Demi Winters: A csontok útja
Nem kell sok posztomat elolvasnotok ahhoz, hogy tudjátok, mennyire rajongok a skandináv témákért, legyen az egy napjainkban játszódó történet, vagy a méltán híres skandináv mitológia egyik feldolgozása. Természetesen Demi Winters könyvének, A csontok útjának sem voltam képes sokáig ellenállni, mikor megtudtam, hogy egy ezen vidék ihlette történelmi fantasy-fikcióról beszélünk. Hiába szűröm az utóbbi időben szigorúan, hogy mivel töltsem el a szabadidőmet, ez a kötet valahogy átcsúszott, de mindent összevetve nem bántam meg.
Silla álnéven él és dolgozik egy faluban, de sehol sem érezheti magát biztonságban. Olyan dolgokat lát és érez, amelyeket mások nem, ez pedig halállal büntetendő a királyságban. Apjával ezért nem is maradnak három hónapnál tovább egy helyen. Már épp indulni készülnének Skarstadból, amikor fegyveresek támadnak rájuk, a találkozást pedig apja nem éli túl. Utolsó lehelletével viszont olyan titkot árul el Sillának, amely a lányt teljesen összezavarja. A férfi végső kívánságának eleget téve Silla hosszú és veszélyes útra vállalkozik: Kopába menekül, ahol apja utolsó értesülései szerint biztonságban lesz az üldözőitől. Csakhogy a Kopáig vezető utat nem hiába nevezik a Csontok útjának: aki megkísérel egyedül végigmenni rajta, annak nagy eséllyel csak a csontjait fogják megtalálni.
Hiába a mindig nyerő skandináv téma, be kell vallanom, némi bizalmatlansággal kezdtem bele az olvasásba. Eredetileg valószínűleg nem csúszott volna át a szitámon, inkább csak a Kiadó marketingjének köszönhetően döntöttem el, hogy végül elolvasom. Az első fejezet azonban sok kétségemet eloszlatta. Amikor elkezdtem, csak azt a néhány oldalt terveztem elolvasni első szuszra, de aznap újra és újra visszatértem a “csak még egyet” címszóval, tehát mondhatjuk, hogy igencsak könnyen beszippantott. Ebben nem kis része volt annak, hogy nem kell várnunk az események felgyorsulására, már rögtön az elején kapunk egy-egy izgalmas jelenetet.
A regény erőssége számomra egyértelműen a világépítésében rejlik. És már most szögezzük le, nem szimplán azért, mert a szívem csücskét dobogtatta meg a skandináv és a boszorkányos vonallal. Már az elejétől fogva rendkívül jól érzékeltette a világra jellemző általános feszültséget és hangulatot, ami miatt tökéletesen bele tudtam képzelni magam ebbe a rideg, óvatosságot és nagy körültekintést igénylő környezetbe.
A világot az teszi ennyire zorddá, hogy az országot sok évvel ezelőtt egy rendkívül erőszakos, az úgynevezett medveistent imádó nép foglalta el, akik kegyetlen módszerrel kivégezték az előző uralkodót, a királynét és az egyik lányukat, a trónörökös hercegnét pedig a saját trónörökösükkel jegyezték el, és azóta is fogolyként tartják az eredetileg saját palotájában. Mindemellett a királyságban mindenkit, aki természetfeletti képességgel rendelkezik (vagyis a galdrákat) üldözik, és ugyancsak szörnyű módszerrel kivégzik, ha a nyomukra bukkannak. Ám a háttérben még ennél is szörnyűbb titok rejtőzik, amit nem az én tisztem elárulni nektek.
Nem árulok el nagy meglepetést azzal, hogy kedves főszereplőnknek, Sillának is vannak gyanús képességei. Most kicsit spoileresen folytatom ebben a bekezdésben, ám én örültem volna, ha ezzel már a regény elkezdésekor tisztában vagyok – Demi Winters ugyanis kissé félreérthetően dolgozta ki a történetnek ezt az elemét. Én a kezdetektől biztos voltam benne, hogy Silla galdra, tekintve, hogy olyan szellemeket lát, amiket más emberek nem. Ám a könyv végefelé kiderült, a szellem egy drogként funkcionáló gyógynövény okozta hallucináció volt, és a galdra képességeire csak később derül fény. A történetnek ezen a pontján tehát én ugyanúgy meglepődtem, csak éppen ellentétes értelemben, mint a főszereplőnk – vagyis, hogy ezt mégis miért nem tudta eddig, ha én már igen???
Összességében A csontok útja meglepetést okozott számomra. Egyáltalán nem állítom, hogy az új kedvencemmé vált, ám az elején és végén nagy élvezettel követtem az események alakulását, és emiatt hajlamosabb vagyok szemet hunyni a hibáira. Merthogy vannak, ez kétségtelen. Az igazság az, hogy a főszereplő nem lopta be magát a szívembe, és ez általában komoly hátrányba helyezi az adott történetet számomra, de a regény dinamikája kárpótolt ezért. Ahhoz képest, hogy egy utazást követünk végig, nem igazán voltak olyan pontok a történetben, ahol azt éreztem volna, hogy unalmassá vált. Mindent összevetve rendkívül kíváncsi vagyok a folytatásra, ezért remélem, a Kiadó nem késlekedik sokat.
Oldalszám: 616
Sorozat: The Ashen 1.
Eredeti cím: The Road of Bones (2023)
Fordította: Fügedi Tímea
Műfaj: fantasy, romantikus, new adult, történelmi fikció
.jpg)
0 megjegyzés