Böszörményi Gyula: Gergő és az álomfogók
Annak idején, mikor a Leányrablás Budapesten sorozatba szerelmesedtem bele éppen, utánanéztem, milyen történetei vannak még ennek a fantasztikus szerzőnek – ám akkoriban valamiért egyik sem ragadta meg igazán a figyelmemet. Emlékszem, találkoztam a Gergő-regényekkel is, de akkor még nem tűnt olyasminek, amelyet felnőtt fejjel is könnyen tudnék élvezni. Néhány évvel később azonban megemlítették és az egekig dícsérték a Szubjektív Narratíva podcastben, ezért elkönyveltem magamban, hogy ha egyszer keresztezi az utamat a jövőben, még egyszer átgondolom. És láss csodát, nem sokkal később a Móra kiadó úgy döntött, megjelenteti új, átdolgozott kiadásban, ráadásul immár felvállalható borítóval. Ekkor éreztem úgy, eljött az én időm.
A tizenhárom éves Réti Gergő nem hajlandó szembenézni az igazsággal: nem egyszerű, halandó emberként született, hanem valójában táltos. Sőt, állítólag nagy erejű, különleges képességekkel bíró bűvölő lehetne belőle, ha elfogadná a sorsát, és sámántanonccá válna. Álmaiban segítőállata, egy kölyökfarkas is megjelenik, aki próbálja győzködni, de Gergő hajthatatlan. Családja ezért meghívót kap az idei Vajákosok, Táltosok, Énekmondók, Sámánok és Egyéb Révülők Találkozójára – hiszen, mint kiderül, nem csak édesanyja, de mostohatestvére is fogékony a révülők világára. Gergő hiába tiltakozik, édesanyja úgy dönt, a meghívást nem utasítja vissza, és egy barátjukkal együtt elhajtanak a Bagolybükki-völgybe, ahol a különleges eseményt szervezik. Csakhogy a gonosz erők is tudomást szereznek róla, hogy Gergőt sámántanonccá próbálják avatni, és ezt ők igyekeznek minden erejükkel megakadályozni.
Amikor a már említett podcastben beszéltek erről a könyvről, egyetlen gondolat ütött számomra igazán nagyot: hogy a sámánizmusról és a magyar táltosvilágról szól. A közelmúltban elkezdett érdekelni és vonzani a pogányság, és azért valljuk be, nem sok tartalmat lehet fellelni a popkultúrában az ősmagyar vallásról, amely által valamiféle hiteles képet kaphatnánk arról, hogyan éltek és gondolkodtak az őseink, mielőtt a kereszténység meghódította a Kárpát-medencét is. Épp ezért örültem annyira annak, amikor láttam, hogy újra megjelenik ez a regény, ráadásul ilyen gyönyörű formában. Mivel ifjúsgi könyv, természetesen nem számítottam arra, hogy átfogóan mutatja be a spiritualizmusnak ezt a rég elveszett formáját, ám a szerző a Leányrablás Budapestenben is nagyon érzékletesen tükrözte a korabeli atmoszférát, így reméltem, hogy valami hasonlót kapok ebben is.
Kifejezetten kedveltem azt a rövid szakaszt, ami még városi környezetben játszódott. Az indítása, amelyben a földhözragadt, mindenlébenkanál idős házaspár véletlenül észreveszi Barboncás Dömét (táltosnevén Kendét), ahogy éppen révül (vagyis varázsol), majd másnap megvádolják lótartással és rendőrséggel fenyegetik. Itt már egyértelművé vált, hogy a humor végigkíséri majd a szöveget, a két világ találkozása pedig ehhez remek táptalajként fog szolgálni.
A kötet nagy részét azonban a Bagolybükki-völgyben töltjük, a Vajákosok, Táltosok, Énekmondók, Sámánok és Egyéb Révülők Találkozóján (innentől kezdve csak találkozó). Több különböző szemszögből, váltakozva követjük az események kibontakozását, melyről annyit elárulok, mert már a kezdetekben is sejteni lehet, hogy katasztrófa lesz a vége. A főgonosz kiléte egészen a végéig homályban marad, ám egy-két utalásból könnyedén ki lehet következtetni, ki a ludas, csak az indítékát nem, így bőven van, ami előrevigye a cselekményt.
A történetben engem nem kifejezetten Gergő érdekelt, hanem a mostohatestvére, a hasonló korú Zsófi, akiről már a könyv elejétől fogva tudjuk, hogy nyitott szemmel jár, észreveszi a révülők világát a városi környezetben is, és még érdeklődik is iránta, azonban nem biztos benne, hogy van joga közöttük lenni. A másik, számomra érdekes karakter Kende volt (vagyis Barboncás Döme) aki az éberek – vagyis muglik, halandók, kinek hogy tetszik – világában házmesterként vigyáz Gergőre, de valójában nagy erejű és szilárd erkölcsű táltos. Sajnos ebben a kötetben nem jutott neki sok szerep, ezt remélem, a sorozat többi része valamelyest ellensúlyozza.
Különösen szerettem, hogy a könyv a világ minden tájának ősi, pogány hitrendszereiből sorakoztat fel karaktereket, amelyre a Találkozó remek teret szolgáltat. Futólag megismerünk ausztrál, afrikai, amerikai őslakos, ázsiai, illetve európai törzseket, közösségeket; mókussámánokat, krokodilsámánokat, bölénysámánokat, és egyéb varázslényeket is, például lidérceket, boszorkányokat. Kifejezetten imádtam, amikor említésre került a varázslás "nyugati stílusa", amely a talár és a varázspálca használatáról ismerhető fel. Vajon mire utalhat ez? És gyakorlatilag visítottam, amikor néhány bekezdés erejéig találkozunk három talált viselő, varázspálcát az övükben hordó, seprűn lovagló fiatal varázslóval, akik közül az egyik szemüveget visel, másikuk pedig lány. 😏
Összességében a Gergő és az álomfogók egy izgalmas, felnőttként is élvezhető, varázslatos történet. Igaz, lehet, én jobban élveztem volna, ha már gyerekként keresztezi az utamat, ahogy sok más könyvmolynak a környezetemben. Számomra sokszor kissé kaotikusnak tűnt, valamint hiányérzetem volt azért, mert kevés dolgot fejt ki igazán. Rengeteg nép spiritualitását említette például meg, de egyiket sem részletezte, holott szerintem mindegyik megérdemelt volna némi magyarázatot. Továbbá a világépítés terén is rengeteg kérdésem maradt. Ám ezek a hiányosságok valószínűleg nem észrevehetőek egy gyerek számára, de talán felnőttként sem, ha velem ellentétben nem érdeklődsz kifejezetten a sámánizmus és egyéb pogány hitvilágok iránt. Mindenesetre az biztos, hogy folytatni fogom a sorozatot, és szerencsére a Mórának is hasonló tervei vannak.
Oldalszám: 584
Sorozat: Gergő-regények 1.
Műfaj: (portál, urban) fantasy, ifjúsági
Köszönöm a kiadónak a recenziós példányt!






0 megjegyzés