Ann Swanson: A jóga tudománya

by - augusztus 07, 2020


Ha fel kellene sorolnom azt, mi mindent köszönhetek a középiskolának (amit egyébként szívből gyűlöltem, tehát nem lenne egy könnyű feladat), az elsők között említeném a jógával való megismerkedésemet. Rendkívül szerencsés vagyok, hogy az iskola jóvoltából két éven keresztül, teljesen ingyen járhattam a profi oktatók által tartott órákra, és ebben az időszakban megbizonyosodtam arról, hogy igazán illik hozzám ez a mozgásforma. Sajnos az azóta eltelt két évben nem sikerült beillesztenem az életembe, de a szándék továbbra is él, hogy előbb-utóbb szorgalmas jógázót faragok magamból. Ez a könyv sokat segíthet nekem ebben.

Az elhatározás legfőbb gátja természetesen a lustaság, de van bennem némi félsz azzal kapcsolatban is, hogy itthon, videók alapján nem leszek képes megfelelően rekreálni a pózokat, ezáltal pedig egyáltalán nem hatnak, vagy akár még el is rontok valamit a szervezetemben. Mivel a jóga a fejtetőtől a lábujjakig mindenre kihat - ezt eddig is sejtettem, a könyv pedig csak megerősítette -, a félelmem talán nem is teljesen alaptalan, de most már van egy eszközöm, amely megmutatja többek között azt is, hogyan kell az egyes pózokat tökéletesen kivitelezni.

Ann Swansonnak már akkor hitelt adtam, mikor az előszóban megemlítette, hogy egy NASA-mérnök lánya. Vagy a géneknek, vagy a neveltetésnek köszönhetően, de egyértelmű, hogy erősen dúl benne a tudományos kíváncsiság, és ezért, miután végérvényesen beleszeretett a jógába, még az orvosi előkészítő képzést is elvégezte, hogy megérthesse ennek a mozgásformának a működését. Mindezek után egy csepp kétségem sem maradt afelől, hogy valóban érti azt, amiről beszél.

A jóga tudományával Swanson fő célja, hogy bemutassa, milyen jótékony hatásai vannak  a test különböző részeire az ászanák rendszeres gyakorlásának, és mit kell ahhoz teljesíteni, hogy ezek a hatások érvényesülhessenek. A mondanivalóját három nagyobb szakaszra bontotta:
  • Humán anatómia - az emberi test működését tekinti át.
  • Az ászanák - 30 póz részletes bemutatása.
  • Kérdések és válaszok - a gyakran felmerülő tévhiteket, bizonytalanságokat teszi helyre.

Az első fejezet tulajdonképpen csak minimálisan foglalkozik a jógával. Ez a szakasz arra szolgál, hogy felületesen megértesse az olvasóval a testünk működését, és egyúttal előrevetítse azokat a fogalmakat és folyamatokat, amelyek az ászanák bemutatása során szóba kerülnek majd. A hangsúly a 11 szervrendszeren (kültakaró, csontváz, izomzat, idegrendszer, hormonrendszer, légzőrendszer, keringési rendszer, nyirokrendszer, emésztőrendszer, kiválasztórendszer, szaporító szervrendszer) van, ezeket egyesével áttekinti, mielőtt bármibe is belevágnánk.

Az ászanákról szóló szakasz további 4 részre bomlik, az alábbi kategóriákba sorolva a jógapózokat: ülő ászanák, álló ászanák, fordított testhelyzetek és talajon végzett ászanák. A 30 póz mindegyikével ugyanolyan részletesen, egyenként két duplaoldalon keresztül foglalkozik, elölről, oldalról és hátulról is 3D-s képen ábrázolva a helyes kivitelezést. Egy adott ászanát rengeteg aspektusból mutat be:
  • A fő, 3D-s ábrán különböző színekkel jelöli meg azokat az izmokat, amelyek működnek és amelyek megnyúlnak a gyakorlás során.
  • Az izmok viselkedéséhez külön magyarázatot is fűz, az adott testrész latin nevét használva.
  • Ehhez az ábrához kapcsolódva írja le, milyen hatással van a test egészére az adott ászana, illetve milyen hibák elkerülésére kell figyelni a kivitelezésükkor. Mindezt először az összhatás szempontjából, majd közelebbről (pl. csavaró póz esetén a csigolyákra, gyertyapóz esetén a véráramlásra vetítve) is megvizsgálja.
  • Külön illusztráción szemlélteti, hogyan kell jól elhelyezkedni, egyenként utasításokat fűzve a különböző testrészekhez.
  • Néhol bemutat variációt az adott pózra, hogyan lehet könnyíteni vagy nehezíteni rajta.

Az utolsó nagyobb szakaszban olyan kérdésekre válaszol, amelyeket általában laikusok tesznek fel neki a jógával kapcsolatban. Ezek között akadnak megcáfolásra kerülő tévhitek, mítoszok, de kitér a tudomány által még fel nem térképezett területekre is. Itt kap helyet továbbá az arról szóló rész, mire kell figyelnie a bizonyos betegségekkel rendelkező (pl. asztma, cukorbetegség, migrén), vagy speciális állapotban lévő (pl. gerincferdülés, terhesség, túlsúly) egyéneknek jógázás során.

A könyv kivitelezése egyszerűen lenyűgöző - mind a vizualitást, mind pedig a tartalmát tekintve tökéletes. Már csupán lapozgatni is valóságos élmény, de olvasva információk zuhatagát zúdítja az emberre. Sajnos azt nem sikerült elkerülnie, hogy száraz legyen a szöveg, de igazából nem is számítottam rá - egy tudományos jellegű könyvtől szerintem nem feltétlenül elvárható, hogy egyben olvasmányos is legyen.

Összességében Swanson írását csak javasolni tudom minden jógázó embernek, hiszen kétségkívül hasznos útmutatója ennek a különleges mozgásformának. Kiválóan van összerakva: a látványvilág mellett nem sikkad el a tartalom, és még a tudomány iránt kevésbé érdeklődők számára is érthetően van megfogalmazva.

Értékelés


Kinek ajánlom? Mindenkinek, aki komolyabban jógázik, vagy jógázna a jövőben. Nagyon fontos tudásanyagot tartalmaz ez a könyv, melynek segítségével könnyen tökéletesíthetjük a technikánkat, és kihozhatjuk a legtöbbet ebből a mozgásformából.

Kiadás: Libri (2020)
Oldalszám: 216
Eredeti cím: Science of Yoga (2019)
Fordította: Mátics Róbert
Műfaj: ismeretterjesztő

A ​jóga tudománya részletesen bemutatja, miként hat a jóga a testre, és mi kell ahhoz, hogy a jóga valamennyi jótékony hatása érvényesülhessen.

– Pontos instrukciók az ászanák helyes kivitelezéséhez.
– Több száz, különböző nézetből készült részletes anatómiai ábra.
– A test, az izomzat, a csontozat és az ízületek működésének szemléletes ábrázolása.
– Az ászanák élettani hatásának részletes bemutatása.

Ann Swanson külön fejezetet szentel a jógával kapcsolatos leggyakoribb kérdéseknek:
– Hogyan segít a jóga a stressz kezelésében?
– Hogyan gyakoroljuk a tudatos figyelmet és a meditációt?
– Hogyan befolyásolja a meditáció és a jóga az agyműködést, illetve a csontozatot?
– Mit tehetünk, ha ropognak az ízületeink?
– Csökkenti az ászanák gyakorlása a krónikus fájdalmat?
– Hogyan működik a jógaterápia?
És megannyi további kérdés és válasz.

Akár kezdők, akár gyakorlottabbak vagyunk, A jóga tudománya segít a tudatos és eredményes jógagyakorlásban, a jóga anatómiájának megértésében és a szükséges technikai tudás fejlesztésében, hogy megfelelően végezhessük a gyakorlatokat, és ezáltal tökéletes harmóniába kerülhessen egymással a testünk és az elménk.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés
Te is szoktál jógázni?
Milyen egyéb sportot űzöl?


A Libri kiadó jóvoltából bloggereinkhez lehetősége volt tanulmányozni Ann Swanson jógával és a jóga tudományával foglalkozó új könyvét, amely segít olvasóinak a jóga anatómiájának megértésében és a jóga gyakorlásához szükséges technikai tudás fejlesztésében. Tartsatok bloggereinkkel, hogy megtudjátok, mit gondolnak a részletes anatómiai ábrákkal és illusztrációkkal teli kiadványról! Ne feledjétek, hogy a turné végén a kiadónak hála meg is nyerhetitek a regényt!

Nyereményjáték

Ha már jógával foglalkozik a könyvünk, akkor nézzük, hogy melyek bloggereink kedvenc pózai! Minden állomáson találtok egy képet a kedvenc pózokról, és a póz nevét be kell írnotok a rafflecopter megfelelő rubrikájába. (Rugalmasak vagyunk, bármilyen nyelven jöhet a helyes megfejtés!)

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista 

08.07. Readinspo

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Metaforaszennyezésre! ♥

Talán ez is tetszhet még

0 megjegyzés