Szeptemberi könyves megjelenések '20

by - augusztus 30, 2020


Nehéz néha kiigazodni azon a rengeteg újdonságon, amelyekkel a kiadók hónapról hónapra megörvendeztetnek bennünket (még ebben a speciális helyzetben is), ezért arra gondoltam, hogy mostantól egy új rovat keretében összegyűjtöm őket. A lista nem lesz teljes: elsősorban azokat válogattam ki, amelyek számomra ígéretesnek tűnnek. Remélem, találtok közöttük olyat, amit szívesen elolvasnátok. :)

A bejegyzés idővel frissülhet - abban az esetben, ha változik a könyvek megjelenési dátuma, vagy éppen felfedezek újabbakat, amelyek a közzététel előtt elkerülték a figyelmemet.

A lent felsorolt kiadványok közül várhatóan velük fogok turnézni: Királyi ​élet (Katharine McGee).

Agave

Susanna Clarke: Piranesi
A ​Hollókirály szerzőjének mámorító, hipnotikus új regénye, mely egy álomszerű, alternatív valóságban játszódik.
Piranesi háza nem hétköznapi épület. Termei végtelenek, folyosói végeláthatatlanok, falait pedig sok ezer különféle szobor borítja. A labirintusszerű csarnokok közt egy bebörtönzött óceán terül el, hullámok emelkednek mennydörögve a lépcsőházakban, pillanatok alatt árasztva el a termeket. De Piranesi nem fél; ismeri a dagályokat, ahogyan a labirintusban is eligazodik. Élete a ház felfedezéséről szól.
Rajta kívül még egy ember él a házban, a Másik nevű férfi, aki hetente kétszer meglátogatja Piranesit, hogy a segítségével a Nagy és Titkos Tudás nyomára bukkanjon. De kutatásai során Piranesi bizonyítékot talál egy harmadik személy létezésére is, és egy szörnyű titokra kezd fény derülni, mely a Piranesi által ismert világon túlra nyit kaput.
Susanna Clarke várva várt második regénye lenyűgöző új világba vezeti az olvasót: egy meglepő képekkel és szürreális szépséggel teli végtelen labirintusba, melyet dagályok és felhők kísértenek.
szeptember 17. // Moly // megrendelés
S. A. Chakraborty: Aranybirodalom (Dévábád-trilógia 3.)
Dévábád elbukott.
A város varázserejébe kerülő kegyetlen ostrom után Banu Manézse, a Náhidok vezére és újjáélesztett parancsnoka, Dára kénytelenek helyrehozni a bomladozó szövetségüket, valamint kibékíteni egy szétszakadt, hadakozó népet. Ám a vérontás és szeretett Nahrijának elvesztése előhozza Dára múltjának legsötétebb démonjait. Az eltiprásukhoz szembe kell néznie a szörnyű tényekkel, és rábíznia magát azokra, akiket egykor az ellenségének tartott.
Nahri és Ali szintén nehéz döntésekkel szembesülnek Kairó biztonságában, miután az utolsó pillanatban elmenekültek a vérszomjas családjuktól és Dévábád gyilkos intrikáitól. Noha Nahri békére lel az emberi otthona régi szokásai és megszokott kényelme révén, mégis kísérti, hogy a hátrahagyott szerettei és az őt megváltóként tisztelő népe ki van téve egy új zsarnok elnyomásának. Alit ugyancsak nem hagyja nyugodni a múlt, így eltökéli, hogy visszatér megmenteni a városát és a megmaradt családját. Miközben az anyja királyságában szövetségeseket keres, felfedezi, hogy sokkal mélyebben gyökerezik a máridokhoz fűződő kapcsolata, ami nemcsak a Nahrival való viszonyát, de a hitét is alapjaiban ingatja meg.
A béke terjedésével sorra tűnnek fel a rejtélyes ősi szereplők, Nahri, Ali és Dára pedig rájönnek, hogy a világuk helyreállításához talán muszáj összecsapniuk a néhai szeretteikkel… és kiállniuk azok mellett, akiket egykor eltiportak.
szeptember 17. // Moly // megrendelés

Európa

Carlos Ruiz Zafón: Angyali ​játszma (Az Elfeledett Könyvek Temetője 2.)
A ​húszas évek Barcelonájában egy titokzatos idegen felkeres egy reménytelenül szerelmes fiatal írót. Visszautasíthatatlan ajánlatot tesz neki: rengeteg pénz, és talán egyéb jutalmak is várják, ha megbeszélt időre megírja a Könyvet, amely mindenek feletti hatalommal bír. Az író elvállalja a munkát, és ezzel ördögi csapdába kerül; hidegvérű gyilkosok, kegyetlen kopók, áruló barátok és csalfa szerelmek kísérik temetőkön és kísértetkastélyokon át, hogy végtére is leleplezze azt, aki a szálakat mozgatja.
Kezdődjön hát az ANGYALI JÁTSZMA…
Carlos Ruiz Zafón a világ egyik legismertebb írója. A szél árnyéka című első regénye hatalmas nemzetközi sikert aratott. Művei több mint negyven nyelven jelennek meg, páratlan hangulatú, szépséges, érzelmes és filmszerű regényeivel olvasók millióit hódította meg világszerte. Lenyűgöző új regénye valóságos labirintus, tele titkokkal, szenvedéllyel, és a könyvek iránti sosem múló szerelemmel.
(új borító) // szeptember 1. // Moly // megrendelés
Christopher Paolini: Álmok ​a csillagok közt
Kira Navárez mindig is új életformák felfedezéséről álmodozott. De most egy rémálomban ébredt.
Kira Navárez xenobiológus egy kolonializálatlan bolygón végzett rutinszerű felmérés során idegen életforma nyomaira bukkan, a váratlan találkozás azonban az első pillanatok csodáiból a rémálmokba taszítja.
A sorsfordító találkozás hatására a misszió minden tagja halálos veszélybe kerül, és Kirának is menekülnie kell a túlélésért. Eközben kitör a galaktikus háború a csillagok közt, a Föld és gyarmatai a megsemmisülés szélére kerülnek, és az emberiség sorsáért folytatott elszánt küzdelem a galaxis legtávolabbi pontjaiba sodorja Kirát. Ez az utazás nemcsak őt, hanem a történelem egész menetét is átalakítja. És Kira lehet az emberiség egyetlen és legnagyobb reménye…
Az Álmok a csillagok közt a személyes emberi erő, az együttérzés és a félelem lenyűgöző könyve, egyszerre grandiózus űreposz és óda a science-fiction irodalmához.
szeptember 15. // Moly // megrendelés
Lucy Adlington: A ​piros szalag
Amikor a tizennégy éves Ella megkezdi élete első munkanapját Nyírligeten, a színes selymek, a csipkék és szalagok, az ollók, varrótűk és gombok csodálatos világába lép be. Ella ruhatervező, ám a Varroda nem egy átlagos divatszalon, és nem is hétköznapiak az ügyfelei. És ebben a világban minden megtervezett ruha és minden egyes öltés a túlélésről szól.
Lucy Adlington az auschwitzi varrónők valós tapasztalatain alapuló, fiatal felnőtteknek szánt regénye hihetetlenül megható és magával ragadó, ugyanakkor felkavaró és fontos könyv, amely a remény, az együttérzés és az élni akarás üzenetét hirdeti.
szeptember 10. // Moly // megrendelés
Albert Moukheiber: Az elme trükkjei
Torzítások, ​fóbiák, sztereotípiák, kognitív disszonancia: elménk folyamatosan trükköket játszik velünk, jó és rossz értelemben egyaránt. Miért gondoljuk gyakran, hogy igazunk van, amikor pedig épp tévedünk? Miért rettegünk egy apró, ártalmatlan póktól? Miért félünk nyilvánosan beszélni, ha nem vagyunk veszélyben?
Miért ragadnak meg fejünkben az információk?
A sokrétű és összetett valósággal szembesülve sokszor becslésekre és megérzésekre támaszkodunk, és sokszor illúzióknak vagy tévedéseknek vagyunk kitéve. Ezek az agyi mechanizmusok szükségesek a koherens világkép felépítéséhez, ám túlságosan gyakran arra késztetnek bennünket, hogy elveszítsük tisztánlátásunkat, magunkba zárkózzunk, elforduljunk másoktól.
Az elme trükkjei a mindennapi életből és a szociálpszichológia tapasztalataiból származó gazdag példaanyagon ismerteti az idegtudomány legújabb felfedezéseit, és hatékony eszközöket kínál arra, hogy az agyunkat szövetségesünkké tegyük egy olyan világban, melyben az álhírek a mindennapok részeivé lettek, a stressz és a szorongás népbetegségnek számít, a média és a fogyasztói társadalom a tudatalattinkat manipulálja, a politika pedig az eszünk helyett gyakran csakis az ösztöneinkre játszik.
szeptember 15. // Moly // megrendelés

HVG

Helen Russell: Boldogságatlasz
Állandóan gürcölsz, nincs időd magadra, és még csak nem is élvezed a munkádat?
A dán arbejdsglæde alkalmazásával találd meg az egyensúlyt és a boldogságot mind az életedben, mind a hivatásodban.
Nem tudod pontosan, mi az életed célja?
A kínai hszing-fu segítségével te is megtapasztalhatod a spirituálisan gazdag, békés, kielégítő élethez szükséges, elegendő boldogságot.
Még mindig nem egészen érted, mi is a boldog élet titka?
Talán a bhutáni „bruttó nemzeti boldogság” közelebb visz az igazsághoz: védd a természetet, ápold a testi-lelki egészségedet, és ne feledd, hogy a boldogsághoz nem vezet út, a boldogság maga az út.
Helen Russell, az Egy év a világ legboldogabb országában szerzője, könyvében feltárja 30 nemzet boldogságreceptjét, és segít, hogy megtaláld a számodra legmegfelelőbbet az örömteli mindennapokhoz.
szeptember 4. // Moly // megrendelés

Libri-csoport (Libri, Helikon, Jelenkor, Kolibri, Park)

Héctor García - Francesc Miralles: Icsigo-icsie
Életünknek minden pillanata egyszeri és megismételhetetlen.
A japán icsigo-icsie annak művészete, hogyan hozhatjuk ki minden pillanatból a legtöbbet.
A japán teaszertartáshoz kapcsolódó icsige-icsie a jelen pillanat teljes átélését szolgálja. Segít értékelni a mulandó szépséget; megtanít, hogy mind az öt érzékszervünk segítségével miként horgonyozhatunk le a jelenben, s miként zárhatjuk ki a félelmet, a bánatot, a haragot és más negatív érzelmeket, amelyeket a múltra vagy a jövőre figyelés táplál. Az icsigo-icsiét gyakorolva észrevehetjük a véletlenek varázsát, s ezáltal értelmet adhatunk életünk egymástól független eseményeinek.
Mindenkinek a kezében ott lehet a kulcs, amely kinyithatja a kaput a mások iránti figyelem, a harmónia és az élet szeretete előtt. Ez a kulcs az icsigo-icsie.
szeptember 1. // Moly // megrendelés
Kiss Nikoletta: Régmúlt napok fénye – Könyörtelen a választás szerelem és szabadság között
Budapest, ​1949 A fiatal és ambiciózus Bárdossy Rebekának döntenie kell, hogy a tehetséges, ám nincstelen festő szerelmét viszonozza, vagy a tehetős és jó kapcsolatokkal bíró Breitner professzor udvarlását fogadja el. Gondtalan életére azonban nemcsak ez az érzelmi dilemma vet árnyat, hanem az egyre fokozódó Rákosi-diktatúra is… Vajon képes lemondani az álmairól, és helytállni a történelem viharai közepette?
Berlin, 2017 A fiatal és sikeres galériatulajdonos Anna megtudja, hogy gyermeket vár. Nehéz döntés előtt áll, s ráadásul egy titokzatos férfi is felkeresi berlini galériájában. Az ügyvéd a nagyanyja, Bárdossy Rebeka negyvenes évek végén készült portréját nyújtja át neki. A festmény eredetét kutatva Anna régmúlt idők családi titkainak ered nyomába, hogy utazásának végén nem várt kérdésekre is választ kapjon.
Nikoletta Kiss regényében Budapest, Berlin és Bécs, illetve a 20. századi európai történelem kulisszái között elevenedik meg egy család három generációjának élete és egy különleges szerelem története.
szeptember 15. // Moly // megrendelés
Elena Ferrante: A felnőttek hazug élete
A Nápolyi regények szerzőjének új könyve
Felnőni? Mivégre? Ki mondja meg, hogy mi lesz belőlünk és kire fogunk hasonlítani?
Valami baljós dolog történik Giovanna bájos gyermekarcával, és lassanként kiütközik rajta a kamaszok rusnya undoksága. De vajon tényleg így állnak-e a dolgok? Melyik tükröt válassza az ember, hogy visszataláljon önmagához, és megmeneküljön?
A gyermekarc szépségének elillanását követően az új ábrázat utáni hajsza két Nápoly közt zajlik, amelyeket testvéri szálak kötnek össze, s amelyek kölcsönösen rettegik és gyűlölik egymást.
Az egyik Nápoly odafönt pózol, az erényesség álcáját magára öltve, a másik odalenn található, a mélyben, harsánynak és közönségesnek tettetve magát. Giovanna e két Nápoly közt ingázik, hol alázúdulva a mélybe, hol felkapaszkodva a magaslatokra, és mindeközben eltévelyedve tapasztalja, hogy sem odafönn, sem a mélyben nem talál válaszokra, a város pedig nem nyújt szabadulást.

szeptember 1. // Moly // megrendelés
Rubik Ernő: A mi kockánk
A ​Rubik-kocka sokkal több, mint pusztán egy lebilincselő rejtvény: igazi világjelenséggé vált. Könyvek, színdarabok és hollywoodi szuperprodukciók állandó szereplője, egyetemi kurzusok tárgya, világversenyek sporteszköze. Közel fél évszázados története során így lett csaknem egymilliárd ember játéka.
A Kocka mára a gondolkodás örömének és a látszólag lehetetlen problémák megoldásának közismert jelképévé vált. Erről a csodálatos tárgyról és alkotójáról több ezer cikk és számtalan könyv jelent már meg világszerte, de Rubik Ernő – aki világéletében kerülte a nyilvánosságot – még sohasem mesélte el, milyen volt számára végigkövetni e kis tárgy minden várakozást felülmúló sikerét és különös kalandjait a nagyvilágban.
A mi kockánk – mely a világ számos pontján a magyar kiadással egy időben jelenik meg – tanulságos utazásra invitálja az olvasót a matematika, a pszichológia, az oktatás, a képzőművészet, a design, az építészet és a popkultúra területén. Elgondolkodtató, magával ragadó, álomszerű kirándulás ez modern korunk egyik legkülönlegesebb kreatív elméjével.
szeptember 4. // Moly // megrendelés
Amy Harmon: Csak a szél tudja
Anne ​Gallagher fájdalmas kötelességének tesz eleget. Írországba tart, hogy imádott nagyapja hamvait ott helyezze végső nyugalomra. Anne-t kislányként elbűvölték a nagypapa történetei az óhazáról, ahol most szinte beszippantják az emlékek, és visszarepítik az időben.
1921-ben Írország véres testvérháború felé sodródik. Amikor Anne feleszmél, sérült, zavart, és nem tudja, hol van, mégis biztonságban érzi magát dr. Thomas Smith védőszárnyai alatt, aki egy furcsamód ismerős fiú gyámja. Összetévesztik a fiú rég eltűnt anyjával, és Anne elfogadja új személyiségét, mert meggyőződése, hogy az asszony eltűnése összefügg vele. Ahogy egyre nő az országban a feszültség, Thomas csatlakozik a függetlenségért vívott harchoz, és Anne-t is magával sodorja a történelem vihara. Válaszút előtt áll: lemondjon-e korábbi életéről a szerelemért, amelyről nem hitte, hogy valaha is rátalál?
Amy Harmon regényében az ír történelem tragikus történelmi korszaka és egy különleges szerelem története elevenedik meg magával ragadó módon. A kötetet 2019-ben a Goodreads olvasói a legjobb történelmi regények közé szavazták.
szeptember 21. // Moly // megrendelés

Maxim

Katharine McGee: Királyi ​élet
Miután ​Amerika győzelmet aratott a függetlenségi háborúban, a nép felajánlotta George Washington tábornoknak a koronát. Kétszázötven évvel később még mindig a Washington-ház ül a trónon. A dinasztiák többségéhez hasonlóan Washingtonéknál is van egy trónörökös és egy tartalék. Minden gyerek pontosan tudja, mit várnak el tőle. De ők nemcsak felségek, hanem amerikaiak is. Beatrix hercegnő, akire az a sors vár, hogy Amerika első női uralkodója legyen, hirtelen elviselhetetlenül fojtogatónak találja az egész életét kitöltő feladatot. A tartalék senkit sem érdekel, kivéve, ha éppen felrúg valamilyen szabályt, ezért Samantha hercegnőt sem érdekli semmi, leszámítva… leszámítva a fiút, aki szigorúan tiltott gyümölcs számára. És akkor ott van még Samantha ikertestvére, Jefferson herceg. Ha egy nemzedékkel korábban születik, ő lenne a király, de az új öröklési törvény miatt csupán harmadik a trónöröklés rendjében. Az amerikaiak túlnyomó többsége imádja a szédületesen jóképű hercegüket… akinek szívéért két lány – két szélsőségesen ellentétes lány – vetélkedik.
szeptember 30. // Moly // megrendelés

XXI. század

Paul Auster: Holdpalota
Senki ​sem felelős a történtekért; ettől azonban nem kevésbé nehéz elfogadnom, hogy így alakultak a dolgok. A rossz időzítésen múlott az egész. Lekéstük a csatlakozást, hogy úgy mondjam, vakon tapogatóztunk a sötétben. Ott voltunk mind, ahol lennünk kellett, s mégis elkerültük egymást; pedig hajszál híja volt, hogy egy csapásra kikristályosodjon körülöttünk minden. Végső soron erről szól ez az egész történet. Az élet: elvetélt lehetőségek sora. Minden részlet együtt van kezdettől fogva, ott a kirakós játék összes darabja, csak éppen az ember nem tudja összeállítani magának a képet.
Akárcsak Paul Auster New York trilógiá-jának hősei, ennek az erősen életrajzi jellegű műnek a főhőse is homályos szimbólumok közt éli sejtelmes életét, megtapasztalja a benne lakozó űrt, ám végül kinyílik a szeme egy szabadabb, teljesebb létezésre. A történet 1969 nyarán kezdődik, amikor az ember először lépett a Holdra. A hős, Marco Stanley Fogg, akinek mindhárom neve híres utazóra utal, szintén az ismeretlen felfedezésére indul. Életútja más életekkel fonódik össze: megismerkedik egy lánnyal, aki megmenti az éhhaláltól; elszegődik egy mozgásképtelen, vak öregúrhoz, akinek eltorzult tudatán át Fogg merőben más képet kap az emberekről és a világról; megismerkedik valakivel, akiről véletlenek sorozatán át kiderül, hogy nem más, mint az apja; és gyalogszerrel átkel a sivatagon, Utah-tól a Csendes-óceánig.
Paul Auster egyedülálló jelenség a mai amerikai irodalomban; semmiféle áramlattal, divattal nem rokonítható. Hősei egyforma otthonossággal mozognak a modern nagyvárosban és a lélek kietlen tájain. Helyét az amerikai kritika a posztmodern után-ra teszi.
szeptember 28. // Moly // megrendelés

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Metaforaszennyezésre! ♥

Talán ez is tetszhet még

0 megjegyzés