Az utóbbi hónapokban már bizonyossá vált számomra, hogy feleannyira sem élvezem Jane Austen-regényeit, mint az olvasók többsége. Ennek ellenére viszont szánt szándékom megismerni minden történetet, amit kiadott a kezei közül. Többször hangoztattam már, mennyire szeretem a Menő / Manó Könyvek kiadói sorozatát, amelyben klasszikusokat öltöztetnek új külsőbe, és számomra ez határozza meg, milyen sorrendben olvasom Austen regényeit. Legutóbb a Meggyőző érveket pörgettem a kezemben, mai alanyunk pedig nem más, mint az Emma.

Emma Woodhouse rég volt már annyira magányos, mint a nevelőnője esküvőjén. Hiába örül Mrs. Weston boldogságának, az anyátlan fiatal lánynak nem volt rajta kívül más társasága az otthonában – hiszen édesapja inkább viselkedik gyerekként, mint szülőként. Igaz, nehéz helyzetét részben magának is köszönheti, mivel meggyőződése, hogy ő segítette elő Mr. és Mrs. Weston házasságát. Elhatározza hát, hogy újdonsült barátnőjének, Harrietnek is segít férjet találni.

Az Emma lényegében Austen harmadik legismertebb története, amelynek számtalan filmes feldolgozása is készült – legutóbb 2020-ban, a csodás Anya Taylor-Joy főszereplésével. Viszont mindennek ellenére úgy vágtam bele az olvasásba, hogy a lényegen kívül (a címszereplő kerítőnőt játszik) semmit sem tudtam róla. Sajnos a kíváncsiságom hamar átlendült az enyhe csalódottságba, ugyanis szörnyen nehezen haladtam vele. Pedig még egy rettenetesen hosszú kocsiútra is magammal vittem, gondolván, az unalom rákényszerít az olvasására.

Őszintén szólva nem jöttem rá, mi volt az, ami miatt nem tudtam kapcsolódni vele. Nem találtam kevésbé eseménytelennek Austen többi történetéhez képest. A karakterek nem fogtak meg, de a korábbi élményeimből sem tudnék kiemelni senkit, aki közel állna a szívemhez. Talán az lehet a megoldás, hogy még a szokásosnál is jobban keveslem az érzelmeket, melyeket a főszereplőnk és a leendő párja kimutatnak egymásnak a történet során.

Összességében nem az Emma lesz a legkedveltebb regényem Jane Austentól. Eleve nehezített helyzetből indul nálam minden olyan könyv, amely a 19. századi Angliában játszódik, mivel rettenetesen távol áll tőlem a korszakra jellemző extrovertáltság, ez a fajta társasági élet és társalgás. De különösen az, hogy az előkelő nőnek semmilyen más célja nincs az életben, mint jól házasodni és jómódban élni élete végéig – vagy legalábbis a választott férfi haláláig. Kezdem úgy érezni, nem jó ötlet ezeket a regényeket turnék keretében elolvasnom, mert a végén még azt hiszitek, rosszak. Mindenkit arra buzdítok, tegyen egy próbát, ha érdekli, én mindössze nem szerettem volna beállni azok sorába, akik az egekig magasztalják Austen munkásságát.

Értékelés

Kiadás: Menő Könyvek (2023)
Oldalszám: 582
Kiadói sorozat: Örök kedvencek
Eredeti cím: Emma (1815)
Fordította: Tomori Gábor
Műfaj: klasszikus, romantikus

Emma Woodhouse szellemes és gyönyörű hajadon, aki előszeretettel játsza a kerítő szerepét, ő maga azonban elszántan szembeszegül a házassággal. S bár apjának megfogadja, hogy felhagy a házasságszerzéssel, szeleburdi természete nem engedi, hogy lemondjon erről a kitűnő társasági szórakozásról. Ám ahogy egyre újabb délceg ifjak legyeskednek körülötte, mintha a minden lében kanál lányban is felcsapna a vágy – de vajon kihez vonzódik leginkább: a romantikus Mr. Eltonhoz? Netán a kalandor Mr. Churchillhez? És vajon a környékbeli lányokon kívül Emma számára is tartogat a sors szerelmet?

A Büszkeség és balítélet és megannyi világraszóló sikerkönyv írónője ebben a máig friss és humoros regényben ismét bebizonyítja, hogy a női lélek rejtelmeinek, és a társasági élet praktikáinak legjobb ismerője.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥