Tricia O'Malley: Boszorkányos szerelem
Őszi hangulatú, boszorkányos románc jöhet? Őszintén, a három jelző közül a legkevésbé a romantikus címke nyerte el a tetszésemet, de jelenleg szinte bármit szívesen elfogyasztok, amelynek köze van a boszorkányokhoz, így nem sokáig gondolkoztam rajta, érdekel-e Tricia O'Malley sokadik, de itthon a bemutatkozó regénye. Igaz, a műfaja révén nem számítottam sokra tőle, de rettenetesen kíváncsi voltam arra, hogyan jeleníti meg a mágiát.
A MacGregor lányok egy évszázados átkot hordoznak magukon: sehol sem tudnak békében élni, hiszen azt a várost, ahol hosszabb időre letelepednek, hamar természeti katasztrófák kezdik el súlytani. A hóviharok, árvizek, földrengés és egyéb, kiszámíthatatlan időjárási jelenségek aztán arra késztetik a család nőtagjait generációk óta, hogy folyamatosan meneküljenek, és sehol se tartózkodjanak huzamosabb ideig. A szörnyű átkot egy ősül barátja szórta rájuk féltékenységből, és azóta megtörhetetlennek látszik. Sloane MacGregor hamarosan betölti a 25. életévét, amely azt is jelenti, hogy mágiája megmutatkozik a számára, így úgy dönt, ké húgával együtt Briarhavenbe utazik, hogy a minden boszorkány életében sorsdöntő eseményt a kovenük társaságában élje át. Ám van még egy nem mellékes célja a döntésnek. Mivel Briarhaven az a hely, ahol az átkot kapták, itt lelik fel a választ is arra a kérdésre, hogyan lehetne megtörni azt.
Az átok remek alaphelyzetet és konfliktust teremt a történetnek. Olyan emberként, aki mindennél többre becsüli az otthonát, mélyen átéreztem azt a keserűséget, amely a MacGregor nővéreknek már természetessé vált. Ez az átok-dolog ráadásul nagyon boszorkányos, éppen az, amiről ezen a szép októberen olvasni szerettem volna.
A világépítéssel azonban mégsem vagyok maradéktalanul elégedett. Kicsit furcsa számomra a koncepció, hogy a születésnapodon, egyik pillanatról a másikra mutatkozik meg valakinek a mágiája, mindenféle előjel nélkül arra vonatkozóan, mit fog tudni irányítani. A tüzet? Netán lebegtetni tud csak? Esetleg a növények növekedését befolyásolja? Sloane ráadásul egy nehezen emészthető jellegű mágiát kap, amely természetesen további bonyodalmakat okoz, de ezt nem fejtem ki részletesen.
Na de ejtsünk szót a romantikus részéről is a regénynek. Nem könnyű kikerülni, hiszen már az első fejezet első (na jó, de maximum a második) oldalán becsenget (szó szerint) A Férfi, aki már az első pillanatban leveszi a kőszívű Sloane-t a lábáról, és aki természetesen maga is rögtön beleszeret a szexi (nem) és különleges (nem) főhősnőnkbe. És akiről nyilvánvalóan kiderül, hogy arisztokrata, aki hatalmas kastélyban lakik, és egyedül, polgármesteri szerepben ügyel Briarhaven jóllétére. És mindemiatt persze teljes gőzzel azon dolgozik, hogy elűzze az átkot hozó lányokat, akik a természeti csapások ígéretét hozták a vidékre. Illetve dolgozna, mert ugyebár a szerelem ereje nagyobb, mint egy egész település biztonságáért való aggodalom.
A részletekbe nem megyek bele (úgyis tudjátok, már ebből is, mi lesz a vége), de a rend kedvéért szögezzük le, hogy bár a Molyon nem szerepel az erotikus címke a könyv adatlapján, ám határozottan úgy gondolom, ott volna a helye. Különösen, hogy némileg több hangsúlyt kapott a kettejük közötti, hol romantikus, hol inkább az abúzus határára eső cívódás, mint Sloane mágiája.
Összességében esküszöm, nem vártam sokat a Boszorkányos szerelemtől, de sajnos éppen az, amire kíváncsi voltam vele kapcsolatban, nem nyerte el a tetszésemet. Az engem eleve kevésbé érdeklő romantikus részeket átugrotta a tudatom, ám a világépítés következetlenségeivel nem vagyok ennyire elnéző. Rengeteg potenciál volna a bosozrkányság témájában, de sajnos úgy érzem, Tricia O'Malley-nak nem sikerült ebben érdekeset alkotnia. Persze, védhetjük azzal a szerzőt, hogy ennek a regénynek a romantika a fő műfaja, nem a fantasy, ám erre az érvre az a válaszom, még az is érdekesebb lett volna, ha a szereplőinknek nincs kifejezett természetfeletti képessége, csak mondjuk a régi, poros könyvekben talált, homályos utalásokkal és rituálékkal próbálják elűzni az átkot.
A Boszorkányos szerelem olyan fajta sorozat része, amelynek minden kötete egy másik karakter szerelmi történetét boncolgatja, így akár egymástól független regényként is értelmezhetőek. Így annak, aki szereti a hasonló koncepciót, és egyébként rajong a romantikus regényekért, bátran tudom ajánlani. Sőt, némi őszi hangulatért is, nálam ugyanis még úgy is hozta ezt az atmoszférát, hogy egyébként nincs telenyomva pumpkin spice lattéval.
Oldalszám: 376
Sorozat: A skót Bűbájosok 1. (Zafír pöttyös könyvek)
Eredeti cím: Love's a Witch (2025)
Fordította: Sereg Judit
Műfaj: (cozy) fantasy, romantikus, erotikus
Köszönöm a kiadónak a recenziós példányt!






0 megjegyzés