Hogyan választom ki a következő olvasmányomat?

by - március 24, 2020


Az utóbbi időben, ahogy pörgettem az Instagramot, láttam, hogy több bookstagrammer is feltette ezt a kérdést a fotója alatt: ki hogyan választja meg azt, mit olvasson legközelebb? Nálam ez sosem volt központi kérdés, és nem emlékszem, hogy az általam követett blogokon láttam volna cikket ebben a témában, így nem is gondolkoztam még el a válaszomon - egészen mostanáig. És mivel ezt nem tudnám röviden, pár szóban leírni, úgy döntöttem, inkább kifejtem rendesen.

A szempontok, amelyek alapján én a következő olvasmányomat választom, hierarchikusak. Nem számoztam meg őket, de nagyjából abban a sorrendben következnek, ahogy lent leírtam őket.

Határidő

Bloggerként én egészen máshogy állok az olvasáshoz. Hiába kellene, hogy kikapcsolódást nyújtó szabadidős tevékenység legyen, sokszor határidőre kell ajánlókat írnom, amely miatt kicsit munkaként tekintek rá. De persze jó fajta munkaként - ugyanúgy élvezem csinálni, csak szimplán tudatosabban kell.

Ezt egyértelműen a Blogturné Klubos tagságom alakította ki. Rengeteg könyvet elvállalok, szezononként közel 30-at. Viszont ez kompromisszum saját magammal: határidőre olvasok, így néha háttérbe szorítom a személyes preferenciáimat, de cserébe egy rakás fantasztikus történetet felfedezek, amit lehet, hogy más helyzetben nem vettem volna a kezembe.

Könyvtár

Néhány havonta teszek egy kört a könyvtárban. Van egy állandó listám a régóta elolvasandó könyvekkel, amiről néha megkeresem, mi van bent, ám általában inkább spontán lekapok egy-két 6-7 kötetet a polcról. Ezek vagy olyanok, amelyek hirtelen megtetszettek borító, szerző és fülszöveg alapján, vagy pedig a "talán egyszer elolvasom" kategóriába tartozó, az agyam mélyén elraktározott, esetleg a várólistám legalján szereplő kötetek. Ám ezeket előbb-utóbb vissza kell vinni, ezért közvetlenül a határidősök után következnek.

Hangulat, téma

Ami másoknak elsődleges szempont az olvasmányok kiválasztásánál, nekem csak a harmadik. Ez viszont nagyon tág: valamikor műfajok alapján  döntök (pl. fantasy, YA, romantikus), máskor ténylegesen hangulat alapján (pl. sírós, nyálas romantikus), ám az utóbbi a ritkább.

Kihívás

Fontos szempont még nálam, hogy az elsődleges kihívásokat, mint a Várólista csökkentés, teljesíteni tudjam. Persze ez leginkább november-december tájékán kerül előtérbe, de igyekszem az év többi hónapjában is ránézni a listákra, hogy előre gondolkodjak.

Népszerűség

Szeretem követni a trendeket, különösen könyves téren. Ha úgy látom, hogy egy új megjelenés, vagy akár egy régebbi kötet sokakat érdekel, előreveszem a képzeletbeli listámon, és ha van időm, sort kerítek rá.

Saját példány

Ha végeztem minden kötelező feladattal, vagy éppen végképp nincs kedvem az amúgy képlékeny határidejű könyvtári példányokhoz, előfordul, hogy a polcomon nézek szét. Sok kötet van rajta, amit még nem vettem a kezembe, így van miből válogatni. Na meg egyébként is frusztrál, hogy olvasatlanul tengődnek a könyvtáramban.

Most ti jöttök: mi alapján választjátok ki a következő olvasmányotokat? :)

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Metaforaszennyezésre! ♥

Talán ez is tetszhet még

28 megjegyzés

  1. Egyet tudok érteni veled, gyakorta engem is a határidők hajtanak előre egy-egy könyv elolvasásában, de ebbe tartoznak nálam a molyos kihívások is. Sokszor veszek előre, vagy éppen tolok hátrébb plecsniszerzés céljából könyveket. Nekem elég nagy motivációt tudnak ezek nyújtani, van hogy régóta porosodó regénynek kezdek így neki, és általában azt érzem, hogy ez épp jó pillanatomban kapott el, kellett a lelkemnek. Most, ebben a szutyok időszakban igyekszem nagyobb hangsúlyt fektetni a fantasy-regényekre, mert nagyon elvágyódom a valóságtól. Eddig bevált, és segített.
    Ugyanakkor megfogadtam idén, hogy a magánkönyvtáram olvasottságát növelni fogom, a 75 körül stagnáló százalékot feltornázom 90 fölé, ezért igyekszem minél többet olvasni az itthoni könyvekből mielőtt újabb kincsekre lelek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Őszintén szólva kicsit megnyugodtam, hogy a határidős kérdésben nem vagyok egyedül. :D Eddig ilyen választ nem láttam, még könyves bloggerektől sem, így kicsit féltem leírni, hátha ellenszenvesnek találják mások.
      A fantasy könyves meglátásod nagyon jó, eddig nekem eszembe sem jutott ez a megközelítés! :)

      Törlés
  2. Határidőre én is hajtom magam olykor, de másféleképp, mint te. Ha másoktól függ, akkor én azt figyelmen kívül hagyom, mert nekem senki ne mondja meg, mikorra olvassak ki egy könyvet, azt csak én tehetem meg :D Ezért mondom mindig, hogy ha kölcsönadnak valamit, hogy "lehet, hogy csak fél éve múlva látod viszont" :D Egyszerűen úgy vagyok ezzel, hogy a munkám miatt annyi mindent kell fejben tartanom, hogy nem szeretném, ha az olvasás erről szólna. Azonban! Magamnak akkor is képes vagyok határidőket gyártani, de ez inkább jópofa verseny. Főleg hónap vége felé próbálom befejezni az adott könyvet, hogy ne csússzon át a következő hóra. Ezt mostanság csinálom, nem tudom, miért, de jó felpörgetni magamat :D De ha más kérné, hogy határidőre fejezzem be, csak azért se teljesíteném :D És így szokott úgy alakulni, hogy hónap vége felé haladva egyre vékonyabb könyvet választok következő olvasmányomul :D
    A kihívás nálam is nagy szerepet játszik egyébként, úgy kezdem az adott hónapban, hogy "mi szerepel a várólistámon?", oké, jöhet onnan egy könyv. "Mi szerepel az újraolvasós listámon"? Ok, onnan is egy könyv, majd "Mi a könyvklubunk havi témája?", és onnan is egy könyv, majd ezután jön a "szabadon választott" :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a "hónap vége"-dolog nálam is nagy szerepet játszik, amióta a bullet journalba feljegyzem az olvasmányaimat. Egyszerűen csak nem szeretem, ha ugyanaz a könyv több hónapnál is szerepel. :D
      A listás szempont nagyon tetszik, tök jó, hogy ilyen "egyensúlyban" tudod tartani az olvasásaidat.

      Törlés
    2. Ó, Bullet Journalban én direkt nem is így vezetem :D Van egy külön oldalap az elolvasott könyvekre és ennyi :D De pl. A hobbit már február óta az asztalomon csücsül.. megálltam a felénél. Ugyanez a Csipkerózsikákkal.. :D Pedig már évek óta nem olvastam "párhuzamosan", de itt még az se hajtott, hogy fejezzem be a hónap vége előtt :D Majd egyszer folytatom.
      Igen, a listás dolog nekem is nagyon bejött egyébként, és tényleg mindig így megyek 1. várólista 2. újraolvasás 3. könyvklub utána meg szabadon választott :D

      Törlés
  3. Nálam a legtöbb esetben a kihívások a mérvadók; melyiknek milyen határideje van, melyikhez kell könyvtári, melyikhez van saját. Azt veszem előre, ami közeli határidejű és saját példányom van hozzá, ezután jönnek a sorban a könyvtáriak. Ha épo nincs kihívás, vagy távoli a hatarideje és épp nincs kedvem hozzá, akkor a saját olvasatlan példányok élveznek előnyt, ezekből is a régóta a polcon álló darabok. Általában a teljesen szabad választás időszakában tartom azt is, hogy egy Stephen King, majd egy nem Stephen King. A molyos várólistát az utolsók között nézem meg, a random gombot pedig a legvégső esetre tartogatom (az elmúlt két alkalommal már majdnem megnyomtam).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan érdekes, hogy mindenkinek mennyire más válasza van erre a kérdésre, pedig első benyomásra nem is gondolnánk, hogy ekkora különbségek lehetnek. :D

      Törlés
  4. Ha határidőre olvasok, akkor nagyon rá tudok stresszelni. Minél rövidebb ez, annál rosszabb. Az évek alatt inkább áttértem a havi tervekről az évszakos/éves tervek meghatározására, mert ezek kellő szabadságot nyújtanak amellett, hogy előre meghatározott, régóta a polcomon ülő könyveket olvasok el. Volt egy olyan időszakom, mikor látogattam a könyvtárat is, de a határidő ott is inkább negatívan érintett. Szeretem a hangulatomtól függően meghatározni, mit olvassak, így nem biztos, hogy a könyvtári példány beleesik ebbe. Ebből következik, hogy nagyrészt saját könyvekből válogatok, egyedül barátnőm kölcsönkönyveit szoktam megkapni, de az is van, hogy hónapokig áll nálam. A saját példányaim között is két, sőt inkább három csoportra osztom a könyveket: idegen nyelvű (főként német, de van angol is), fantasy és történelmi/romantikus. Általában ezek közül olvasok felváltva, hogy egyikbe se "unjak" bele, hanem az újdonság varázsával érjenek. Aztán vannak a régóta a polcomon állók is, akik minden felett prioritást élveznek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a könyvtári határidőket nagyon képlékenyen kezelem, mindig betartom, de előfordult már, hogy valamit fél évig hosszabbítgattam, mire elolvastam. :D
      Ez a csoportos megoldás tök jó, tetszik, hogy van egy ilyen külön kis szabályod, ami alapján olvasol. :)

      Törlés
  5. Ilyenkor mindig rájövök, hogy mennyire mások vagyunk, és ez mennyire jó :) Utálok határidőre olvasni, mostanában egyre inkább. Ha esetleg recenziós példány van soron, az szerencsére olyan, amit határidő nélkül is gyorsan elolvasok/elolvasnék, mert szuper *-* (Kivéve, ha beválasztok... az általában nehéz menet. Mint a mostani olvasmányommal :/)
    Rengeteget járok könyvtárba, és azok mindig elsőbbséget élveznek, a kihívásokra olvasást viszont jó ideje elengedtem: ha összejön, oké. Ha nem, akkor nem.
    Jó kis bejegyzés lett :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! ♥
      Igeeen, nekem is feltűnt, hogy nincs két ugyanolyan válasz erre a kérdésre, ezért örülök annyira ezeknek a kommenteknek. :D

      Törlés
  6. Hasonló módon választok én is olvasmányt, persze a BTK-os rész kivételével, mert ott ugye nem vagyok tag :D Bár nem szeretek határidőre olvasni, de a recenziókat szeretik minél korábban visszakérni a kiadók, ezért kénytelen voltam megtanulni így olvasni :D Mondjuk a kihívások nincsenek nálam a listán, mert annak ellenére, hogy mókásak, mindig elfeledkezem róluk x'D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha, szerintem te vagy az első, aki hozzám hasonlóan határidőre is olvas. :D Bevallom, némileg megnyugtató ilyet olvasni.

      Törlés
  7. Szuper kis bejegyzés volt! *-*
    Én szinte majdnem mindig a hangulatomhoz híven olvasok, de igen, sokszor nálam is közbeszólnak a határidők.. :D

    Lillsz

    VálaszTörlés
  8. A Prologus miatt sokszor en is idore olvasok. Mostanaban azonban kisorsolom, hogy mi legyen a kovetkezo :D
    Ez tisztan a karanten hatasa, mert egyik baratnommel social distancing buddy readet tartunk, aminek kereteben ugyanakkor elkezdjuk olvasni a könyvet es ugyanabban az idoben is olvassuk, igy kb. Egyszerre fejezzuk be :D teljesen uj elmeny es nekem nagyon tetszik egyelore. Mar a 4. Kozos konyvbe kezdunk bele.

    Alapjaraton mindig a projektes konyvek kerulnek eloterbe, es utana barmi ami epp megtetszik :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, ezt a sorsolós megoldást még nem láttam sehol, nagyon egyedi. :DD
      Nagyon jó lehet így együtt olvasni, nekem is vannak barátnőim, akikkel néha megbeszéljük, hogy kéne, mégsem jött össze eddig sajnos. :/

      Törlés
  9. A te listádról, van ami nálam is szempont egy-egy kötet kiválasztásánál, csak más a prioritás. De ahogy írtad is, neked az ajánlók miatt felborul a sorrend.
    Nálam első körben talán a hangulat játszik szerepet a választásnál - hiszen úgy érzem, ha valami épp nem éri el az ingerküszöböm, még akkor sem, ha máskor meg lehet ugyanannál a könyvnél fanlám a lapokat, csak "szenvedék" az olvasással. Utána szorosan a saját könyvek vannak, mert az utóbbi időben elkezdtem eléggé felhalmozni a köteteket, és rossz érzés, hogy ott sorakoznak a polcon olvasatlanul. Végezetül pedig jön a könyvtár. Nálam elég gyakori, hogy olvasatlanul viszek vissza könyvet, egyszerűen azért, mert más szempontok előrébb vannak nálam, és még a határidő lejárta sem motivál. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Néha én is bánom, hogy ehhez kell alkalmazkodnom, mert így nem tudok teljsen belefeledkezni a könyvbe, hanem le kell gyorsan darálni és megírni belőle a bejegyzést. :/

      Törlés
  10. Milyen jól összeszedted a szempontjaidat, hasonlóan működöm én is. A Blogturné klubos határidők miatt azokat az olvasmányaimat mindig előbbre sorolom, valamint a recenziós könyveimet is, de egyelőre az alapvető várólistám a saját könyveimből áll össze. Jelenleg nem iratkoztam be könyvtárba, mert a saját könyveim száma nő, ugyanakkor nem tudom tartani a tempót az új megjelenésekkel. Mindig van az újak között, ami érdekel és beelőzi a régóta váró köteteket a polcomon. Most, a karantén ideje alatt is rendeltem könyveket, de igyekszem haladni a régóta, akár évek óta polcon sorakozó kötetekkel.
    Elsősorban ez a kiinduló pont a következő könyvem kiválasztásakor, illetve a hangulatom határozza meg, mi kerül sorra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Örülök, hogy egy BTK-s kommentet is olvasok, így nem érzem magam annyira ufónak. :DD

      Törlés
  11. Én az utóbbi időben semmilyen határidőt nem szabok meg magamnak, pedig néha lehet jól jönne :,D
    Ha könyvtári könyv van nálam, akkor általában azt én is előrébb viszem a várólistán, de többnyire csak odaállok a polcom elé és felteszem a kérdést: Ki a következő? Itt általában hosszúság illetve a népszerűség metszete szokott győzedelmeskedni :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tesznek jót a határidők, ne hiányozzanak. :DD

      Törlés
  12. Nagyon egyetértek veled a határidős olvasással kapcsolatban. Ugyan nálam nem annyira gyakoriak (főleg az elmúlt hónapokban) az ilyenek. Észrevettem, hogy recenziós könyv esetén kevésbe kikapcsoló az olvasás, de elképzelni se tudok jobb 'munkát'. Elég sokat jegyzetelek közben, abszolút tudatos így olvasni.
    Általában hangulat alapján választok olvasnivalót azok közül, amik a polcomon állnak olvasatlanul. Mondhatni 2 az 1-ben :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj de jó, nagyon örülök annak a részének, hogy átérzed, miről beszélek (másrészről nyilván nem :D)! Azzal a részével pláne egyetértek, hogy ennél nincs jobb munka, teljes mértékben megéri ezzel foglalkozni.

      Törlés
  13. Nem egyszerű következő olvasmányt választani. Elsősorban a könyvtári könyveket veszem előre mert a könyvtárosnak is határidő az határidő, főleg az új könyvek esetében :) ha éppen nincs itthon kölcsönzött könyv akkor mindig az aktuális hangulatomnak megfelelőt keresek ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De menő, azt nem tudtam, hogy könyvtáros vagy! :D

      Törlés
  14. Igen, a határidős olvasás megvan nálam is. Egyrészt a BTK miatt, de most nagyon rákattantam a NetGalleyre is, és ott egy adott időpontban archiválják a digitális recenziós példányt, úgyhogy vagy időben elolvasom őket vagy soha. Ezek mellett a saját példány és a hangulatom az, ami meghatározó, bár saját példányra mostanában sajnos kevesebb időm jutott.

    VálaszTörlés