Szabó Krisztina: Ezüsterdő
Minden túlzás nélkül állítom, hogy Szabó Krisztina bemutatkozó regénye, Az ellopott kívánság a tavalyi évem egyik kedvencévé vált. Imádtam az a módot, ahogyan a szerző újból felépítette az Aladdin már jól ismert világát, és azt az elmés csavart az alaphelyzetben, amelyet a két főszereplő nemének felcserélése okozott. A legjobban viszont amiatt szerettem ezt a történetet, mert elképesztő módon beszippantott. Körömrágós izgatottsággal követtem végig minden egyes mondatot, az utolsó szóval pedig betöltetlen űr maradt a szívemben. Nem reméltem (nem merem remélni), hogy a szerző többi könyve is hasonló élménnyel szolgál majd, de ezek után örömmel és erős bizalommal veszek kézbe bármit, ami az ő neve alatt jelenik meg.
.jpg)
Az Ezüsterdő alapjául ezúttal egy másik klasszikus mese, a Piroska és a farkas szolgált. Calluna Grosvenor a nagymamájával él egy olyan országban, mely egzisztenciáját a farkas alakváltókkal való szembeszállásra építette. Ők termelik az ezüstöt, az egyetlen anyagot, amely képes elvenni a veszedelmes lények erejét. Egy nap követ érkezik a farkas alakváltók udvarából, hogy – akár szép szóval, akár erővel – elérje, hogy a Grosvenor-ház örököse feleségül menjen a farkasok birodalmának királyához, Faelan Athelwulfhoz. Calluna nem tétovázik, ha az otthona megmentéséről van szó, de innentől kezdve folyamatos készenlétben kell élnie, hiszen nem lehet biztonságban az ellenségei között.
A Piroska és a farkas kicsit göröngyös terep az esetemben: sosem kedveltem különösen a történetet. Igaz, ez nem jelenti azt, hogy a jól átírt retellinget nem tudom élvezni, de a legutóbbi alkalom (Marissa Meyer: Scarlet) igencsak semleges élmény volt számomra. Szabó Krisztinának azonban sikerült úgy felhasználnia és formálnia a mese elemeit, hogy valami izgalmasat és lenyűgözőt hozzon ki belőlük. Megtartotta a történet eszenciáját, és abszolút felismerhető benne a retelling jelleg, ugyanakkor mert nagyot gondolni, és a két ellenséget (a Piroskát és a farkast) egészen más viszonyba helyezni egymással.
Az első dolog, amellyel megvett az Ezüsterdő, a világépítése volt. Meglepődtem, amikor a kastélyról és erdőről szóló mondatok után (a nyitójelenes alapján egy 17-18. századba illő, elegáns kúriát képzeltem el, amit szépen megvilágít a holdfény) mobiltelefonról, szedánokról meg honlapokról esett szó. A legtöbb fantasy regény, amelyet olvastam, nem a mai környezetben játszódik (még a szerző korábbi regénye sem), ezért meggyőződésem volt, hogy ezzel is ez lesz a helyzet. Viszont egyáltalán nem bántam, sőt, még izgalmas is volt az, hogy néhol erővel kellett átalakítanom a bennem megszülető, régies világra ráerősítő képeket.
Ugyanakkor az egyetlen negatívum, amelyet fel tudok hozni a történet kapcsán, is a világépítéshez kötődik. A szerző két, egymással szembenálló birodalomnál nagyobb távlatokba helyezi a politikai színteret, és erre úgy gondolom, hogy kevés volt a 368 oldalas terjedelem. Nem egészen értettem meg, milyen viszonyban áll az Ezüsterdő a többi, független országgal, de ami fontosabb, nem értettem, hogyan maradhatott fent ennyi ideig a farkasok birodalmával, Lykaiával szemben. A szerző a farkasokat rendkívül agresszív, offenzív népnek írta le, míg Calluna országa kicsinek, védtelennek tűnt ezzel szemben. Hiába birtokolják ők az ezüstöt és a mágiát, és hiába képzett harcosok, nekem az erőviszonyok nem tűnnek kiegyenlítettnek ennyi, nyers és zabolázatlan erővel bíró farkasember ellen.
Viszont, mint említettem, nem sok negatívumot tudok felsorolni a regénnyel szemben, ezért kénytelen vagyok visszatérni egy másik kedvenc elememre még egy bekezdés erejéig. Ez nem más, mint a főszereplőnk, Calluna személyisége. Imádtam, hogy a személyében nem egy szende, megszeppent Piroskát ismerhetünk meg, hanem egy vérbeli vezetőt, aki nem felejtette el, mire oktatták egész életében. Rendkívül éles eszű és furfangos, de képzett harcos is, aki meg tudja védeni magát az őt fenyegető veszéllyel szemben. Elkötelezett a népe iránt, és nem merül bele az önsajnálatba, amikor meg kell hoznia a helyes, de kellemetlen döntését. Ugyanakkor nem nevezhető tökéletes és túlidealizált karakternek, hiszen ő is tanul valamit a történet során.
Összességében sokat elmélkedtem azon, mit írjak az Ezüsterdőről ebben az értékelésben. Tény, hogy Szabó Krisztina ezúttal is fantasztikus regényt alkotott, amelyet vétek lenne kihagynia a fantasy-szerető olvasóknak… de számomra semmilyen módon és formában nem volt kiemelkedő. A legkevésbé sem éreztem azt, amit annak idején Az ellopott kívánság olvasása során, és bár igyekeztem nem támasztani elvárásokat a szerző újabb könyveivel szemben, azért valahol egy picit csalódott vagyok emiatt. Mindenesetre rendkívül örülök annak, hogy Az ellopott kívánság nem egyedi, egyszeri teljesítmény volt a szerző részéről, és hogy (remélhetőleg továbbra is) várhatunk tőle még írásokat.
Oldalszám: 368
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös könyvek
Műfaj: fantasy, young adult, romantikus
0 megjegyzés