2024 | Könyves célok és tervek

by - január 12, 2024


Boldogságos új évet kívánok nektek! 🎉

Nagyon szeretem az évzárás és -kezdés körüli időszakot, hiszen ezekben a hetekben különösen motiváltnak, élettel telinek érzem magamat. Imádok tervezni, álmodozni és vizionálni, hogyan lehetek jövő ilyenkor egy új és jobb önmagam. Idén ez különösen jól alakult, amit remekül mutat az, hogy újévi bejegyzéseim többségét időben elkészítettem, ráadásul mind a két blogomon. Az elmúlt napokban többet is megtapasztalhattatok már ebből. A mai posztban pedig – vélhetően az újévi sorozat zárásaként, hacsak ki nem találok még valamit utólag – az idei olvasási céljaimról, terveimről beszélek nektek.

Ha kíváncsiak vagytok az év végi összefoglalómra, azt itt megtekinthetitek. A személyes élményeimet, illetve terveimet pedig a másik blogomon, a Milieux-n osztom meg.


1. Elolvasni 150 könyvet

A tavalyi célom is ugyanez volt, és bár nem sikerült megvalósítani, továbbra is tökéletesen reális tervnek tartom. 2023-ban egyedül az akadályozott meg benne, hogy fél éven keresztül alig olvastam, és csupán július-augusztus magasságában kapcsoltam rá. A 120 elolvasott könyvem közül 90-et (kb. 75%-ot) az év második felében olvastam el. Az idei évre viszont csodálatos címekkel bővült a magánkönyvtáram, illetve bízom benne, hogy a kiadók is elkápráztatnak az új megjelenésekkel, ezért jelenleg igazán motiváltnak érzem magam a várólistám csökkentésére.


2. Több krimit és thrillert olvasni

Tavaly a Moly ifjúságiirodalom-rajongó és romantikarajongó kitüntetéseit szereztem meg, de idén nem állok úgy egyik műfajjal sem, hogy reális legyen bármelyikért is küzdeni (illetve a fantasyval igen, mert 80 könyvet kellene elolvasnom a kihívás teljesítéséhez, de nem szeretném, hogy a 2024-es évem erről a műfajról szóljon). Arra gondoltam tehát, hogy idén csak erősítem azokat a területeket, ahol elmaradást érzek. Annak ellenére, hogy rettenetesen élvezem a krimiket és thrillereket, meglepően kevés alkalommal kerülnek a kezembe, és ebben az évben ennek a megváltoztatására szeretnék fókuszálni. Jelenleg 50 krimi és 29 thriller szerepel az olvasmányaim között, ezért akkor tekintem teljesítettnek ezt a tervet, ha legalább a felével sikerül megnövelni ezeket a számokat.


3. Növelni a saját könyvek olvasottságának arányát

Ez tavaly is célom volt, és nem mondhatnám, hogy teljes kudarc ért a megvalósítása közben. Eredetileg 67%-ról 77%-ra szerettem volna feltornázni a magánkönyvtáram olvasottságát. Ez csupán 2%-kal sikerült, de több, rajtam kívül álló tényező is hozzájárult ahhoz, hogy ez ennyire ne alakuljon jól. Először is, nagyon sok, már elolvasott (de nem kedvelt) könyvemet sikerült eladnom, illetve rengeteg új könyvet vettem és kaptam decemberben, amelyeket értelemszerűen még nem sikerült feldolgoznom. Jelenleg tehát 69%-on áll a magánkönyvtáram olvasottsága, és továbbra is 10%-os szeretnék javítani rajta, ezért a cél, hogy 2024 végére 79%-on álljon.


4. Angolul olvasni

Nagyon szeretném felfejleszteni a meglévő angoltudásomat legalább C1-es szintűre, ehhez pedig nagyszerű eszköz a regények olvasása. Emellett évek óta rendszeresen követem a Goodreads díjkiosztóját, és úgy vettem észre, hogy sem a nyertes könyvek, sem pedig a döntősök komoly részét nem jelentetik meg magyar nyelven. Bár a várólistám eleve végtelen, azért örülnék neki, ha kitágíthatnám a lehetőségeimet az idegen nyelvű könyvek felé. Elárulom, ezügyben már tettem egy lépést azzal, hogy megrendeltem két izgalmas regényt is angolul: a Fourth Winget (Rebecca Yarros) és a Divine Rivals-t (Rebecca Ross).


5. Eladni a felesleges könyveimet

Már egy ideje rajta vagyok az ügyön, de az eladandó könyveim többségét csak néhány hete sikerült felköltöztetnem a pincéből és lefotóznom. Fontos lenne, hogy minél előbb, még az év első néhány hónapjában megszabaduljak tőlük, hiszen a tavasszal esedékes költözésünkkor nem áll szándékomban magammal vinni őket. Jelenleg Vinteden és Molyon hirdetem a könyveket, bátran nézzetek rájuk.


6. Teljesíteni a Várólista-csökkentő kihívást

Nagyon régóta része az évkezdéseimnek az, hogy összeállítok egy 24 kötetből álló listát Lobo kihívására, amely abból 12 könyv elolvasása után tekinthető teljesítettnek. Ez általában úgy néz ki, hogy az adott év utolsó három hónapjában észbekapok, és vagy éppenhogycsak sikerül beszorítani azt a 12 könyvet az évből hátralévő hetekbe, vagy nem. 2023-ban szerencsére pont sikerült. Nem teszek magamnak ígéretet arra, hogy ez idén másképp fog zajlani, viszont a listámat sikerült úgy összeállítani, hogy alig várjam a kezdést. Idén nem csinálok róla külön bejegyzést, helyette itt (vagy Molyon) megleshetitek.


Várólista-csökkentő kihívás:

Emily Nagoski: Úgy, ahogy vagy
George Orwell: 1984
Guillaume Musso: Az írók titkos élete
Juhász Bettina – Miklós Andrea – Pető Dorina: Mélylevegő Projekt: Elmerülő
Julia Quinn: A vikomt, aki engem szeretett
Matt Haig: Éjfél Könyvtár
Mélylevegő Projekt: Öntöző
Nicole LePera: Hogyan dolgozz magadon
Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors
Őszentsége, a XIV. Dalai Láma – Desmond Tutu – Douglas Carlton Abrams: Az öröm könyve
Sarah J. Maas: A Court of Thorns and Roses – Tüskék és rózsák udvara
Yuval Noah Harari: 21 lecke a 21. századra


Cserelista:

Colleen Hoover: It Ends with Us – Velünk véget ér
Edith Eva Eger: A döntés
Finy Petra: Kerti szonáta
Guillaume Musso: A szajnai ismeretlen
J. K. Rowling: Grindelwald bűntettei
James Clear: Atomi szokások
Matt Haig: Miért érdemes életben maradni?
Stephen King: Az írásról
Taylor Jenkins Reid: Evelyn Hugo hét férje
Viktor E. Frankl: Az élet értelméről
Yuval Noah Harari: Homo Deus
Yuval Noah Harari: Sapiens


Neked mik az olvasós terveid 2024-re?


Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Talán ez is tetszhet még

0 megjegyzés