Jay Shetty: Gondolkodj ​úgy, mint egy szerzetes

by - február 23, 2022

Furcsa, hogy mostanában egyszerre több zennel, buddhizmussal és szerzetesekkel kapcsolatos olvasmány is megtalált – de a legkevésbé sem bánom. Először a Nagy Panda és Kicsi Sárkánnyal, majd Az egyszerű élet művészetével ismerkedtem meg, utána került csak kezembe Jay Shetty könyve. Az első kettő inkább csak megalapozta a hangulatot, de igazán mélyre a Gondolkodj úgy, mint egy szerzetes vezetett be. Bár távol áll tőlem, hogy elköteleződjek bármiféle vallás mellett, de valamiért vonz a hindu-buddhista szerzetesek értékrendje, és nagyon érdekel az, amit ők a világnak adnak. Nem tudom, ez mennyiben köszönhető annak, hogy egyszer, rövid ideig közelebbi kapcsolatba is kerültem a buddhizmussal... De inkább csak azt sejtem mögötte, hogy úgy gondolom, a világnak valamilyen formában szüksége van arra az ősi bölcsességre, amit ők őriznek.


Pontosan ezért ragadott meg Jay Shetty könyvének címe is. Sosem hallottam róla korábban – hiába hirdeti a borító, hogy a világ legnépszerűbb motivációs tréneréről van szó –, de valamiért már első pillantásra elhittem, hogy ez a könyv adni fog nekem valamit. Ilyenkor, év elején ráadásul különösen fogékony vagyok az önismereti, önfejlesztéssel kapcsolatos olvasmányokra, így nem tartott sokáig meggyőzni magam, hogy érdemes ezt a könyvet beszorítani a sűrű várólistámra.

Maga Jay Shetty nem akárhonnan szedi a szerzetesi életformával kapcsolatos tapasztalatait. 21 éves korától fogva három éven át élt Dél-Indiában, egy hindu kolostorban (”ásramban”) szerzetesként. Az egyetlen ok, amiért felhagyott ezzel az életformával, a bizonytalan egészsége volt, azóta pedig hétköznapi életet él Amerikában. Jelenleg vállalkozó, coach-ként és podcastjában terjeszti mindazt, amit megtanult az életről abban a három évben.

A Gondolkodj úgy, mint egy szerzetessel Jay Shetty célja az, hogy segítsen kialakítani bennünk a szerzetesekre jellemző gondolkodásmódot. Nem az életformát szeretné népszerűsíteni, és nem térít – ahogy ő fogalmaz, ő már “átesett a kiképzésen” azért, hogy nekünk ne kelljen. Szerinte a “szerzeteselme” elhozhatja számunkra azt az ideális, békés és nyugodt életet, amelyre manapság globálisan is egyre nagyobb igényt érzünk.

A könyv 3 szakaszban foglalkozik a “szerzeteselme” kialakításával. Az első lépés az, hogy elengedjünk az életünkből minden olyan tényezőt (félelmet és külső hatást), amely hátráltatna minket a cél elérésében. Ezután arról beszél, hogyan formáljuk újra az életünket a szerzetesi értékrend alapján. Majd arra ösztönöz minket, hogy az új énünket fordítsuk mások és a világ javára, hiszen igazán csak ez vezet a lelki kielégüléshez. A nagyobb szakaszok között, amolyan extraként, bemutat nekünk különböző légzőgyakorlatokat, vizualizációs technikákat és mantrákat is.

Az elengedés hozza el számunkra a szabadságot, márpedig a boldogsághoz csak ez az egy kell: szabadság. Amíg a szívünk bármihez is ragaszkodik – legyen az harag, szorongás vagy birtoklás –, nem lehetünk szabadok.

A könyv egyik legnagyobb erőssége az, hogy Jay Shetty igazán hiteles abban, amit üzenetként népszerűsít. Igaz, “csak” három éven át élt szerzetesként, tehát nem állítható, hogy igazán magas szintre jutott volna ebben az életmódban... De Shetty hitelessége inkább abban rejlik, hogy ő is teljesen hétköznapi emberként kezdte, aki sosem gondolta volna, hogy valaha ezt az életformát választja. Sőt, ma is teljesen hétköznapi életet él, leszámítva azt, hogy az ásramban tapasztaltakat már teljes mértékben átültette és összeegyeztette a mindennapi, nagyvilági életstílusával. És a könyv is pontosan erről szól – hogyan tudod ezt te is megtenni anélkül, hogy belépnél egy szerzetesrendbe.

Shetty mondanivalójának átütőségéhez az is hozzájárul, hogy látunk részleteket a spirituális utazásából. Időnként ugyanis (dőlt betűvel szedve) leír egy-egy tanulságos emléket az ásrambeli életéről, amelyekből kítűnik, milyen akadályokat kellett leküzdenie, hogy elérje a jelenlegi bölcsességét. Ezzel számomra egyúttal azt is jelezte, hogy ha követni szeretném a tanácsait, csak apránként tegyem, és ne várjak rögtön eredményt. Ez egy hosszú folyamat, ami nem a könyv végével fog lezárulni – mint azt ahogyan néhány önfejlesztő könyv sugallja.

Shetty üzenetei közül nem érintett meg mindegyik, vagyis jelenleg nem érzem úgy, hogy azoknak a változásoknak helye lenne az életemben. De ez így van rendjén – nem szabad mindent egyszerre magunkra erőltetni. Viszont rengeteg olyan eleme volt a könyvnek, ami igenis elindított bennem valamit. Már rá is vett például, hogy évek tartózkodása után kipróbáljak egy vezetett meditációt, ami nagyon különleges élmény volt. Szeretném bevezetni ezt, valamint a vizualizációt és a mantrázást is az életembe – erre pedig mutat egy technikát, amellyel mindhármat beépíthetjük egyetlen spirituális gyakorlatba. A könyv továbbá rávezetett arra, hogy még mindig nem tudom, mi az, aminek én szentelni szeretném az életemet (vagyis mi a “dharmám”), és ezért kezdek bele állandóan valami újba, kóstolok bele egymástól teljesen különböző területekbe. Végezetül pedig mutatott egy módszert, amellyel felderíthetem és kezelhetem a problémák gyökerét. Sokszor ugyanis csak “tünetileg” kezelünk egy-egy zavaró tényezőt az életünkben, de nem ásunk mélyre, és nem derítjük fel a valódi okát annak, amiért az a probléma egyáltalán keletkezhetett. Így jutottam el például abból, hogy félek a pókoktól, oda, hogy az életem minden területét egyedül szeretném kontrollálni.

Összességében a Gondolkodj úgy, mint egy szerzetes az összes, valaha olvasott életmód- vagy önfejlesztő könyvem közül az egyik leghasznosabb. Nem is találhatott volna meg jobbkor, mivel épp egy olyan időszakban vagyok, amikor újradefiniálom az életemet, a rutinomat és a céljaimat. Jay Shetty azzal kapcsolatban mutatott egy irányt, mely értékek mentén lenne érdemes végigvinni ezt a folyamatot. Örülök, hogy saját példányom van ebből a kötetből, mert úgy az igazi, ha időszakosan vissza-visszatérek hozzá, hogy megerősítse bennem ezeket az üzeneteket.


Értékelés


Kiadás: Libri (2021)
Oldalszám: 408
Eredeti cím: Think Like a Monk (2020)
Fordította: Bujdosó István
Műfaj: önfejlesztő

Jay Shetty napjaink egyik legismertebb, legnépszerűbb motivációs trénere. Sikerének kulcsa, hogy gazdag élettapasztalatát és időtlen bölcsességét, tudását, amelyet hindu szerzetesként sajátított el, olyan friss és gyakorlatias formában tudja átadni, amely révén mindannyiunk számára elérhetővé teszi a letisztult, mélyebb értelemmel teli életet.
Shetty útmutatásai alapján felszabadíthatjuk a bennünk rejlő energiát és erőt, túlléphetünk rossz beidegződéseinken, negatív gondolatainkon, szorongásainkon, és eljuthatunk a lelki békének és tudatosságnak arra a szintjére, ahová valamennyien vágyakozunk.
A Gondolkodj úgy, mint egy szerzetes utazásra hív bennünket önmagunk legbensőbb berkeibe, hogy felgyorsult, ingerekkel túlterhelt, stresszes világunk ellenére képesek legyünk megtalálni a boldogságot és nyugalmat.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

A recenziós pélányért köszönet a Librinek!

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Talán ez is tetszhet még

0 megjegyzés