Sokszor kapom magam azon, hogy vonz egy regény – magamnak sem tudom megmagyarázni, hogyan és miért, de ránézek a borítójára, és képtelen vagyok kiverni a fejemből. A Félhold árváit is pontosan így kerülgettem, méghozzá nem is kevés ideig. Valljuk be, nem ez a leglátványosabb és legkifejezőbb borító, ami az utóbbi időben megjelent a piacon, mégis, valamiért nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Szeretem viszont, amikor az intuícióm ilyen nagyszerűen működik, hiszen a Félhold árvái végül az évem egyik legmeghatározóbb fantasy olvasmánya lett.

A Kavakami család három, fiatal tagja bosszú tervez: Szaito Ken évekkel ezelőtt meggyilkolta az őket befogadó asszonyt, akit a három, árván maradt gyerek az anyjaként szeretett és tisztelt. Tosiko, Dzsun és Mei azóta felnőttek, és Esőárnyék Város alvilágának ismeretlen, de méltó tagjaivá váltak. A szülők nélkül felnőtt gyerekek ugyanis bevándolókként kerültek a szigetre, ahol állampolgárságot nem kapnak, de rendes iratok nélkül a mindennapi megélhetésük is szinte lehetetlen vállalkozás, ha tisztességesen művelnék. De vállalkozásukban nem csupán az általános boldogulás, hanem a düh és a gyász hajtja őket, amiért elveszítették az őket nagylelkűen befogadó, és leleményességre nevelő Reikót – és ezért megfogadták, hogy tönkreteszik a Szerencsés Varjak bandáját, melynek nevében Szaito Ken cselekedett annak idején. Tevékenységükkel viszont nem csupán a banda figyelmét hívják fel magukra: a császárné tízéves fia, Haru is megismeri őket, valamint egy titokzatos dokkmunkás, Theo, aki súlyos titkot rejteget.

A borító első pillantásra rendkívül megtévesztő – ilyen színeket és mintákat középkori környezetben játszódó, hercegnős-császárnős fantasy-tól várnék. Még az is felmerült bennem, hátha a madarak arra utalnak, ez A vadhattyúk című mese retellingje lehet valamilyen formában (amelyben a szerzőtől függően 6-12 darab királyfi változik át valamilyen szárnyassá, a húguk pedig egy próbatétel árán oldozza fel őket az átok alól). Éppen ezért meglepetésként ért, amikor egy fejlett technológiával rendelkező fantasy-világ tárult fel előttem (pedig ha jobban megnézem a borítót, észrevehettem volna, hogy egy felhőkarcolókkal teli városkép virít a közepén, de hát épp csak nem szúrta ki a szememet). Éppen ezért kezdetben erősen emlékeztetett Marissa Meyer Holdbéli krónikákjára, később pedig Elizabeth Lim Hat bíborszín darumadarára (ami viszont tényleg egy madaras retelling).

Már egy ideje nálam van a könyv, mégis, sokáig féltem belekezdeni. Hogy miért? Valószínűleg azért, mert a jelenlegi élethelyzetemben túl nagy vállalásnak tűnt ez a 600 oldalas fantasy történet, különösen akkor, ha végül bebizonyosodott volna, hogy nem nyeri el a tetszésemet. Ám ahogy az elolvasásáról való döntés előtt, úgy most is súgott valamit az intuícióm: ha végül belekezdek, gyorsan a végére érek majd. Mindennek ellenére én lepődtem meg a legjobban, hogy ez valóban így történt. Már az első, viszonylag rövid fejezet is teljesen elvarázsolt, de ahogyan haladt a történet, úgy szippantott egyre beljebb a dinamikus cselekmény.

Naomi Ishiguro mindent megtett, hogy ne unatkozzunk: 3 különböző szemszögön keresztül mozgatja a szálakat. A főszereplőnk a 17 éves Tosiko, aki a fogadott testvéreivel együtt készül bosszút állni a fogadott anyjuk gyilkosán. Egy összetűzés alkalmával ellopja a Szaito Ken nyakában függő sárkánygyöngyöt, ami különleges erővel és állóképességgel ruházza fel. Így a lány hamarosan már azon kapja magát, hogy sokkal komolyabb távlatokban gondolkodik. A másik nézőpontunk Haru, a trónörökös, aki még csak 10 éves, de már egy felnőtt eszével gondolkozik, miközben anyja egyszerre nyomja el és érez csalódottságot amiatt, hogy fia gyengének bizonyul. Haru viszont ritka képességgel született: látja a napszellemeket, akik viszont nem szívesen látott istenségek Esőárnyék Városban. Végül itt van nekünk Theo, egy vézna, látszólag szerencsétlen dokkmunkás, aki kénytelen volt a Szerencsés Varjak bűnbandához szegődni, hogy biztosítsa a megélhetését. Ám ő is természetfeletti erőt rejteget.

Összességében a Félhold árvái az évem egyik legnagyobb meglepetése lett. Be kell vallanom, a kezdeti, lenyűgöző indítás után előfordultak ugyan olyan szakaszok, amelyeken nehezebb volt túljutni, és nem feltétlenül tartom indokoltnak ezt a 600 oldalas terjedelmet, ám Naomi Ishiguro teljesen megvett magának. Könnyen gondolhatnánk, hogy a regény a Nobel-díjas édesapja egy-két telefonhívásának köszönhetően jelenhetett meg, ám bátran állítom, ez egyáltalán nem így van. Nem is tudom, mikor ragadott magával utoljára ennyire egy fantasy, de az biztos, hogy minden erőmmel azon leszek, ez a történet nagyobb figyelmet kapjon a piacon, mert nagyon is megérdemli.

Kiadás: General Press (2026)
Oldalszám: 600
Sorozat: Esőárnyék 1.
Eredeti cím: The Rainshadow Orphans (2026)
Fordította: Fügedi Tímea
Műfaj: fantasy

Az élet meglehetősen nehéz Esőárnyék Városban, ahol a nélkülözés és a korrupció hatja át a mindennapokat, a helyieket pedig a Szerencsés Varjak nevű bűnszövetkezet tagjai terrorizálják. Itt él a három testvér: Tosiko, Dzsun és Mei, a lelküket a vér kötelékénél erősebb szeretet fonja össze. A törvényekre fittyet hányó fiatalok bosszút esküdtek a Szerencsés Varjak bandavezére ellen, a férfi ugyanis hidegvérrel megölte az őket felnevelő nagynénjüket.

Amikor Tosiko elrabolja a vezér sárkánygyöngyét, rádöbben, hogy annak varázserejével addig elképzelhetetlen dolgokra is képes. Ám a tettével nemcsak az egész banda haragját vonja magára, hanem a szigetet irányító császárnő fiának a figyelmét is. Az ifjú trónörökös különleges képességgel rendelkezik: látja a világukat benépesítő, állatalakba bújt napszellemeket. Emberek és napszellemek, gyerekek és sárkányok fognak össze, hogy megvédjék az otthonukat, és leszámoljanak az őket elnyomó erőkkel.

Naomi Ishiguro, az irodalmi Nobel-díjas édesapja árnyékából kilépve írta meg a Studio Ghiblit és az animéket megidéző, a japán folklórból merítő fantasyjét.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Köszönöm a kiadónak a recenziós példányt!

Állomáslista

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Tiktokon és Instagramon! ♥