Sarah J. Maas: Macskanő - Lélektolvaj

by - augusztus 06, 2020


Messze nem tartozom azok közé, akik élnek-halnak a szuperhősös filmekért, sorozatokért, vagy bármiért, ami a Marvel és a DC univerzumába tartozik. Sohasem leltem különösebb örömet ezekben a világokban, és az utóbbi években fellángolt, szerintem ráadásul kifejezetten alaptalan mértékű globális Marvel-őrület pedig csak taszít ettől a műfajtól. Ugyan nem határolódom el tőle teljesen - általában pár éves késéssel, de azért megnézek egy-egy filmet -, ám ez határozottan nem az a téma, amivel engem meg lehet venni. Mindezek után még számomra is meglepő, hogy erre az újragondolt Macskanő-történetre azonnal igent mondtam.

Hogy miért? Őszintén, nem az író személye miatt. Bár más esetben egy ennyire kedvelt szerző neve elégséges indok lehetne az elveim felrúgására, de én jelenleg csupán kívülállóként szemlélem a Sarah J. Maas körül kialakult rajongást, hiszen korábban még nem volt szerencsém egyik könyvéhez sem. A valódi ok a Macskanő karaktere: a 2004-es, Halle Berry-féle film azon kevés szuperhősös sztorik egyike, amit gyerekkorom óta nagyon szeretek, és kíváncsi voltam, ezúttal hogyan lett adaptálva a története.

Selina Kyle az East Enden, Gotham City legszegényebb negyedében nőtt fel, ahol a bűnözés, a drog és a korrupció mindennapos és kontrollálhatatlan. Egyedül gondozza súlyos beteg húgát, de mivel Maggie kezelése túlságosan költséges, kénytelen elvállalni egy-két alvilági munkát. A betörések, lopások mellett a lány még verekedni is hajlandó, hiába kockáztatja vele az életét. Ám ez nem mehet így örökké, és Selina hamarosan választás elé kerül: börtönbe megy, vagy vállalja a Liga különleges kiképzését, mely során a világ egyik legveszélyesebb bérgyilkos osztagának tagja lesz. Évekkel később aztán visszatér Gotham Citybe, hogy elrendezze a lezáratlan ügyeit.

Mivel nem ismerem az eredeti képregényeket, nem tudom, mennyiben ragaszkodnak, illetve milyen mértékű szabadságot engednek meg maguknak az (újra)alkotók az eredeti történethez képest, de az biztos, hogy ez a verzió jelentősen eltér az általam kedvelt filmtől. Eleinte kissé furcsa volt, hiszen arra számítottam, hogy Patience Phillips karakterét fogom viszontlátni valamilyen formában, de Sarah J. Maas verziójában nem csak a név, a személyiség is teljesen különbözik, az átélt kalandokról nem is beszélve. Utólag belegondolva viszont örülök ennek - egy korábbi olvasmányélmény után látom, mennyire fontos, hogy az író egy retelling esetében merjen kellően elrugaszkodni az eredeti cselekménytől, és valami ténylegesen újat kreálni a már jól ismert helyett.


Az alaptörténetben bőven van potenciál, és szerencsére ebből - főleg az akció szempontjából - sok minden meg is valósul. A cselekmény kifejezetten izgalmas és dinamikus, szinte minden oldalon történik valami, ami odaszegezi az embert a kanapéra. Olvastatja magát, ez egyértelmű, és nem is nehéz ennek a nyomásnak engedelmeskedni, ha olyan kedvelhető főszereplőnk van, mint Selina. A nehéz sorsú karakterek eleve megdobogtatják a szívemet, de ő ráadásul még csak nem is a saját, hanem a magatehetetlen kishúga boldogulásáért megy el a végsőkig, amitől végtelenül szimpatikussá vált számomra. Hiába gyilkol és fosztogat végig a történet során, ő éppen az a személyiség, akinek az olvasó könnyen megbocsátja azt a rengeteg bűnt, amit elkövet.

Mindez pedig elegendő volt ahhoz, hogy ne a csalódottság domináljon bennem, mikor erre a regényre gondolok. A kivitelezés számomra sajnos nem ütötte meg azt a mércét, amelyet elvártam volna egy olyan hírnévvel rendelkező szerzőtől, mint amilyen Sarah J. Maas. Már maga az írásstílus is szokatlan volt: nem éreztem úgy, hogy él a szöveg, nem volt mélysége a leírtaknak, csupán az események egymás utáni felsorolásából állt - mintha egy film forgatókönyvét olvastam volna. A mozivásznon kétségkívül jól mutatna a történet, de olvasva valami nagyon hiányzott belőle.

A másik fő probléma a logikai bukfencekkel volt - mind a cselekményre, mind pedig a szereplőkre értve. Egy szuperhősös történetnél persze várható, hogy nem lesz minden tökéletesen rendben, de az a mértékű szabadság, amit Maas itt megengedett magának, szerintem már nem fér bele. A legerősebb ellenérzéseim talán Luke karakterével voltak. Ő a megrögzött jófiú a történetben, aki Batman jobbkezeként, Batwingként kötelességének érzi mindenáron megállítani a Macskanőt, miközben - ezzel talán nem árulok el túl nagy titkot - vonzódni is kezd hozzá. Nem egyedi fordulat, de nem is lett volna vele semmi baj, ha érzékletesebben lenne felépítve a folyamat, ahogyan az érzései kialakulnak. Ehelyett olyan benyomásom támadt, mintha egyik pillanatról a másikra szeretett volna bele a lányba, ráadásul úgy, hogy egyszerre két nő is volt a színen - mert eleinte még nem tudta, hogy Selina és a Macskanő ugyanaz a személy, de “mindkettejük” iránt táplált gyengéd érzéseket. Emellett számomra az is hihetetlen, hogyan képes valaki belezúgni egy arctalan bűnözőbe úgy, hogy exkatonaként és szuperhősként már-már megszállott módjára üldözi bűnt. Nagy kár ezért a szálért, mert mindent összevetve a közös jeleneteik megérintettek, és abszolút összeillő párost alkotnak. Csak egy kicsit kevésbé kellett volna ezt elhanyagolni...

A logikátlanság cselekményre vonatkozó részét már nem lennék képes ilyen hosszan és spoilermentesen kifejteni, de a vége túlságosan fájó pont volt ahhoz, hogy ne említsem meg. Lehet, hogy valakinek tetszik ez a technika, amit Maas itt alkalmazott, de én egyáltalán nem vettem jó néven, hogy a finálé felforgatott mindent, amit az előző pár száz oldalból megtudtam. Úgy éreztem, a szerző végig átvert engem azzal, hogy direkt elhallgatott olyan részleteket, amelyekből előre sejteni lehetett volna Selina valódi szándékát.

Összességében nagyon vegyes érzéseim vannak a Macskanővel kapcsolatban. Részben számítottam rá, hogy nem ez lesz életem könyve, mégis, az Üvegtrón és az ACOTAR sikerét látva jóval többet vártam Sarah J. Maastól. Annyi logikai bukfenc akad a cselekményben, hogy azt még a szuperhősös műfajban is képtelenség elnézni, nem is beszélve a lélektelen írásmódról… De talán ha az ember kevés elvárással vág neki, és képes eléggé belefeledkezni a regénybe, ezek nem lesznek annyira kiugróak. A történet távolról szemlélve, a nagy egészet nézve még élvezetes is lehet, a remek szereplőgárda és az akciódússág pedig sok mindenért kárpótolhat.

Értékelés


Kinek ajánlom? Minden Sarah J. Maas-rajongónak, illetve azoknak, akik eleve szeretik a szuperhősös történeteket, univerzumokat. Szerintem elsősorban ők tudják majd értékelni ezt a regényt.

"– Elmondom, mi lesz – szólalt meg a Macskanő halk, reszelős hangon. – A táskákba dobjátok az ékszereket, a karórákat, a készpénzt. És nem bántunk titeket.
– Csokit vagy csalunk! – emelte fel Harley az üres sporttáskáját maga mellett."

Kiadás: Könyvmolyképző (2020)
Oldalszám: 416
Sorozat: DC Icons (Vörös pöttyös könyvek)
Eredeti cím: Catwoman - Soulstealer (2018)
Fordította: Szabó Krisztina
Műfaj: ifjúsági, fantasy

Selina tökéletes tolvaj.
Luke gondterhelt hős.
Gotham Cityben nem mindenki az, aminek látszik.

A #1 New York Times bestsellerszerző Sarah J. Maas mutatja be a felnőtté váló Selina Kyle-t, aki biztosan elrabolja az olvasók szívét az új, várva várt világszenzáció YA regényben, az akciódús és izgalmakkal teli Macskanőben!

Két évvel azután, hogy kijutott Gotham City nyomornegyedéből, Selina Kyle a titokzatos Holly Vanderheesként tér vissza. Batmant elszólítja egy fontos küldetés, így könnyű préda a város .
Mindeközben Luke Fox be akarja bizonyítani, hogy Batwingként képes segíteni az embereken. A Macskanőt veszi célba, az újonnan felbukkanó tolvajt, aki Méregcsókkal és Harley Quinn-nel portyázik. Emberére akadt volna?
Selina ádáz küzdelmet folytat: éjszakánként Batwinggel, napközben pedig a pokolian jóképű szomszédjával, Luke Foxszal. Vajon képes lesz-e végrehajtani a legfontosabb tervét, miközben a múlt egy darabkája veszéllyel fenyegetve a nyomába szegődik?



Az Üvegtrón és a Tüskék és rózsák udvara sorozatai után most egy Stand Alone kötet érkezik Sarah J. Maas írónő tollából a Könyvmolyképző Kiadónál. A júliusban megjelenő könyv középpontjában nem más áll, mint az egyik legikonikusabb DC karakter, a Macskanő. Amennyiben kíváncsiak vagytok Selina Kyle történetére, tartsatok velünk, és játsszatok a könyvért.

Nyereményjáték

A mostani játékunk DC Comics karakterekhez fog kötődni. A feladat, hogy felismerjétek az állomásokon található képek szereplőit, és beírjátok a nevüket a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.



Állomáslista

08.06. Readinspo
08.07. Könyvvilág
08.16. Dreamworld

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Metaforaszennyezésre! ♥

Talán ez is tetszhet még

0 megjegyzés