A Vaskirály Julie Kagawától először 2012-ben (majdnem 10 éve) jelent meg a Könyvmolyképzőnél. Én épp ebben az időszakban váltam rendszeres olvasóvá, és kezdtem használni a Moly.hu-t, így az évek során bőven volt esélyem belefutni a regénybe. Ez számtalanszor meg is történt, de a borítójával nem tudtam megbarátkozni, és egyéb nyomós indok híján végül nem is kerüt fel a várólistámra.

Nemrég azonban a KMK elkezdte vadiúj külsővel kiadni a sorozatot, ami szerintem remek döntés volt. Ezek a borítók, legalábbis számomra, már sokkal meggyőzőbbek. Gyönyörűek, igényesek, és ez a fekete alap kicsit misztikus jelleget kölcsönöz neki. Sokkal inkább tűnik így komolyan vehető fantasynak, mint a korábbi verzióval (ami a fenti képen látható).

Arra gondoltam, hogy ha már nekem ennyire a borítótól függött, esélyt adok-e a sorozatnak, megnézem, külföldön milyen külsővel jelent meg a regény. Most ezeket (de csak azokat, amelyek a magyar verzióktól különböznek) gyűjtöttem össze.

Ez egy letisztultabb amerikai borító, ami a fenti, nálunk is megjelent verzió betűtípusát, mintáját és színeit használja.

Ez egy német verzió. Őszintén, ez olyan szinten taszít, hogy a boltból is kifordulnék, ha ott látnám meg.

Ez a perzsa, rajzolt borító már egészen más kategória. Nekem a külföldiek közül ez tetszik a legjobban.

Vietnámiból ennek az egynek két, egymástól csak kicsit eltérő verzióját találtam.

És végül mutatom, angolul milyen sorban az első négy könyv ezzel az újfajta külsővel. Szerintem lenyűgözőek!

Te mit gondolsz? Melyik tetszik a legjobban? Szerinted jó ötlet volt az új verziót választania a Könyvmolyképzőnek?

Állomáslista

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Érdekes módon A rab herceg sem elsőre, sem pedig sokadjára nem keltette fel az érdeklődésemet. Már tudok egy ideje a megjelenéséről, és a fülszöveget is elolvastam néhányszor azóta, mégis az utolsó pillanatig nem voltam benne biztos, hogy ennél tovább is megyek. Nem is tudom pontosan, mi vitt rá végül erre – talán az, hogy mostanában a szokásosnál jobban rá vagyok kattanva a fantasyra. Vagy esetleg igyekszem jobban nyitni az LMBTQ+ könyvek felé (eddig sem taszítottak, szimplán csak nem vonzottak, mivel nem érint a dolog). Végülis így utólag lényegtelen, mivel egy cseppet sem bánom, hogy így történt.

A történet főszereplője, Damianos (Damen) az akielosi trón örököse. De miután az édesapja hosszas betegség után meghal, a féltestvére, Kastor puccsal átveszi tőle a hatalmat, Dament pedig száműzi. De nem akárhogy: rabszolgaként. A trónfosztott herceg az ellenséges ország, Vere udvarába kerül, ráadásul annak a koronahercegnek (Laurent) a szolgálatába, akinek a bátyját néhány évvel ezelőtt saját kezűleg ölte meg egy csatában. Damen minden erejével szabadulni akar, de okosan kell csinálnia, hiszen semmiképp sem fedheti fel a kilétét a vere-iek előtt. Ez az ország ugyanis az egyetlen olyan hely, ahol nagyobb biztonságban van rabszolgaként, mint hercegként.

A világépítés azért érdekes, mert erősen emlékeztet engem a két ország (Vere és Akielos) az ókori Rómára és Görögországra. A nevek, a körülmények, a szokásuk, de még a két nép egymáshoz való viszonya is erősen erre enged következtetni. De nincs ellenemre, ha ilyesmit tapasztalok egy fantasyban – a valóságból, ismert történelmi korszakokból és népekből való inspirálódás szerintem csak megkönnyíti az adott fantasy világ elképzelését, ezáltal sokkal hamarabb érezzük magunkat komfortosan az adott regénnyel/sorozattal.

A két főszereplőt nagyon megkedveltem. Damen önmagában nem izgalmas személyiség; a tettei teszik azzá. Az különösen szimpatikus volt benne, ahogyan a helyzetét kezeli: kétségbeejtő, ami történik vele, mégis mindig higgadtan, megfontoltan cselekszik. Laurent pedig egyelőre teljesen megfejthetetlen számomra, de ez teszi őt érdekessé. Imádom a csavaros észjárását, és nem egy rossz pont az sem, hogy erősen emlékeztet az egyik kedvenc sorozatom, A kegyetlen herceg főhősére, Cardanre.

Bár a fülszöveg elolvasását nem spóroltam meg, mégsem számítottam arra, hogy ennyire erős lesz benne az erotikus vonal. Nincs problémám az ilyen mértékű nyíltsággal és nyersességgel, de eleinte megijedtem, hogy másról sem fog szólni ez a regény, csak a szex és az erőszak váltakozásából, vagy éppen elegyéből. De szerencsére a végére mindez háttérbe szorult, hogy helyet adjon egy, már valódi történetnek is nevezhető eseménysornak. Lehet, hogy (nem rendszeres erotikusregény-olvasóként) kevésbé sokkolt volna a dolog, ha nem rögtön a legelején és nagy dózisban kapunk ilyen jeleneteket, de azért örülök, a szerző megmutatta, más téren is élénk a képzelőereje.

Ezt az aspektust tehát nem éltem meg pozitívumként, de volt más is, ami zavart: a rabszolgák szerepe. A rab hercegben ugyanis a rabszolgaság intézménye erősen eltér attól a képtől, ami általánosságban él a fejünkben erről. Itt a rabszolgák egy részéből (többségéből?) olyan szinten képesek kinevelni a szabad akaratot, hogy megtiszteltetésnek tekintik a helyzetüket, és konkrétan vágynak is arra, hogy uralkodjanak felettük. Ez valamilyen szinten oldja az olvasóban a feszültséget és a felháborodást, de még nem vagyok benne biztos, hogy ez pozitív vagy negatív dolog.

Ám mindezt csak elég későn, a regény közepe-vége táján tudjuk és értjük meg, addig pedig nem tudunk mit kezdeni a rengeteg kérdéssel, amit ez a fajta rabszolgatartó társadalom felvet. Miért viselkednek egyes rabszolgák (itt: “kedvencek”) úgy, mintha a gazdájukkal egyenrangúak volnának? Egyáltalán ők valódi rabszolgának minősülnek? És hogyan, illetve miért válik valakiből rabszolga? Ezek szerintem alapvető világépítésbeli kérdések, mégis (hacsak nem lapoztam át véletlenül néhány fejezetet) ebben a regényben egyikre sem kapunk választ.

Mindezek nem tragikus negatívumok, mégis befolyásolták az olvasási élményt. Annak ellenére is, hogy mindent összevetve tetszett a történet. Elég kiforratlannak érzem, főleg az elejét, de a végére már sokminden kezdett beérni és helyrerázódni. A rengeteg frusztráló kérdés ellenére is magával ragadó volt, és alig várom már, hogy folytathassam a következő részekkel. Nincs kifejezetten körömrágós függővége, de nem esett jól kiszakadni ebből a világból.

Összességében A rab herceget a negatívumai ellenére is abszolút megérte elolvasni. Erősen elgondolkodtam azon, hogy a bizonytalan angoltudásom ellenére is idegen nyelven folytatom, mert rettentő nehéz lesz kivárni ezt a – feltehetően – még minimum egy évet a következő részig.

Értékelés

Kiadás: Könyvmolyképző (2021)
Oldalszám: 278
Sorozat: A rab herceg 1. (Zafír pöttyös könyvek)
Eredeti cím: Captive Prince (2013)
Fordította: Sándor Alexandra Valéria
Műfaj: (low) fantasy, romantikus, erotikus

„Ez ​itt Vere. Kéjsóvár és dekadens. A mézédes méreg földje.”

Damen népének hős harcosa, és Akielos trónjának jogos örököse. Ám amikor féltestvére magához ragadja a hatalmat, Damen fogságba esik, megfosztják az identitásától, és elküldik ágyas rabszolgának az ellenséges ország hercegéhez.

Új gazdája, Laurent herceg gyönyörű, manipulatív és halálos – a verei királyi udvar legrosszabb oldalát testesíti meg. Az ottani életveszélyes politikai cselszövések közepette azonban semmi sem az, aminek látszik. Így amikor Damen a verei trónért folytatott harc kereszttüzében találja magát, kénytelen összefogni Laurent-nal, hogy életben maradjon, és megmentse a hazáját.

Damen számára csak egy szabály létezik: soha, de soha nem szabad felfednie a személyazonosságát. Hiszen pont arra az emberre van szüksége, akinek a legtöbb oka van rá, hogy mindenkinél jobban gyűlölje őt…

Ármány, intrika és bizarr társadalmak.

Utoljára a Trónok harcában láttuk ilyen plasztikusan beteg lelkek aljasságát, a gátlástalan hatalomvágyat és torz személyiségek tobzódását, ahol tort ül a gonosz.

Hagyd, hogy elképesszen!

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás

Nyereményjáték

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Rettentő régóta szerettem volna már olvasni Marie Lutól, de megijesztett a hírneve. Nem akartam én lenni az egyetlen, akinek nem tetszik a stílusa, ezért mindent halogattam tőle, még azt is, amit én magam vásároltam. A Legenda-trilógia például már minimum 6 éve hever a polcomon olvasatlanul, de a The Young Elites-t sem tegnap óta nézegetem. Végül nemrég a DC Icons sorozat legfrissebb része miatt megtört a jég, Batman történetét ugyanis Marie Lu gondolta újra, így ez lett az első könyvem tőle. Bár a sztori nem aratott osztatlan sikert nálam, ez mégsem vette el a kedvemet a szerzőtől, ezért most Az ifjú kiválasztottakkal is tettem egy próbát. És hatalmasat csalódtam, de csupa pozitív értelemben.

A regény elég erősen indul: a főszereplőnket, a 17 éves Adelina Amouteru-t éppen máglyán készülnek megégetni, gyilkosság vádjával. A gyanú megalapozottsága nem számít: a lány ugyanis “malfetto”, vagyis olyan fiatal, aki gyermekkorában túlélt egy súlyos járványt, és ennek nyomát a testén, látható helyen viseli. Kenettrában pedig az inkvizítorok üldözik a malfettókat, így lényegében Adelináért sem kár. De a dolgok persze nem éppen úgy alakulnak, ahogyan várták, és a lányról is kiderülnek olyan titkok, amelyekről még ő maga sem tudott.

Marie Lu az egyébként 3 kötetes sorozatához egy komplex, tengereket és több országot, kontinenst is tartalmazó fantasy világot épített fel. Itt, az első részben csak a központi helyszínt, Kenettrát és annak néhány városát ismerjük meg, de a következő részekben nagyobb szeletét is bejárjuk a térképnek. Kenettrának egyébként van egy enyhe, Olaszországra hajazó beütése, amely elsősorban a nevekben (pl. Enzo, Dante, Giulietta) és az idegen szavakban (pl. malfetto) nyilvánul meg, de az erős, elfogult vallásosságuk és a karneválra emlékeztető, álarcos rendezvényeik is erősítik bennem ezt az érzést.

A világépítés kulcspontja és a történet egyik legnagyobb erőssége egyértelműen a “malfetto”-jelenség. Marie Lu világában egy generációval ezelőtt a vérláz nevű járvány pusztított, amely a felnőttekre halálos volt, a gyermekek pedig egész hátralévő életükre megbélyegzettek lettek – őket nevezik később malfettonak. A vírus mindenkin másfajta nyomot hagyott: valakinek a bőre, a szeme vagy a haja színe változott meg, más hegeket szerzett. Évekkel később az is kiderült, hogy némely malfettóban különleges, természetfeletti képesség is kialakult.

A legizgalmasabb számomra a malfettók kapcsán az, ahogyan viszonyulnak hozzájuk Marie Lu világának különböző országaiban. Míg valahol kifejezetten tisztelik őket, addig Kenettrában (vagyis az első regény helyszínén) megvetik, üldözik őket. Úgy tartják, minden balszerencsés történésnek ők az okozói, ezért akár mondvacsinált ürügyek miatt is meglincselik őket. Ebben számomra az az érdekes, hogy többnyire a saját családjuk, szüleik is hátat fordítanak nekik, ahelyett, hogy hálásak lennének, amiért legalább a gyermekük túlélte azt a járványt.

Mint említettem, a főszereplőnk, Adelina is egy malfetto. A járvány során elveszítette az egyik szemét, illetve ezüst színűvé vált a haja. Ráadásul természetfeletti képességgel is bír, látomásokat tud megidézni. Érdekes módon a szerző őt nem pozitív karakternek szánta: minimum antihősnek, de inkább valamiféle főgonosznak, bár én az utóbbit egyelőre nehezen tudom elképzelni róla. Viszont még messze van a sorozat vége, addig bármi történhet.

Adelinát egyébként én többnyire kedveltem. Igaz, bizonyos döntései rettentően feldühítettek, hiszen már az elején világos volt, hogy katasztrofális következményei lesznek – de ez szándékos lehetett a szerző részéről. Azzal viszont nem értek egyet, hogy Marie Lu Adelinán keresztül a rossz sorsú, zűrös családi hátterű embereket déminozálja, és azt sugallja, hogy belőlük elkerülhetetlenül veszélyes alakok válnak. Ezt nem tudom nem magamra venni. Szerintem bizonyos szinten érthető és jogos Adelina keserűsége és haragja – hiszen egész életében kihasználták és elnyomták, ezért most csak egy kis szeretetre és biztonságra vágyik –, de emiatt nem válik valaki szükségszerűen kegyetlenné. Főleg, hogy eleinte ő is viszolyog az erőszaktól.

A történettel kapcsolatban ez az egy jelentősebb tüske van bennem, de annyira jól indított nálam a könyv, hogy ez nem rontott számottevően az olvasási élményen. Marie Lu tényleg rettentő profin ír. Gördülékeny és magával ragadó a szöveg; még akkor is gyorsan lehetne haladni vele, ha egyébként fele ilyen izgalmas lenne. Minden oldalon történik valami, és bár bizonyos dolgok előre kitalálhatók, sőt, a történetvezetésben nem is minden teljesen logikus (ezt kifejteni sajnos nagyon spoileres lenne), de így is abszolút élvezetes.

Összességében az első szótól az utolsóig imádtam Az ifjú kiválasztottakat. Már az első oldalakon teljesen beszippantott, és hiába nem értettem mindennel egyet benne, de az olvasási élmény így is teljes volt. Nem ajánlom bárkinek, mert rettentő kegyetlen és sötét hangulatú, de akinek van gyomra az ilyesmihez, az bátran próbálkozzon vele. Alig várom a következő részt, és nagyon remélem, hogy a kiadó siet az utolsó könyvvel is!

Értékelés

Kiadás: Könyvmolyképző (2018)
Oldalszám: 366
Sorozat: Válogatott ifjak 1. (Vörös pöttyös könyvek)
Eredeti cím: The ​Young Elites (2014)
Fordította: AncsaT
Műfaj: (high) fantasy, young adult

Van ​ki gyűlöl minket, akasztófára való zsiványként gondol ránk.

Van ki retteg tőlünk, démonnak tart, máglyára vetne mindannyiunkat.

Van ki bálványoz minket, az istenek gyermekeinek vél.

De egy sincs, ki ne hallott volna rólunk.

Adelina Amouteru túlélte a vérlázat. Durvalelkű apja szerint ő egy malfetto, irtóztató, utálatos teremtmény, aki szégyent hoz a családjukra, és a boldogulásuk útjában áll. De a pletykák szerint, a láz túlélői közül néhányan nem csak forradásokkal lettek gazdagabbak – úgy tartják, néhányan rejtélyes hatalomra tettek szert, és bár a kilétük titokban maradt, úgy kezdték emlegetni őket, hogy a kiválasztott ifjak.

Teren Santoro a királynak dolgozik. Az Inkvizíció fejeként az ő feladata felkutatni az ifjú kiválasztottakat, hogy elpusztítsák őket, mielőtt még ők pusztítják el az országot. Veszélyesnek és bosszúszomjasnak tartja őket, de lehet, hogy a legsötétebb titkot maga Teren rejtegeti.

Enzo Valenciano a Tőr Társaságának vezetője. E titkos társaság kutat az ifjú kiválasztottak után, hogy előbb találjon rájuk, mint az Inkvizíció. És most Adelina személyében a Tőrök olyasvalakire bukkannak, akinek a hatalmához hasonlót még nem láttak.

De függetlenül attól, mit gondoltak róluk, a nevüket mindenki ismerte. A Kaszás. Magiano. A Széljáró. Az Alkimista. Az ifjú kiválasztottak.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Nagyon szeretem az időutazós történeteket. Sem filmben, sem könyvben nem csalódtam még, ami ezt a kérdést feszegeti, és ezért merek bármi ilyesmire igent mondani. A Könyvmolyképző újdonságát, A végzet ellent is ezért (na meg ne kerteljünk: az igencsak meggyőző borító miatt) szerettem volna elolvasni. Bár végül nem fért bele a turné kezdetéig, de belepillantva több frappáns idézetet is találtam benne. Összegyűjtöttem ezeket, hátha valakinek csak ennyi hiányzik a várólistára pakolásához.

Ha érdekel a könyv, itt megrendelheted.

A Könyvmolyképző Kiadó elhozta Nektek Justin A. Reynolds első regényét, egy különleges romantikus történetet, ahol a főhős elveszíti a barátnőjét, de valami úton-módon lehetőséget kap arra, hogy újraélje ezt a pillanatot és megmentse Kate-t. De szabad beleavatkozni a sors döntésébe? Vajon mekkora kárt okoz, ha megváltoztatjuk a történteket? A Blogturné Klub négy bloggere mondja el a véleményét a könyvről, illetve hoz plusz extrákat a regényhez. Ha szeretnétek megnyerni a könyv egy példányát, kövessétek a turné állomásait és játsszatok a kiadó által felajánlott példányért. 

Nyereményjáték

Justin újra visszakerül az időben ugyanoda, ahol élete legfájdalmasabb pillanatát éli át. A játékunkban olyan filmeket kerestünk, ahol a főhősök újra és újra átélnek egy adott pillanatot. A filmekről leírást adunk, a feladat pedig az, hogy megfejtsétek a film címét (magyar címet kérünk) és beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

“Bill Cage katona, de eddig elkerülte a veszélyt - pedig az emberiség egy űrből érkezett, könyörtelen fajjal vív hosszú, elkeseredett háborút. Amikor váratlanul mégis bevetik, ő rossz felszereléssel, kevés tapasztalattal indul csatába, és nem is bírja sokáig: gyors és kegyetlen hősi halált hal. Azután feltámad, és újra harcba indul. És újra, és újra, és újra. A földönkívülivel való közvetlen érintkezés időhurokba sodorta, és ő kénytelen számtalanszor végigélni ugyanazt a pokoli küzdelmet, hogy azután újra alul maradjon. Ám az esélyei egyre jobbak. Amikor pedig felbukkan mellette egy különlegesen kiképzett katona, még az is lehetővé válik, hogy ne csak magukat mentsék meg, hanem az egész világot.”

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

06.28. Kelly & Lupi olvas - extra

07.02. Csak olvass!

07.04. Readinspo - extra

07.06. Hagyjatok! Olvasok! - extra

07.08. Hagyjatok! Olvasok!

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Az utóbbi időben a szokásosnál is több fantasy regény került a kezembe (lehet találgatni, miért). Nem rajongok az átlagosnál jobban a kalózos, vagy éppen a tengeren játszódó történetekért, de ha úgy alakul, hogy egy-egy példány fülszövegét izgalmasnak találom, akkor nem fogok nemet mondani rá. Különösen nem nyáron, amikor még az évszakhoz is passzol az ilyesmi. Kifejezetten kalózokról, tengerészekről szóló regényt csak egyet, az Egy birodalom végzetét (Alexandra Christo) olvastam, de számomra például a kikötővárosban játszódó Gonosz mélység (Shea Ernshaw), vagy a sellős Szirénia öröksége-trilógia (Anna Banks) is hasonló hangulatot teremtett. De eddig a Vipera volt az, amelyik a leginkább magával ragadott.

A Vipera nevű hajó legénysége a keleti szigetek királyának bérgyilkososztaga. Nemzedékek óta rettegnek tőlük tengeren és szárazföldön egyaránt, mert bár a birodalmat védelmezik, de azt kegyetlen eszközökkel teszik. A kapitánya pedig a főszereplőnk édesapja. A férfi Marianne-ból is legalább olyan félelmetes gyilkost akar faragni, mint amilyen a legénység, de a lányt a brutális bánásmód inkább taszítja, semmint megkeményíti. A hajóról lehetetlennek tűnik a menekvés, ám a körülmények hamarosan egyre sürgetőbbé válnak. Marianne-nek leleményesnek kell lennie, ha nem szeretné visszavonhatatlanul alávetni magát a kegyetlen apja akaratának.

Őszintén szólva a kiadó idei első féléves megjelenései közül erről gondoltam volna a legkevésbé, hogy tetszeni fog. Nem tudom, hányszor bántam meg, hogy jelentkeztem rá, és rettentő sokáig is halogattam… De épp az ilyen pozitív csalódások miatt próbálok változatosan olvasni, ha már a Blogturné Klub ezt lehetővé teszi. Nem először fordul elő, hogy olyan könyv nyűgöz le, amit magamtól valószínűleg örökké halogattam volna, és ezt mind a BTk-s tagságomnak köszönhetem.

A Vipera már az első oldalakon magával ragadott; hiába kezdődik furcsa, kicsit félreérthető jelenettel. A fordító remek munkát végzett, a szöveg rettentő gördülékeny és olvasmányos, nagyon gyorsan lehet vele haladni. Választékos és gazdag a szókincse, a leírások érzékletesek, a párbeszédek nagyon helyénvalók. Young adult fantasyhoz képest rettentő igényes ebből a szempontból (is).

A világépítése nagyon izgalmas, összetett és nem egészen szokványos. A szárazföldet 6 sziget alkotja keleten, és 6 másik nyugaton, de kalózos történet lévén a tenger ugyanolyan nagy jelentőséggel bír. A birodalmat elsősorban a keleti szigetek alkotják. A nyugati szigetek valamikor egy másik királysághoz tartoztak, de a keletiek leigázták őket. A területeket viszont nem csatolták hozzá a keleti birodalomhoz, a céljuk ezzel inkább csak az ottani uralkodócsalád és a mágia kiirtása volt.

A keleti szigetek közül mindegyiknek megvan a maga szerepe. Az első például a kereskedelem központja és a királyi család székhelye, a másodikon földet művelnek, a hatodikon bányásznak, és így tovább. A térkép nyugati részére csak a könyv végén kerülünk, így az ottani területeket ebben a könyvben nem ismerjük meg, de ezt egyáltalán nem bántam. Nem volt hiányérzetem ezzel kapcsolatban, és a sorozatból még hátralévő két könyvben bőven lesz alkalma a főszereplőnknek arrafelé kalandozni.

Marianne egyébként csodás főhős alapanyag. Kezdetben csak a saját problémáit látja, de amint kitör az őt elnyomók bűvköréből, felismeri, hogy az egész birodalom hanyatlásnak indult. Keveset tud még ekkor a világról, de az eszének és a találékonyságának köszönhetően képes megállni a helyét ebben az új szituációban. És jó főszereplőhöz híven a szenvedő népet sem hagyja magára. De szerencsére nem tündököl annyira, hogy a mellékszereplőket elnyomja, így többé-kevésbé őket is jól megismerjük.

Maga a történet sokkal több szálon fut, mint amire számítottam. Marianne-nak először meg kell szöknie az apja markából, majd folyamatosan menekülnie előle. Közben felismeri, hogy az apja valamilyen módon nagyobb hatalmat akar szerezni, ezért eltökéli, hogy megállítja őt. Rájön, hogy a király teljesen alkalmatlan az uralkodásra, és a nép szenved, védtelen a bűnözők ellen. Mindemellett pedig kiderül, hogy a nyugati uralkodócsaládot mégsem sikerült teljesen kiirtani, és valahol létezik egy trónörökös, aki megoldás lehet a problémákra.

Kalózos történet lévén igazán jól passzol ehhez a forró nyárhoz, azonban könnyed kikapcsolódásnak semmiképp sem nevezhető. Young adulthoz képes sok kegyetlenkedés és brutális részlet van benne, amit rettentő nehéz olvasni. Ezek viszont szerencsére nem “öncélúak”, tehát folyamatosan viszik előre a történetet, nem pedig csak úgy, ok nélkül vannak.

Összességében a Vipera tehát óriási pozitív meglepetés volt számomra. Nem számítottam arra sem, hogy egyáltalán le fog kötni, de még hibát is alig találok benne. Rettentően élveztem, teljesen magával ragadott, és biztos vagyok benne, hogy újra fogom még olvasni. Nagyon remélem, hogy a kiadó a sorozat többi része felé is kacsintgat, mert fantasztikus történet, ami igazán megérdemli, hogy méltó befejezést kapjon.

Értékelés

Kiadás: Maxim (2021)
Oldalszám: 360
Sorozat: Vihar és fájdalom szigetei 1. (Dream Válogatás)
Eredeti cím: Viper (2019)
Fordította: Abrudán Katalin
Műfaj: (high) fantasy, young adult, romantikus

A tizenhét éves Marianne sorsa, hogy egy napon ő legyen a Vipera, a Tizenkét sziget védelmezője. A jelenlegi Vipera azonban az útjában áll. A romlott, kegyetlen férfi hadihajóval portyázik a tengeren és büntetlenül gyilkol, fájdalmat és szenvedést hagyva maga után.

A legveszedelmesebb férfi az egész óceánon… és egyben Marianne apja. A lány a szigetek védelmezőjének született. Sikerülhet neki? Még akkor is, ha emiatt elveszíti a családját, az otthonát, a szerelmét – és talán az életét is? Egy bátor hősnő. Egy feloldhatatlan dilemma. Egy nagyszerű új fantasy trilógia, mely a tengereken játszódik.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás

Állomáslista

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥