Az Ella és a téli varázs merő véletlenségből került hozzám. Nem állítom, hogy nem volt kellemes meglepetés egy ilyen gyönyörű potyautast találni a csomagomban, és ha már így alakult a dolog, semmiképp sem szerettem volna visszautasítani a lehetőséget, hogy megismerkedhessek vele. Annyira kevés karácsonyi könyv van azokban a műfajokban, amiket szeretek, hogy ilyenkor lényegében bármit szívesen bevállalok – még akkor is, ha a célközönség életkora egyes számjegyű.

A könyv a kis Elláról szól, aki nem képes hinni a karácsonyban. Az ünnep közeledtével egyre inkább úrrá lesz rajta a szomorúság, ahogy látja, hogyan szellemül át a családja minden tagja. Az édesanyjának azonban erre a helyzetre is van megoldása: odaadja neki a nagyanyja karácsonyra hangolódásról szóló könyvecskéjét. A praktikákkal Ella végre képes meglátni az ünnep szépségeit: a süteménysütés, a Luca-nap és a téli napforduló megtartása, a karácsonyfa kiválasztása mind sokat hozzátesznek a kislány hangulatának javításához. A lelkesedését már csupán az tudja elrontani, hogy eltűnik legszebb csúcsdíszük. Ella bánatában elindul sétálni az erdőbe, és az állatok társaságában lel vigaszra.

A történet azért különös, mert szerintem gyerekek esetében elég ritka, hogy a karácsonyt bármilyen módon negatív érzésekkel, asszociációkkal kössék össze, ám nem árt, ha valahogyan mégis felhívják a figyelmüket ennek a jelenségnek a létezésére. Akár a szüleiken, akár később magukon tapasztalják ugyanezeket a tüneteket, ezután tudni fogják, hogy ez teljesen rendben van, és létezik rá megoldás is.

A könyv egy estés program a maga 40 oldalával. Rengeteg kép és elenyésző mennyiségű szöveg van benne, ezért már a 4-5 éves törpéknek is élvezetes lehet. A történet végtelenül egyszerű és nem is túl részletes, ezért szerintem fejben azért ki kell egészíteni – de legalább beindítja a fantáziát.

A legnagyobb erőssége viszont egyértelműen az illusztráció. Corinne Giampaglia maga készítette a vizuális részét is, ami egyszerűen lenyűgözőre sikerült. Túlzás nélkül ez az egyik leggyönyörűbben illusztrált mesekönyv, amit valaha láttam.

Összességében az Ella és a téli varázs egy aranyos, szívmelengető karácsonyi történet, ami nem csak az elolvasásával, de a tartalmának valóságba való átültetésével is teremthet programot a családnak. A saját gyerkőc még messze van, de a tágabb famíliába hamarosan érkező jövevénnyel mindenképpen tesztelni fogom ezt a könyvet néhány év múlva. :)

Kiadás: Manó könyvek (2020)
Oldalszám: 40
Eredeti cím: Ella, l'orso e la neve (2019)
Fordította: Todero Anna
Műfaj: gyerekkönyv, mese

A kicsi Ella messze északon él, egy hegyi falucskában, ahol mindig fehér hó borítja a házak piros tetejét. Közeleg a Karácsony, a kislány családja feldíszíti a házat, ám Ella szomorú, úgy érzi, az ünnep varázsa eltűnt. Elérkezik a Szenteste, és miközben mindenki vidáman készülődik, a kislány kisurran a kertbe…

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Nyereményjáték

Mostani játékunkban ismert karácsonyi mesekönyveket idézünk fel, méghozzá úgy hogy a borítójuk egy-egy részletét mutatjuk meg nektek. A ti feladatotok az lesz, hogy kitaláljátok, mely mesekönyvhöz tartozik a borítórészlet, és ezt beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

11.16. Spirit Bliss Sárga könyves út

11.18. Flora the Sweaterist

11.20. Utószó

11.22. Csak olvass!

11.24. Könyv és más

11.26. Veronika’s Reader Feeder

11.28. Readinspo

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Metaforaszennyezésre! ♥

A mai napig nem sikerült racionális magyarázatot találnom arra, miért tartogatom még mindig a várólistámon Cassandra Clare regényeit. A Végzet ereklyéi könyv formában számomra csalódást okozott, mégis, újra és újra előfordul, hogy nem tudok ellenállni a szerző friss megjelenéseinek. Lényegében ez történt A mágia vörös tekercseivel is. Szerettem volna találni egy olyan Árnyvadász történetet, amiért én is képes vagyok lelkesedni, az egyik kedvenc mellékszereplőm (Magnus) középpontba kerülése pedig ígéretesnek tűnt ebből a szempontból.

A mágia vörös tekercseiben Magnus és Alec éppen a közös európai vakációjukat töltik Párizsban, mikor váratlanul felbukkan egy régi ismerős. Tessa Gray nem szolgál jó hírrel: egy Karmazsin Kéz nevű, démonimádó szekta feltámadásáról számol be nekik, amit mielőbb likvidálni kell – lehetőleg még azelőtt, hogy a Klávé tudomást szerezne a dologról. A legaggasztóbb viszont az, hogy nagyon úgy tűnik, a szervezetet épp Magnus alapította – méghozzá viccből. A boszorkánymester viszont nem emlékszik rá, hogy ilyet tett volna, ami azt jelenti, hogy valaki kitörölte ezt az időszakot a memóriájából. Ha ez kiderül, alvilágiként a Klávé nem lesz kegyes vele, ezért rögtön cselekedniük kell.

A történet időben az Üvegváros és a Bukott angyalok városa (tehát a 3. és 4. Végzet ereklyéi-kötet) között játszódik. Ezt eleinte nehéz volt számomra kezelni, mivel nem friss az olvasási élményem, és teljesen összefolynak a sorozat eseményei. Nem emlékeztem, hol tartott a páros érzelmileg az Üvegváros végén, és az utolsó három részben történtek egyébként is sokkal élénkebben élnek bennem a korábbiaknál. Talán annak, aki el szeretné kezdeni A mágia vörös tekercseit, érdemes előbb átlapoznia a Végzet ereklyéit is, hogy képbe kerüljön, és teljes legyen az olvasási élmény.

Apró nehézséget jelentett az is, hogy félretegyem az Alec iránti, épp a Végzet ereklyéi végén elmélyült ellenszenvemet. Azok a dolgok ugyanis, amelyek miatt annak idején megharagudtam a karakterre, ennek a kötetnek az idejében még nem történtek meg. Bár ezek az elemek (mint az őrült féltékenysége Magnus exeire) itt is jelen vannak, de kevésbé zavaróak. Ellenben sokkal jobban megmutatkozott a karakter gyengéd és romantikus oldala, ami miatt sokkal szimpatikusabbá vált számomra. Ebben a történetben teljesen levetkőzte a mogorva, bizalmatlan oldalát, és végre valódi partnerként viselkedik. Sokkal érettebb, mint amilyen az eredeti sorozatban volt. És talán ennek a trilógiának a végére még meg is kedvelem.

Magnus viszont itt is hozta a formáját. Messze ő Cassandra Clare legszórakoztatóbb karaktere, aki még a legabszurdabb helyzeteket is képes feloldani valami frappáns megszólalással. Imádom azt, ahogyan szeret, és nagyon szimpatikus az, ahogyan hozzááll a kapcsolatokhoz. Miatta különösen szívmelengető érzés volt olvasni az Aleckel közös jeleneteiket.

Különösen szerettem a könyvben azt, hogy végre jobban is bepillanthatunk az alvilág mindennapjaiba. A hangsúly ezúttal kifejezetten a boszorkánymestereken volt, többen közülük nagyobb szerepet és egy-egy fontos jelenetet is kaptak a történeten. Egy teljesen új nevet, Sinjun Dzsungét is megismerjük, akinek a karaktere sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint gondolnánk.

A másik nagy erőssége a regénynek, hogy ismét felszínre hozza az alvilágiak és a nephilimek közötti problémákat. A cselekmény egyik mozgatórugója épp az, hogy Magnus még azelőtt szeretné megoldani a rejtélyt, hogy az árnyvadászok rájönnek a dologra. Tudja ugyanis, ha úgy bukik le, hogy nem tud magyarázatot adni a helyzetre, azt valószínűleg nem éli túl. Hiába volt pozitív hozadéka a Valentine-nal vívott háborúnak az, hogy felhívta a figyelmet az előítéletekre, ebben a történetben világosan látszik, hogy a változás lassú folyamat.

A könyv egészét tekintve se nem több, se nem kevesebb annál, mint amit a szerzőtől már megszokhattunk. Nem hiányzik belőle az akció, illetve sok mellékszereplővel (és köztük ismerős karakterekkel is) dolgozik, engem viszont továbbra sem tudott annyira magával ragadni. A rengeteg felesleges huza-vona és erőltetett dilemma miatt szerintem nincs olyan erőteljes dinamikája Clare írásainak, mint amit én egy fantasytól várok. De ennek is megvan a maga előnye, hiszen felhívja a figyelmet az egymással való kommunikáció fontosságára, mivel a szereplők tényleg minden felmerülő kétséget megbeszélnek egymással.

Összességében A mágia vörös tekercseit az Árnyvadász-univerzum rajongói biztosan imádni fogják. Magnus és Alec párosa verhetetlen, élmény a közös jeleneteiket figyelni, és remekül helytállnak főszereplőként. Sőt, talán még én is egy kicsit jobban megkedveltem Clare világát általuk. Felüdülés volt eltávolodni az árnyvadászok közösségétől, és egy kicsit más irányba kalandozni, alvilági karaktereket megismerni és az ő szemszögükből is látni a dolgokat.

Értékelés

Kiadás: Könyvmolyképző (2020)
Oldalszám: 416
Sorozat: A legősibb átkok 1., Árnyvadász univerzum (Vörös pöttyös könyvek)
Eredeti cím: The Red Scrolls of Magic (2019)
Fordította: Kamper Gergely
Műfaj: (urban) fantasy, ifjúsági, romantikus

Magnus Bane boszorkánymester és Alec Lightwood együtt utazzák be a világot.

Magnus Bane csak egy jó kis vakációra vágyott Alec Lightwooddal, az árnyvadásszal – pazar európai körutazásra. Csakhogy jóformán meg sem érkeznek Párizsba, amikor előkerül egy régi barát, és híreket hoz egy Karmazsin Kéz nevű démonimádó szektáról. Egy szektáról, amit minden jel szerint Magnus alapított. Réges-régen. Viccből.

Magnus és Alec Európát átszelve veszi üldözőbe a Karmazsin Kezet és titokzatos vezetőjét, mielőtt a szekta még nagyobb kárt okozna. Ha nem lenne elég baj, hogy a romantikus vakációnak lőttek, lépten-nyomon démonokba ütköznek, és már azt sem tudni, ki a barát, ki az ellenség. Miközben az igazság után kutatva egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, Magnusnak és Alecnek jobban meg kell bíznia egymásban, mint valaha – akkor is, ha így rég rejtegetett titkok kerülnek a felszínre.

Az árnyvadászok világában játszódó új trilógia első kötete.

Malec a javából! Élvezd fergeteges kalandjaikat!

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás

Állomáslista

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Metaforaszennyezésre! ♥

A Sorsfordító történetek (angolul: Twisted Tales) sorozat alapötlete az egyik legzseniálisabb, amivel idén találkoztam. Eleve nem állnak távol tőlem a retellingek, de az, hogy itt kifejezetten a legnépszerűbb Disney meséket gondolják újra egy központi “Mi lett volna, ha…” kérdés mentén… Nos, instant várólista minden egyes kötet esetében. Magyarul a Manó kiadó már elhozta nekünk a Mulan (Fénytörések) és a Jégvarázs (Ne érezz, ne kérdezz!) újragondolását is, ezúttal pedig a Hamupipőkével örvendeztettek meg bennünket. Engem különösen... Bár nem ő a kedvenc Disney-hercegnőm, de ez a mese volt az egyik, ami végigkísérte a gyerekkoromat, ráadásul a Hamupipőke-retellingeket valamiért még akkor is kifejezetten élvezem, ha egy kicsit bugyuták (pl. A Cinderella Story: Christmas Wish című film).

Az Ez hát a szerelem központi kérdése nem más, mint hogy mi lett volna, ha Hamupipőke soha nem próbálja fel az üvegcipellőt? Elizabeth Lim verziójában a lány nem jut ki a padlásszobából, ahova a gonosz mostoha bezárja, és így a Nagyherceg sem szerez tudomást arról, hogy van egy harmadik hajadon is a háznál. Látszólag minden lehetőség elúszott, hogy Hamupipőke felfedhesse a kilétét a herceg előtt, ám mindaz, ami köztük történt azon a bizonyos éjszakán, nem hagyja nyugodni. A főhősünk ezután varrónőnek szegődik a királyi udvarba, ahol nem csupán Károlyhoz kerül (fizikailag) közel, de egy összeesküvésről is tudomást szerez, ami egyenesen a Nagyherceghez köthető.

Bevallom, a regénytől eleinte tartottam, hiszen az eddigi egyetlen tapasztalatom a Sorsfordító történetek sorozattal – a Jégvarázs-retelling formájában – nem volt egészen pozitív. Jen Calonitának sajnos nem sikerült annyi kreativitást belevinnie a Ne érezz, ne kérdezz!-be, mint amennyit a műfaj szerintem megkövetelne, így az a történet középszerűre sikerült. Látva viszont a Mulan népszerűségét (amit én még nem olvastam – és amit ugyancsak Elizabeth Lim írt) volt egy olyan érzésem, hogy a szerző személyén múlik a dolog. És milyen jól gondoltam! Az Ez hát a szerelem elképesztően élvezetes és bájos lett, amit számtalanszor újra és újra el fogok még olvasni.

Már azt nagyon megnyugtató volt látni, hogy Lim nem esett abba a hibába, ami a Jégvarázs-újragondolást annyira élvezhetetlenné tette: mert teljesen elrugaszkodni az eredeti történettől. Míg a Ne érezz, ne kérdezz!-ben olyan is előfordul, hogy a film egyes párbeszédeit szó szerint látjuk viszont a lapokon, addig ez tele van egyedi, váratlan elemekkel, miközben semmit nem épít le a már ismert történetből. Lim tulajdonképpen a Hamupipőke korlátain belül alkotott valami teljesen újat és eredetit.

A főhősünk személyisége teljes egészében megmaradt: ugyanaz a szerethetően naiv, csupaszív lány, aki semmit sem tud a világ borzalmairól annak ellenére, hogy a saját bőrén is tapasztalja őket. Lim történetében azonban olyan helyzetbe kerül, ahol kénytelen leszállni a fellegekből, befejezni az álmodozást, és rálépni a felnőtté válás útjára – például úgy, hogy küzd végre a sorsa ellen, és tesz valamit a céljaiért. Bár a mellékszereplőknek ugyanúgy taszigálniuk kell őt a helyes út felé, de legalább már foglalkozik egészen gyakorlatias dolgokkal is. Kifejezetten tetszettek például azok a belső dilemmák, amelyek meggátolták őt, hogy a fizikai közelség ellenére felfedje magát a hercegnek – szerintem abszolút hihetőek és helyénvalók voltak.

Mégis, a regény legnagyobb újítása az volt, hogy a mostoha helyébe a Nagyherceget léptette, mint főgonoszt. Ő amellett, hogy bizonyos értelemben gátolja Hamupipőkét a célja elérésében, még a királyi család ellen is összeesküvést szervez – igaz, mindezt azért teszi, mert egyéni elképzelései vannak a birodalom érdekeiről. 

A szerelem beteljesülésén túl tehát Hamupipőkének más, rajta túlmutató problémák megoldásán is ügyködnie kell: a Nagyherceg összeesküvésének leleplezése mellett el kell érnie, hogy töröljenek el egy régi, tündéreket diszkrimináló törvényt. Ez utóbbi a tündérkeresztanya, Lenore kapcsán válik számára fontossá, aki azért nem tud újra segíteni neki, mert a birodalomban tilos a mágia használata, és korábban is túl nagy kockázatot vállalt a lányért. Őszintén, számomra ez az elem némileg komolytalannak és kidolgozatlannak tűnt, mivel nem volt igazán hangsúlyos a többihez képest.

A regény tehát viszonylag sok kérdést, problémát felvet, és még többet érint (pl. megbocsátás, “híresség” árnyoldalai) – ráadásul teszi mindezt úgy, hogy a célcsoport számára abszolút érthetően, befogadhatóan van tálalva. Bizonyos részeit jobban is ki lehetett volna dolgozni, mivel olykor a határán jár annak, hogy túl sok, túl kevés vagy túl komolytalan legyen, de valahogy mégis képes teljesen magával ragadni és elvarázsolni az embert.

Összességében Ez hát a szerelemtől sokkal többet kaptam, mint amit vártam tőle. Vannak ugyan gyengeségei, de olyan nagy élvezettel faltam a sorokat még az éjszaka közepén is, hogy bármit elnézek neki. A befejezése ráadásul ritka nagy űrt hagyott bennem (a szónak a csupa pozitív értelmében), és legszívesebben már most rögtön kezdeném elölről.

Értékelés

Kiadás: Manó Könyvek (2020)
Oldalszám: 440
Kiadói sorozat: Sorsfordító történetek 3.
Eredeti cím: So This Is Love (2020)
Fordította: Bús Teodóra
Műfaj: fantasy, ifjúsági, romantikus

Mi lett volna, ha Hamupipőke sosem próbálja fel az üvegcipellőt?

Hamupipőke hősiesen tűrte sorsát, de eljött a perc, amikor képtelen továbbra is eltitkolni, hogy hiányzik neki a herceg, és mostohájával is végképp elviselhetetlenné vált az élete. Nagy döntésre szánja el magát: varrónőnek jelentkezik a palotába.

Azonban amikor a király udvarban vendégeskedő nővérének szolgálatába áll, fültanúként egy nagy összeesküvés közepén találja magát. A konspirálók nem csupán a király és a herceg hatalmára törnek, de a tündérek is az ármánykodásuk céltáblái, így Hamupipőke Tündérkeresztanyja is veszélybe kerül.

Hamupipőkének meg kel találnia a módját annak, hogyan állítsa meg a cselszövőket még mielőtt túl késő lenne…

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Nyereményjáték

Állomáslista

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Metaforaszennyezésre! ♥

Amikot elkezdted a sorozatot, tudtad, mi minden fog történni a három könyvben, és hogyan végződik majd a történet? Meglepett végül valamelyik karakter?

Egyértelműen úgy tűnik!

Nyereményjáték

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Metaforaszennyezésre! ♥

Értékelés

Kiadás: Könyvmolyképző (2020)
Oldalszám: 336
Sorozat: A levegő népe 3. (Vörös pöttyös könyvek)
Eredeti cím: The Queen of Nothing (2019)
Fordította: Szabó Krisztina
Műfaj: (urban) fantasy, ifjúsági, romantikus

A ​hatalmat sokkal könnyebb megragadni, mint megtartani.

Jude alaposan megtanulta ezt a leckét, amikor mérhetetlen hatalomért cserébe lemondott a gonosz király, Cardan feletti uralmáról.

Tündérfölde száműzött halandó királynéjaként elveszettnek érzi magát, a semmi királynőjének. Ám megfogadja, hogy mindent visszaszerez, amit elvettek tőle. Az esély kétszínű ikertestvére, a szintén halandó Taryn képében érkezik meg, akinek az élete veszélybe kerül.

Jude kénytelen vállalni a kockázatot, és visszatérni a veszedelmes tündérudvarba, valamint szembenézni a Cardan iránti érzéseivel, hogy megmentse a nővére életét. Csakhogy sok minden megváltozott Elfhonban a távozása óta. Háború közeleg. Jude beférkőzik az ellenséges tábor mélyére, és ő maga is belekeveredik a véres politikai csatározásba.

Amikor egy eddig szunnyadó, ám igen erős átok elszabadul, pánik söpör végig a vidéken, és Jude választani kényszerül a becsvágya és az embersége között…

A levegő népe trilógiájának várva várt, döbbenetes fináléja.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás

Nyereményjáték

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Metaforaszennyezésre! ♥

Világéletemben nyitott és elfogadó voltam minden kisebbséggel szemben. A finnországi iskolaelőkészítő osztályom (ahova óvoda helyett jártam) egy fizikai és szellemi fogyatékosokkal foglalkozó intézmény épületében volt – kizárólag érzékenyítő céllal –, ezért már korán megtanultam természetesnek venni mindenféle másságot. Ám mivel sem személyesen, sem az ismerőseim révén nem vagyok érintett ilyesfajta, vagy akár LMBTQ+ témában, a Meseország mindenkié első körben nem szólított meg. Kellett az a bizonyos Dúró Dóra-jelenség, hogy felkeltse az érdeklődésemet a könyv, és nagy szerencse, hogy ekkor még nem volt késő beszállni a turnéjába.

Bevallom, eleinte tartottam tőle, hogy meg fogom bánni a döntésemet. Utólag realizáltam csak, mennyire rizikós dolog nyilvánosan írni erről a könyvről, hiszen ebben az érzékeny légkörben, ami a Meseország mindenkiét övezi, sokan valószínűleg az esetleges negatív felhangú véleményeket is támadásként értelmezhetik. Nem szerettem volna, ha bárki is alaptalanul homofóbnak vagy rasszistának bélyegez, de hazudni sem lettem volna hajlandó róla – szóval okozott egy enyhe stresszfaktort az elolvasása. A kíváncsiságom viszont felülírta minden félelmemet, és végül nagyon hamar meg is nyugodhattam, hiszen csodálatos és imádnivaló lett ez az antológia!

Már magát az előszót is élvezetes volt olvasni. Annak a rövid összefoglalásával kezd, milyen szerepet töltöttek be a mesék az emberiség történetében, illetve miért fontosak számunkra mind a mai napig. Ezután elárulja, milyen céllal, milyen megfontolásból jött létre ez az antológia, milyen típusú, témájú szövegeket válogattak bele, illetve hogyan zajlott az összeállítás folyamata. Ha valakit ez érdekelne a könyv elolvasása nélkül is, a Telex (eredetileg a Dúró Dóra-botrányra reagáló) videóját javaslom, amiben többek között megszólal a szerkesztő, Nagy Boldizsár is.

Az előszóban leírtak alapján nekem az az érzésem, a Meseország mindenkié a korunk ember- és társadalomképét próbálja megragadni, és ahhoz igazítani, ez alapján átírni a már jól ismert meséket. És hogy milyen is az ember napjainkban? Elsősorban sokszínű – mivel egyre kevesebb a tabutéma, egyre többen beszélnek a korábban titkolt, elfojtott, szégyellt problémákról és érzésekről, és vállalják fel önmagukat minden, a többségétől eltérő jellemzőjükkel együtt. Bármilyen kezdeményezés, ami ezt a folyamatot segíti és támogatja, vagy legalább az elfogadására nevel – különösen gyermekkorban –, az szerintem mindenképpen ünnepelendő.

A Meseország mindenkié szövegei rendkívül változatos témákat, problémákat dolgoznak fel – van, amelyik még engem is érint közülük. A családon belüli erőszak például olyan kérdés, amivel az országunkban kifejezetten keveset foglalkoznak, pedig rendszeresen halnak bele nők és gyerekek is (meggyőződésem, hogy előbb-utóbb mi is ezt a statisztikát erősítettük volna, ha nem mennek szét a szüleim időben). LMBTQ+ témában szóba kerül többek között a homoszexualitás, a transzneműség, az aszexualitás és a nem bináris/genderqueer identitás. A kisebbségek közül a cigányok és színesbőrűek kapnak szerepet. Mindemellett pedig a könyv foglalkozik a szegénységgel, kapcsolati erőszakkal, bántalmazással, testi fogyatékossággal, válással, örökbefogadással, a mozaikcsaládokkal, és még az önmegvalósítással is.

A kedvenc mesém egyértelműen az Óriásölő Margaret című (Gimesi Dórától), ami egy ír népmese feldolgozása, és a főszerepében egy erős, független, a hagyományos nemi szerepeket élből elutasító, de nem LMBTQ+ lány áll egy olyan srác mellett, aki mindezt támogatja. Imádtam még a két Hamupipőke-adaptációt is, a Légy szerencsés, Batbaján!-t (cigány, meleg férfi főszereplő), illetve a Róza a bálbant (alkoholista édesapa).

Nagyon kellemes meglepetésként ért az olvasás során az illusztrátor munkája. Hiába szánták elsősorban gyerekeknek ezt a könyvet, valamiért mégsem számítottam rá, hogy hangsúlyos lesz a képi világa – pedig Bölecz Lilla rajzai igazán megérnek egy misét. Az illusztrációi színesek és részletgazdagok, rendkívül változatosak és kifejezőek, amelyek tökéletesen passzolnak a kontextusba. Imádom a stílusát, és bármikor szívesen lapozgatnék még más mesekönyvet is, amivel ő dolgozott.

Összességében a Meseország mindenkié semmiképpen sem érdemelte meg a darálást, az ezzel járó akaratlan marketinget viszont annál inkább. Örülök, hogy Dúró Dórának ezzel a felháborító és mélységesen elszomorító akciójával sikerült felhívnie a figyelmemet a könyvre, mert imádtam, és biztosan újra fogom olvasni később.

Értékelés

Kiadás: Labrisz Leszbikus Egyesület (2020)
Oldalszám: 180
Műfaj: antológia, mese

A tizenhét kortárs szerző friss meseátiratai a különféle marginalizált csoportokhoz tartozó szereplőikkel azokat is megszólítják, akik nehezebben találják a helyüket a világban. Megerősítenek abban, hogy bár nem vagyunk egyformák és különböző utakat járunk be, de ha megérkezünk, a kapu mindannyiunk előtt nyitva áll.

„Az ember varázslatos isteni kreatúra, a szivárvány színeinek sokféleségével és a szabadság felelősségével megajándékozva. A legfőbb feladatunk, hogy megtanuljuk elfogadni egymást. Nem lehet elég korán kezdeni a gyakorlását. Erre valók a mesék, gyerekeknek és felnőtteknek.”

(Bódis Kriszta, író, pszichológus, dokumentumfilmes)

„Ennek a mesekönyvnek minden gyerekszobában ott van a helye, ahol fontos a világ sokszínűségének megértése, ahol a gyerekek körül nincsenek tabuk, s ahova a szülők úgy lépnek be, hogy tudják, a gyerekükön keresztül nemcsak a jövőt formálhatják, hanem a jelent is.”

(Gyurkó Szilvia, gyermekjogi szakértő)

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Nyereményjáték

A mesekönyvben több Grimm mese feldolgozást is találtok, amik nagyon jól sikerültek. A nyereményjáték során a feladatod egyszerű! Az ismert Grimm mese adaptációkból találsz egy képet, neked pedig be kell írnod az adott mese címét a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Metaforaszennyezésre! ♥

A hygge életmód elég megosztó dolog lett mostanában. Valakit teljesen megvett és magával ragadott annak idején Meik Wiking könyve, míg mások nem értik, miért okoz örömet egy embernek néhány gyertya és puha takaró látványa… Én magam speciel nem a szkeptikus tábort erősítem. Maximálisan tudok azonosulni ezzel az életszemlélettel, amiben részben benne van az is, hogy teljesen oda és vissza vagyok mindenért, ami skandináv, de nem tagadhatom, hogy az introvertált, otthonülős énemet szólította csak meg igazán a hygge trend. Miután éveken keresztül hallgattam, hogy nem normális dolog, ha az ember a benti kuckózást élvezi mindennél jobban, Wiking könyve teljesen más szemléletmódot tárt elém ezzel kapcsolatban, ami segített elfogadnom az énem ezen részét – és ezért nem lehetek elég hálás neki.

Bevallom, először teljesen abban a hitben voltam, hogy a Hygge szerelem is egyfajta életmódkönyv, ezért igencsak meglepődtem, mikor egy regény formájú szöveggel találtam szemben magam. Kissé talán meg is ijedtem, mivel elképzelni sem tudtam, hogyan, milyen módon lehet beleszőni ezt az életérzést egy történetbe úgy, hogy az ne hasson túl erőltetettnek és direktnek, mégis legyen valami értelme... Nos, a helyzet az, hogy Rosie Blake-nek végül sikerült megcáfolnia minden kezdeti aggályomat, és egy igazán bájos, szívmelengető történetet alkotnia, amit szívesen újraolvasnék még párszor a későbbiekben.

A könyv főszereplője a dán származású Clara, aki a múltja elől menekülve céltalanul járja az angol településeket, amolyan titokzatos vándor benyomását keltve. Egy este az egyik falu kocsmájában ülve arra lesz figyelmes, hogy az egyetlen játékbolt tulajdonosa drámai körülmények között jelenti be: a veszteséges üzlet annyira elkeseríti, hogy inkább szabadságra megy egy időre. Clarát végtelenül elszomorítja, hogy a település egyre üresebbé és elhagyatottabbá válik, mivel a vállalkozások és a családok inkább a nagyvárosokba költöznek a biztos megélhetés reményében. Hiába átutazó csak, fejébe veszi, hogy mielőtt tovább indul, megpróbál megoldást keresni a helyzetre.

Egyelőre még csak ismerkedem a chick-lit műfajával, ezért mikor olvastam, nem volt könnyű túltennem magam azon, mennyire irreálisnak hat a regény alapgondolata. Nem tudom elképzelni, a valóságban kinek jutna eszébe megkérni egy vadidegen embert, hogy hadd lakjon az otthonában, amíg az a nyaralását tölti, és hadd vezesse közben az üzletét is – pedig a Hygge szerelemben pontosan ez történik. Miután Clara szemtanúja lesz annak a bizonyos jelenetnek a kocsmában, felkeresi az éppen csomagoló játékbolt-tulajdonost, Louisát, és minden különösebb nehézség nélkül megkapja a kulcsokat tőle.

Nem mondom, hogy a falu népe olyan könnyen a bizalmába fogadja Clarát, mint ahogyan Louisa tette, de ez a jelenet számomra elég szürreális volt ahhoz, hogy elgondolkozzak a regény félbehagyásán. Végül ez a furcsa kezdés épp az ellenkező hatást váltotta ki: túlságosan felkeltette a kíváncsiságomat, különösen az a része, honnan jön Clara és mik a tervei az üzlettel. Akadt még néhány hasonlóan irreális elem a cselekményben később is, de a chick litekre jellemző bájos, békés stílus miatt ezeket már könnyedén elengedtem, és így igazán élvezhetővé vált a történet.

A szerelmi szállal kapcsolatban is volt sajnos mit kifogásolnom. Kétségtelen, hogy Clara és a férfi között megvan az a bizonyos kémia, és remekül össze is illenek, ám az, ahogyan a viszonyuk alakult, számomra túl komolytalan volt. Úgy gondolom, az egészséges kapcsolat egyik alapja a bőséges kommunikáció, de ez kettejük között a legkevésbé sem volt elégséges. Hiányoltam a hosszú beszélgetéseket, illetve a közös jeleneteik többségét is egy bizonyos mértékű távolságtartás jellemezte, ami miatt nem tudtam igazán beleélni magam a kapcsolatukba.

A regény mélypontja azonban egyértelműen Louisa beszélő papagája volt. Azt már tényleg képtelen voltam elfogadni, hogy ez az állat nem csupán megtanulta az ikonikus filmek ikonikus mondatait, de ezeket épp a megfelelő pillanatban, az adott helyzethez tökéletesen illően szúrja be. Lady CaCa (ráadásul) számomra kifejezetten idegesítő eleme volt ennek a könyvnek.

Mindez alapján úgy tűnhet, nem vált a szívem csücskévé a Hygge szerelem, de ez nincs így. Nem mostanában olvastam, de még mindig átmelengeti a lelkemet, ha rá gondolok. Nagyon bájos, kellemes és könnyed élmény volt, amit szívesen fogok népszerűsíteni, különösen az őszi-téli időszakban.

Hihetetlenül tetszett benne az, amitől az elején tartottam – és szerintem ha másért nem, ezért igazán megéri elolvasni a könyvet. A hygge életérzés fantasztikusan van beépítve a történetbe, mi több, tulajdonképpen kulcsfontosságú része a cselekménynek. Az írónő nem ennek a bemutatására fókuszál (az Meik Wiking és társainak feladata), hanem a gyakorlati alkalmazására, illetve az ember közérzetére gyakorolt pozitív hatására. Lenyűgöző volt megfigyelni, ahogy Rosie Blake néhány egyszerű, gyertyákkal, lámpásokkal, plédekkel és egyebekkel kapcsolatos jelenet leírásával megteremti azt a bizonyos hygge hangulatot a történethez.

Összességében a Hygge szerelem a kevésbé jól kivitelezett elemek ellenére is rendkívül élvezetes olvasmány, ami tökéletes kikapcsolódást nyújthat egy őszi-téli hétvégére, vagy akár az ünnepekre. Egyszerű, lassú lefolyású cselekmény jellemzi, és mentes a felkavaró történésektől, mégsem válik unalmassá és vontatottá egy percre sem. Olvasás közben végig arra gondoltam, milyen jól mutatna ez a sztori a filmvásznon, szóval remélem, hogy előbb-utóbb valaki felfigyel rá.

Értékelés

Kiadás: Könyvmolyképző (2020)
Oldalszám: 328
Kiadói sorozat: Arany pöttyös könyvek
Eredeti cím: The Hygge Holiday (2017)
Fordította: Palásthy Ágnes
Műfaj: chick lit, romantikus

A ​hygge tökéletes receptje idén ősszel: készíts egy forró csokoládét, burkolózz be egy takaróba, és olvasd ezt a szívmelengető könyvet.

Idén ősszel rosszul állnak a dolgok Yulethorpe-ban. Hideg van, esik az eső, és vigasztalanul szürke az ég. Az utolsó üzlet a főutcán – egy bájos kis játékbolt – épp most csukta be örökre az ajtaját. És ekkor megérkezik Clara Kristensen.

Clara nem nézheti tétlenül, hogy ez a szép kisváros elveszítse a szívét, úgyhogy nekigyürkőzik, és munkához lát. A dolgok jól alakulnak, amíg Joe, a tulajdonos fia vissza nem tér Yulethorpe-ba, hogy kiderítse, mi zajlik a családi vállalkozásban. Joe Fontos és Elfoglalt Ember a Cityben, és teljesen meg van róla győződve, hogy Clara valami rosszban sántikál.

Clara be akarja bizonyítani Joe-nak, hogy az élet jobb is lehet, úgyhogy felvállalja az újabb kihívást: képes-e segíteni egy munkamániás emberen, aki hajnali háromkor még e-mailekre válaszol? Képes-e rá Joe, hogy megtanulja értékelni a lassúbb, boldogabb, hygge dolgokat az életben… és esetleg még szerelmes is lehet?

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés || beleolvasás

Állomáslista

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Metaforaszennyezésre! ♥