Rachel Gillig: A lovag és az éjjeli lepke
A lovag és az éjjeli lepke önmagában nem biztos, hogy felkeltette volna az érdeklődésemet, de Rachel Gillig nevét meglátva nem is volt kérdés, hogy adni fogok-e neki egy esélyt. A pásztor király című duológiája (Egy sötét ablak, Két ferde korona) az egyik legjobb fantasy történet volt, amellyel az elmúlt 1-2 évben találkoztam, így rettenetesen kíváncsi voltam, mit tartogat nekünk a szerző egy teljesen másik sztoriban. És bár értékelésünk tárgya korántsem tudta felülmúlni számomra az első duológia sikerét, de érdemesnek tartom arra, hogy beszéljünk egy picit róla.
Hatos számú jövendőmondóként szolgál Aisling katedrálisában. A lánynak valamikor volt neve, de abban a pillanatban, amikor az Ómeneknek szentelt tíz évet az életéből, elfelejtette a teljes gyerekkorát, és szinte mindent, ami valaha ő volt. Épp, amik szolgálatának ideje a végéhez közeledik, a gyerekkirálynak is nevezett új, fiatal uralkodó jelenik meg a katedrálisban, hogy jövendölést kérjen. Kíséretében egy ifjú, gátlástalan lovag rögtön felfigyel Hatra, ami teljesen felforgatja a lány életét. Hamarosan különös dolgok kezdenek el történni a katedrálisban: Hat szokatlan jövendöléseket lát, a többi jövendőmondó pedig sorban, egymás után eltűnik. Még mielőtt Hat is sorra kerülne, úgy dönt, idő előtt távozik Aislingből, hogy megkeresse társait. Csatlakozik a gyerekkirály kíséretéhez, akik az országot járják, hogy megszerezzék a nép támogatását.
Az első oldalakon még izgalmasnak tűnt számomra a felvetés, hogy egy jósnőről olvassunk. Sőt, ekkor már előre sejthettük (persze a cím is nyújt némi segítséget hozzá), hogy nem uralkodó és egy szegény, gyámoltalan leány közötti kapcsolat kialakulásának lehetünk szemtanúi, ami felüdülés volt számomra. Úgy éreztem, van potenciál ebben a jósnői szerepben, hiszen csakúgy, mint annak idején az ókori Hellászban, úgy ebben a történetben is ez egy megbecsült státusz. Kíváncsi voltam, mit hoz ki ebből a szerző.
Sajnos viszont úgy érzem, ez a vonal némileg kihasználatlan maradt. Mivel főszereplőnk a történet nagy részében nem tartózkodik azon a helyszínen, ahol a jóslási képességét használni tudja, nem több, mint egy átlagos lány, akit egész életében elzárva tartottak a külvilágtól, ezért a szemünk láttára fedezi fel azt. Maga a jövendőmondás viszont izgalmas eleme a történetnek: a jósnők Aisling forrásvizébe fulladnak hozzá, élet és halál között lebegve pedig különböző képekből, vagyis az Ómenekből olvasnak.
Az Ómenek rendkívül fontos részét képezik a világépítésnek. A birodalomban istenségként tisztelik őket, így mondhatjuk, hogy Aisling jósnői nem szimplán jövendőmondók, hanem papnők is, akik hidat képeznek az istenek üzenetei és a halandók között. A történet későbbi szakaszában is ez áll középpontban, melynek hála fokozatosan mindent megtudunk a kialakulásukról, eredetükről is.
A férfi főszereplőnk Rodrick, avagy Rory, aki a király egyik legfőbb bizalmasa, egyben testőre, a lovagi sereg tagja, aki rögtön elcsavarja Hat fejét, bár ezt természetesen egyikük sem vallaná be a regény elején. Eleinte épp olyan karakterként viselkedik, aki engem rendkívül irritál, de a kapcsolatuk alakulásával szépen látszik, hogy formálják, puhítják egymást, így a végére azért sikerült valamelyest megkedvelnem. Nem túlságosan, de ez is valami.
A regény folyamatában nem sok mindennel tudott meglepni, cserébe a végét egyáltalán nem láttam jönni. Eleinte nem hittem volna, hogy a fősodronyt (spoiler: a világban járkáló Ómenek legyőzését) még ebben a kötetben le fogjuk zárni, így amikor az utolsó jelenethez érkeztünk, felmerült bennem a kérdés, vajon mi marad a sorozat következő részére (valószínűsítem, ez is duológia lesz, akárcsak A pásztor király). Ám a szerző ügyesen és gyorsan gyártott egy újabb konfliktust, ami talán kitölt egy második kötetet.
Összességében sajnos A lovag és az éjjeli lepke nem tudott eléggé magával ragadni. Szimplán arról van szó, hogy nem találtam elég érdekesnek sem az alaptörténetet, sem pedig a megvalósítását. Az Ómenek, mint istenségek erős alapot adhattak volna, ám keveselltem az isteni voltukat (ezt kifejteni már túl spoileres lenne, sajnálom). A két főszereplő pedig ugyancsak nem töltötte be az űrt. Sajnos tehát ez a történet nem váltotta be a hozzá fűzott reményeimet, ám valószínű, hogy ennek ellenére folytatom, muszáj ugyanis megtudnom, mi történik a következő részben.
Oldalszám: 400
Sorozat: Stonewater Kingdom 1. (Zafír pöttyös könyvek)
Eredeti cím: The Knight and the Moth (2025)
Fordította: Bíró Krisztina
Műfaj: (dark) fantasy, romantikus
0 megjegyzés