliya szemszögéből követjük végig, aki a főváros legügyesebb tolvajának címével büszkélkedhet. Sikere nem is csoda, hiszen mágiát használ a ki-besurraáshoz. A tevékenysége nem egyedül öncélú: a pénzből magát és kishúgát tervezi egy jobb helyre szöktetni valamikor a jövőben. Aliya erős női karakter (alapvetően) szilárd erkölcsökkel, kiváló harctudással és ravasz gondolkodással – és egy hozzá hasonlóan erős párra van szüksége. Ashmar herceg szinte az egyetlen a szultáni palotában, aki valóban törődik a néppel, legifjabb fiú lévén azonban kevés tekintélye van a szultáni tanácsban. Céljainak eléréséhez ravasznak kell lennie, és belemennie a játszmákba. Annak ellenére, hogy a két főhős kezdetben ellenszenves egymás számára, fokozatosan kivívják a másik tiszteletét, és ez képezi a kettejük közötti kémia alapját – amely határozottan működőképes.
A regénynek rengeteg olyan eleme van még, ami megfogott. Ilyen például az, ahogyan a mágia megjelenik ebben a világban. Használóinak valamilyen eszközre (egy különleges aranyra) van szüksége ahhoz, hogy hozzáférjen a képességéhez, közben pedig a szemszínük elváltozik, jelezve, hogy valami természetfelettit tesznek. Túlzott megerőltetés esetén kimerülnek, tehát nem tudják a végtelenségig fenntartani a hatalmukat. Még izgalmasabb, hogy a törvények szerint egyedül a szultáni családnak van joga hozzáférni a mágiájához. Aliya, a “halandó” tolvaj tehát hogyan képes használni azt? Imádom továbbá, hogy itt a dzsinn nem a főszereplőink haverja, hanem egy gonosz, alattomos lény, aki megkéri az árát a kívánságoknak. Merthogy azok nem fogynak el, nem csupán három van belőlük, mégis, az uralkodócsalád csak legvégső esetben fordul a természetfeletti erejű szellemhez segítségért.
És külön elismerés jár azért, amiért Szabó Kriszta ilyen bátran át merte alakítani az eredeti történetet. Csupán nyomokban és némely elemében hasonlít hozzá, de alapvetően egy teljesen más történetet és hangulatot kapunk tőle. Más a szereplők célja, motivációja, a cselekmény dinamikája és mondanivalója. Ismerős, de mégis újszerű. Tetszik, hogy a lámpás – annak ellenére, hogy egyébként a cselekmény mozgatórugója – nem központi, így nem vonja el a figyelmet a szereplőinkről és a háttérben folyó hatalmi harcról. És az is tetszik, hogy az uralkodócsemeténk kapott egy pár testvért maga mellé; igaz, néha nehéz volt eligazodni a sok név között.
Összességében Az ellopott kívánság egy rendkívül élvezhető, intelligensen megírt regény, amelynek érdemes esélyt adni. Ha szereted az Aladdin világát, a több szálon futó romantikus történeteket és az erős, de hibákat is elkövető főszereplőket, akkor megtaláltam a következő olvasmányodat. Mostanában kevés olyan regényt találok, amelybe teljes lelkemmel bele tudom élni magamat, ez viszont egyértelműen olyan volt. Kell tovább ragoznom? Miért nem olvasod még?
Értékelés
Oldalszám: 424
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös könyvek
Műfaj: fantasy, romantikus, young adult
Nyereményjáték
0 megjegyzés