Tavaszi várólista 2020

by - március 01, 2020


Abba a táborba tartozom, aki mindig mindenről listákat készít, és ezalól az olvasás sem kivétel. Még az sem érdekes, hogy sokszor nem igazán tudom tartani magamat az összeírt pontokhoz. Meglepő módon azonban a téli listáról az utolsó kettő kivételével mindent sikerült teljesíteni, így talán kezd mégiscsak jó motivációvá válni a szezonális olvasmánylista.


Beth Kempton: Wabi Sabi

Imádom az életmódkönyveket, pláne azokat, amelyekről már a borító alapján látszik, hogy igényes, jól összerakott írások. A Wabi Sabi pontosan ilyen. Már egy ideje szemezek vele az íróasztalomon, de egészen idáig nem jutott időm rá, ám márciusban ő lesz az első olvasmányom.

Moly-link


Nicola Yoon: A Nap is csillag

Ősidők óta várólistás nálam ez a könyv, a filmadaptáció megjelenése óta ráadásul az élbolyban szerepel, de a könyvtárban elkeverték valahova. Legutóbb viszont, amikor ott jártam, megláttam a polcon, és rögtön le is csaptam a lehetőségre. Nicola Yoon első, Minden, minden című könyvét imádtam, így nagyon kíváncsi vagyok, ez mit tartogat.

Moly-link


Alice Broadway: Ink

Először egy könyvesboltban találkoztam vele, rögtön kiszúrtam a lenyűgöző borítóját. Szerencsére a fülszöveg alapján a történet is izgalmasnak tűnt, így elraktároztam magamban a címet, hátha egyszer lesz lehetőségem lecsapni rá. Ez meg is történt a legutóbbi könyvtári körutamon.

Moly-link


R. F. Kuang: Mákháború

Ezt a könyvet egy magyar Booktuber, Just a Bookish Soul emlegeti folyamatosan. Eleinte úgy gondoltam, a téma alapján nem nekem való, de előfurdul velem, hogy ha túl sokszor futok bele ugyanabba a címbe, előbb-utóbb a várólistámon találja magát.

Moly-link


Jennifer Mathieu: Moxie, ​avagy a vagány csajok visszavágnak

Imádom a feminista regényeket, így a Moxiet sem hagyhatom ki. Anno a Blogturnéjáról valamiért az utolsó pillanatban lejelentkeztem, és ezt utólag nagyon megbántam, de recenzióként elküldte a kiadó, így szerencsére nem fogok kimaradni belőle. Már nagyon kíváncsi vagyok rá.

Moly-link


Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten

Szintén egy ősidők óta várólistás egyed, amelynek leginkább a hossza tántorít el az olvasástól. Feltett szándékom azonban később a nemrég bejelentett hatodik részt is elolvasni a Blogturné keretein belül (feltéve persze, ha turnézhatunk vele), ehhez azonban muszáj végre túlesnem a sorozaton.

Moly-link


Jenny Han: A fiúknak, akiket valaha szerettem

Még bőven a film megjelenése előtt került fel a várólistám aljára. Az adaptáció megnézése után egy jóval előkelőbb helyre került, nemrég pedig meg is kaparintottam mindhárom kötetet, azonban a 2. rész adaptációjának megjelenése miatt most már illene ezeket is elolvasni.

Moly-link


Erin Morgenstern: Csillagtalan tenger

A megjelenése valamikor március közepén esedékes, és a Blogturné keretein belül el is olvashatom. A külföldi népszerűségét látva nagyon kíváncsi vagyok, mit tartogat ez a kötet - mondhatni ezt várom a nem Könyvmolyképzős első féléves megjelenések közül a legjobban.

Moly-link


A ti listátokon mi szerepel? :)

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Metaforaszennyezésre! ♥

Talán ez is tetszhet még

0 megjegyzés