Leigh Bardugo: Wonder Woman - A háborúhozó

by - november 11, 2020


A Könyvmolyképző (szerintem) idei egyik legizgalmasabb újdonsága a DC Icons sorozat, amelyben ismert YA szerzők gondolják újra a képregény-univerzum legnépszerűbb karaktereinek történetét. A széria nálunk a Sarah J. Maas-féle Macskanővel debütált idén nyáron, ami, bár messze nem a legjobban kivitelezett regény a világon, de nem tántorított el attól, hogy próbát tegyek a többi rész elolvasásával is. Hiába nem rajongok alapvetően a szuperhősös sztorikért, a sorozat alapötlete olyannyira megfogott, hogy biztosan nem fogom félbehagyni – még akkor sem, ha a többi epizód is ehhez hasonló színvonalú lesz. Szerencsére a Wonder Woman után látok rá némi esélyt, hogy ennek az ellenkezőjét tapasztalom majd.

A történetünk főhőse, Diana a világtól elzárva él egy kizárólag nők által lakott szigeten, valahol a Földközi-tenger vidékén. Themyscira maga a földi paradicsom: végtelenül békés, háborítatlan hely, ahol mindig süt a nap, nem múlik az idő, és nem érintik őket a világ problémái. Csak az arra érdemesek léphetnek be ide, azok, akik hősi halált haltak, és utolsó pillanataikban valamelyik női istenséghez fohászkodtak. Ez alól egyetlen kivétel van: maga Diana, Themyscira hercegnője. A lány a sziget uralkodójának gyermeke, az istenek kegyéből születhetett meg – ő azonban ezt inkább átoknak éli meg, mint áldásnak. Mivel rendszeresen emlékeztetik rá, hogy még nem érdemelte ki a helyét Themyscirán, Diana folyamatosan keresi az alkalmat a bizonyításra.

Egy nap a lány szemtanúja lesz egy hajótörésnek, épp a themyscirai tenger határának közvetlen közelében. Bár tudja, hogy tiltják a törvényeik, mégis partra segíti az egyetlen túlélőt. Ekkor még nem is sejti, hogy a találkozásuk mennyire sorsszerű – Aliáról ugyanis hihetetlen módon kiderül, hogy rendkívüli természetfeletti erők munkálkodnak benne. Ő egy háborúhozó, vagyis már önmagában a jelenléte képes konfliktust generálni az emberek között, a képességének fejlődése pedig akár a következő világháború kirobbanásához is vezethet.

Az első dolog, ami feltűnt az olvasás során, hogy azok a hibák, amelyek számomra annyira élvezhetetlenné tették a Macskanőt, ebben a regényben nincsenek jelen. Sarah J. Maas írásában azt kifogásoltam, hogy lélektelen a stílusa, csupán események egymás utáni felsorolásából áll, mintha inkább forgatókönyvnek készült volna eredetileg. Bardugo viszont már az elejétől kezdve remekül bánt a szavakkal, az érzések, a táj és a körülmények leírásával, ami pedig igazi felüdülést jelentett az előző részhez képest.


Az átírás alapgondolata, vagyis a háborúhozó megjelenése izgalmas és újszerű sztorit ígért, amit részben meg is kaptunk, ám azért éreztem hiányosságokat is ennek kapcsán. Magáról a képességről annál többet, mint amit fent leírtam, nemigen tudunk meg a könyv végére sem, ezért sajnos bőven maradtak bennem kérdések. Miért eltérő mértékű például a korábban élt háborúhozók ereje? Miért éppen Alia miatt következett volna be a világvége? Szerintem a történetnek ez az eleme igazán megérdemelt volna egy bővebb kifejtést – vagy egyáltalán részletesebb kidolgozást.

Minderre azonban kifejezetten jó ellensúlyt képez Diana karaktere, mint a cselekmény mozgatórugója. Sokkal ésszerűbb lenne a könnyebb utat választania, és megszabadulnia Aliától a világ megmentése érdekében – hiszen egy ember halála milliók halálához képest “semmiség”. Dianát viszont hajtja a bizonyítási vágy és az egyre mélyülő barátságuk, ezért inkább vállalja a végére már lehetetlennek látszó küldetést: vagyis “kigyógyítani” Aliát a háborúhozóságból.

A könyv kifejezetten élvezetes themyscirai jelenetekkel indul, amiben Bardugo remekül bemutatja mind az amazonok mindennapjait, mind pedig Diana belső konfliktusának eredetét és a motivációját. A középső szakasz kissé eseménytelen és unalmas, amin az erőltetettnek ható, igazán elhanyagolható szerelmi szál sem képes segíteni (mert ugye nincs YA romantika nélkül). Ellenben a két lány közötti barátság kialakulását, majd elmélyülését élmény követni, ez ezeken az oldalakon a leghangsúlyosabb.

A történet végkifejletét sem volt felemelő élmény olvasni. Bár a főgonosz kilétére ekkor derül fény, ez az információ nem tudott meglepetést okozni számomra, mivel a karaktere eleve végig gyanús volt. Ehelyett ráadásul mérges is voltam, hiszen a személyiségét egy egész könyvön keresztül építgette az írónő, csak azért, hogy az utolsó oldalakon hirtelen teljesen kifordítsa önmagából, és ezzel nyoma vész annak az embernek, akit a korábbiakban megismerhettünk. Az akció azonban innen a legkevésbé sem hiányzik, szóval nem volt nehéz túljutni ezen a szakaszon.

Összességében hiába volt tele a Wonder Woman – A háborúhozó kifogásolható részletekkel és jelenetekkel, mégis képes voltam élvezni és szeretni a történetet. Fényévekkel jobban sikerült kivitelezni, mint a Macskanő – Lélektolvajt, így azoknak is bátran tudom ajánlani, akik az utóbbi hatására elbizonytalanodtak a sorozatban.

Értékelés


"Azok visznek véghez világraszóló dolgokat, akik nem ismernek lehetetlent, mert ők nem félnek a kudarctól, és folyamatosan próbálkoznak."
Kiadás: Könyvmolyképző (2020)
Oldalszám: 480
Kiadói sorozat: DC legendák, Vörös pöttyös könyvek
Eredeti cím: Wonder Woman: Warbringer (2017)
Fordította: Fazekas Sándor
Műfaj: fantasy, ifjúsági

„Harcos ​nővértársam, pajzsod és kardod vagyok.
Amíg én élek, az ellenségeid számára nincs menedék.
Számíthatsz rám az utolsó leheletemig, a te ügyed az enyém is.”
– AZ AMAZONOK ESKÜJE –

Diana, az amazonhercegnő leghőbb vágya, hogy kivívja legendás hírű nővérei elismerését. Amikor azonban dicsőséget szerezhetne magának, nem él a lehetőséggel, hanem a száműzetést kockáztatva megszegi az amazonok törvényét, és megmenti egy halandó életét. Ám ezzel az egész világot végveszélybe sodorja.

Alia Keralis csak egy rövid időre akar elmenekülni folyton atyáskodó bátyja elől a tengerre. Nem sejti, hogy az életére törnek. Ellenségei úgy vélik, már a puszta létezése kirobbanthat egy világháborút. Amikor Alia hajóján bomba robban, egy rendkívüli erejű, rejtélyes lány menti ki őt a vízből. Hamarosan szörnyű igazsággal kell szembenézniük: Alia Háborúhozó, a hírhedt trójai Helené leszármazottja, akinek az a sorsa, hogy elhozza a világra a Vérontás és Szenvedés korát.

A két lány egy seregnyi ellenséggel találja magát szemben, akiknek eltökélt szándéka elpusztítani a Háborúhozót. És csak együtt van esélyük megmenteni a világaikat.

Melyik szuperhősről olvasnál még szívesen retellinget?


A Könyvmolyképző kiadó idén egy új sorozattal örvendeztetett meg bennünket, melyben neves szerzők a DC univerzum legnépszerűbb szuperhőseinek történetét gondolják újra. Nem sokkal a Sarah J. Maas-féle Macskanő-verzió megjelenése után most Wonder Woman karaktere kap egészen új megvilágítást, melyet Leigh Bardugo fantasztikus képzelőerejének köszönhetünk. Tartsatok velünk a turnén, és játsszatok a nyeremény könyvpéldányért!

Nyereményjáték

A játékunk ezúttal az erős női főszereplők köré épül. A feladatotok, hogy a bejegyzésekben szereplő képek vagy idézetek alapján kitaláljátok, melyik történet hősére gondoltunk, illetve mi a neve az adott karakternek. Az idézetek esetében elegendő csak a könyv címét beírnotok a Rafflecopter dobozba.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


"Az ép ész drága kincs; őrizgetem is, ahogy egykor a pénzzel tették. Gyűjtögetem, hogy legyen elegendő, mire eljön az idő."
(Melyik könyv főhőséhez kapcsolódik az idézet?)


Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Metaforaszennyezésre! ♥

Talán ez is tetszhet még

0 megjegyzés